Common use of Közbeszerzésekre vonatkozó szabályok Clause in Contracts

Közbeszerzésekre vonatkozó szabályok. Amennyiben a Projekt megvalósítása során a közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége fennáll, a Kedvezményezett a szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytatja. A közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásáért kizárólag a Kedvezményezett, mint ajánlatkérő felel. Ennek megfelelően bármely közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogsértés, illetve szabálytalanság megállapítása esetén a támogatás egészére vagy egy részére vonatkozó visszafizetési kötelezettség is kizárólag a Kedvezményezettet terheli. A Kedvezményezett köteles továbbá közbeszerzéseinek lefolytatása során a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 23. címe szerint eljárni, így különösen a Közreműködő Szervezetet és a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályt az abban foglaltaknak megfelelően tájékoztatni, a tevékenységük végzéséhez szükséges dokumentumokat részükre beküldeni, illetőleg ezen szervezetekkel együttműködni. A Kedvezményezett köteles közbeszerzéseinek lefolytatása során az egységes működési kézikönyv kiadásáról szóló VIII. fejezetében meghatározott rendelkezések illetve az NFÜ Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya által kiadott útmutató betartásával eljárni. A Közreműködő Szervezet és a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jogosult megismerni a Kedvezményezett mindenkor hatályos közbeszerzési szabályzatát. A kedvezményezett a Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárásokban köteles biztosítani a szállító részére előleg igénylésének lehetőségét. Az NFÜ a szállítói előleg kifizetését független, az NFÜ által megbízott műszaki ellenőr ellenőrzéséhez kötheti. A 306/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 12-14. §-a szerinti előleg-fizetések esetében a kedvezményezett a számlákat köteles haladéktalanul benyújtani a Közreműködő Szervezethez.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Közbeszerzésekre vonatkozó szabályok. Amennyiben a Projekt megvalósítása során a közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége fennáll, a Kedvezményezett a szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytatja. A közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásáért kizárólag a Kedvezményezett, mint ajánlatkérő felel. Ennek megfelelően bármely közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogsértés, illetve szabálytalanság megállapítása esetén a támogatás egészére vagy egy részére vonatkozó visszafizetési kötelezettség is kizárólag a Kedvezményezettet terheli. A Kedvezményezett köteles továbbá közbeszerzéseinek lefolytatása során a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 23. címe szerint eljárni, így különösen a Közreműködő Szervezetet és a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályt az abban foglaltaknak megfelelően tájékoztatni, a tevékenységük végzéséhez szükséges dokumentumokat részükre beküldeni, illetőleg ezen szervezetekkel együttműködni. A Kedvezményezett köteles közbeszerzéseinek lefolytatása során az egységes működési kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítás VIII. fejezetében meghatározott rendelkezések illetve az NFÜ Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya által kiadott útmutató betartásával eljárni. A Közreműködő Szervezet és a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jogosult megismerni a Kedvezményezett mindenkor hatályos közbeszerzési szabályzatát. A kedvezményezett a Kbt. hatálya alá tartozó építési beruházás, építési koncesszió tárgyú közbeszerzési eljárásokban köteles biztosítani a szállító részére előleg igénylésének lehetőségét. Az NFÜ a szállítói előleg kifizetését független, az NFÜ által megbízott műszaki ellenőr ellenőrzéséhez kötheti. A 306/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 12-14. §-a -ai szerinti előleg-fizetések esetében a kedvezményezett a számlákat köteles haladéktalanul benyújtani a Közreműködő Szervezethez.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

Közbeszerzésekre vonatkozó szabályok. Amennyiben Ha a Projekt megvalósítása során a közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége fennáll, a Kedvezményezett a szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytatja. A közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásáért kizárólag a Kedvezményezett, mint ajánlatkérő felel. Ennek megfelelően bármely közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogsértés, illetve szabálytalanság megállapítása esetén a támogatás egészére vagy egy részére vonatkozó visszafizetési kötelezettség is kizárólag a Kedvezményezettet terheli. A Kedvezményezett köteles továbbá a közbeszerzéseinek lefolytatása során a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 23. címe alcíme szerint eljárni, így különösen a Közreműködő Szervezetet Támogatót és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszer irányítása alatt működő központi koordinációs szerv 4/2011. (I. 28. ) Korm. rendeletben foglalt, a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályt közbeszerzések felügyeletét ellátó egységét az abban foglaltaknak megfelelően tájékoztatni, a tevékenységük végzéséhez szükséges dokumentumokat részükre beküldeni, illetőleg megküldeni és ezen szervezetekkel együttműködni. A Kedvezményezett köteles a közbeszerzéseinek lefolytatása során az egységes működési kézikönyv kiadásáról kézikönyvről szóló 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletének VIII. fejezetében meghatározott rendelkezések illetve rendelkezések, valamint az NFÜ Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter irányítása alatt működő központi koordinációs szerv 4/2011. (I. 28. ) Korm. rendeletben foglalt, a közbeszerzések felügyeletét ellátó egysége által kiadott útmutató betartásával eljárni. A Közreműködő Szervezet Támogató és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter irányítása alatt működő központi koordinációs szerv 4/2011. (I. 28. ) Korm. rendeletben foglalt, a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály közbeszerzések felügyeletét ellátó egysége jogosult megismerni a Kedvezményezett mindenkor hatályos közbeszerzési szabályzatát. A kedvezményezett a Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárásokban köteles biztosítani a szállító részére előleg igénylésének lehetőségétértékhatárokat el nem érő beszerzések esetén az ésszerű gazdálkodás követelményének betartását – hatékonyság, eredményesség, gazdaságosság- az ellenőrzések során igazolni szükséges. Az NFÜ a szállítói előleg kifizetését független, az NFÜ által megbízott műszaki ellenőr ellenőrzéséhez kötheti. A építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII.23XII. 23.) Kormányrendelet Korm. rendelet 12-14. §-a -a, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (6) bekezdése szerinti előleg-fizetések kifizetések esetében a kedvezményezett a számlákat köteles a kézhezvételt követően haladéktalanul benyújtani a Közreműködő SzervezethezXxxxxxxxxxx.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés