Előtörlesztés. Adós jogosult a Futamidő alatt a Szerződésben rögzített lejárati idő előtt tartozását részben vagy egészben visszafizetni. Az Adós amennyiben élni kíván előtörlesztési szándékával, azt írásban a Hitelintézet felé be kell jelentenie, úgy hogy a bejelentés legkésőbb az Előtörlesztés értéknapját megelőző 10 nappal korábban a Hitelintézet részére kézbesítésre kerüljön. A bejelentésben az Előtörlesztés összegét meg kell meghatározni. Ha az Adós jelzi előtörlesztési szándékát a Hitelintézetnek, a Hitelintézet papíron vagy más tartós adathordozón az Adós rendelkezésére bocsátja az Előtörlesztésre vonatkozó információkat, annak következményeinek számszerűsítését és a következmények megállapításánál alkalmazott ésszerű és indokolható feltételezéseket, ideértve a jelen pontban meghatározott, érvényesíthető költségeket és azok megállapításának módját is. Amennyiben a Hitelintézet által ténylegesen jóváírt Előtörlesztés összege az Adós teljes tartozásának megszűnését eredményezni, úgy a Felek erre vonatkozó külön írásbeli megállapodása vagy egyéb jogcselekménye nélkül az Előtörlesztéssel érintett Szerződés megszűnik. Amennyiben a Szerződéshez kapcsolódó, a Kölcsön fedezeteként kikötött jelzálogjoggal terhelt ingatlan(oka)t érintő vagyonbiztosítás alapján a Biztosító a Hitelintézet, mint zálogjogosult részére fizetést teljesít, úgy ezen teljes összeget a Hitelintézet Előtörlesztésként írja jóvá, amennyiben ezen összeg helyreállításra fordítása nem lehetséges vagy az érintett ingatlan tulajdonosa nem kívánja. Amennyiben a kifizetett vagyonbiztosítási összeg a teljes fennálló tartozást nem fedezi, a Hitelintézet az Előtörlesztést minden esetben akként számolja el, hogy a Kölcsön Szerződésben megjelölt Futamideje nem, csak annak törlesztő összege csökken. Vagyonbiztosítási összegből történő fizetés esetén az Előtörlesztés jóváírásának napja legkésőbb a biztosítási összeggel érintett szerződés azonosítását követő első törlesztő összeg esedékességével azonos naptári nap. Az Előtörlesztés tervezett értéknapjáig esedékes törlesztő-részleteket Adós köteles megfizetni, és amennyiben a Kölcsönnel kapcsolatban az Előtörlesztés értéknapján késedelme áll fenn, a Hitelintézet az Előtörlesztésre szánt összegből először a késedelem rendezését hajtja végre. Az előtörlesztés során az elszámolás a Polgári Törvénykönyv szerinti beszedési sorrendnek megfelelően történik. Adós köteles az előtörleszteni kívánt összeget az Előtörlesztés értéknapján legkésőbb 10:00 óráig, a Hitelintézet által ...
Előtörlesztés. 5.3.1. Az Adós minden esetben élhet a hitel részleges vagy teljes előtörlesztésével. Előtörlesztés esetén a Társaság csökkenti a hitel teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a hitelszerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó hitelkamattal, és hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással. Az előtörlesztés iránti igényt az előtörlesztési napot megelőző 10 nappal kell írásban bejelenteni.
5.3.2. Hitel előtörlesztése esetén a Társaság jogosult az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos és objektíve indokolt költségeinek megtérítésére, ha az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a hitelkamat rögzített.
5.3.2.1. A költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg egy százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam meghaladja az egy évet.
5.3.2.2. A költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg fél százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam nem haladja meg az egy évet.
5.3.2.3. A költségek nem haladhatják meg az előtörlesztés időpontja és a hitel hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra fizetendő hitelkamat összegét az előtörlesztés időpontjában érvényes feltételek figyelembevételével.
5.3.3. Nem illeti meg a Társaságot a költségtérítés, ha tizenkét hónap alatt egy alkalommal a fogyasztó által teljesített előtörlesztés összege nem haladja meg a kétszázezer forintot.
5.3.4. Jelzáloghitel előtörlesztése esetén a Társaság jogosult az előtörlesztés miatt keletkező költségeinek megtérítésére. Az érvényesített költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 2 százalékát, ezen felül az előtörlesztés során semmilyen további fizetési kötelezettséget nem írhat elő.
5.3.5. Lakáscélú jelzáloghitel esetében az érvényesített költségek mértéke az előtörlesztett összeg 2 %-át nem haladhatja meg, kivéve, ha a részleges vagy teljes előtörlesztés - részben vagy egészben - más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből történik.
5.3.6. Jelzáloghitel esetén nem illeti meg a Társaságot a költségtérítés a fogyasztó részleges vagy terjes előtörlesztése (végtörlesztése) esetén, ha a fogyasztó fennálló tartozása nem haladja meg az egymillió forintot és a megelőző tizenkét hónap alatt előtörlesztést nem teljesített.
Előtörlesztés. Ön jogosult a hitel részleges vagy teljes előtörlesztésére. (Adott esetben) [Xxxxxxxxxx] (Adott esetben) Előtörlesztési díj: [az összeg, vagy ha nem lehetséges, akkor a kiszámítás módja] (Adott esetben) Amennyiben a hitel előtörlesztése mellett dönt, kérem vegye fel a kapcsolatot velünk, hogy pontosan megállapítsuk az előtörlesztés időpontjában esedékes előtörlesztési díjat.
Előtörlesztés. Az Ügyfél a Kölcsön egy részét vagy egészét bármely a Kölcsönszerződésben meghatározott kamatfizetési napon előtörlesztheti, amennyiben
a) legalább 15 (tizenöt) nappal megelőzően írásban értesíti a Társaságot az előtörlesztés időpontjáról és összegéről;
Előtörlesztés. 1. A Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés esetén a Fizetési számlán történő jóváírás - a Hitelkeret-szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a Hitelkeret-szerződés alapján fennálló tartozás előtörlesztésének minősül.
2. Előtörlesztés esetén a Hitelintézet csökkenti a kölcsön teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a Hitelkeret-szerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó kamattal és a kamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással.
3. A Hitelkeret-szerződés alapján fennálló tartozás előtörlesztése esetén nem kerül előtörlesztési díj felszámításra.
4. Az előtörlesztés nem mentesíti az Adóst a Hitelkeret-szerződésben vállalt havi törlesztő részletek - amennyiben ilyen kikötésre került - rendszeres megfizetése alól, kivéve, ha az Adós az előtörlesztéssel a teljes tartozását kiegyenlítette.
5. Az Adósnak a Hitelkeret-szerződés alapján fennálló teljes tartozása megfizetése - erre vonatkozó külön kikötés hiányában - nem szünteti meg a Hitelkeret-szerződést.
Előtörlesztés. Az előtörlesztéshez való jogot, gyakorlásának módját az Üzletszabályzat tartalmazza.
Előtörlesztés. Az előtörlesztéshez való jogot, gyakorlásának módját az Üzletszabályzat, az előtörlesztéshez kapcsolódó költségeket a Hirdetmény tartalmazza.
Előtörlesztés. 6.1. Az Adós(ok)minden esetben élhet(nek) a kölcsönszerződés alapján fennálló tartozás teljesítési idő (esedékesség) előtt történő részleges, vagy teljes előtörlesztésével. A teljesítés elszámolása jelen kölcsönszerződés 5.5. pontjában foglalt sorrendben történik.
6.2. Az Adós(ok) előtörlesztési szándékukról az előtörlesztés időpontját megelőző 30 nappal korábban értesítik a Bankot, vállalják, hogy az esedékes törlesztő részletet a szerződés szerint, az esetleges hátralékot pedig egy összegben megfizetik. Az értesítés kézhezvételét követően a Bank tájékoztatja az Adóst/ Adósokat az előtörlesztés feltételeiről. Ha az előtörlesztés befizetése nem történik meg, a szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban.
6.3. Részleges előtörlesztés esetén az Adós(ok) választásától függően vagy a havi törlesztő részlet, vagy a futamidő módosul, a jelen szerződés egyedi részében meghatározottakhoz képest. A módosulásról a Bank az Adós(oka)t a módosított törlesztő-részletről és vagy fizetési ütemezésről írásban értesíti, a további törlesztő részletek az első részlethez igazodóan havonta esedékesek.
Előtörlesztés. 3.1. Az Adósnak minden esetben lehetősége van a Kölcsönt a Szerződésben rögzített esedékesség, illetve lejárat előtt a Hitelintézetnek részben, vagy egészben visszafizetni (előtörleszteni). Az előtörlesztésre kizárólag az Adós által aláírt nyilatkozat alapján kerülhet sor. A nyilatkozatot az előtörlesztés értéknapját megelőző 3 banki munkanappal 10 óráig kell az Adósnak a Hitelintézethez eljuttatnia.
3.2. Előtörlesztés esetén a Hitelintézet csökkenti a Kölcsön teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a Szerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó hitelkamattal és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással.
3.3. Az Adóssal történő eltérő megállapodás hiányában előtörlesztés esetén a törlesztőrészletek összege csökken.
3.4. Előtörlesztés esetén a Hitelintézet jogosult az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos és objektíve indokolt költségeinek az Adós általi megtérítésére, ha az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a hitelkamat rögzített (az előtörlesztés nem a kamatfelár-periódus végére esik) azzal, hogy
a) az érvényesített költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 %-át, ha az előtörlesztés időpontja és a Kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet meghaladja,
b) az érvényesített költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 0,5 %-át, ha az előtörlesztés időpontja és a Kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet nem haladja meg,
c) ezen, az Adós által megtérítendő költségek nem haladhatják meg az előtörlesztés időpontja és a Kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az Adós által fizetendő Ügyleti Kamat összegét az előtörlesztés időpontjában érvényes feltételek figyelembevételével.
3.5. Az előtörlesztés fenti bekezdésben meghatározott költségein felül a Hitelintézet az előtörlesztés során semmilyen további fizetési kötelezettséget nem írhat elő, így előtörlesztés esetén a Hitelintézet szerződésmódosítási díjat sem számít fel. Nem illeti meg a Hitelintézetet az előző bekezdések szerinti költségtérítés a Kölcsön előtörlesztése esetén,
a) ha az Adós által előtörlesztett összeg nem haladja meg a kettőszázezer forintot és a megelőző 12 hónap alatt előtörlesztést nem teljesített,
b) ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt.
3.6. Az előtörlesztés nem mentesíti az Adóst a Szerződésben vállalt havi törl...
Előtörlesztés. Az előtörlesztés szabályait az ÁSZF és a vonatkozó hatályos Hirdetmény tartalmazza.