Kiegészítő rendelkezések a távértékesítés keretében megkötött szerződésekkel kapcsolatosan. Amennyiben biztosítási szerződését távértékesítés keretében (interneten, telefonon keresztül) a 2005. évi XXV. törvény (Távért. törvény) alapján kötötte meg, kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbiakat. 11.1. A biztosítási szerződést a Szerződő fél a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül azonnali hatállyal felmondhatja indokolás nélkül. 11.2. Nem illeti meg a Szerződő felet a XI. részben szabályozott felmondási jog olyan utazási vagy poggyászbiztosítás vonatkozásában, amelynek időtartama nem haladja meg az egy hónapot. 11.3. A Biztosító a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően csak a Szerződő fél kifejezett hozzájárulását követően kezdheti meg a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését. 11.4. Amennyiben a Szerződő fél a 11.1. pontban meghatározott felmondási jogát gyakorolja, a Biztosító a biztosítási díjnak csak azt az arányos részét követelheti, mely arra az időszakra vonatkozik, amely vonatkozásában a biztosítási fedezet fennállt, vagyis a Szerződő fél kifejezetten hozzájárult, hogy a Biztosító a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje. A Biztosító ezen felül nem jogosult a Biztosítottal szemben más költségigényt támasztani. 11.5. Amennyiben a Biztosító a Szerződő 11.4 pontban meghatározott kifejezett hozzájárulása nélkül megkezdte a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően, a biztosítási díj követelésére nem jogosult.
Appears in 4 contracts
Samples: Utasbiztosítási Csomag, Utasbiztosítási Csomag, Air France Baleset , Betegség , Poggyásbiztosítás (Af3)
Kiegészítő rendelkezések a távértékesítés keretében megkötött szerződésekkel kapcsolatosan. Amennyiben biztosítási szerződését távértékesítés keretében (interneten, telefonon keresztül) a 2005. évi XXV. törvény (Távért. törvény) alapján kötötte meg, kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbiakat.
11.1. A biztosítási szerződést a Szerződő fél a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül azonnali hatállyal felmondhatja indokolás nélkül.
11.2. Nem illeti meg a Szerződő felet a XI11.1. részben pontban szabályozott felmondási jog olyan utazási vagy poggyászbiztosítás vonatkozásában, amelynek időtartama nem haladja meg az egy hónapot.
11.3. A Biztosító a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően csak a Szerződő fél kifejezett hozzájárulását követően kezdheti meg a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését.
11.4. Amennyiben a Szerződő fél a 11.1. pontban meghatározott felmondási jogát gyakorolja, a Biztosító a biztosítási díjnak csak azt az arányos részét követelheti, mely arra az időszakra vonatkozik, amely vonatkozásában a biztosítási fedezet fennállt, vagyis a Szerződő fél kifejezetten hozzájárult, hogy a Biztosító a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje. A Biztosító ezen felül nem jogosult a Biztosítottal szemben más költségigényt támasztani.
11.5. Amennyiben a Biztosító a Szerződő 11.4 pontban meghatározott kifejezett hozzájárulása nélkül megkezdte a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően, a biztosítási díj követelésére nem jogosult.
Appears in 2 contracts
Samples: General Insurance Terms and Conditions, General Insurance Terms and Conditions
Kiegészítő rendelkezések a távértékesítés keretében megkötött szerződésekkel kapcsolatosan. Amennyiben biztosítási szerződését távértékesítés keretében (interneten, telefonon keresztül) a 2005. évi XXV. törvény (Távért. törvény) alapján kötötte meg, kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbiakat.
11.1. A biztosítási szerződést a Szerződő fél a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül azonnali hatállyal felmondhatja indokolás nélkül.
11.2. Nem illeti meg a Szerződő felet a XI11.1. részben pontban szabályozott felmondási jog olyan utazási vagy poggyászbiztosítás vonatkozásában, amelynek időtartama nem haladja meg az egy hónapot.
11.3. A Biztosító a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően csak a Szerződő fél kifejezett hozzájárulását követően kezdheti meg a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését.
11.4. Amennyiben a Szerződő fél a 11.1. pontban meghatározott felmondási jogát gyakorolja, a Biztosító a biztosítási díjnak csak azt az arányos részét követelheti, mely arra az időszakra vonatkozik, amely vonatkozásában a biztosítási fedezet fennállt, vagyis a Szerződő fél kifejezetten hozzájárult, hogy a Biztosító a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje. A Biztosító ezen felül nem jogosult feltételek is irányadóak. Káresemény bekövetkezésekor a Biztosítottal szemben más költségigényt támasztani.Biztosított köteles:
11.57.1. Amennyiben minimalizálni a Biztosító kárt és elkerülni a Szerződő 11.4 pontban meghatározott kifejezett hozzájárulása nélkül megkezdte felesleges költségeket;
7.2. a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését kárt közvetlenül a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően, a biztosítási díj követelésére nem jogosult.biztosítónak jelenteni (email: karbejelentes@mondial- assistance.at; Telefon: +36 (1) 814-9500; Fax: +36(23)507414 ) és követni annak
Appears in 1 contract
Samples: Általános Biztosítási Feltételek
Kiegészítő rendelkezések a távértékesítés keretében megkötött szerződésekkel kapcsolatosan. Amennyiben biztosítási szerződését távértékesítés keretében (interneten, telefonon keresztül) a 2005. évi XXV. törvény (Távért. törvény) alapján kötötte meg, kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbiakat.
11.1. A biztosítási szerződést a Szerződő fél a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül azonnali hatállyal felmondhatja indokolás nélkül.
11.2. Nem illeti meg a Szerződő felet a XI. részben szabályozott felmondási jog olyan utazási vagy poggyászbiztosítás vonatkozásában, amelynek időtartama nem haladja meg az egy hónapot.
11.3. A Biztosító a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően csak a Szerződő fél kifejezett hozzájárulását követően kezdheti meg a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését.
11.4. Amennyiben a Szerződő fél a 11.1. pontban meghatározott felmondási jogát gyakorolja, a Biztosító a biztosítási díjnak csak azt az arányos részét követelheti, mely arra az időszakra vonatkozik, amely vonatkozásában a biztosítási fedezet fennállt, vagyis a Szerződő fél kifejezetten hozzájárult, hogy a Biztosító a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje. A Biztosító ezen felül nem jogosult a Biztosítottal szemben más költségigényt támasztani.
11.5. Amennyiben a Biztosító a Szerződő 11.4 pontban meghatározott kifejezett hozzájárulása hozzájárulása
6.3. közvetett vagy közvetlen módon visszavezethető események; Az elmaradt nyaralási élmény nem kerül megtérítésre. A nem vagyoni károk nem kerülnek megtérítésre. Figyelem! Biztosító nem téríti meg a károk és költségek azon részét, amelyek abból eredtek, hogy a Biztosított a kár vagy a felmerülő költségek csökkentése vagy elhárítása érdekében nem tett meg mindent, ami az adott helyzetben általában elvárható. nélkül megkezdte a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően, a biztosítási díj követelésére nem jogosult.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Biztosítási Feltételek
Kiegészítő rendelkezések a távértékesítés keretében megkötött szerződésekkel kapcsolatosan. Amennyiben biztosítási szerződését távértékesítés keretében (interneteninterne- ten, telefonon keresztül) a 2005. évi XXV. törvény (Távért. törvény) alapján kötötte meg, kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbiakat.
11.1. A biztosítási szerződést a Szerződő fél a szerződés megkötésének napjától nap- jától számított tizennégy napon belül azonnali hatállyal felmondhatja indokolás in- dokolás nélkül.
11.2. Nem illeti meg a Szerződő felet a XI11.1. részben pontban szabályozott felmondási jog olyan utazási vagy poggyászbiztosítás vonatkozásában, amelynek időtartama nem haladja meg az egy hónapot.
11.3. A Biztosító a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően csak a Szerződő fél kifejezett hozzájárulását követően kezdheti meg a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését.
11.4. Amennyiben a Szerződő fél a 11.1. pontban meghatározott felmondási jogát jo- gát gyakorolja, a Biztosító a biztosítási díjnak csak azt az arányos részét követelheti, mely arra az időszakra vonatkozik, amely vonatkozásában a biztosítási fedezet fennállt, vagyis a Szerződő fél kifejezetten hozzájárulthozzá- járult, hogy a Biztosító a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje. A Biztosító Biz- tosító ezen felül nem jogosult a Biztosítottal szemben más költségigényt támasztani.
11.5. Amennyiben a Biztosító a Szerződő 11.4 pontban meghatározott kifejezett kifeje- zett hozzájárulása nélkül megkezdte a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően, a biztosítási biz- tosítási díj követelésére nem jogosult.
Appears in 1 contract
Kiegészítő rendelkezések a távértékesítés keretében megkötött szerződésekkel kapcsolatosan. Amennyiben biztosítási szerződését távértékesítés keretében (interneten, telefonon keresztül) a 2005. évi XXV. törvény (Távért. törvény) alapján kötötte meg, kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbiakat.
11.1. A biztosítási szerződést a Szerződő fél a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül azonnali hatállyal felmondhatja indokolás nélkül.
11.2. Nem illeti meg a Szerződő felet a XI11.1. részben pontban szabályozott felmondási jog olyan utazási vagy poggyászbiztosítás vonatkozásában, amelynek időtartama nem haladja meg az egy hónapot.
11.3. A Biztosító a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően csak a Szerződő fél kifejezett hozzájárulását követően kezdheti meg a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését.
11.4. Amennyiben a Szerződő fél a 11.1. pontban meghatározott felmondási jogát gyakorolja, a Biztosító a biztosítási díjnak csak azt az arányos részét követelheti, mely arra az időszakra vonatkozik, amely vonatkozásában a biztosítási fedezet fennállt, vagyis a Szerződő fél kifejezetten hozzájárult, hogy a Biztosító a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje. A Biztosító ezen felül nem jogosult feltételek is irányadóak. Káresemény bekövetkezésekor a Biztosítottal szemben más költségigényt támasztani.Biztosított köteles:
11.57.1. Amennyiben minimalizálni a Biztosító kárt és elkerülni a Szerződő 11.4 pontban meghatározott kifejezett hozzájárulása nélkül megkezdte felesleges költségeket;
7.2. a biztosítási szerződésben foglaltak teljesítését kárt közvetlenül a felmondásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően, a biztosítási díj követelésére nem jogosult.biztosítónak jelenteni (email: karbejelentes@mondial- xxxxxxxxxx.xx; Telefon: +00 (0) 000-0000; Fax: +36(23)507414 ) és követni annak
Appears in 1 contract