Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell. 2) A könyvelt küldemény (beleértve a kizárólag ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekor, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat a jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő olvasható nevét is fel kell tüntetnie, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzi. 2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának rögzítése helyett a könyvelt küldemény átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükséges. 2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja. 3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
Appears in 6 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, Postai Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt értesítőt, vagy bemutatja annak digitalizált másolatát, vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas mobiltelefonjának belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjárahívószámára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve – ide nem értve a kizárólag rögzített ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) levélküldeményt – kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekor, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat a jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag könyvelt küldemény és hivatalos irat átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő jogosult olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön is fel kell tüntetniefeltünteti a Posta, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell jelöli. Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont PONT 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzifeltünteti.
2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának Posta által történő rögzítése helyett a könyvelt küldemény – ide nem értve a rögzített ajánlott levélküldeményt – átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükséges.
szükséges a címzett vagy egyéb jogosult átvevő által. 2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja.-36
3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt értesítőt, vagy nem mutatja be annak digitalizált másolatát, vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas mobiltelefonjának belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjárahívószámára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve – ide nem értve a kizárólag rögzített ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) levélküldeményt – kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekor, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat a jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag könyvelt küldemény és hivatalos irat átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő jogosult olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön is fel kell tüntetniefeltünteti a Posta, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell jelöli. Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont PONT 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzifeltünteti.
2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának Posta által történő rögzítése helyett a könyvelt küldemény – ide nem értve a rögzített ajánlott levélküldeményt – átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükségesszükséges a címzett vagy egyéb jogosult átvevő által.
2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja.-26
3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
Appears in 2 contracts
Samples: Postai Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei, General Terms and Conditions
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítéstértesítőt. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve a kizárólag ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – - a személyazonosság megállapítására alkalmas – - adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően és az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor vagy a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést azt tartalmazó bélyegzőlenyomatotbélyegző lenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekorkezűleg, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat azt a címzetten kívüli egyéb jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra, vagy az aláírást rögzítő egyéb technikai eszközre. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag könyvelt küldemény és hivatalos irat átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor vagy a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést azt tartalmazó bélyegzőlenyomatotbélyegző lenyomatot) és - címzettnek történő átadás kivételével - az átvétel jogcímét a tértivevényen is külön az átvevő olvasható nevét is fel kell tüntetnie, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette felaláírása olvashatatlan, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzi.
2/A) Amennyiben a címzett vagy kérheti az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának rögzítése helyett a könyvelt küldemény átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást rögzítő egyéb technikai eszköz használatával nevének olvasható formában történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükséges.
2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatjais.
3) Kézbesítési A kézbesítési ponton történő kézbesítés eseténesetében, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítéstértesítőt, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
4) Az átvételre jogosult saját kezű aláírásnak minősíti a Posta azt is, ha az átvevő a kézbesítési okiraton vagy a tértivevényen a személyét hitelesen, utólag általa nem vitatható módon tanúsító jelzést helyez el. Ilyen tanúsító jelzésként ismeri el a Posta elektronikus aláírás és időbélyegző egyidejű alkalmazását. A jelzés hitelességét tanúsító okiratot az átvevő és a Posta a jelzés utolsó használatát követő három évig köteles megőrizni.
5) Azon szervezetek, akik a postai küldeményeket külön írásba foglalt szerződés alapján, telephelyen, külön egységképzőben veszik át, a tértivevény többletszolgáltatással feladott postai küldemény és hivatalos irat esetében kötelesek gondoskodni arról, hogy a tértivevényen a jogosult átvevő neve, aláírása (vagy a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt tartalmazó bélyegző lenyomata), a kiszállítás napjával megegyező dátum, és az átvétel jogcíme (pl.: képviselő, meghatalmazott) olvashatóan feltüntetésre kerüljön.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt értesítőt, vagy bemutatja annak digitalizált másolatát, vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas mobiltelefonjának belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjárahívószámára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve – ide nem értve a kizárólag rögzített ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) levélküldeményt – kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekor, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat a jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő olvasható nevét is fel kell tüntetnie, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzi.
2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának rögzítése helyett a könyvelt küldemény átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükséges.
2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja.
3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.illetve
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve a kizárólag ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően és az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a a
6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekorkezűleg, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat azt a címzetten kívüli egyéb jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra, vagy az aláírást rögzítő egyéb technikai eszközre. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag könyvelt küldemény és hivatalos irat átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő olvasható nevét is fel kell tüntetnie, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetnitüntetnie a tértivevényen/kézbesítési igazoláson. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzi.
2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának rögzítése helyett a könyvelt küldemény átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükséges.
2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja.
3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
Appears in 1 contract
Samples: Postai Szolgáltatások
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt értesítőt, vagy bemutatja annak digitalizált másolatát, vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas mobiltelefonjának belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjárahívószámára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve – ide nem értve a kizárólag rögzített ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) levélküldeményt – kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekor, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat a jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag könyvelt küldemény és hivatalos irat átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő jogosult olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön is fel kell tüntetniefeltünteti a Posta, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell jelöli. Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont PONT 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzifeltünteti.
2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának Posta által történő rögzítése helyett a könyvelt küldemény – ide nem értve a rögzített ajánlott levélküldeményt – átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükségesszükséges a címzett vagy egyéb jogosult átvevő által.
2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja.-35
3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt értesítőt, vagy nem mutatja be annak digitalizált másolatát, vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas mobiltelefonjának belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjárahívószámára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve – ide nem értve a kizárólag rögzített ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) levélküldeményt – kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekor, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat a jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag könyvelt küldemény és hivatalos irat átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő jogosult olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön is fel kell tüntetniefeltünteti a Posta, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell jelöli. Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont PONT 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzifeltünteti.
2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának Posta által történő rögzítése helyett a könyvelt küldemény – ide nem értve a rögzített ajánlott levélküldeményt – átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükségesszükséges a címzett vagy egyéb jogosult átvevő által.
2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja.-29
3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
Appears in 1 contract
Samples: Postai Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
Kézbesítési ponton történő kézbesítéskor. 1) Természetes személy címzett részére küldött postai küldeménynek kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az átvételi jogosultság jogcímének fennállása vonatkozásában a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy szóbeli nyilatkozatát a Posta irányadónak tekinti, amennyiben bemutatja, illetve a Posta kérésére átadja a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas mobiltelefonjának belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjárahívószámára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést. Amennyiben a szóbeli nyilatkozat alapján az átvételi jogosultság jogcíme kétséges, a Posta kéri a jogcím fennállásának további igazolását. Helyettes átvevő esetében a lakcímének vagy tartózkodási címének a postai küldemény címével vagy az utánküldési címmel való egyezőségét is igazolni kell.
2) A könyvelt küldemény (beleértve – ide nem értve a kizárólag rögzített ajánlott többletszolgáltatással feladott postai küldeményt is) levélküldeményt – kézbesítési ponton történő kézbesítésekor az igazolt jogcímmel rendelkező átvevő a személyazonosságát az arra alkalmas okmány Posta részére történő bemutatásával igazolja. Meghatalmazottnak történő kézbesítés esetében a személyazonosság igazolására csak az az okmány alkalmas, amelyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan – a személyazonosság megállapítására alkalmas – adat szerepel, amelyet a meghatalmazás vagy a meghatalmazásról kiállított igazolvány is tartalmaz. A személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel jogcímét a Posta jegyzi fel az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszközre, illetve postacsomag esetén a kézbesítési okiratra, melyet követően az aláírást (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg tünteti fel. A Posta honlapján közzétett POSTALISTA „T” oszlopában informatikai ellátottsággal nem rendelkezőként szereplő postai szolgáltatóhelyeken könyvelt küldemény átvételekor, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint, ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha ezeket az adatokat a jogosult átvevő nem tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra. Tértivevény többletszolgáltatással feladott postacsomag könyvelt küldemény és hivatalos irat átvételekor a tértivevényen is az átvételre jogosultnak az aláírását (a Posta által papíralapú kézbesítési okirat alkalmazásakor a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegzőlenyomatot) és külön az átvevő jogosult olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön is fel kell tüntetniefeltünteti a Posta, továbbá az átvétel jogcímét az erre szolgáló rovaton értelemszerűen jelölnie kell jelöli. Ezen túl hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont PONT 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet is fel kell tüntetni. Amennyiben a jogosult átvevő az erre szolgáló rovaton nem jelölte az átvétel jogcímét, illetve hivatalos irat esetében helyettes átvevőnek történő átadás során a 6.6. pont 2) bekezdés a) alpontja szerinti hozzátartozói jogcímet nem tüntette fel azt, továbbá ha az átvevő az olvasható nevét a tértivevényen/kézbesítési igazoláson külön nem tüntette fel, a Posta a tértivevényen/kézbesítési igazoláson pótlólagosan jelöli, illetve feljegyzifeltünteti.
2/A) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezésének, betűjelének és számának Posta által történő rögzítése helyett a könyvelt küldemény – ide nem értve a rögzített ajánlott levélküldeményt – átvételekor ezen adatoknak a hatósági okmány tároló eleméből az aláírást a kézbesítés tényét rögzítő egyéb technikai eszköz használatával történő kiolvasása mellett az ahhoz tartozó CAN kód berögzítése is szükségesszükséges a címzett vagy egyéb jogosult átvevő által.
2/B) Amennyiben a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő az 1) és 2) bekezdésekben foglaltak kapcsán a személyazonosságát magas biztonságú elektronikus tároló elemmel és eAláírás funkcióval is rendelkező hatósági okmánnyal (e-személyi) igazolja, a küldemény átvételének elismeréseként aláírásának feltüntetését az e-személyi eAláírás funkciójának használata is biztosíthatja.-28
3) Kézbesítési ponton történő kézbesítés esetén, amennyiben a postai küldemény átvétele érdekében megjelenő személy nem mutatja be, illetve a Posta kérésére nem adja át a postai küldemény érkezéséről szóló értesítőt vagy a Posta által a címzett SMS fogadására alkalmas mobiltelefonjának belföldi hívószámú mobil rádiótelefonjárahívószámára, vagy e-mail címére vagy más hivatalos elektronikus elérhetőségére küldött értesítést, a postai küldemény csak az átvételi jogosultság jogcímének és a személyazonosságnak hatósági igazolvánnyal, illetve közhitelű dokumentummal történő igazolását követően kézbesíti a Posta.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions