Komposztüzem mintaszakaszok

Komposztüzem. A Komposztüzem működési költségének számottevő hányadát a közhasznú tevékenység során keletkező, a fővárosi zöldfelületekről származó zöldhulladék kezelése teszi ki. A működési költségeket csak részben ellensúlyozza a hulladékkezelés kompenzációs díja. Az üzem eredményes működéséhez elengedhetetlenül szükséges egy kiszámítható piaci árbevétel, amely külső vállalkozások zöldhulladék lerakásából, komposztértékesítésből, energetikai apríték előállításból és munkagépekkel végzett bérmunkából áll össze. Terveink szerint a Komposztüzem 2012. évi árbevétele 32 millió forint lesz, amely a bázis évi árbevételnél mintegy 35%-kal több. A magasabb árbevételt, és ezzel tervünk teljesülését 500 m3 –es komposztértékesítés növeléssel, várhatóan nagyobb mennyiségű zöldhulladék beszállításból származó bevétellel, illetve éves szinten mintegy 2 millió forinttal több egyéb árbevétel növekedéssel kívánjuk véghezvinni. A komposztértékesítés 2012-ben számításaink szerint ismét eléri a 3.000 m3-t. A zöldhulladék beszállítás mennyisége előreláthatólag a bázis évnél jelentősebb lesz (előzetes számításaink szerint, mintegy 30%-kal), mivel a 2011. év végén két komolyabb szerződést is tudtunk kötni a 2012. évre, a nem szerződött partnerek beszállítása pedig évről-évre hasonlóan, kiszámíthatóan alakul. Az energetikai apríték értékesítés terén némi növekedés lehetséges a falevél-apríték forgalomban, a gally- apríték értékesítés viszont a gépparkunk sajátosságából adódóan (komposztáláshoz kalapácsos aprítógép megfelelő, míg az energetikai aprítéknak késes aprítógép lenne szükséges) nem valószínű, hogy jelentősen növekedne. Egyéb árbevételként még számítunk munkagépeinkkel végzett bérmunkából is legalább 1 millió forint árbevételre.

Related to Komposztüzem

  • Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

  • Ügyfélkapcsolat Hibaelhárítás Panaszkezelés Jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.

  • Biztosítási összeg A biztosító a károkat a szerződésben meghatározott káreseményenkénti összeghatárig téríti meg, amely a szerződő választása alapján a szerződés létrejöttekor 50 000 forinttól (50 000 forintonként emelve) 500 000 fo- rintig terjedhet.

  • SZERZŐDÉSTERVEZET VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Biztosítási esemény bejelentése 302. A biztosítási esemény bejelentésére vonatkozó szabályokat az

  • Beszerzés tárgya Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL

  • Alapszolgáltatások A telefon-alapszolgáltatás keretében lehetőség van belföldi és nemzetközi telefonhívások kezdeményezésére és fogadására, továbbá ingyenes segélyhívás (104, 105, 107, 112) elérésére. A telefonszolgáltatások igénybevételének keretében az előfizető jogosult faxüzenetek küldésére az ITU-T T-sorozatú ajánlásokkal összhangban.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint: