Hiánypótlás Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 71. §-a alapján biztosít lehetőséget a hiánypótlásra. A Kbt.
Vállalkozás Vállalkozás a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysé- ge körében eljáró személy.
Alvállalkozók A Szolgáltató a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vesz. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és adapter vagy router telepítéséhez az adatait az alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.
MEGHATALMAZÁS külföldi ajánlattevő vonatkozásában
Vállalkozó kötelezettségei Vállalkozó magára nézve kötelezőnek ismeri el a Megrendelőt a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés alapján terhelő kötelezettségeket a jelen Szerződés tárgyát képező munka tekintetében. Ebből következően Vállalkozó köteles minden intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a Megrendelő kellő időben eleget tudjon tenni a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződésben meghatározott kötelességeinek. Vállalkozó köteles különösen: a) a Megrendelő rendelkezésére bocsátani azokat a dokumentumokat, amelyeket a Megrendelő a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés értelmében a Beruházó felé benyújtani köteles, b) az építési munkahely és az építési körülmények ismeretében a szakmai észrevételeket, megjegyzéseket megfogalmazni a számára átadott tervekkel kapcsolatban, c) írásban azonnal értesíteni a Megrendelőt a közvetlenül hozzá intézett megjegyzésekről és reklamációkról, panaszokról, valamint minden olyan eseményről, amely erre okot adhat, d) tartózkodni attól, hogy a Beruházó részére árajánlatot tegyen a megrendelésre vonatkozólag és attól is, hogy végrehajtson bármely a jelen Szerződésre vonatkozó utasítást, amely nem a Megrendelőtől származik, e) a Megrendelő kérésére, a Szerződés időtartama alatt igazolnia kell alkalmazottja vagy megbízottja szakmai képesítését, egyéb alkalmasságát a jelen Szerződés tárgyát képező megrendelésre vonatkozólag, f) a Megrendelő által megrendelt anyagokat a munkaterületen a Megrendelő képviselőjének távollétében is átvenni, feltéve, hogy arra előzetes felhatalmazást kapott. A Vállalkozó köteles a leszállított terméket átvétel előtt minőségileg és mennyiségileg ellenőrizni, az átvételt a szállítólevélen aláírással és pecséttel igazolni, majd a Megrendelő részére átadni. A Megrendelő raktárhelyiségéből anyagot kivételezni csak a szállítólevél aláírásával és bélyegzővel történő ellátásával lehet, g) az eltakarásra kerülő munkarészről a Megrendelőt munkafázisonként az eltakarás előtt 3 nappal értesíteni és részére az ellenőrzés lehetőségét biztosítani. Amennyiben Vállalkozó ezt elmulasztja, úgy az eltakarást követően is saját költségén köteles biztosítani a Megrendelő számára a megtekintés lehetőségét, h) minden felvilágosítást megadni a jelen Szerződés teljesítéséhez igénybevett munkaerőről és munkaeszközökről, i) az anyagellátásról hozott intézkedések ellenőrzését megkönnyíteni (megrendelések, visszaigazolások), j) beszámolni azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyek a munkaszervezést és a munkavégzést érinthetik, k) kellő időben írásban jelezni kifogásait a munkaszervezést illetően, l) az érintett vállalkozók részvételével folytatandó koordinációs értekezletre és a Megrendelő vagy annak képviselője és a Vállalkozó közötti értekezletre képviselőt küldeni olyan felhatalmazással, hogy képes legyen a munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalára, m) alkalmazkodni az írásos utasításokhoz a jelen Szerződés által meghatározott kötelességeinek keretén belül, n) eltűrni, hogy ellenőrizzék kötelezettségei végrehajtását, o) lecserélni a Megrendelő által kifogásolt Vállalkozóját, helyszíni alkalmazottját, az ajánlattól eltérően alkalmazott technológiáját, eszközeit, anyagait p) tartózkodni a kivitelezéssel kapcsolatban nyilvános közlemények tételétől, illetve reklámok kihelyezésétől, q) a jelen Szerződés tárgyát képező munkálatok elvégzése során a jogszabályoknak megfelelően bejelentett és foglalkoztatott munkaerőt alkalmazni, és ezt esetleges Vállalkozóival szemben is köteles megkövetelni, r) a jelen szerződés teljesítése folyamán (szerződésben, építési naplóban stb.) részére előírt kivitelezési rész-, és véghatáridőket betartani. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződéses feladatai során használt munkagépei műszaki állapota megfelelő, a biztonságos- és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre alkalmasak, az általa biztosított gépkezelők foglalkoztatása jogszerű, az adott típusra érvényes kezelői jogosítvánnyal rendelkeznek. A Vállalkozó a gépek műszaki állapotát havonta köteles ellenőrizni. A Vállalkozó kötelezi magát arra, hogy amennyiben munkagépei bármelyike meghibásodik, azt 24 órán belül megjavítja, megjavíttatja, illetve pótolja. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a Megrendelőnek – választása szerint – lehetősége van helyette munkagépet biztosítani a Különös Szerződéses Feltételekben meghatározott bérleti díjért. Amennyiben a Megrendelő felajánlja a munkagép biztosítását, a Vállalkozó köteles azt a Különös Szerződéses Feltételekben, illetve az 5/A fejezetben meghatározott feltételekkel igénybe venni. A bérleti díj megfizetésén túl a Vállalkozó teljes körűen vállalja a munkagépek üzemeltetési költségeit, ami magában foglalja a felhasznált üzemanyagot is. A bérleti díj összegét a Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő vállalkozási díjba jogosult beszámítani. A Megrendelő fenntartja a jogot a szolgáltatás díjainak megváltoztatására a Vállalkozó informálása mellett, ha a kalkuláció alapját képező bármely költségtényezőben a Megrendelőn kívülálló okokból (adó, hatósági díjak, biztosítási díjak, stb.) pénzügyi változás történik. Vállalkozó vállalja, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Munkavédelmi törvény, valamint a tűzvédelemről szóló 1996. XXXI. Tűzvédelmi törvény, és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján az alábbi kötelezettségeknek eleget tesz, és azt a munkavégzés során betartja, illetve betartatja az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002 (II.20.) SzCsM- EüM együttes rendelet rendelkezéseinek figyelembe vételével. Azbeszttel történő munkavégzés esetén a Vállalkozó köteles az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III.23) EüM rendelet előírásainak megfelelően eljárni. Ennek keretében a Vállalkozó különösen: - Biztosítja, hogy a felvonulási területen dolgozók részére a kötelező munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást és a szükséges vizsgáztatásokat elvégzi, illetve elvégezteti, -A munkaterületen helyszíni kockázatértékelést készít és megteszi a szükséges intézkedéseket a megállapított veszélyforrásokból adódó kockázatok elfogadható szintre történő lecsökkentésére, - biztosítja a dolgozó részére a munkakörben előforduló veszélyforrásokkal szemben a kötelezően előírt egyéni védőfelszereléseket, azok használatát és a minőségét rendszeresen ellenőrzi, - ellenőrzi, hogy a felhasznált anyagok, eszközök, szerszámok megfelelnek-e a biztonságos munkavégzés követelményeinek, - biztosítja, hogy a munkavállalók az időszakos kötelező alkalmassági orvosi vizsgálattal rendelkezzenek, - rendszeresen ellenőrzi a munkahelyek alkalmasságát, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, - biztosítja a dolgozói számára a vonatkozó jogszabályokban előírt, illetve a munka jellegéből fakadóan szükséges higiéniai feltételeket (WC, mosakodás, vízvételi lehetőség, stb.), - az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet írásban engedélyezi, illetve elrendeli, szükség esetén jóváhagyatja. - a munkaterületét ellátja a tűzveszélyességi osztályba sorolásnak megfelelően előírt tűzoltó készülékekkel, azokat az előírt időközönként ellenőrizteti, - munkabaleset esetén a kivizsgálást és a szükséges intézkedéseket elvégzi, illetve elrendeli. Amennyiben a Vállalkozó a munkabaleset kivizsgálása során a Megrendelő felelősségét valószínűsíti, haladéktalanul köteles a Megrendelőt a kivizsgálásba bevonni, ellenkező esetben semmilyen anyagi-, erkölcsi kártérítésre nem tarthat igényt a Megrendelővel szemben. - gondoskodik arról, hogy a munkaeszközök előírt időszakos biztonsági felülvizsgálat, érintésvédelmi vizsgálat és a megfelelő karbantartás biztosított legyen (amely érvényes a kölcsön adott és kapott termelőeszközökre is), - gondoskodik arról, hogy a munkaterületen az anyagtárolás, anyagmozgatás, a közlekedési utak megfeleljenek az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek, - a munkaterületén megköveteli a munkafegyelem betartását. Amennyiben Megrendelő munkavédelemmel kapcsolatos kifogásait, utasításait Vállalkozó 24 órán belül nem hajtja végre, úgy Megrendelőnek joga van a munkát leállítani, a munkavégzésre alkalmatlan dolgozót a munkaterületről – akár véglegesen is – kitiltani, a munkavédelmi hiányosságokat Vállalkozó költségére megszüntetni, mindez azonban nem mentesíti a Vállalkozót a munkavédelmi és munkabiztonsági szabályok betartására irányuló kötelezettsége és ennek jogkövetkezményei alól. A Megrendelő külön felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy amennyiben a szerződés tárgyát képző kiviteli tervdokumentáció és annak mellékletei szerint a kivitelezési munkák közműveket (és ennek keretében különösen távközlési, villamosenergia, víz, csatorna, földgáz, kőolaj, kőolajtermék, egyéb gáz és gáztermék vezetékes szállítására, elosztására, tárolására szolgáló vagy az ehhez szükséges biztonsági létesítményeket a továbbiakban: Létesítmények) közvetlenül vagy közvetve érintik, a Vállalkozó fokozottan köteles figyelembe venni és betartani a biztonsági övezetre vonatkozó, a mindenkor hatályos jogszabályokban foglalt előírásokat. A kivitelezési munkák megkezdése előtt a Vállalkozó köteles a Létesítmények biztonsági övezetét - a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyelete mellett - kijelölni, annak a kivitelezési tevékenység alatti fenntartásáról, a keresztezett Létesítmények feltárásáról gondoskodni. Ennek során a Vállalkozó kötelezettsége a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyeletét megrendelni és annak költségeit viselni. A biztonsági övezet kijelölésének helyességéért a Létesítmények üzemeltetője felelős. Az egyértelműség érdekében a felek rögzítik, hogy amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, köteles a Megrendelő kárait megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírságokat is. Közbeszerzési eljárás kapcsán kötött Vállalkozási Szerződés esetén a Vállalkozó köteles mindenféle korlátozástól mentesen lehetővé tenni, hogy az Energia Központ, az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az Irányító Hatóság és a Kifizető Hatóság, továbbá az Európai Bizottság, az európai Korrupcióellenes Iroda és az Európai Számvevőszék, illetve egyéb állami vagy uniós szerv vagy hatóság a Vállalkozási Szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat átvizsgálja vagy helyszíni ellenőrzéseken ellenőrizze a projekt kivitelezését és teljes auditot végezzen számlázási vagy bármely más egyéb, a projekt finanszírozásával kapcsolatos dokumentumok alapján. A dokumentumoknak könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük, úgy kell őket rendszerezni, hogy ez segítse az átvizsgálásukat. Ezek a vizsgálatok az átadás- átvételi igazolás kiadását követő hét éven belül történhetnek meg. Vállalkozó vállalja, hogy az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet szerinti adatokat az EKÁER rendszerben rögzíti, azt nem delegálja a Címzett (átvevő) felé.
Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye
Alvállalkozó Az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
Számhordozás Amennyiben az Üzleti Előfizető a Törzskártya számhordozását kéri átvevő szolgáltatóhoz (számhordozás a Yetteltől), abban az esetben legkésőbb a számhordozási igény elindításával egyidejűleg nyilatkoznia kell, hogy: - valamely másik neve (és számlázási címe) alatt lévő, alkalmas előfizetéshez kapcsolja hozzá (új Törzskártya) az Adatmegosztóját (mely esetben megtartja járulékos, kiegészítő jellegét), vagy - átváltja Adatmegosztóját a Szolgáltató valamely értékesítés alatt álló, ÁSZF-ben szereplő publikus vagy EESZ-ben foglalt számlás mobilinternet tarifacsomagjára (mely esetben megszűnik a járulékos, kiegészítő jellege és önálló előfizetéssé válik), vagy - megszünteti az Adatmegosztó szolgáltatást. Amennyiben az Üzleti Előfizető legkésőbb a számhordozási igény elindításáig nem rendelkezik az Adatmegosztóról, az a Szolgáltató értékesítés alatt álló, legalacsonyabb havidíjú ÁSZF-ben szereplő publikus számlás mobilinternet tarifacsomagjára kerül átváltásra. Az Adatmegosztó elhordozása esetén a tarifacsomag-váltással megszűnik a kapcsolat a Törzskártyával és a Törzskártya adatmennyisége a továbbiakban nem lesz megosztható.
Elállás A Fogyasztó jogosult a megrendelést követően, de még a megrendelt Xxxxxxxxx a szállítással megbízott futárszolgálat részére történő átadását megelőzően a megrendeléstől elállni. Ezt az igényét kizárólag írásban (elektronikus vagy postai úton) jogosult jelezni a PANAROM I. pontban megjelölt e- mail címén vagy a PANAROM ügyfélszolgálati postai címén (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 00-00. 72. épület földszint). Ebben az esetben a Fogyasztót semmilyen költségviselés nem terheli, és nem köteles a megrendelt Termékek vételárának a megfizetésére, illetve a Fogyasztó által bankkártyával esetlegesen már megfizetett vételár visszajár részére, melyet a PANAROM az elállási értesítő kézhezvételétől számított 30 napon belül teljesít. Ha a kiszállítás már megtörtént, elállási joggal a Fogyasztó rendelkezik a Termék adásvételére irányuló szerződés esetén 1. a Terméknek, 2. több Termék adásvételekor, ha az egyes Termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott Terméknek, 3. több tételből vagy darabból álló Termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, 4. ha a Terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított 14 (tizennégy) napon belül. Az elállási joggal írásban lehet élni, a PANAROM-nak címzett nyilatkozatban. Az elállást a Fogyasztónak nem kell indokolnia. Az elállásról szóló nyilatkozatot a Fogyasztó elküldheti e-mailen vagy postai úton. A Termék(ek) kiszállítását követően történő elállásra a Fogyasztó kizárólag abban az esetben jogosult, ha azon Termék(eke)t nem bontotta fel és nem használta. A Termékek zárt csomagolású termékek, amelyek egészségvédelmi és higiéniás okokból a felbontást követően nem küldhetők vissza. A Fogyasztó az elállás jogát a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (Kormányrendelet) 2. számú mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja. A Kormányrendelet 2. számú mellékeltében található nyilatkozat-minta az alábbi: Elállási/Felmondási nyilatkozatminta (csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa el a PANAROM részére) Címzett: Xxxxxxxx Xxxxxx Cosmetics Zrt. Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: …………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: ………………………………………………….. A Fogyasztó(k) neve: …………………………………………………………………. A Fogyasztó(k) címe: …………………………………………………………………. A Fogyasztó (k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt: ………………………………………………………………. Az elállás joga határidőben érvényesített akkor is, ha a Fogyasztó a nyilatkozatát a meghatározott határidő lejárta előtt elküldi. A Fogyasztó terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogával határidőn belül élt. Elállás esetén a Fogyasztó köteles azon Terméke(ke)t, amelyekre vonatkozóan a szerződéstől elállt, haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszaküldeni. A Termék(ek) visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli. Portósan feladott küldeményt az XXXXXXXX XXXXXX nem köteles átvenni; amennyiben átveszi, jogosult a Fogyasztó részére visszatérítendő összegből levonni a Xxxxxx(ek) visszaküldésével kapcsolatosan általa kifizetett összeget. A Terméke(ke)t postai úton, illetve a GLS futárszolgálat útján lehet visszaküldeni az alább megadott címre. XXXXXXXX XXXXXX COSMETICS Zrt. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 00-00. 72-s épület. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Vásárló a terméket a határidő lejárta előtt elküldi. Az elállási jog gyakorlása esetén a PANAROM haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a Fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. XXXXXXX kizárólag abban az esetben köteles a kifizetett vételár teljes összegének a visszatérítésére, amennyiben a Fogyasztó bontatlan és újraértékesítésre alkalmas, meg nem rongált csomagolású terméke(ke)t küld vissza PANAROM részére. A PANAROM a Xxxxxxxxxxxx visszajáró összeget a Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. Bankkártyával történő fizetés esetén a fizetési móddal megegyező módnak az átutalással történő visszafizetés tekintendő. A Fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján XXXXXXX a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. Amennyiben a Fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, PANAROM nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a PANAROM mindaddig visszatarthatja a Xxxxxxxxxxxx visszajáró összeget, amíg a Fogyasztó a Xxxxxxxx vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg a PANAROM-ot a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a Xxxxxxxx maga fuvarozza vissza. A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a Fogyasztó nem gyakorolhatja elállási jogát a Kormányrendelet 29. §-ában meghatározott esetekben. A Kormányrendelet 29.§-át a jelen ÁSZF 1. számú melléklete tartalmazza.
Háztartási ingóságok a) azok a vagyontárgyak, amelyek a háztartás viteléhez szükségesek és a Biztosítottak személyes használatára, fogyasztására szolgálnak (pl.: bútorok, beépített szekrények, beépített konyhabútor a konyhagépekkel, háztartási és híradástechnikai készülékek, világító testek, berendezések, ruházat, élelmiszerek, stb.), valamint b) a kerti berendezési és felszerelési tárgyak, c) szaunák, jakuzzik (kereskedelmi forgalomban kapható, szerkezetileg nem beépített), d) hobbieszközök, sportfelszerelések, barkácsfelszerelések a háztartási ingóság vagyoncsoport biztosítási összegének 40%-áig, e) egy háztartásban általánosan elfogadott gépjármûvek (személygépkocsi, motorkerékpár) napi üzemeltetéséhez használt alkatrészei és tartozékai – a fôdarabok kivételével – a háztartási ingóság vagyoncsoport biztosítási összegének 10%-áig, f) a kockázatviselés helyén tartott, a saját szükségletre termesztett és már betakarított termények, még lábon álló növények, illetve saját szükségletre tartott háziállatok, a háztartási ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének maximum 5%-áig, g) az idegen tulajdonú vagyontárgyak (például vendégek vagyontárgyai, vagy a Biztosított munkáltatójától munkavégzés céljából átvett vagyontárgy) a háztartási ingóság biztosítási összegén belül max. 50.000 Ft értékig biztosítottak a feltételekben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén. h) Amennyiben eltérô címen lévô melléképület is biztosított, akkor az ott elhelyezett háztartási ingóságokra vonatkozóan a háztartási ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének 5%-áig terjed ki a Biztosító kockázatviselése.