Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződő fél a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyek ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosító az ajánlaton a szerződő féltől és a biztosítottól a valóságnak megfelelő adatközlést vár, és a valóságnak megfelelő adatközlés a kockázat elvállalását és feltételeit vagy a biztosítási ajánlat elutasítását befolyásolja.
(2) A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a bekövetkezéstől számított legfeljebb 15 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni.
(3) A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
(4) Az adatok valóságtartalmáért a szerződő fél és a biztosított is felelős. A biztosító jogosult a szerződőnél (biztosítottnál) a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását, a biztosított vagyontárgyak kockázati állapotát, szükség esetén tűzrendészeti vagy egyéb hatósággal együttműködve, a helyszínen is bármikor ellenőrizni. A biztosító ellenőrzési lehetősége a szerződőt és biztosítottat a közlés kötelezettség alól nem mentesíti.
(5) Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat.
(6) A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződő/biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a P...
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. I.21.1 A szerzôdô és a biztosított a szerzôdéskötéskor köteles minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A szerzôdô és a biztosított felelôssége ebben a vonatkozásban egyetemleges. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelô vála- szokkal a szerzôdô és a biztosított a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre és változás bejelentésére irányuló köte- lezettség egyaránt terheli a szerzôdôt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A közlési kötelezettség a biztosító által vállalt kockázat nagyságát befolyásoló szerzôdésmódosításkor is terheli a biztosítottat és a szerzôdôt.
I.21.2 A biztosított, a szerzôdô és a kedvezményezett köteles a biztosító számára lehetôvé tenni a biztosítás szempontjából lényeges adatok és körülmények ellenôrzését.
I.21.3 Amennyiben a biztosító az életkor vagy más kockázati tényezô helytelen bevallása miatt a szerzôdésre a valós koc- kázati biztosítási díjnál alacsonyabb díjat számított, de a szerzôdés a valós életkorral, illetve kockázati tényezôkkel az alap- és kiegészítô biztosítások különös feltételei szerint létrejöhetett volna, úgy a biztosító a tudomására jutástól számított 15 napon belül a biztosítási összegnek arra az összegre történô leszállítására, illetve a díj olyan emelésére tesz írásban javaslatot, amely a biztosítás megkötésének idôpontjában a biztosított tényleges életkora, illetve kockázati tényezôi mellett megfelelt volna. Erre a módosításra az alap- és az esetleges kiegészítô egészség- biztosítási szerzôdések létrejöttétôl számított elsô 5 évben van lehetôség. Amennyiben a szerzôdô a módosítási javaslatot nem fogadja el, úgy a szerzôdés a módosítási javaslat közlésétôl számított 30. napra a visszavásárlási összeg kifizetésével megszûnik, feltéve, hogy a biztosító a szerzôdô figyelmét erre elôzetesen felhívta. A szerzôdô által elfogadott módosított díj a közlést követô hónap 1-jétôl illeti meg a biztosítót.
I.21.4 Ha a díj a helytelen korbevallás folytán magasabb összegben nyert megállapítást – de a szerzôdés a valós életkorral a szerzôdés feltételei szerint is létrejöhetett volna –, úgy a biztosító a díjkülönbözetet kamatmentesen visszatéríti...
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 5 mun- kanapon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását. Lényeges körülménynek mi- nősül minden olyan információ, amire a biztosító a koc- kázatelbírálás során rákérdezett, így különösen a biztosí- tott foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megváltozása.
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását, így különösen a biztosított fog- lalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megválto- zását.
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. 15.1.1. A szerződő (ha a szerződő és a biztosított nem azonos személy, a biztosított is) köteles a szerződéskötéskor a biz- tosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan kö- rülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. Az ajánlattételkor írásban feltett kérdésekre adott, a va- lóságnak megfelelő válasszal a felek közlési kötelezettségük- nek tesznek eleget. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük el- mulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
15.1.2. A szerződő és a biztosított köteles a szerződés tarta- ma alatt írásban bejelenteni a szerződés tartama alatt beálló lényeges körülmények változását a változás bekövetkezésétől számított 5 munkanapon belül.
15.1.3. A jognyilatkozatokat és a bejelentéseket a biztosító csak akkor köteles joghatályosnak tekinteni, ha azt írásban juttatták el a biztosítóhoz az alábbi módok egyikén:
15.1.4. Ha a szerződéskötéskor fennállott lényeges körül- ményekről a biztosító csak később szerez tudomást, az ebből eredő jogokat a szerződés létrejöttétől számított 5 évig gyakorolhatja. A közlési kötelezettség megsértése esetében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve ha:
a) a szerződő bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskö- téskor ismerte, vagy az nem volt kihatással a biztosí- tási esemény bekövetkeztére,
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. 5.6.1. A szerzôdô és a biztosított a szerzôdéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelô válaszokkal a szerzôdô és a biztosított a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerzôdôt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A közlési kötelezettség a biztosító által vállalt kockázat nagyságát befolyásoló szerzôdésmódosításkor is terheli a biztosítottat és a szerzôdôt. A szerzôdô és a biztosított felelôssége a közlési kötelezettség teljesítése vonatkozásában egyetemleges.
5.6.2. A szerzôdô és a biztosított a változás bekövetkezésétôl számított 8 napon belül köteles a biztosítónak írásban bejelenteni a lényeges körülmények változását, így különösen, de nem kizárólagosan a személyi adatainak (pl.: név, lakcím) a megváltozását.
5.6.3. A szerzôdô köteles saját vagy a biztosított – jelölés esetén a kedvezményezett – megadott lakcímének, levelezési címének, székhelyének, bejelentett e-mail címének, SMS üzenet fogadására alkalmas telefonszámának, valamint a szerzôdésre a biztosító bármely rendszerén keresztül megadott/ rögzített értesítési címnek a szerzôdés tartama alatt bekövetkezett változását a biztosítónak 5 munkanapon belül bejelenteni. A biztosító az általa ismert utolsó lakcímre, levelezési címre, székhelyre,
5.6.4. A szerzôdô, a biztosított és a kedvezményezett felhatalmazást adnak a biztosítónak a közölt adatok ellenôrzésére.
5.6.5. Amennyiben a biztosító az életkor vagy más kockázati tényezô helytelen bevallása miatt a szerzôdésre a valós kockázati biztosítási díjnál alacsonyabb díjat számított, de a szerzôdés a valós életkorral, illetve kockázati tényezôkkel a feltételek szerint létrejöhetett volna, úgy a biztosító a tudomására jutástól számított 15 napon belül a biztosítási összegnek arra az összegre történô leszállítására, illetve a díj olyan emelésére tesz írásban javaslatot, amely a biztosítás megkötésének idôpontjában a biztosított tényleges életkora, illetve kockázati tényezôi mellett megfelelt volna. Erre a módosításra a szerzôdés létrejöttétôl szám...
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. Jelen feltételek VI.1.1. pontja alapján – eltérően a Ptk.6:482. § (1) bekezdésétől – a biztosító a közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértéséből eredő jogait a szerződés tartama alatt korlátlanul gyakorolhatja.
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. A szerződő fél köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szem- pontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kér- déseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél közlé- si kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyá- sa önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő (biztosított), a biztosító kérésére – a titok- és adatvédelmi szabályok betartásával – köteles a biztosító kockázata és a szerződés szempontjából jelentős okiratokat, szerződéseket, hatósági határozato- kat a biztosító részére átadni. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban bejelenteni. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem je- lentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hi- vatkozhat. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötele- zettség egyaránt terheli a szerzôdô felet és a biztosí- tottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közöl- ni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy beje- lentésre köteles lett volna.