Adatszolgáltatás mintaszakaszok

Adatszolgáltatás. Az előfizető a Szolgáltató kérésére köteles az adatszolgáltatásra: - ha a hálózat biztonságát veszélyeztető magatartást tapasztal az előfizető részéről, - ha nem megfelelő végberendezés használatát tapasztalja a Szolgáltató, - ha a személyes adatok valódiságával kapcsolatban megtévesztő magatartást tapasztal, - ha bűnüldöző szervek, nemzetbiztonság és honvédelem szervek kérnek információkat a szolgáltatótól és azt, csak az előfizető adatszolgáltatásával tudja teljesíteni.
Adatszolgáltatás. Az Előfizető köteles a Szolgáltató számára az Előfizetői Szerződés megkötéséhez és teljesítéséhez szükséges információkat, valamint a szolgáltatás nyújtásához szükséges minden tájékoztatást megadni. Amennyiben az Előfizetőnek a Szolgáltató rendelkezésére bocsátott adataiban bármilyen változás állna be, az Előfizető köteles a Szolgáltatót a változásról, az új, megváltozott adatok közlésével haladéktalanul - legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül - írásban értesíteni.
Adatszolgáltatás. A Szolgáltatóra vonatkozó olyan adatokat, amely a szolgáltatások igénybevételéhez, a hozzáférés megvalósításához, illetve a Hatóság feladatainak a végzéséhez szükségesek, a Szolgáltató köteles a Hatóság részére szolgáltatni, akkor is, ha azok üzleti titoknak minősülnek. A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott adatokat köteles nyilvánosan hozzáférhetővé tenni. A fentiek szerinti adatszolgáltatás során az adatszolgáltató felelős az adat tartalmának időszerűségéért, hitelességéért, pontosságáért és ellenőrizhetőségéért.
Adatszolgáltatás. Amennyiben a Bit. fenti rendelkezéseinek megfelelően más biztosító fordul Társaságunkhoz adatszolgáltatási kéréssel, abban az esetben Társaságunk köteles a kérést a fenti határidőn belül teljesíteni.
Adatszolgáltatás. A Szolgáltató adatszolgáltatásra jogosult az Eht. 157. §-­‐ban meghatározott Hatóságok, a társzolgáltatók, illetve az Előfizető számára. Az adatszolgáltatás szabályait, jogcímét, az adatok körét és a megőrzésük határidejét az Adatvédelmi Tájékoztató (3. sz. melléklet) tartalmazza. A Szolgáltató az Eht. és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján köteles együttműködni a titkos információgyűjtésre külön törvényben felhatalmazott szervezetekkel, a nyomozóhatóságokkal, valamint a hírközlési hatósággal, melynek keretében köteles lehetővé tenni, hogy az említett szervezetek a az előfizetői adatokat, a hálózaton továbbított közleményeket és egyéb adatokat a vonatkozó jogszabályok által meghatározott feltételekkel megismerhessék és rögzíthessék.
Adatszolgáltatás. A Szolgáltatóra vonatkozó olyan adatokat, amely a szolgáltatások igénybevételéhez, a hozzáférés megvalósításához, illetve a hatóságok feladatainak végzéséhez szükségesek, a Szolgáltató köteles a hatóságok részére szolgáltatni, akkor is, ha azok üzleti titoknak minősülnek. A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározott adatokat köteles nyilvánosan hozzáférhetővé tenni. Az adatszolgáltatás során az adatszolgáltató felelős az adat tartalmának időszerűségéért, hitelességéért, pontosságáért és ellenőrizhetőségéért.
Adatszolgáltatás. A Szolgáltató adatszolgáltatásra jogosult az Eht. 157. §-ban meghatározott Hatóságok, a társzolgáltatók, illetve az Előfizető számára. Az adatszolgáltatás szabályait, jogcímét, az adatok körét és a megőrzésük határidejét Szolgáltató Adatvédelmi Tájékoztatója tartalmazza.
Adatszolgáltatás. 23.1. Az Ügyfél a Szerződésben és a Biztosítéki Szerződésben rögzített, vagy egyébként a Lakástakarékpénztárral közölt adatokban bekövetkezett változást, köteles 5 munkanapon belül írásban bejelenteni a Lakástakarékpénztárnak.
Adatszolgáltatás. Környezetvédelmi adatszolgáltatások, engedély-, szakhatósági állásfoglalás-kérés esetén a gazdálkodó szervezetnek (természetes személynek is) rendelkeznie kell KÜJ és KTJ számmal. A KÜJ és KTJ szám igénylést a KAR bejelentő lapokon kell teljesíteni a területileg illetékes Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség részére. Az azonosító adatokat a Környezetvédelmi Felügyelőség 3 napon belül megküldi. A vonatkozó jogszabály: 78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet a környezeti alapnyilvántartásról. KÜJ szám: Környezetvédelmi Ügyfél Jel KTJ szám: Környezetvédelmi Területi Jel Jelen szerződésben szereplő hulladékok esetében kétféle adatszolgáltatást kell teljesíteni a megrendelőnek attól függően, hogy milyen jellegű (állati melléktermék vagy hulladék) anyag keletkezett nála: ❖ Környezetvédelmi Hatóság részére Az adatszolgáltatás teljesítésének módját, tartalmát, határidejét, az adatszolgáltatók körét a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014 (XII.11.) Korm. rendelet szabályozza részletesen. „A hulladék termelő telephelyenként és hulladéktípusonként rendszeres adatszolgáltatást teljesít feltéve, hogy a telephelyén a tárgyévben képződött, továbbá birtokolt hulladék összes mennyisége: ▪ veszélyes hulladék esetében a 200 kg-ot, vagy ▪ nem veszélyes hulladék esetében a 2000 kg-ot, vagy ▪ nem veszélyes építési és bontási hulladék esetében az 5000 kg-ot meghaladja.” A bevallást elektronikus módon, az interneten a xxxxx://xxxx.xxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxx/ linken elérhető OKIR kapu adatszolgáltató rendszerrel kell elkészíteni és a kitöltött nyomtatványt a területileg illetékes Környezetvédelmi Felügyelőségnek kell beküldeni a tárgyévet követő év március 1-ig. ❖ Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal részére Állati eredetű melléktermékek (jelen szerződésben szereplő melléktermékek kapcsán) tulajdonosa a kezelésre, ártalmatlanításra átadott állati melléktermékek mennyiségét évente egy alkalommal a tárgyévet követő év március 1-ig a telephelye szerint a NEBIH részére köteles bejelenteni. Az adatszolgáltatást az állati eredetű melléktermék tulajdonosának a 45/2012. (V.8) VM rendelet 4. számú melléklete szerint a xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxxxx.xxx.xx oldalon kell megtenni. Ezt a bejelentési kötelezettséget a tevékenység befejezése, felfüggesztése esetén az attól számított 15 napon belül teljesíteni kell. Ezt az adatszolgáltatást minden olyan termelőnek teljesítenie kell, akinél állati melléktermék keletkezik. Az állati...
Adatszolgáltatás. Az elszámolással kapcsolatos napi adatforgalom az IP-n külön díjazás nélkül, az annak használatára vonatkozó, a Társasággal kötött külön szerződés (Informatikai Platform Felhasználói Megállapodás) alapján történik az ÜKSZ-ben és az Üzletszabályzatban meghatározott feltételek szerint. A napon belüli (nem alapadat) adatszolgáltatást igény szerint a Felek külön szerződésben kezelik. A napon belüli allokációk elvégzéséhez szükséges órai adatokat az ÜKSZ vonatkozó pontjában rögzített határidőre a Kapcsolódó Rendszerüzemeltető/Közvetlen szállítóvezetéki felhasználó részére a Társaság külön díj felszámítása nélkül biztosítja. A Kapcsolódó Rendszerüzemeltető/Közvetlen szállítóvezetéki felhasználó vállalja, hogy rögzíti, és naprakészen tartja az IP adminisztratív menüjében a kapcsolattartóit és azok helyetteseit (szerződéses, operatív, TMK felelős, automatikus üzenetek címzettje és korlátozás esetén értesítendő), valamint azok elérhetőségeit (e-mail, mobilszám, faxszám, cím).