Kontrolltevékenység mintaszakaszok

Kontrolltevékenység. 8.1. Mindkét költségvetési szerv vezetője köteles a szervezeten belül kontrolltevékenységeket kialakítani, melyek biztosítják a kockázatok kezelését, hozzájárulnak a szervezet céljainak eléréséhez. Köteles a vezetői ellenőrzéseket lefolytatni, azt dokumentálni és a szabálytalanságokat kezelni. Ezt a tevékenységet a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) során biztosítja. A belső kontrollok kialakítása során a költségvetési szerv vezetője figyelembe veszi az államháztartásért felelős miniszter által közzétett, az államháztartási belső kontroll standardokra vonatkozó irányelveket. 8.2. A Pinceszínház igazgatója köteles a költségvetési szerv belső szabályzataiban legalább az alábbiakat szabályozni: a) engedélyezési és jóváhagyási eljárások, b) az információkhoz való hozzáférés, c) fizikai kontrollok (hozzáférés az eszközökhöz).

Related to Kontrolltevékenység

  • Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

  • Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére Válasz Be van jegyezve a letelepedés helye szerinti tagállamának vonatkozó szakmai vagy cégnyilvántartásába32: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: […] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról Összesített kockázat + + + + Megcélzott ügyfélkör Kiegyensúlyozott Referenciaindex 30% Euro Aggregate Treasury EUR + 70% MSCI ACWI EUR Ajánlott minimális befektetési időtartam 7 év Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Pénzpiaci eszközök, fix- és változó kama- tozású állampapírok, kollektív befektetési formák (kötvény), betétek 20% 10% 70% Fix- és változó kamatozású banki-, válla- lati-, önkormányzati kötvények, jelzálog- levelek, illetve ezekbe fektető kollektív befektetési formák 5% 0% 30% Egyéb devizában denominált, de részben, vagy egészben euróra fedezett kötvények 0% 0% 30% Részvények 0% 0% 40% Kollektív befektetési formák (részvény, illetve hasonló kockázatosságú eszközök) 70% 30% 90% Euro készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20%

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27

  • A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Súlyszám VAGY Egyéb: III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 2014 /S 150 - 269849 A hirdetmény közzétételének időpontja: 2014/08/07 (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 15437 / 2014 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2014/08/11 (év/hó/nap) III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben) Dátum: (év/hó/nap) III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 2017 /S 036 - 065512 A hirdetmény közzétételének időpontja: 2017/02/21 (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 2561 / 2017 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2017/02/22 (év/hó/nap)

  • A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.

  • Az ajánlatkérő tevékenységi köre Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén Víz [Kbt. 163. § (1) bek. a) pont] Villamos energia [Kbt. 163. § (1) bek. a) pont] Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása [Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Jogorvoslati lehetőségek A biztosító számára fontos a személyes adatok megfe- lelő kezelése. A biztosító mindent megtesz azért, hogy a személyes adatok kezelése jogszerűen és a lehető legna- gyobb biztonságban történjen. Az esetlegesen felmerülő problémákkal célszerű ezért, mielőtt más jogorvoslatot venne igénybe, közvetlenül a biztosítóhoz fordulni, azok mielőbbi orvoslása érdekében. Az érintett jogosult panaszt tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/c.; xxx.xxxx.xx) vagy a szoká- sos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállam adatvédelmi felügyeleti hatóságánál, ha az érintett megítélése szerint az érintett személyes adatai kezelése sérti az általános adatvédelmi rendeletet. Ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről az érintett bírósági jogorvos- latra jogosult. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az érintett jogosult bírósághoz is fordulni jogorvoslat érde- kében. Ebben az esetben az érintett dönthet arról, hogy a pert a biztosító tevékenysége helye szerinti EU tagállam vagy az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti EU tagállam bírósága előtt indítja-e meg. Magyarországon az érintett a pert lakóhelye, tartózkodási helye szerinti tör- vényszék előtt is megindíthatja.