Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll: a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad), b) az utalványból és c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 5 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Managing Payment Accounts and Fixed Deposit Accounts, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Managing Payment Accounts and Time Deposits
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla fizetési számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt Takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet, a Takarékszövetkezet üzletszabályzatában foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi fizetési számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi fizetési számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-utalvány- füzetet a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) : - a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) , - az utalványból és
c) és - a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi fizetési számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- utalvány-füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez Takarékszövetkezethez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynekTakarékszövetkezetnek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely Takarékszövetkezet figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet Takarékszövetkezetet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi fizetési számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos az utalványban található igénylőlap felhasználásával igényelhet. Az igénylőlapot kitöltve és a bejelentett módon aláírva – személyesen vagy postai úton – kell a számlavezető fióknál igényelhetbankfiókhoz eljuttatnia (az igényléshez a rontott utalványt mellékelni kell). A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi fizetési számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez Takarékszövetkezethez vissza kell juttatnia. A számlavezetett pénzforgalmi szolgáltatónál történő készpénzfelvétel a készpénzfelvételi utalványok felhasználásával történik. A Számlatulajdonosnak a felvenni kívánt forintösszeg erejéig fedezetet kell biztosítania a kifizető hely fizetési számláján. A fedezetbiztosító tranzakciót átutalási megbízás formájában kell elindítania a Takarékszövetkezetnél. A fedezet megérkezésekor a Takarékszövetkezet értesíti a kifizető helyet, ahol a Számlatulajdonos vagy képviselője (esetleg üzleti partnere) az aláírt készpénzfelvételi utalvány átadásával a megjelölt összeget fel tudja venni. A számlavezetett pénzforgalmi szolgáltatók önállóan határozzák meg az egyes kifizető helyeken a nagy összegű kifizetések értékhatárát és a bejelentési határidőt, így a Számlatulajdonos a kijelölt kifizető helyen tájékozódhat ezen feltételekről. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a jelen pontban részletezetteken túl személyesen úgy is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi fizetési számlájáról, hogy a Takarékszövetkezethez személyesen benyújtja az előírt módon kitöltött kifizetési bizonylatot (készpénz felvételi lap). A Hirdetményben kirendeltségek hirdetményeiben meghatározott összeghatár összeg feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint Számlatulajdonosnak a tényleges pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően megelőzően, legkésőbb az előző banki munkanapon hétfőtől csütörtökig 12.00 óráig, pénteken 11.00 óráig kell a Számlavezető helynek be kell jelentenieTakarékszövetkezetnek bejelentenie.
Appears in 5 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak Számlatulajdonosnak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés megállapodás alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Payment Account Management
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely készpénz felvétel a Bank által alkalmazott pénztárbizonylat aláírásával történik. A Bank lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető helyBank bármely fiókjában. Ha a készpénz felvétel nem a számlavezető fiókban történik, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránálúgy a Bank megküldi a Számlatulajdonos érvénybe helyezett aláírás-bejelentő kartonját a kiválasztott fióknak. A Számlavezető hely Bank a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Banknál bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet, a Bank üzletszabályzatába foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Bank a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Bank az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Bank nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely Bank a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Bank által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható vont - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak Számlatulajdonosnak készpénzfelvételi utalvány-utalvány- füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés megállapodás alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját bankszámláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján bankszámláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Bankszámlaszerződés
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Bank lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet utalvány igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos illetve a pénzforgalmi számlához bejelentett rendelkező (illetve az általuk a Készpénzfelvételi utalványon megjelölt személyek) a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján /készpénzfelvételi megbízással készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránálBank pénztárainál. A Számlavezető hely Bank a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. Készpénzfelvételi megbízás nyomtatványon benyújtott készpénzfelvételi igényt a Bank csak a pénzforgalmi számlához bejelentett rendelkezőktől fogad el. A készpénzfelvételi utalványt utalványt/készpénzfelvételi megbízást jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel olvashatóan kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt utalványt/készpénzfelvételi megbízást a Számlavezető helynél Banknál bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) értesítést)/készpénzfelvételi megbízást a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás javítás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon utalványlapon/készpénzfelvételi megbízáson a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A számlatulajdonos a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítaniaállítja ki. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti számlatulajdonos megnevezi a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor Ebben az esetben a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak kizárólag a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Bank a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – számlatulajdonos - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Bank az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Bank nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet utalványt a Számlavezető hely Bank a nála bejelentett aláírás-aláírás bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet utalványtömböt tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Bank által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható számadású - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a: • tőszelvény (tömbben marad) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a • utalvány • terhelési értesítés szelvénybőlszelvény. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra semutalványra/megbízásra, amelyet melyet hibásan vagy érthetetlenül nem egyértelműen állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány utalvány/megbízás is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal van feltüntetve (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet utalvány tömb igénylésekor – áthúzással és lyukasztással „Rontott” felirattal érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez Bankhoz be kell küldenieküldeni. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végettcéljából. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely ami az utalványon, mint utalványon a kiállítás napja napjaként szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő az azt követő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak számlatulajdonos ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie jelenti a Számlavezető helynekBanknak. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely Bank figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet Bankot haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely Bank a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos számlatulajdonos igénylőlap felhasználásával igényelhet. Az igénylőlapot kitöltve és a bejelentett módon aláírva – személyesen vagy postai úton – kell a számlavezető fióknál igényelhetbankfiókhoz eljuttatnia (az igényléshez a rontott utalványt mellékelni kell). A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-utalvány- füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez Bankhoz vissza kell juttatnia. A számlavezetett pénzforgalmi szolgáltatónál történő készpénzfelvétel a készpénzfelvételi utalványok felhasználásával/készpénzfelvételi megbízás benyújtásával történik. A számlatulajdonosnak a felvenni kívánt forintösszeg erejéig fedezetet kell biztosítania pénzforgalmi számláján. A nagy összegű készpénzfelvételről – és azok igényelt címleteiről – a Bank részére a számlatulajdonos által legalább a készpénzfelvételt megelőző munkanap 12.00 óráig előzetesen írásban jelezni kell. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [(amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] ) a Számlavezető hely Bank a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránálszolgáltatónál történő készpénzfelvétel a fiókokban közvetlenül történik. A Számlavezető Számlatulajdonosnak a felvenni kívánt forintösszeg erejéig fedezetet kell biztosítania. Integráción belül a fedezetbiztosítás a kifizető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja kilakossági számláján történik. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal fedezetbiztosító tranzakciót átutalási megbízás formájában kell elindítania a Szövetkezeti Hitelintézetnél (papír alapú megbízás formájában vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve iselektronikus bankon keresztül). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat elektronikus bankon keresztül indított tranzakciókról a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál Szövetkezeti Hitelintézetet is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. Ezt követően, illetőleg a fedezet megérkezésekor a Szövetkezeti Hitelintézet értesíti a kifizető helyet, ahol a Számlatulajdonos vagy képviselője (esetleg üzleti partnere) a megjelölt összeget fel tudja venni. A Számlavezető hely számlavezetett pénzforgalmi szolgáltatók önállóan határozzák meg az egyes kifizető helyeken a bejelentést 5 (öt) évignagy összegű kifizetések értékhatárát és a bejelentési határidőt, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt így a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhetkijelölt kifizető helyen tájékozódhat e feltételekről. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – Szövetkezeti Hitelintézet erre vonatkozó Hirdetménye a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatniapénztáraknál kerül kifüggesztésre. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely Szövetkezeti Hitelintézet a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél A Szövetkezeti Hitelintézet fiókjaiban kifüggesztett Hirdetményben feltüntetett készpénz felvételi összeghatárt meghaladó forint, illetve valuta felvételi szándékot az ügyfél, a jelen pontban részletezetteken túl tranzakció kezdeményezését megelőző banki munkanapon 12 óráig (pénteken: 11 óráig) köteles személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájárólírásban, vagy e-mail- illetve fax-üzenet esetén, telefonon történő megerősítés mellett, bejelenteni. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek bejelentés visszavonására kizárólag személyesen, írásban a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően megelőző munkanapon 12 óráig (pénteken: 11 óráig) van lehetőség. Az ügyfél által benyújtott készpénzigény átvételének az ügyfél hibájából történő meghiúsulása esetén a Számlavezető helynek be kell jelentenieSzövetkezeti Hitelintézet, költségei megtérítésének érdekében jogosult a mindenkori Hirdetményben feltüntetet díjat, a készpénzigényt benyújtó ügyfél fizetési számlájára terhelni.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet/Bank) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet, a Számlavezető hely üzletszabályzatába foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak Számlatulajdonosnak készpénzfelvételi utalvány-utalvány- füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés megállapodás alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal golyóstollal, vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját bankszámláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján bankszámláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Bank Account Management, Bankszámlaszerződés
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- utalvány-füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár Az 500.000,- Ft, azaz ötszázezer forint feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a tényleges pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően megelőzően, legkésőbb az előző banki munkanapon 8.30 óráig kell a Számlavezető helynek be kell jelenteniebejelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Bank Card Business Regulations and General Terms and Conditions for Retail Deposit Bank Cards
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránálTakarékszövetkezet kirendeltségein. A Számlavezető hely készpénzfelvételi utalvány-füzetet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – Takarékszövetkezet a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek igénylés alapján szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Takarékszövetkezet készpénzfelvételi utalványt a pénzforgalmi számla felett rendelkezőként bejelentett személyeknek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. számlamegszüntetés, ill. a számlamegszüntetése esetén) vállalkozás működéséből adódó szükségszerűség esetén lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján utalványon a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár Takarékszövetkezet az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján utalványon a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve utalványt az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - – az összeg átvételének elismeréseként - – aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Takarékszövetkezet az érvénytelenített készpénzfelvételi utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három két részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi Számlatulajdonosnak készpénzfelvéte- li utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés megállapodás alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt Takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
: a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet/Bank) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet, a Számlavezető hely üzletszabályzatába foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár Az 500.000,- Ft, azaz ötszázezer forint feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a tényleges pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően megelőzően, legkésőbb az előző banki munkanapon 8.30 óráig kell a Számlavezető helynek be kell jelenteniebejelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Managing Payment Accounts and Fixed Deposit Accounts
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető helyBank bármely fiókjában. Ha a készpénz felvétel nem a számlavezető fiókban történik, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránálúgy a számlavezető hely megküldi a Számlatulajdonos érvénybe helyezett aláírás-bejelentő kartonját a kiválasztott fióknak. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet, a Számlavezető hely üzletszabályzatába foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható vont - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre kész- pénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatu- lajdonos a pénzforgalmi számla számlája terhére kiállított kiál- lított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető Szám- lavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés Keret- szerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető Szám- lavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett a pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt szolgál- tató más kirendeltségi pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban meghatalmazás- ban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi készpénz- felvételi utalványt jól olvashatóan, tintávalkék vagy fekete színű, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi kész- pénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél hely- nél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot utal- ványlapot (az utalványt és a terhelési értesítéstértesí- tést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek szö- vegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani kiállíta- ni úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyeznibe- jegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is)megje- lölve. Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó ki- bocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek sze- mélynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató be- mutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot személyazo- nosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány utal- vány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával benyújtó- jával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének átvéte- lének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott bevál- tott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi - készpénzfelvé- teli utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi készpénzfelvéte- li utalvány összegének kifizetéséhez szükséges szüksé- ges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésrerendelkezés- re, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó be- nyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi pénzátvé- teli igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadjavisszaad- ja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető Szám- lavezető hely a nála bejelentett aláírás-aláírás- bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt alá- írt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja szolgál- tatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes tér- tivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú szigo- rú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet megbízás igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla fizetési számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyalmegbízással, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél a Számlatulajdonos által megjelölt számlavezetett a pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) számlavezető hitelintézet nem honos egységének kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt megbízást jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt megbízást a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt , és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon A készpénzfelvételi megbízáson a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A készpénzfelvétel esetén a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány megbízás összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi fizetési számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra készpénzfelvételi megbízásra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az a készpénzfelvételi utalvány is, amelyen a pénzforgalmi fizetési számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stbszámokkal.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít számlatulajdonos illetve a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél pénzforgalmi számlához bejelentett rendelkezők (illetve az általuk megjelölt személyek) a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján megbízással készpénzt vehet fel a Számlavezető helyBank, illetve az Ügyfél a számlatulajdonos által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (TakarékszövetkezetBank) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely Készpénzfelvételi megbízás nyomtatványon benyújtott készpénzfelvételi igényt a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – Bank csak a nála pénzforgalmi számlához bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja kirendelkezőktől fogad el. A készpénzfelvételi utalványt megbízást jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel olvashatóan kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt megbízást a Számlavezető helynél Banknál bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) A készpénzfelvételi megbízást a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás javítás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon A készpénzfelvételi megbízáson a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) fel kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvénybőltüntetni. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra semmegbízásra, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány a megbízás is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha számlavezetett pénzforgalmi szolgáltatónál történő készpénzfelvétel a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhetmegbízás benyújtásával történik. A Számlatulajdonosnak – a felvenni kívánt összeg erejéig fedezetet kell biztosítani a pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – számláján. A Bank EUR valutanemben megadott kifizetési igényt 2.000 EUR összegig tárgynapon teljesíti. Ezen értékhatárt meghaladó illetve más devizanemben (USD, GBP, CHF) történő készpénzfelvételi igényét a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) számlatulajdonosnak a Számlavezető helyhez vissza kifizetést megelőző 2 munkanappal korábban írásban kell juttatniajeleznie. Amennyiben nem történt bejelentés, lehetőség szerint a Bank dönthet a nagyösszegű készpénz felvétel teljesítéséről. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [(amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] ) a Számlavezető hely a Bank tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít számlatulajdonos illetve a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél fizetési számla felett rendelkező a pénzforgalmi fizetési számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján megbízással készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja kifel. A készpénzfelvételi utalványt megbízást jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel olvashatóan kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt megbízást a Számlavezető helynél Banknál bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) A készpénzfelvételi megbízást a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás javítás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon A készpénzfelvételi megbízáson a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra megbízásra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány a megbízás is, amelyen a pénzforgalmi fizetési számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat A számlavezetett pénzforgalmi szolgáltatónál történő készpénzfelvétel a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldeniemegbízás benyújtásával történik. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) számlatulajdonosnak a felvenni kívánt összeg erejéig fedezetet kell bemutatni biztosítania a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár lefizetési számláján. A kitöltetlen Bank a valuta kifizetési igényt EUR-ban 2.000 EUR összegig tárgynapon teljesíti. Ezen értékhatárt meghaladó illetve más devizanemben (USD, GBP, CHF)) történő készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén igényét a Számlatulajdonosnak ezt számlatulajdonosnak a körülményt haladéktalanul, kifizetést megelőző két munkanappal korábban írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kelljelezni. A Számlavezető hely Bank amennyiben nem történt bejelentés, és lehetősége van rá, dönthet a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnianagy összegű készpénz felvétel teljesítéséről. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [(amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] ) a Számlavezető hely Bank a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. 1) A Számlavezető hely Takarékszövetkezetnél történő készpénzfelvétel a készpénzfelvételi igénylés (mint számfejtési bizonylat) Takarékszövetkezetnél bejelentett módon történő aláírásával kezdeményezhető. A Számlatulajdonosnak a felvenni kívánt összeg erejéig fedezetet kell biztosítania a számláján.
2) A Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (TakarékszövetkezetTakarékszövetkezet pénztáránál.
3) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek .
4) A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. .
5) A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. .
6) Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. .
7) A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. .
8) Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. .
9) A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. .
10) A Számlavezető hely Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a. a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés számlaszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt hely pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet, a Számlavezető hely üzletszabályzatába foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Lakossági Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél a Számlatulajdonos által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi Készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- 100,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet, a Számlavezető hely üzletszabályzatába foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján készpénz felvétel a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti Takarékszövetkezetnél szabályozott módon, a készpénzfelvétellel megbízott természetes személytPénzmosási törvény betartásával történhet. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi Készpénzfelvétel esetén utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi az ügyfél lakossági számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi lakossági számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt nem teljesíti a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadjakifizetést. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a jelen pontban részletezetteken túl személyesen úgy is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi lakossági számlájáról, hogy a Számlavezető helyhez személyesen benyújtja az előírt módon kitöltött kifizetési bizonylatot (készpénz felvételi lap). A Hirdetményben meghatározott összeghatár Számlatulajdonos kirendeltségen kifüggesztett limit feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a tényleges pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően megelőzően, legkésőbb az előző banki munkanapon 11.00 óráig kell a Számlavezető helynek be kell jelentenievagy a Központi Pénztárnak bejelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. a) A Számlavezető hely lehetőséget biztosít rendelkezésre jogosult a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a Számlatulajdonos pénzforgalmi számla számlája terhére kiállított készpénzfelvételi megbízással vagy készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető helyTakarékszövetkezet bármely kirendeltségének pénztáránál.
b) A készpénzfelvételi megbízást, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt megbízást a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél az aláírás-nyilvántartó kartonon bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) A megbízást a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon .
c) A Takarékszövetkezet a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, napkészpénzfelvételi utalvány füzetet – átvételi elismervény ellenében – az arra feljogosított személynek adja ki.
d) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. .
e) A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak Számlatulajdonosnak készpénzfelvételi utalvány-utalvány- füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés megállapodás alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt Takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Bankszámlaszerződés
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránálTakarékszövetkezet pénztárainál. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is)megjelölve. Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár Takarékszövetkezet pénztára az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár hitelintézet az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár Takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak Számlatulajdonosnak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla fizetési számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés megállapodás alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt Takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Bank Card Business Regulations and General Terms and Conditions for Retail Deposit Bank Cards
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak Számlatulajdonosnak készpénzfelvételi utalvány-utalvány- füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés megállapodás alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt takarékszövetkezet pénztáránál. A Számlavezető hely takarékszövetkezet a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely takarékszövetkezet az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít számlatulajdonos illetve a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél pénzforgalmi számlához bejelentett rendelkezők (illetve az általuk megjelölt személyek) a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján megbízással készpénzt vehet fel a Számlavezető helyBank, illetve az Ügyfél a számlatulajdonos által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (TakarékszövetkezetBank) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely Készpénzfelvételi megbízás nyomtatványon benyújtott készpénzfelvételi igényt a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – Bank csak a nála pénzforgalmi számlához bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja kirendelkezőktől fogad el. A készpénzfelvételi utalványt megbízást jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel olvashatóan kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt megbízást a Számlavezető helynél Banknál bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) A készpénzfelvételi megbízást a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás javítás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon A készpénzfelvételi megbízáson a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) fel kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvénybőltüntetni. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra semmegbízásra, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány a megbízás is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha számlavezetett pénzforgalmi szolgáltatónál történő készpénzfelvétel a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhetmegbízás benyújtásával történik. A Számlatulajdonosnak – a felvenni kívánt összeg erejéig fedezetet kell biztosítani a pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – számláján. A Bank EUR valutanemben megadott kifizetési igényt 2.000 EUR összegig tárgynapon teljesíti. Ezen értékhatárt meghaladó illetve más valutanemben (USD, GBP, CHF) történő készpénzfelvételi igényét a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) számlatulajdonosnak a Számlavezető helyhez vissza kifizetést megelőző 2 munkanappal korábban írásban kell juttatniajeleznie. Amennyiben nem történt bejelentés, lehetőség szerint a Bank dönthet a nagyösszegű készpénz felvétel teljesítéséről. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [(amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] ) a Számlavezető hely a Bank tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos illetve a pénzforgalmi számlához bejelentett rendelkezők (illetve az általuk megjelölt személyek) a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján /készpénzfelvételi megbízással készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél a Számlatulajdonos által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (TakarékszövetkezetBank) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. Készpénzfelvételi megbízás nyomtatványon benyújtott készpénzfelvételi igényt a BAnk csak a pénzforgalmi számlához bejelentett rendelkezőktől fogad el. A készpénzfelvételi utalványt utalványt/készpénzfelvételi megbízást jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt utalványt/készpénzfelvételi megbízást a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) értesítést)/készpénzfelvételi megbízást a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon utalványlapon/készpénzfelvételi megbízáson a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad),
b) az utalványból és
c) a terhelési értesítés szelvényből. Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal (illetve az összeg az utalványon és a terhelési értesítésen eltérően szerepel). Ezeket az utalványokat a Számlatulajdonosnak meg kell őriznie, és a legközelebbi készpénzfelvételi utalvány- füzet igénylésekor – áthúzással és lyukasztással érvénytelenítve – a Számlavezető helyhez be kell küldenie. A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít. Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le. A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Számlavezető helynek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Számlavezető hely figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Ha a készpénzfelvételi utalvány számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató kijelölt pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Számlavezető helyet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Számlavezető hely a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván. Újabb készpénzfelvételi utalványt a Számlatulajdonos a számlavezető fióknál igényelhet. A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t (utalványlapokat) a Számlavezető helyhez vissza kell juttatnia. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli. Az Ügyfél a jelen pontban részletezetteken túl személyesen is kezdeményezhet forint készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A Hirdetményben meghatározott összeghatár feletti kifizetési igényét az Ügyfélnek a Hirdetményben foglaltak szerint a pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően a Számlavezető helynek be kell jelentenie.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Készpénz felvétel. A Számlavezető hely Bank lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel Bankkal kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető helyBank, illetve az Ügyfél a Számlatulajdonos által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet/Bank) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely Bank a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél Banknál bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése számla megszüntetése esetén) lehet, a Bank üzletszabályzatába foglalt módon. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely Bank a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – - készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Számlavezető hely Bank az utalványt a benyújtó részére - a hátlapon szereplő pénzátvételi igazolást törölve – - teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Számlavezető hely Bank nem alkalmaz részteljesítést. A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Számlavezető hely Bank a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylésen megjelölt személynek szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére. A Számlavezető hely Bank által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány három részből áll: