Kiválás Kizárás mintaszakaszok

Kiválás Kizárás. 1. A társulásból kiválni a naptári év utolsó napjával lehet. 2. A kiválásról szóló döntést legalább 6 hónappal korábban, minősített többséggel kell meghozni és arról a Társulási Tanácsot értesíteni kell.
Kiválás Kizárás 

Related to Kiválás Kizárás

  • Kizárás A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn a kiegészítő biztosítás megkötése előtti időben fenn- álló, illetve fellépő betegségekből eredő műtétekre és azok következményeire, feltéve, ha a biztosított- nak a betegségekről, illetve azok következményeiről tudomása volt, és erre a biztosító ajánlattételkor rá- kérdezett, de nem jelezte. Nem vonatkozik továbbá a biztosítási védelem a ki- egészítő biztosítás megkötése előtt bekövetkezett balesetek következményeire.

  • Kizárások Nem fedezi a biztosító azon károkat, amelyeket – a károkozó biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia; – a biztosított maga szenved el. Nem fedezi a biztosító – a biztosítottal szemben támasztott társadalombiztosítási megté- rítési igényeket; – azokat a károkat, amelyek esetében a biztosított károkozása nem jogellenes; – az olyan következményi károkat, amelyek nem mutatnak éssze- rű, szerves összefüggést a káreseménnyel és időben is távoliak; – a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségeket, ka- matokat. Nem terjed ki a biztosítás: – a gépjármű-felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett károkra; – a munkáltatói felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett károkra; – a közös képviselet ellátásával vagy a társasházkezeléssel össze- függésben harmadik személyeknek okozott károkra; – az olyan kárra, amely a biztosított és a károsult közötti jogvi- szonyra irányadó szabályok szerint elévült; – közgyűlési határozat ellenére a társasház biztosítási védelmének elmulasztásából vagy nem megfelelő biztosítási szerződés meg- kötéséből eredő károkra; – az elmaradt vagyoni előny jogcímén érvényesített károkra; – a közüzemi szolgáltatás leállásából, szüneteléséből, valamint a közüzemi szolgáltatás nem megfelelő teljesítéséből eredő követ- kezményi károkra, ha a várható üzemszünetről szóló előzetes tá- jékoztatást a közös képviselő bizonyíthatóan megtette; – a nem megfelelő épület-fenntartási tevékenységekből eredő ká- rokra, ha a közös képviselő a felújítás, javítás elvégzésére bizo- nyíthatóan felhívta a közgyűlés figyelmét, és javaslatot tett, azonban azt a társasház döntéshozó testülete nem vagy nem kellő időben hagyta jóvá; – a bűncselekménnyel okozott károkra; – olyan károkra, amelyek vagyontárgyak (ideértve a pénzt és az ér- tékpapírt is) elveszéséből, eltulajdonításából erednek; – a pénzkezelés körében, a bankszámlaforgalom, készpénzforga- lom, házipénztári pénzkezelés, elektronikus pénzeszköz, elektroni- kus fizetőeszköz, elektronikus aláírás, számviteli és pénzügyi bi- zonylatok kezelésével, alkalmazásával, nyilvántartásával, őrzésével összefüggésben elkövetett mulasztás miatt bekövetkezett károkra; – jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és tárgyi feltételek hiányában végzett munka során keletkezett károkra; – a hatósági engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli vég- zése során, az azzal okozati összefüggésben keletkezett károkra; – azokra a károkra, amelyeket a biztosított más keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott.

  • Általános kizárások Az alábbi meghatározott okok, események és azok következményei kizárásra kerülnek a biztosítás fedezete alól:

  • Poggyászbiztosítás különös kizárásai A jelen feltételek 4. cikkelyében meghatározott Általános Kizárásokon túl, a következő okok, események, személyek ki vannak zárva a biztosítás fedezete alól:

  • Kizárási okok A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok

  • TANÁCSADÁS Jelen biztosítás kizárólag tanácsadással értékesíthető.

  • Kizáró okok A pályázók / kedvezményezettek kizártnak tekintendők a támogatásból, ha bármelyik, az alább felsorolt helyzetben vannak: 1. csődbe mennek vagy felszámolják őket, ügyeik kezelését bíróság veszi át, hitelezőikkel egyezséget kötöttek, felfüggesztették üzleti tevékenységüket, a fenti ügyek vonatkozásában eljárást indítanak ellenük, vagy a nemzeti törvények és szabályok szerint hasonló eljárásból eredően bármely hasonló helyzetbe kerülnek; 2. szakmai magatartásra vonatkozó vétség miatt jogerős (res judicata) ítélettel elítélték őket; 3. a szerződő hatóság által bármely módon igazolhatóan súlyos szakmai kötelességmulasztást követtek el; 4. nem teljesítették társadalombiztosítás- vagy adófizetési kötelezettségüket azon ország jogszabályai szerint, ahol létrejöttek, vagy a szerződő hatóság országának jogszabályai szerint, vagy azon ország jogszabályai szerint, ahol a szerződést teljesíteni kell; 5. jogerős (res judicata) ítéletet hoztak velük szemben csalás, korrupció, bűnszövetkezetben való részvétel vagy bármely más, a Közösségek pénzügyi érdekeire nézve káros jogellenes tevékenység miatt; 6. a Közösség költségvetéséből finanszírozott más beszerzési eljárást vagy támogatás elbírálási eljárást követően megállapították róluk, hogy súlyosan megszegték a szerződést a szerződéses kötelezettségeik nem teljesítésével. A pályázók nem részesülhetnek pénzügyi támogatásban, ha a támogatás odaítélése során: 1. összeférhetetlenség alanyaivá válnak (családi, személyes vagy politikai okokból, illetve a támogatás odaítélésében közvetlenül vagy közvetve érintett szervezettel vagy személlyel közös nemzeti, gazdasági vagy egyéb más érdek miatt); 2. tévesen szolgáltatnak olyan információkat, amelyeket a szerződő hatóság a támogatás odaítélése során a részvétel feltételeként igényel, vagy nem szolgáltatnak ilyen információkat. Adminisztratív és pénzügyi büntetés szabható ki az olyan pályázókra, akik hamis információkat szolgáltatnak, vagy súlyosan megsértették valamely korábbi szerződésből vagy támogatás megítélésének eljárásából eredő szerződéses kötelezettségeiket.

  • kizárások, korlátozások A Biztosító jelen biztosítási szerzôdés alapján nem fizeti meg a szándékosan okozott károkat, továbbá azokat a károkat, amelyeknek térítésére a hatályos magyar jogszabályok szerint, a kárt okozó jármû kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítása kiterjed, függetlenül attól, hogy a károkozó jármû rendelkezett-e ilyen biztosítással. A Biztosító a károkozó biztosítottnak a biztosítási összeghatárt (limitet) meghaladó jogi képviseleti költségeit, sérelemdíjat és a kamatokat sem téríti meg.

  • Hiánypótlás Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 71. §-a alapján biztosít lehetőséget a hiánypótlásra. A Kbt.

  • Jogfenntartás, tulajdonjogi kikötés Amennyiben Ön korábban már úgy rendelt Árut, hogy azt a kiszállítás során nem vette át (ide nem értve azt az esetet, amikor elállási jogával élt), vagy az Áru nem kereste jelzéssel érkezett vissza az eladóhoz, az Eladó a megrendelés teljesítését a vételár és a szállítási költségek előre történő megfizetéséhez köti. Eladó visszatarthatja az Áru átadását, ameddig nem győződik meg arról, hogy az Áru árának kifizetése sikeresen megtörtént az elektronikus fizetési megoldás használatával (ideértve azt az esetet is, amikor az átutalással fizetett Áru esetén Vásárló a tagállama szerinti pénznemben utalja el a vételárat és az átváltás, valamint a banki jutalékok, költségek miatt Xxxxx nem kapja meg teljes mértékben a vételár és a szállítási díj összegét). Amennyiben az Áru ára nem került teljes mértékben kifizetésre, az Eladó a vételár kiegészítésére hívhatja fel a Vásárlót.