Kezelési költség Amennyiben az Ügyfél kezelési költség megfizetésére köteles, akkor a kezelési költség mértékét a Társaság Kondíciós Listája tartalmazza.
Díjak és költségek 36. A befektetési alapot terhelő díjak, költségek mértéke és az alapra terhelésük módja 36.1. A befektetési alap által az alapkezelő társaság részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja Sorozat Alapkezelési díj értéke
Díjak, költségek 1. Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél vállalja, hogy az SPB által a mindenkor hatályos Kondíciós listájában meghatározott mértékű díjakat, jutalékokat és költségeket az SPB részére megfizeti, az Ügyfél az SPB-t megillető, nem közvetlenül a TBSZ Számlán végrehajtott tranzakciókhoz kapcsolódó díjak, jutalékok és költségek fedezetére szolgáló összeget nem a TBSZ Számlán, hanem elsődlegesen az I.1. pontban hivatkozott Számlaszerződés alapján megnyitott ügyfél- és értékpapírszámlán köteles az SPB rendelkezésére bocsátani. 2. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonási, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat a Felek a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. 3. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítani. 4. A Felek rögzítik, hogy a TBSZ Számla speciális rendeltetésű ügyfél- illetve értékpapírszámla, melynek tekintetében a Felek megállapodnak, hogy a közöttük létrejött Számlaszerződés óvadéki rendelkezéseit teljeskörűen és megfelelően alkalmazzák anélkül, hogy az ott rögzített rendelkezéseket e helyt megismételnék. Az Ügyfél e szabályok alkalmazását kifejezetten elfogadja. 5. Az SPB jogosult az Ügyfél I.1. pontban hivatkozott Számlaszerződés alapján megnyitott ügyfél- és értékpapírszámlájának egyenlege terhére érvényesíteni a TBSZ Számla tekintetében felszámított díjakat, jutalékokat és költségeket, illetve a Felek között hatályban lévő óvadéki megállapodás alapján e számlák egyenlege a TBSZ Számla tekintetében fennálló fizetési kötelezettség biztosítására is óvadékul szolgál. 6. Az SPB a TBSZ Pénzszámlán és a TBSZ Értékpapírszámlán történt terhelésekről és jóváírásokról, a teljesítést követően az Üzletszabályzatban rögzített módon számlakivonatot készít és küld meg az Ügyfél részére. A TBSZ Pénzszámlán elhelyezett összeg után az SPB kamatot nem fizet.
Kárenyhítési költségek A biztosító a biztosítási összeg keretei között megtéríti a kárenyhítés költségeit, abban az esetben is, ha a kárenyhí- tés nem vezetett eredményre. Kárenyhítésnek minősülnek különösen, de nem kizárólago- san az alábbi tevékenységek: tűzoltás, mentés, ideiglenes tetőépítés, aládúcolás. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítési költségeket a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányá- ban téríti meg.
Biztosított költségek Biztosítottnak számítanak az üdülőhelyre történő késedelmes, közvetlen odautazás költségei a lefoglalt és biztosított utazás típusa és minősége szerint, legvégső esetben az üdülőhelyre történő közvetlen odautazás fiktív repülési költségei turistaosztályon.
Költségek 3.3.1 A Cofidis az Adós nem szerződésszerű teljesítése esetén a kül- dendő értesítő és felszólító levelek postázása kapcsán a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásával összefüggésben felmerülő postaköltséget a pos- tai díjszabálynak megfelelően jogosult az Adósra áthárítani. 3.3.2 Az Adós a szerződésszegéséből eredő költségek – különösen az esetleges hatósági eljárás költségei, a közreműködő igénybevé- telének költségei, a jogi és egyéb szakértői költségek, postaköltségek (levelezési költség), illetékek – az Adóst terhelik. 3.3.3 Abban az esetben, ha az Adós a jelen Hitelszerződésből eredő bár- mely kötelezettségét nem teljesíti, Cofidis jogosult harmadik személye- ket (így különösen, de nem kizárólag: behajtással foglalkozó magánsze- mély vagy társaság, ügyvéd, ügyvédi iroda stb.) a behajtás érdekében igénybe venni, az Üzletszabályzat 4.5.14.3. pontja szerint. A behajtással felmerülő költségeket a Cofidis jogosult az Adósra áthárítani. 3.3.4 Amennyiben Adós a törlesztőrészletek megfizetése során a kölcsön összegét túlfizeti és így az egyenlege 2 (két) hónap időtartamot meg- haladóan pozitív lesz vagy a Hitelszerződés bármely okból megszűnik, Xxxxxxx az ilyen túlfizetés összegét köteles az Adós részére visszautalni. – Amennyiben az Adós a túlfizetés visszajuttatását az általa korábban már megfelelően igazolt fizetési számlára kéri átutalni, vagy az Adós készpénzben, a Cofidis ügyfélszolgálatán szeretné felvenni a túlfize- tés összegét, úgy a túlfizetés visszajuttatása költség- és díjmentes. – Amennyiben az Adós a túlfizetés visszajuttatását az általa korábban még nem igazolt fizetési számlára kéri átutalni, úgy az annak igazolá- sához szükséges, a Cofidisnél felmerülő postaköltségek kerülhetnek felszámításra, hogy az adott fizetési számla valóban az Adós nevén van. Ha a postai díjszabás változik, a Cofidis a költségnek az aktuális – a költség felmerüléskor érvényes – összegét jogosult felszámítani.
Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.
Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei 19 11.1. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.2. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.3. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20 11.4. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20
Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem/stbox áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított . 13.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról. 13.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. 13.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: hírközlési berendezést, vezetéket) elhelyezzen. 13.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban. 13.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban és az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a2.1.3.8..és 13.4.1. pont szerint. 13.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.