Keletkező hulladékok mintaszakaszok

Keletkező hulladékok. A bontási anyagot és építési hulladékokat az engedély és kiviteli tervekben meghatározottak szerint kell elhelyezni a vonatkozó 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól előírása szerint. Rendkívüli esetben, üzemzavar elhárítása során keletkező olajos anyagokat össze kell gyűjteni, és veszélyes hulladékként kezelni. A gépek, szállító járművek karbantartása a kivitelező telephelyén történhet, csak a vonatkozó előírásoknak megfelelő gépeket lehet használni a kivitelezés során. A munkálatok során keletkező kommunális hulladékok tekintetében be kell tartania hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény előírásait, a veszélyes hulladékokkal kapcsolatban pedig a 225/2015 (VIII. 7) és a 246/2014. (IX. 29) kormányrendeletek rendeletekben foglaltakat.
Keletkező hulladékok. A bontási anyagot és építési hulladékokat az engedély és kiviteli tervekben meghatározottak szerint kell elhelyezni a vonatkozó 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól előírása szerint. Rendkívüli esetben, üzemzavar elhárítása során keletkező olajos anyagokat össze kell gyűjteni, és veszélyes hulladékként kezelni. A gépek, szállító járművek karbantartása a kivitelező telephelyén történhet, csak a vonatkozó előírásoknak megfelelő gépeket lehet használni a kivitelezés során. A munkálatok során keletkező kommunális hulladékok tekintetében be kell tartania hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény előírásait, a veszélyes hulladékokkal kapcsolatban pedig a 225/2015 (VIII.7) és a 246/2014. (IX.29) kormányrendeletek rendeletekben foglaltakat. Munkálatok során különös tekintettel további jogszabályokban foglaltakra: - 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről. - a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet. - a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet

Related to Keletkező hulladékok

  • Panaszok bejelentése Az Ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továb- biakban együtt: Ügyfél) az UNIQA Biztosító Zrt. (további- akban: Biztosító) továbbá az általa alkalmazott vagy meg- bízott ügynök vagy – adott termék kapcsán – általa megbí- zott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző sze- mély magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vo- natkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, pos- tai úton, telefaxon, elektronikus levélben) terjesztheti elő az alábbiak szerint:

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Változásbejelentési kötelezettség VIII.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor. VIII.2.2. A kockázatvállalás és a biztosítási szerződés szempontjából lényeges okiratok, szerződések, hatósági határo- zatok módosulása esetén, a változott tartalmú okiratokat a szerződő és a biztosított kötelesek 5 munkanapon belül átadni a biztosítónak. VIII.2.3. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg beje- lentésre köteles lett volna. VIII.2.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, to- vábbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a biztosítási szerződést 30 napos felmon- dási idővel felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következ- ményre a szerződő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor felhívta. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján elutasítaná a szerződés megkötését, kizárást alkalmazna vagy díjszabása szerint legalább 10% mérték- kel magasabb biztosítási díj ellenében vállalná a kockázatot. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.

  • Hibabejelentő szolgálat Terület megjelölése Elérhetőségének időtartama Elérhetőségek: Nagygyimót, Ugod, Pápa Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (89) 324-698 telefaxszáma: (89) 830-698 email címe: ugyfelszolgalat@kabelszat2002.hu Zirc, Olaszfalu, Bakonyszentkirály, Csesznek, Nagyesztergár, Dudar, Csetény, Szápár, Bakonynána, Bakonybél Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (88) 415-281 telefaxszáma: (88) 415-281 email címe: ktviroda@ktvzirc.hu Sárvár Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 09:00-18:00 Üzenetrögzítő: H-V: 18:00-09:00 telefonszáma: (95) 320-496 telefaxszáma: (95) 320-496 email címe: varsat@varsat.net Devecser, Badacsonytomaj, Zalahaláp, Szigliget, Révfülöp, Ábrahámhegy, Kékkút, Balatonrendes, Balatonederics, Balatonudvari, Uzsa, Hegyesd Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (87) 472-104, (20) 9250-127 telefaxszáma: (87) 472-104 email címe: ugyfel@asat.hu Baj, Kecskéd, Környe, Szomód, Tarján, Tata, Várgesztes, Vértessomló, Vértestolna Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (34) 655-300 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu Lábatlan, Süttő Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (33) 655-033 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu

  • Elektronikus panaszbejelentés Az ügyfél panaszbejelentését elektronikusan az info@signal. hu e-mail címre, faxon a 06-1-458-4260 faxszámra vagy – re- gisztrációt követően – Ügyfélportálon keresztül online módon is eljuttathatja a biztosító részére.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M1) Előzetes igazolási mód:Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján a Kbt.67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatában csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, a teljesítésre vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdései alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike a közös ajánlattételi szándékáról nyilatkozni köteles(ez megtehető egy közös nyilatkozatban is). Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik, abban az esetben - az ajánlatának részeként benyújtandó, az alkalmassági feltételeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatában - meg kell jelölnie ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának hivatkozásával azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek való megfelelés érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):M/1.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben (36 hónap) nem rendelkezik befejezett (azaz szerződésszerűen teljesített, befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett), referenciákkal: a) egy szerződés keretén belül teljesített legalább 3 db rendezvény teljes körű megszervezésére vonatkozó referenciával b) egy szerződés keretén belül teljesített marketingkommunikációs feladatok ellátására vonatkozó referenciával, melynek értéke minimum nettó 1 millió forint média és/vagy PR stratégia elkészítését tartalmazza. vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel. Ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek, a Kbt. 67. § (3) bekezdés szerinti tartalmú, a Kbt. 114. § (2) bekezdés szerinti egyszerű nyilatkozatát. Ajánlattevő arra vonatkozóan is nyilatkozni köteles, amennyiben nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására. Csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Utólagos igazolási mód: A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások, dokumentumok benyújtására. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző három év (36 hónap) legjelentősebb, befejezett (sikeres műszaki átadás- átvételi eljárással lezárt) referenciájának ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23.§ szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással legalább a következő tartalommal: • teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) • a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme), • a szerződés tárgya, valamint mennyisége (egyértelmű leírását, amely igazolja, hogy az alkalmassági követelményként előírt munka elvégzése megtörtént), • a kontaktszemély megnevezése, elérhetősége (cím és/vagy telefonszám és/vagy e-mail cím és/vagy fax), • a teljesítés helye • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. • ha a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen ellenértékkel vagy mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése nem szükséges)A referenciáknak teljesítésigazolással lezárt, megrendelő által átvett munkákra kell vonatkozniuk. A referencia időpontjaként a teljesítésigazolás kiállításának dátuma tekintendő.

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség (1) A szerződő fél a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyek ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosító az ajánlaton a szerződő féltől és a biztosítottól a valóságnak megfelelő adatközlést vár, és a valóságnak megfelelő adatközlés a kockázat elvállalását és feltételeit vagy a biztosítási ajánlat elutasítását befolyásolja. (2) A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a bekövetkezéstől számított legfeljebb 15 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni. (3) A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. (4) Az adatok valóságtartalmáért a szerződő fél és a biztosított is felelős. A biztosító jogosult a szerződőnél (biztosítottnál) a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását, a biztosított vagyontárgyak kockázati állapotát, szükség esetén tűzrendészeti vagy egyéb hatósággal együttműködve, a helyszínen is bármikor ellenőrizni. A biztosító ellenőrzési lehetősége a szerződőt és biztosítottat a közlés kötelezettség alól nem mentesíti. (5) Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. (6) A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.

  • Kárbejelentési kötelezettség A szerződő, biztosított, illetve élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult köteles a bizto- sítási eseményt annak bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 10 napon belül, élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatok vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a biztosítónak bejelenteni. Ha a biztosított a kár bejelentésében akadályoztatva van, a kárbejelentési határidőt az akadály megszűnését követő naptól kell számítani. 1. személyesen: a biztosító bármely ügyfélszolgálatán, 2. telefonon: a Telefonos ügyfélszolgálat +36 1 452 3333-as telefonszámán nyitvatartási időben 3. interneten: online kárbejelentő rendszeren keresztül (xxxxx://xxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxxxx.xxxx) 4. levélben a 7602 Pécs, Pf. 888 címen bejelenteni. A Garancia Plusz, valamint az Autósegély kiegészítő biztosításokban részletezett biztosítási eseményeket a biztosító Különös feltételek V. rész 5. fejezetében meghatározott közreműködőjének, a Europ Assistance Magyarország Kft-nek (Cg. 00-00-000000, 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00.) kell bejelenteni a kiegészítő biztosításokban meghatározottak szerint és módon. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell – a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását, – a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését, – a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét), – a kárrendezésben közreműködő – a szerződőt (biztosítottat) képviselő – személy vagy szervezet nevét, – a vonatkozó biztosítási szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat (pl. szerződésszám). Interneten, az online kárbejelentő kötelezően kitöltendő adattartalmának a biztosító részére történő elektronikus megküldésével tehető kárbejelentés. Hatósági eljárás lefolytatására okot adó káresemények (pl. tűz, robbanás) esetén a szerződő (biztosított) köteles azt az illetékes hatóság- nak bejelenteni. Bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanúja esetén a szerződő (biztosított) köteles az illetékes hatóságnál (rendőrség, kormányhivatal járási hivatala, NAV) feljelentést tenni és a káresemény körülményeit jegyzőkönyvben rögzíttetni. A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyontárgy(ak) állapotában a szerződő (biztosított) a kárfelvételi szemle megtar- tásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. munkanapig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Ha a biztosító részéről a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő (biztosított) intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy(ak) helyreállításáról. Ilyen esetben a biztosítási eseménynek, illetve annak következ- ményeinek a kárrendezési folyamat során történő igazolhatósága érdekében célszerű gondoskodni arról, hogy a sérült vagyontárgyak, a helyreállítást vagy kijavítást megelőzően, a kárkép és a kockázatviselési hely azonosítására alkalmas módon rögzítésre kerüljenek. Ennek megfelelő módja lehet, ha a szerződő, vagy a biztosított a kockázatviselési helyről és a sérült vagyontárgyakról fényképfelvételeket készít. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket és egyéb vagyontárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni. A biztosító által legalább kárkori értéken megtérített ingó vagyontárgyak abban az esetben semmisíthetőek meg, amennyiben a biztosító nem kívánja átvenni azokat.

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.