Common use of MEGÁLLAPÍTÁSOK Clause in Contracts

MEGÁLLAPÍTÁSOK. 1. Az Üzemeltető, illetve jogelődje, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 1964. év óta biztosítja az Önkormányzat számára az ivóvíz-szolgáltatást és a szennyvízelvezetési, és - kezelési szolgáltatást. 2. Az Önkormányzat 2003. november 17. óta az Üzemeltető egyik részvényese. 3. Az Önkormányzat 2008. július 15-én "Üzemeltetési Szerződés" elnevezéssel (a továbbiakban: a "Korábbi Üzemeltetési Szerződés") szerződést kötött az Üzemeltetővel, amellyel -- egyebek mellett -- ellenérték fejében az Üzemeltető miL1<ödtetésébeadta a szerződésben meghatározott korlátozott.a.'1 forgalomképes víziközmű-vagyontárgyait, illetve az erre vonatkozóan korábban ráutaló magatartással létrejött megállapodását írásban is megerősítette. 4. A felek rögzítik, hogy a Korábbi Üzemeltetési Szerződés megkötése óta az Üzemeltető, valamint a vízügyi piac működésében, a szabályozási környezetben, továbbá egyéb körülményekben olyan változások következtek be, amelyek szükségessé teszik az Üzemeltető működési struktúrájának, ezen belül az Üzemeltető és az Önkormányzat közötti üzemeltetési jogviszony módosítását. 5. Az előző pontbeli megfontolásból a felek jelen szerződés aláírását megelőzően mindketten aláírták az Üzemeltetőben részvényes települési önkormányzatok és megyei önkormányzat által kötött, módosított tartalmú és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési szerződést (a továbbiakban: az "hatályban lévő Együttműködési Szerződés"). 6. A hatályban lévő Együttműködési Szerződésben a felek rögzítették az Uzemeltető működési struktúráját, és megállapították az önkormányzati tulajdonú víziközművek Üzemeltető általi üzemeltetésének alapvető szabályait is. Ugyanott a felek megállapodtak, hogy az üzemeltetés egyes részletszabályait az Üzemeltető és az egyes Részvényes Önkormányzatok által kötött, módosított Üzemeltetési Szerződések tartalmazzák. 7. A felek praktikus okokból a szerződés módosÍtásának azon módját választották, hogy módosított tartalmú jogviszonyukat egy új, a módosításokkal egységbe foglalt szerződésbe foglalják, mellyel egyidejűleg a Korábbi Üzemeltetési Szerződést hatályon kívül helyezik. E módosított tartalmú jogviszony szabályait tartalmazza jelen szerződés.

Appears in 1 contract

Samples: Üzemeltetési Szerződés

MEGÁLLAPÍTÁSOK. 1. Az Üzemeltető, illetve jogelődje, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 19642004. év óta biztosítja az Önkormányzat számára az ivóvíz-szolgáltatást és a szennyvízelvezetési, és - kezelési szolgáltatást. 2. Az Önkormányzat 20032008. november 17május 16. óta az Üzemeltető egyik részvényese. 3. Az Önkormányzat 2008. július 15október 6-én án "Üzemeltetési Szerződés" elnevezéssel (a továbbiakban: a "Korábbi Üzemeltetési Üzemeitetési Szerződés") szerződést kötött az Üzemeltetővel, amellyel -- egyebek mellett -- ellenérték fejében az Üzemeltető miL1<ödtetésébeadta működtetésébe adta a szerződésben meghatározott korlátozott.a.'1 korlátozottan forgalomképes víziközmű-vagyontárgyait, illetve az erre vonatkozóan korábban ráutaló magatartással létrejött megállapodását írásban is megerősítette. 4. A felek rögzítik, hogy a Korábbi Üzemeltetési Szerződés megkötése óta az Üzemeltető, valamint a vízügyi piac működésében, a szabályozási környezetben, továbbá egyéb körülményekben olyan változások következtek be, amelyek szükségessé teszik az Üzemeltető működési struktúrájának, ezen belül az Üzemeltető és az Önkormányzat közötti üzemeltetési jogviszony módosítását. 5. Az előző pontbeli megfontolásból a felek jelen szerződés aláírását megelőzően mindketten aláírták az Üzemeltetőben részvényes települési önkormányzatok és megyei önkormányzat által kötött, módosított tartalmú és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési szerződést (a továbbiakban: az "hatályban lévő Együttműködési EgYÜttműködési Szerződés"). 6. A hatályban lévő Együttműködési Szerződésben a felek rögzítették rögzÍtették az Uzemeltető működési struktúráját, és megállapították az önkormányzati tulajdonú víziközművek vÍziközművek Üzemeltető általi üzemeltetésének alapvető szabályait is. Ugyanott a felek megállapodtak, hogy az üzemeltetés egyes részletszabályait az Üzemeltető és az egyes Részvényes Önkormányzatok által kötött, módosított Üzemeltetési Szerződések tartalmazzák. 7. A felek praktikus okokból a szerződés módosÍtásának módosításának azon módját választották, hogy módosított tartalmú jogviszonyukat egy új, a módosításokkal egységbe foglalt szerződésbe foglalják, mellyel egyidejűleg a Korábbi Üzemeltetési Szerződést hatályon kívül helyezik. E módosított tartalmú jogviszony szabályait tartalmazza jelen szerződés.

Appears in 1 contract

Samples: Üzemeltetési Szerződés

MEGÁLLAPÍTÁSOK. 1. Az Üzemeltető, illetve jogelődje, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Csatomamű Vállalat 19641981. év óta biztosítja az Önkormányzat számára az ivóvíz-szolgáltatást és a szennyvízelvezetési, és - kezelési szolgáltatást. 2. Az Önkormányzat 2003. november 17. óta az Üzemeltető egyik részvényese. 3. Az Önkormányzat 2008. július 1524-én "Üzemeltetési Szerződés" elnevezéssel (a továbbiakban: a "Korábbi Üzemeltetési Szerződés") szerződést kötött az Üzemeltetővel, amellyel -- egyebek mellett -- ellenérték fejében az Üzemeltető miL1<ödtetésébeadta működtetésébe adta a szerződésben meghatározott korlátozott.a.'1 korlátozottan forgalomképes víziközmű-vagyontárgyait, illetve az erre vonatkozóan korábban ráutaló magatartással létrejött magatartássallétrejött megállapodását írásban is megerősítette. 4. A felek rögzítik, hogy a Korábbi Üzemeltetési Szerződés megkötése óta az Üzemeltető, valamint a vízügyi piac működésében, a szabályozási környezetben, továbbá egyéb körülményekben olyan változások következtek be, amelyek szükségessé szűkségessé teszik az Üzemeltető működési struktúrájának, ezen belül az Üzemeltető és az Önkormányzat közötti üzemeltetési jogviszony módosítását. 5. Az előző pontbeli megfontolásból a felek jelen szerződés aláírását megelőzően mindketten aláírták az Üzemeltetőben részvényes települési önkormányzatok és megyei önkormányzat által kötött, módosított tartalmú és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési egyűttműködési szerződést (a továbbiakban: az "hatályban lévő Együttműködési Szerződés"). 6. A hatályban lévő Együttműködési Egyűttműködési Szerződésben a felek rögzítették az Uzemeltető Üzemeltető működési struktúráját, és megállapították az önkormányzati tulajdonú víziközművek Üzemeltető általi üzemeltetésének alapvető szabályait is. Ugyanott a felek megállapodtak, hogy az üzemeltetés egyes részletszabályait az Üzemeltető és az egyes Részvényes Önkormányzatok által kötött, módosított Üzemeltetési Szerződések tartalmazzák. 7. A felek praktikus okokból a szerződés módosÍtásának módosításának azon módját választották, hogy módosított tartalmú jogviszonyukat egy új, a módosításokkal egységbe foglalt szerződésbe foglalják, mellyel egyidejűleg a Korábbi Üzemeltetési Szerződést hatályon kívül helyezik. E módosított tartalmú jogviszony szabályait tartalmazza jelen szerződés.

Appears in 1 contract

Samples: Üzemeltetési Szerződés

MEGÁLLAPÍTÁSOK. 1. Az Üzemeltető, illetve jogelődje, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 1964. év [●] óta biztosítja az Önkormányzat számára az ivóvíz-szolgáltatást és [●] óta a szennyvízelvezetési, és - kezelési -kezelési szolgáltatást. 2. Az Önkormányzat 2003. november 17. [●] óta az Üzemeltető egyik részvényese. 3. Az Önkormányzat 2008. július 15-én [●]-n "Vagyonkezelési és Üzemeltetési Szerződés" elnevezéssel (a továbbiakban: a "Korábbi Üzemeltetési Szerződés") szerződést kötött az Üzemeltetővel, amellyel -- egyebek mellett -- ellenérték fejében az Üzemeltető miL1<ödtetésébeadta működtetésébe adta a szerződésben meghatározott korlátozott.a.'1 korlátozottan forgalomképes víziközmű-vagyontárgyait, illetve az erre vonatkozóan korábban ráutaló magatartással létrejött megállapodását írásban is megerősítette. 4. A felek rögzítik, hogy a Korábbi Üzemeltetési Szerződés megkötése óta az Üzemeltető, valamint a vízügyi piac működésében, a szabályozási környezetben, továbbá egyéb körülményekben olyan változások következtek be, amelyek szükségessé teszik az Üzemeltető működési struktúrájának, ezen belül az Üzemeltető és az Önkormányzat közötti üzemeltetési jogviszony módosítását. 5. Az előző pontbeli megfontolásból a felek jelen szerződés aláírását megelőzően [●]-n mindketten aláírták az Üzemeltetőben részvényes települési önkormányzatok és megyei önkormányzat által kötött, módosított tartalmú és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési szerződést (a továbbiakban: az "hatályban lévő Együttműködési Szerződés"). 6. A hatályban lévő Együttműködési Szerződésben a felek rögzítették az Uzemeltető Üzemeltető működési struktúráját, és megállapították az önkormányzati tulajdonú víziközművek Üzemeltető általi üzemeltetésének alapvető szabályait is. Ugyanott a felek megállapodtak, hogy az üzemeltetés egyes részletszabályait az Üzemeltető és az egyes Részvényes Önkormányzatok által kötött, módosított Üzemeltetési Szerződések tartalmazzák. 7. A felek praktikus okokból a szerződés módosÍtásának módosításának azon módját választották, hogy módosított tartalmú jogviszonyukat egy új, a módosításokkal egységbe foglalt szerződésbe foglalják, mellyel egyidejűleg a Korábbi Üzemeltetési Szerződést hatályon kívül helyezik. E módosított tartalmú jogviszony szabályait tartalmazza jelen szerződés.

Appears in 1 contract

Samples: Üzemeltetési Szerződés

MEGÁLLAPÍTÁSOK. 1. Az Üzemeltető, illetve jogelődje, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 19641997. év szeptember I. óta biztosítja az Önkormányzat számára az ivóvíz-ivóvíz- szolgáltatást és a szennyvízelvezetési, és - kezelési szolgáltatást. 2. Az Önkormányzat 2003. november 17. óta az Üzemeltető egyik részvényese. 3. Az Önkormányzat 2008. július 15-én "Vagyonkezelési és Üzemeltetési Szerződés" elnevezéssel (a továbbiakban: a "Korábbi Üzemeltetési Szerződés") szerződést kötött az Üzemeltetővel, amellyel -- egyebek mellett -- ellenérték fejében az Üzemeltető miL1<ödtetésébeadta működtetésébe adta a szerződésben meghatározott korlátozott.a.'1 korlátozottan forgalomképes víziközmű-vagyontárgyait, illetve az erre vonatkozóan korábban ráutaló magatartással létrejött megállapodását írásban is megerősítette. 4. A felek rögzítik, hogy a hogya Korábbi Üzemeltetési Szerződés megkötése óta az Üzemeltető, valamint a vízügyi piac piae működésében, a szabályozási környezetben, továbbá egyéb körülményekben olyan változások következtek be, amelyek szükségessé teszik az Üzemeltető működési struktúrájának, ezen belül az Üzemeltető és az Önkormányzat közötti üzemeltetési jogviszony módosítását. 5. Az előző pontbeli megfontolásból a felek jelen szerződés aláírását megelőzően mindketten aláírták az Üzemeltetőben részvényes települési önkormányzatok és megyei önkormányzat által kötött, módosított tartalmú és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési szerződést (a továbbiakban: az "hatályban lévő Együttműködési Szerződés"). 6. A hatályban lévő Együttműködési Szerződésben a felek rögzítették az Uzemeltető működési struktúráját, és megállapították az önkormányzati tulajdonú víziközművek vízi közművek Üzemeltető általi üzemeltetésének alapvető szabályait is. Ugyanott a felek megállapodtak, hogy az üzemeltetés egyes részletszabályait az Üzemeltető Üzemeltetö és az egyes Részvényes Önkormányzatok által kötött, módosított Üzemeltetési Szerződések tartalmazzák. 7. A felek praktikus okokból a szerződés módosÍtásának módosításának azon módját választották, hogy módosított tartalmú jogviszonyukat egy új, a módosításokkal egységbe foglalt szerződésbe foglalják, mellyel egyidejűleg a Korábbi Üzemeltetési Szerződést hatályon kívül helyezik. E módosított tartalmú jogviszony szabályait tartalmazza jelen szerződés.

Appears in 1 contract

Samples: Operating Agreement

MEGÁLLAPÍTÁSOK. 1. Az Üzemeltető, illetve jogelődje, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 19641954. év óta biztosítja az Önkormányzat számára az ivóvíz-szolgáltatást és 1967. óta a szennyvízelvezetési, és - kezelési szolgáltatást. 2. Az Önkormányzat 2003. november 17. óta az Üzemeltető egyik részvényese. 3. Az Önkormányzat 2008. július 15augusztus 7-én "Üzemeltetési Szerződés" elnevezéssel (a továbbiakban: a "Korábbi Üzemeltetési Szerződés") szerződést kötött az Üzemeltetővel, amellyel -- egyebek mellett -- ellenérték fejében az Üzemeltető miL1<ödtetésébeadta működtetésébe adta a szerződésben meghatározott korlátozott.a.'1 korlátozottan forgalomképes víziközmű-vagyontárgyait, illetve az erre vonatkozóan korábban ráutaló magatartással magatartás sal létrejött megállapodását írásban is megerősítette. 4. A felek rögzítik, hogy a Korábbi Üzemeltetési Szerződés megkötése óta az Üzemeltető, valamint a vízügyi piac működésében, a szabályozási környezetben, továbbá egyéb körülményekben olyan változások következtek be, amelyek szükségessé teszik az Üzemeltető működési struktúrájának, ezen belül az Üzemeltető és az Önkormányzat közötti üzemeltetési jogviszony módosítását. 5. Az előző pontbeli megfontolásból a felek jelen szerződés aláírását megelőzően mindketten aláírták az Üzemeltetőben részvényes települési önkormányzatok és megyei önkormányzat által kötött, módosított tartalmú és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési szerződést (a továbbiakban: az "hatályban lévő Együttműködési EgYÜttműködési Szerződés"). 6. A hatályban lévő Együttműködési Szerződésben a felek rögzítették az Uzemeltető működési struktúráját, és megállapították az önkormányzati tulajdonú víziközművek Üzemeltető általi üzemeltetésének alapvető szabályait is. Ugyanott a felek megállapodtak, hogy az üzemeltetés egyes részletszabályait az Üzemeltető és az egyes Részvényes Önkormányzatok által kötött, módosított Üzemeltetési Szerződések tartalmazzák. 7. A felek praktikus okokból a szerződés módosÍtásának módosításának azon módját választották, hogy módosított tartalmú jogviszonyukat egy új, a módosításokkal egységbe foglalt szerződésbe foglalják, mellyel egyidejűleg a Korábbi Üzemeltetési Szerződést hatályon kívül helyezik. E módosított tartalmú jogviszony szabályait tartalmazza jelen szerződés.

Appears in 1 contract

Samples: Operating Agreement

MEGÁLLAPÍTÁSOK. 1. Az Üzemeltető, illetve jogelődje, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Csatornamü Vállalat 19642004. év november 1. óta biztosítja az Önkormányzat számára az ivóvíz-szolgáltatást és a szennyvízelvezetési, és - kezelési ivóvíz- szolgáltatást. 2. Az Önkormányzat 2003. november 17. óta az Üzemeltető egyik részvényese. 3. Az Önkormányzat 2008. július 15l7-én "Üzemeltetési Szerződés" elnevezéssel (a továbbiakban: a "Korábbi Üzemeltetési Szerződés") szerződést kötött az Üzemeltetővel, amellyel -- egyebek mellett -- ellenérték fejében az Üzemeltető miL1<ödtetésébeadta működtetés ébe adta a szerződésben meghatározott korlátozott.a.'1 korlátozottan forgalomképes víziközművíziközmü-vagyontárgyait, illetve az erre vonatkozóan korábban ráutaló magatartással létrejött megállapodását írásban is megerősítette. 4. A felek rögzítik, hogy a Korábbi Üzemeltetési Szerződés megkötése óta az Üzemeltető, valamint a vízügyi piac működésében, a szabályozási környezetben, továbbá egyéb körülményekben olyan változások következtek be, amelyek szükségessé teszik az Üzemeltető működési struktúrájának, ezen belül az Üzemeltető és az Önkormányzat közötti üzemeltetési jogviszony módosítását. 5. Az előző pontbeli megfontolásból a felek jelen szerződés aláírását megelőzően mindketten aláírták az Üzemeltetőben részvényes települési önkormányzatok és megyei önkormányzat által kötött, módosított tartalmú és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési szerződést (a továbbiakban: az "hatályban lévő Együttműködési Szerződés"). 6. A hatályban lévő Együttműködési Szerződésben a felek rögzítették az Uzemeltető Üzemeltető működési struktúráját, és megállapították az önkormányzati tulajdonú víziközművek vízi közművek Üzemeltető általi üzemeltetésének alapvető szabályait is. Ugyanott a felek megállapodtak, hogy az üzemeltetés egyes részletszabályait az Üzemeltető és az egyes Részvényes Önkormányzatok által kötött, módosított Üzemeltetési Szerződések tartalmazzák. 7. A felek praktikus okokból a szerződés módosÍtásának azon módját választották, hogy módosított tartalmú jogviszonyukat egy új, a módosításokkal módosÍtásokkal egységbe foglalt szerződésbe foglalják, mellyel egyidejűleg a Korábbi Üzemeltetési Szerződést hatályon kívül helyezik. E módosított tartalmú jogviszony szabályait tartalmazza jelen szerződés.

Appears in 1 contract

Samples: Üzemeltetési Szerződés