Letét mintaszakaszok

Letét. 5.2.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés 2.2. pontjában meghatározott Közcélú Tervezési Vállalás elvégzésének biztosítékaként a Beruházó köteles 50.000.000,- Ft, azaz ötvenmillió forint (a továbbiakban „Tervezési Letéti Összeg”) letétbe helyezésére a jelen 5.2.1 pontban foglaltak szerint. A Felek megállapodnak abban, hogy az attól számított 15 (tizenöt) naptári napon belül, hogy az Önkormányzat átadja a Beruházó részére a Közútcsatlakozással és kapubehajtóval kapcsolatos, az Építési Engedély beadásához szükséges, az előzetes, engedélyezési terveikkel kapcsolatos tulajdonosi- és közútkezelői hozzájárulásokat, a Beruházó köteles a Tervezési Letéti Összeget ügyvédi letétbe helyezni a Beruházó által meghatározott ügyvédi irodánál a jelen szerződéssel egyidejűleg aláírásra kerülő ügyvédi letéti szerződés alapján (a továbbiakban „Letéti Szerződés”), az alábbi letét- kiszolgáltatási feltételekkel: 5.2.1.1 amennyiben a Felek bármelyike megküldi mindkét Beruházói Értesítést (Beruházói Értesítés A és Beruházói Értesítés B) a letéteményes ügyvéd részére a jelen szerződés aláírásától számított 6 (hat) hónapon belül (azaz 2022. [*]. napjáig), úgy a letéteményes ügyvéd az Önkormányzat erre vonatkozó írásbeli utasítása alapján, az utasítás kézhezvételétől számított 5 (öt) banki napon belül a Tervezési Letéti Összeget átutalja az Önkormányzat részére az Önkormányzat 10401196-00028977-00000005 számú bankszámlájára történő banki átutalással; 5.2.1.2 amennyiben a Felek nem küldik meg mindkét Beruházói Értesítést (Beruházói Értesítés A és Beruházói Értesítés B) a jelen szerződés aláírásától számított 6 (hat) hónapon belül (azaz 2022. [*]. napjáig), napjáig, úgy a Beruházó erre vonatkozó írásbeli utasítása alapján, az utasítás kézhezvételétől számított 5 (öt) banki napon belül a Tervezési Letéti Összeget átutalja a Beruházó részére a Beruházó MKB Bank Nyrt-nél vezetett 10300002-10697721- 00000000 számú bankszámlájára történő banki átutalással; 5.2.1.3 amennyiben a Beruházó megküldi a Beruházói Értesítés A-t és a Közcélú Tervezési Vállalás maradéktalanul megvalósul és a tervdokumentációt az Önkormányzat képviseletében a Főépítész átveszi és az átvételt igazoló, a Főépítész által kiadott igazolást bármely Fél bemutatja a letéteményes ügyvéd részére 2022. [*]. napjáig [szerződés aláírásától számított 11 hónap + 15 munkanap] , úgy a letéteményes ügyvéd a Beruházó erre vonatkozó írásbeli utasítása alapján, az utasítás kézhezvételétől számított 5 (öt) banki napon b...
Letét. A letét hagyományos közjegyzői tevékenység, melynek során a közjegyző végrendeletet, vagy más okiratot, illetve pénzt, értéktárgyat, vagy értékpapírt vesz át. A közjegyző eljárása során az okiratot megőrzés végett, a pénzt, értéktárgyat és értékpapírt a jogosultnak történő átadás végett veheti át.
Letét. A letét tevékenységi kötelem, hiszen a letét célja olyan dolog őrzése, amelyet a letevő bízott a letéteményesre, azaz a dolog őrzése a főszolgáltatás, a letéti szerződés ezen főszolgáltatás teljesítésére irányul. A törvényi definíció szerint a letéti szerződés alapján a letéteményes köteles a letevő által rábízott dolgot időlegesen megőrizni. A szerződést kötő felek a letevő és a letéteményes. A letéteményes a dolgot a szerződésben meghatározott módon köteles őrizni: a dolgot nem használhatja, és más őrizetébe nem adhatja, kivéve, ha ebbe a letevő beleegyezett, vagy ez a letevőnek károsodástól való megóvása érdekében szükséges; e tilalom megszegése esetében felelős minden kárért, amely enélkül nem következett volna be. A letéteményes köteles a letevőt a letétre vonatkozó minden lényeges körülményről értesíteni; ennek elmulasztásából eredő károkért felelős. A letevő díj fizetésére köteles kivéve, ha a körülményekből, különösen a felek viszonyából arra lehet következtetni, hogy a letéteményes a megőrzést ingyen vállalta. A (letéti) díj utólag jár, és magában foglalja a megőrzéssel rendszerint együttjáró költségeket. A letéteményes egyéb szükséges költségei megtérítését követelheti. A letevő a dolgot bármikor visszakövetelheti; a letéteményes pedig a letéti szerződést, ha a letét időtartamát a szerződésben nem állapították meg, tizenöt napi felmondással bármikor megszüntetheti. Igaz ugyan, hogy a letéti szerződés alapesete ritkán fordul elő, de annál gyakoribbak a letét nevesített estei: szállodai, ruhatári letét, bírói letét, ügyvédi letét, bankletét, közgyűjteményi letét stb.

Related to Letét

  • Előtörlesztés Adós jogosult a Futamidő alatt a Szerződésben rögzített lejárati idő előtt tartozását részben vagy egészben visszafizetni. Az Adós amennyiben élni kíván előtörlesztési szándékával, azt írásban a Hitelintézet felé be kell jelentenie, úgy hogy a bejelentés legkésőbb az Előtörlesztés értéknapját megelőző 10 nappal korábban a Hitelintézet részére kézbesítésre kerüljön. A bejelentésben az Előtörlesztés összegét meg kell meghatározni. Ha az Adós jelzi előtörlesztési szándékát a Hitelintézetnek, a Hitelintézet papíron vagy más tartós adathordozón az Adós rendelkezésére bocsátja az Előtörlesztésre vonatkozó információkat, annak következményeinek számszerűsítését és a következmények megállapításánál alkalmazott ésszerű és indokolható feltételezéseket, ideértve a jelen pontban meghatározott, érvényesíthető költségeket és azok megállapításának módját is. Amennyiben a Hitelintézet által ténylegesen jóváírt Előtörlesztés összege az Adós teljes tartozásának megszűnését eredményezni, úgy a Felek erre vonatkozó külön írásbeli megállapodása vagy egyéb jogcselekménye nélkül az Előtörlesztéssel érintett Szerződés megszűnik. Amennyiben a Szerződéshez kapcsolódó, a Kölcsön fedezeteként kikötött jelzálogjoggal terhelt ingatlan(oka)t érintő vagyonbiztosítás alapján a Biztosító a Hitelintézet, mint zálogjogosult részére fizetést teljesít, úgy ezen teljes összeget a Hitelintézet Előtörlesztésként írja jóvá, amennyiben ezen összeg helyreállításra fordítása nem lehetséges vagy az érintett ingatlan tulajdonosa nem kívánja. Amennyiben a kifizetett vagyonbiztosítási összeg a teljes fennálló tartozást nem fedezi, a Hitelintézet az Előtörlesztést minden esetben akként számolja el, hogy a Kölcsön Szerződésben megjelölt Futamideje nem, csak annak törlesztő összege csökken. Vagyonbiztosítási összegből történő fizetés esetén az Előtörlesztés jóváírásának napja legkésőbb a biztosítási összeggel érintett szerződés azonosítását követő első törlesztő összeg esedékességével azonos naptári nap. Az Előtörlesztés tervezett értéknapjáig esedékes törlesztő-részleteket Adós köteles megfizetni, és amennyiben a Kölcsönnel kapcsolatban az Előtörlesztés értéknapján késedelme áll fenn, a Hitelintézet az Előtörlesztésre szánt összegből először a késedelem rendezését hajtja végre. Az előtörlesztés során az elszámolás a Polgári Törvénykönyv szerinti beszedési sorrendnek megfelelően történik. Adós köteles az előtörleszteni kívánt összeget az Előtörlesztés értéknapján legkésőbb 10:00 óráig, a Hitelintézet által meghatározott számlán rendelkezésre tartani. A számlán elhelyezett, az előzetes írásos bejelentésben megjelölt összeg erejéig előtörleszteni kívánt összeget a Hitelintézet az Előtörlesztés értéknapján, illetőleg amennyiben ez az értéknap munkaszüneti napra, vagy bankszünnapra esik, akkor az ezt követő munkanapon a fentiekben megjelölt bankszámlán végrehajtja. Jelzáloghitel Előtörlesztése esetén a Hitelintézet jogosult az Előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült méltányos költségeinek megtérítésére, ha az Előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor az Ügyleti kamat rögzített. Az érvényesített költségek összege nem haladhatja meg a Hitelintézet pénzügyi veszteségét és mértéke – a mindenkori jogszabályoknak megfelelően – az aktuális Hirdetményben közzétett mérték. Jelzáloglevéllel finanszírozott Szerződés esetén - ideértve a jelzálog-hitelintézet által refinanszírozott kölcsönszerződést is - a Hitelintézet jogosult az Előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült, méltányos költségeit az általánosan a Hirdetményben meghatározott mértéket meghaladóan is érvényesíteni, ha az Előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a jelzáloghitel kamata rögzített vagy változó kamatú és az Előtörlesztésre a Kamatperióduson belül kerül sor. Az érvényesített költségek mértéke – a mindenkori jogszabályoknak megfelelően – az aktuális Hirdetményben közzétett mérték. Nem illeti meg a Hitelintézetet a jelen pontban fentebb írt költségtérítés, ha az Előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. A Hitelintézet által nyújtott lakossági jelzálogkölcsönök tekintetében az Adós az alábbi előtörlesztési típusok közül választhat.

  • Teljesítési határidők III.1. Vállalkozó a munkaterület átvételét követően folyamatos munkavégzésre köteles, amelytől kizárólag Megrendelő előzetes írásbeli engedélye esetén térhet el. Vállalkozó az egyedi szerződésben vállalt munkát – annak a vállalt határidőben történő befejezése érdekében – nyújtott (07-19 óráig) műszakos, szükség esetén hétvégi munkavégzéssel végzi, melynek költsége a vállalkozói díjba beépítésre került. Erre tekintettel Vállalkozó a fenti munkavégzés miatt további díj- és költségigénnyel nem lép fel Megrendelő felé. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a hétvégi, éjszakai munkavégzéshez szükséges engedélyeket, csendrendelet alóli felmentést Vállalkozónak kell beszereznie. Az engedélyek meglétének hiányában Vállalkozó nem folytathat munkavégzést. III.2. Vállalkozó nem áll le és függeszti fel a munkát, akkor sem, ha a leadott és jóváhagyott ütemtervhez képest előnyben van. Ebben az esetben is csak Megrendelő előzetes írásbeli engedélye alapján szüneteltetheti a munkát. III.3. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a megvalósítás közbeni viták nem késleltethetik a munka megvalósítását, és nem adhatnak alapot befejezési határidő módosításra. III.4. A teljesítési határidő az egyedi szerződés tárgyát képező kivitelezési munkák teljes körű, hiány- és hibamentes állapotban történő átadását, a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárását jelenti. A műszaki átadás-átvételi eljárás akkor tekinthető lezártnak, ha a XIV. pontban (Átadás-átvételi eljárás) meghatározottak maradéktalanul teljesülnek.

  • Teljesítési határidő A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított legfeljebb 30 nap. Az Eladó késedelme esetén a Vevő jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az Eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a Vevő jogosult a szerződéstől elállni.

  • Azonnali hatályú felmondás Bármelyik Fél súlyos szerződésszegése esetén a másik Fél jogosult a szerződésszegő Félhez intézett értesítésével az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az azonnali hatályú felmondást megalapozó súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha: a) a Kereskedő az Egyedi Szerződésben, és/vagy annak elválaszthatatlan részét képező dokumentumokban, és/vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben foglalt bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megsérti; b) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatás hibás működését okozza, vagy a Simple által javasolt, hibás működés kijavításához szükséges módosításokat a Simple kijavításra vonatkozó javaslatainak kézhezvételétől számított három (3) napon belül nem hajtja végre; c) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatással kapcsolatos tevékenységével összefüggésben sérti a Simple üzleti hírnevét, d) alapos gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a Kereskedő jogsértő és/vagy gondatlan magatartása következtében bármely Kártyaadatokkal kapcsolatos vagy Kereskedői visszaélés történt; e) a tárgyhónapban reklamált és/vagy visszaéléses Tranzakciók aránya a Kereskedő megelőző havi Elszámolási időszakban mért forgalmának (darabszámban vagy értékben) 10 százalékát meghaladja és a kereskedelmi tevékenysége, gondatlan és/vagy jogszerűtlen magatartása miatt feltételezhető, hogy ez az arány a jövőben is hasonlóképen alakul; f) a Simple a Tranzakciókat az Egyedi Szerződésben vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben meghatározott eseteit kivéve az Elszámolási időszakot követő 14 napon belül, a Kereskedő 7 napos határidővel küldött írásbeli felszólítása ellenére nem számolja el. g) a SimplePay Rendszer a Simple-nek felróható okból a Kereskedőnek a SimplePay Rendszer leállását legalább 24 órával megelőzően küldött írásbeli értesítése hiányában 7 napot meghaladó időtartamra nem üzemel. h) minden olyan ok, magatartás, esemény, amelyet jogszabály, jelen Kereskedői ÁSZF vagy az Egyedi Szerződés súlyos szerződésszegésnek minősít, vagy elkövetése esetére azonnali hatályú felmondási jogot biztosít valamelyik félnek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha olyan esemény, vagy események sorozata következik be, amely a Simple megítélése szerint hatással lehet a Kereskedő azon képességére, vagy készségére, hogy eleget tegyen az Egyedi Szerződésből és/vagy a Kereskedői ÁSZF-ből vagy jogszabályból folyó kötelezettségeinek, így különösen fizetési kötelezettségeinek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha valamely Nemzetközi kártyatársaság és/vagy az Authorizácós központot üzemeltető hitelintézet erre felszólítja. A Kereskedői ÁSZF 37-71. pontjában előírt kötelezettségek Kereskedő általi megszegése, valamint a Kereskedői ÁSZF szerinti titoktartási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és a Simple az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Kereskedő az Egyedi Szerződésben szereplő tevékenységi körének, vagy az árusított termék/szolgáltatás körének megváltozását a változástól számított 15 naptári napon belül nem jelenti be írásban a Simple-nek, vagy a megcélzott tevékenységi kör a Simple üzleti céljával nem egyeztethető össze. A Simple-nek jogában áll a bankok és a Vevők közösségét védő szervezetek (pl. Magyar Nemzeti Bank, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, nemzetközi kártyatársaságok) bármelyikének javaslatára, kérésére vagy jelzése alapján azonnali hatállyal, írásban felmondani az Egyedi Szerződést. Kereskedő szerződésszegése esetén a Kereskedő köteles a Simple szerződésszegés következtében bekövetkezett valamennyi kárát, beleértve a tapadó, következményes, felelősségi, közvetlen és közvetett károkat, elmaradt hasznot, indokolt és ésszerű ügyvédi költségeket, a kár elhárításához, mérsékléséhez szükséges indokolt költségeket, megtéríteni, minden ilyen kár az egyedi szerződés aláírásakor és a károkozó magatartás tanúsításakor előrelátható kárnak minősül. Kereskedő nem jogosult a Simple-lel szembeni igényét a Simple vezető tisztségviselőjével szemben sem önállóan, sem a Simple-lel egyetemlegesen érvényesíteni. A Simple vezető tisztségviselője erre a felelősségkorlátozásra érvényesen hivatkozhat. A Simple kifejezetten kizárja a Kereskedővel szembeni szerződésszegéssel okozott károkért és szerződésen kívül okozott károkért való kártérítési felelősségét a következményes, közvetett károkra, elmaradt bevételre, elmaradt haszonra, jogi és ügyvédi költségekre, büntető jellegű kártérítésre, sérelemdíjra, nem vagyoni kárra, általános kártérítésre és minden olyan kárra, amely nem közvetlen, tapadó kár. A Simple ezen korlátozás figyelembevétele mellett fennálló kártérítési felelősségét összegszerűségében összesen, egy Kereskedőre vonatkozóan évente legfeljebb 500.000,- Ft-ban korlátozza.

  • Villámcsapás másodlagos hatása Villámcsapás másodlagos hatása miatt az elektromos berendezésekben, felszerelésekben és készülékekben a túlfeszültség által okozott károk, ha a villám becsapódási helye a biztosított vagyontárgy 1000 méteres körzetében volt.

  • Törlesztés 19.4.1. A türelmi időszak a számlazárás napját követő munkanaptól számított, a Kondíciós Listában meghatározott számú naptári nap. 19.4.2. A számlazárás napja az egy teljes naptári hónap terjedelmű számlázási időszak utolsó banki munkanapja. Kivételt képez az első számlázási időszak, amely a hitel rendelkezésre bocsátásának napjától a tárgyhó utolsó munkanapjáig tart, továbbá, ha a bankkártya szerződés bármely okból megszűnik. Ez utóbbi esetben a számlazárás napja a szerződés megszűnésének napja. A számlazárás napja megegyezik a havi zárlati elszámolás napjával. 19.4.3. A havonta küldött számlakivonatban a Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost a számlázási időszakban a hitelkártya használatával történt valamennyi költésről és azok járulékairól, valamint a Számlatulajdonos által kölcsöntörlesztésként befizetett összegekről. 19.4.4. A hitel igénybevétele esetén a Számlatulajdonos köteles - a Bank által a Kondíciós Listában meghatározott feltételekkel - minimális összegű törlesztést teljesíteni a hitelszámlára, legkésőbb a türelmi időszak végéig. A minimális törlesztésen felül a Számlatulajdonos - választása szerinti összegben és időpontban - további törlesztést teljesíthet, illetve visszafizetheti a hitel teljes összegét is. 19.4.5. A törlesztést, illetve visszafizetést a hitelszámlára átutalással, Bankon belüli átvezetéssel, vagy a Bank fiókjaiban történő készpénz befizetésével teljesítheti a Számlatulajdonos. 19.4.6. A Számlatulajdonos által a hitelszámlára teljesített bármely befizetést a Bank elsősorban a hitelkamat tartozás, valamint a Bankot megillető díjak és jutalékok kiegyenlítésére, a fennmaradó összeget pedig tőketörlesztésre használja fel, minden esetben az egyes készpénzfelvételek, majd a vásárlási tranzakciók és a csoportos beszedési tranzakciók időbeli sorrendjében, számlázási időszakonként. 19.4.7. A törlesztett, illetve visszafizetett hitel a Kondíciós Listában meghatározott feltételekkel használható fel újra, az igénybevételi lehetőség megszűnéséig. 19.4.8. A hitel túllépése esetén a Bank - a Kondíciós Listában meghatározottak szerint - hiteltúllépési díjat számít fel. 19.4.9. A hitelszámlán rendelkezésre álló, a Számlatulajdonos mindenkori kölcsöntartozását meghaladó összegre a Bank betéti kamatot nem fizet. Ez az összeg a Bank által megküldött számlakivonaton külön kerül megjelölésre, azt a Számlatulajdonos bármikor jogosult felhasználni.

  • Ajánlattételi határidő Dátum, helyi idő: 2018.10.01 11:00

  • Lemondási feltételek 8.1 A megrendelés lemondása írásban történik. 8.2 A lemondási feltételeket minden esetben a Vendég részére megküldött írásos visszaigazolás tartalmazza. 8.3 Amennyiben a szálloda a visszaigazolásban más feltételt nem határozott meg, a szállás- szolgáltatás kötbérmentes lemondására az érkezés napját megelőző nap 14:00 óráig van lehetőség. 8.4 Ha a Szerződő fél a szállás-szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával, vagy más, szerződésben foglalt módon nem biztosította, a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége az érkezési napon helyi idő szerint 18:00 órát követően megszűnik. Meg nem érkezés esetén a szálloda jogosult a többnapos foglalásokat automatikusan törölni. 8.5 Ha a Szerződő fél a szállás-szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával, vagy más Szerződésben foglalt módon biztosította, és az érkezési napon helyi idő szerint 16:00 óráig nem érkezik meg, vagy nem jelzi előre, hogy ennél későbbi időpontban érkezik, a Szolgáltató az írásos visszaigazolásban meghatározott mértékű, de legalább egy napi szállásdíjat kötbérként érvényesít. Ebben az esetben a szállást a Szerződő fél részére az érkezési napot követő nap délelőtt 11:00 óráig fenntartja, majd ezt követően a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége megszűnik. 8.6 Késedelmes lemondás vagy a vendég lemondás nélküli meg nem érkezés (no show) esetén a szálloda, a Szolgáltató által megfogalmazott és a vendég számára elküldött írásos visszaigazolásban meghatározott mértékű szállásdíjat, azaz a Szerződő fél által megrendelt teljes szolgáltatás végösszegének 100 %-át, kötbérként érvényesíti. 8.7 A megrendelt és visszaigazolt, de a Vendég szállodában való tartózkodása alatt igénybe nem vett, illetve módosított szolgáltatások pénzbeli visszatérítésére nincs lehetőség. 8.8 Amennyiben a Vendég a visszaigazolásban szereplő távozási időpontnál korábban kíván távozni a szállodából, a szállásdíj visszatérítésére nincs lehetőség.

  • Tulajdonjog fenntartása OROSházaGLAS Kft. fenntartja a tulajdonjogát az általa szállított vagy előállított árukon egészen addig, amíg a megrendelő minden anyagi kötelezettségét nem teljesíti. A vevő köteles meggyőződni arról, hogy az áruk könnyen azonosíthatók maradjanak, és visel minden kockázatot az elvesztésükért vagy értékcsökkenésükért, miután az eladó átadja neki azokat. A megrendelő köteles OROSházaGLAS Kft. tulajdonjogának fenntartásához szükséges formai előírások betartására. Amennyiben harmadik személyek az árun zálogjogot vagy egyéb jogot érvényesítenek, köteles a megrendelő arra, hogy OROSházaGLAS Kft. tulajdonjogát érvényesítse és OROSházaGLAS Kft-t erről késedelem nélkül értesítse. A megrendelő jogosult arra, hogy rendes üzletmenet keretei között a tulajdonjog fenntartással terhelt árut harmadik személynek elidegenítse, illetve feldolgozza. A megrendelő nem tehet az árura vonatkozóan más rendelkezést, különösképpen nem jogosult az árut zálogba adni vagy az árura nézve biztosítéki tulajdon-átruházásra vonatkozó rendelkezést tenni. A megrendelő az áru harmadik személyre történő átruházására csak tulajdonjog-fenntartás mellett jogosult, kivéve, ha az áru átadása azonnali fizetés ellenében történik, és a megrendelő által kapott vételár legalább OROSházaGLAS Kft.-vel szemben fennálló vételár összegét eléri, ebben az esetben OROSházaGLAS Kft. tulajdonjog-fenntartási joga kiterjed a megrendelő által kapott vételárra, de csak OROSházaGLAS Kft.-vel szemben fennálló vételár mértékében. A megrendelő ezennel minden olyan követelését átruházza OROSházaGLAS Kft-re, amely a tulajdonjog-fenntartással terhelt áru harmadik személynek történő elidegenítéséből ered, valamint átruházza OROSházaGLAS Kft-re az ezzel kapcsolatosan megszerzett biztosítékokat is, és OROSházaGLAS Kft. ezennel a fent említett követelések és biztosítékok átruházását elfogadja. Az ezzel kapcsolatosan felmerülő díjakat és illetékeket a megrendelő köteles viselni. A megrendelő ezúton arról is biztosítja OROSházaGLAS Kft-t, hogy áruinak harmadik személyre történő átruházásából eredő követeléseit még eddig nem ruházta át senkire, vagyis azok felett szabadon rendelkezni jogosult. OROSházaGLAS Kft. kötelezi magát arra, hogy az imént említett módón ráruházott követeléseket nem hajtja be addig, amíg a megrendelő a fizetési kötelezettségeit szabályszerűen teljesíti. A megrendelő köteles OROSházaGLAS Kft. ilyen irányú kérésére az adósát a megtörtént követelés átruházásról bizonyítható módon értesíteni, és OROSházaGLAS Kft. felé minden olyan információt közölni, amely a követelés behajtásához szükséges, valamint OROSházaGLAS Kft. számára minden ezzel kapcsolatos dokumentumot megküldeni. A megrendelő kötelezi magát továbbá arra, hogy minden olyan cselekményt és nyilatkozatot megtegyen, amely a követelés-átruházás érvényességéhez szükséges. OROSházaGLAS Kft. ilyen irányú kérésére a megrendelő köteles a formai előírások betartását igazolni. A tulajdonjog-fenntartással terhelt áruk megrendelő általi feldolgozása, átalakítása vagy beépítése minden esetben OROSházaGLAS Kft. javára történik. Amennyiben a tulajdonjog-fenntartással terhelt áru más, nem OROSházaGLAS Kft. tulajdonát képező dologgal feldolgozásra vagy ilyen dologba beépítésre kerül, vagy azzal olyan módon vegyül, hogy elválasztásukra nincs mód, OROSházaGLAS Kft. társtulajdont szerez az újonnan előállt dolgon, méghozzá OROSházaGLAS Kft. tulajdonában álló dolog és a másik dolog értékének arányában. Amennyiben OROSházaGLAS Kft tulajdonában álló áru egy másik ingó dologgal egyesülve egy új dolgot képez és ez az újonnan létrejött dolog jogilag fő dolognak minősül, a felek egyetértenek abban, hogy a megrendelő OROSházaGLAS Kft.-re arányos tulajdonrészt ruház át, ha a fő dolog a megrendelő tulajdonában áll. Ebben az esetben a megrendelő köteles a tulajdonjogot OROSházaGLAS Kft. számára gyakorolni és szükség szerint megvédeni. A vételár teljes kiegyenlítéséig az eladót akadálytalan bejárás illeti meg a vevő helységébe a ki nem fizetett áruk visszaszerzésére.

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ingatlanszektor jelentős súllyal szerepel, mely fenntarthatósági kockázatokat hordozhat. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek az ingatlanfejlesztések eredményességére nézve. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csök- kentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. Összesített kockázat + + + + + + Megcélzott ügyfélkör Kockázatvállaló Referenciaindex 100% Nasdaq100 Index (az érvényes MNB árfolyamokon az eszközalap Ajánlott minimális befektetési időtartam 10 év Új technológiák eszközalap Fenntarthatósággal kapcsolatos szerződéskötés előtti közzététel Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Kollektív befektetési formák 70% 40% 100% Egyedi részvények 25% 0% 60% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 50%