Common use of Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? Clause in Contracts

Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban?. Szerződéskötéskor a biztosító által feltett kérdésekre teljes körűen és a valóságnak megfelelően kell válaszolni. • Szerződéskötéskor a biztosított(ak)nak Magyarország területén kell tartózkodnia. • Ha a szerződés meghosszabbítását kéri, a biztosítót értesíteni kell írásban vagy telefonon (online kötés esetén is). • Szerződéskötéskor megadott adatokban történt változást 8 munkanapon belül jelezni kell. • A biztosítási díjat időben meg kell fizetni. • Eleget kell tenni minden olyan kötelezettségnek, amellyel a károk bekövetkezése megelőzhető. • A kárt az általában elvárható módon enyhíteni kell. • A biztosítót értesíteni kell az egyes szolgáltatások igénybevétele előtt. • Ha biztosítási esemény történik, azt be kell jelenteni a biztosítónak a szerződési feltételekben meghatározottak szerint. • Meg kell adni a kárra vonatkozó minden lényeges és nélkülözhetetlen információt, ideértve azt is, ha az ügyfél a kárral kapcsolatban máshonnan térítésre vagy szolgáltatásra jogosult. • A biztosító rendelkezésére kell bocsátani a kárügyintézéshez szükséges dokumentumokat.

Appears in 2 contracts

Samples: www.netrisk.hu, biztositasifeltetelek.hu

Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban?. Szerződéskötéskor a biztosító által feltett kérdésekre teljes körűen és a valóságnak megfelelően kell válaszolni. • Szerződéskötéskor a biztosított(ak)nak Magyarország területén kell tartózkodnia. • Ha a szerződés meghosszabbítását kéri, a biztosítót értesíteni kell írásban vagy telefonon (online kötés esetén is). • Szerződéskötéskor megadott adatokban történt változást 8 munkanapon belül jelezni kell. • A biztosítási biztositási díjat időben meg kell fizetni. • Eleget kell tenni minden olyan kötelezettségnek, amellyel a károk bekövetkezése megelőzhető. • A kárt az általában elvárható módon enyhíteni kell. • A biztosítót értesíteni kell az egyes szolgáltatások igénybevétele előtt. • Ha biztosítási esemény történik, azt be kell jelenteni a biztosítónak a szerződési feltételekben meghatározottak szerint. • Meg kell adni a kárra vonatkozó minden lényeges és nélkülözhetetlen információt, ideértve azt is, ha az ügyfél a kárral kapcsolatban máshonnan térítésre vagy szolgáltatásra jogosult. • A biztosító rendelkezésére kell bocsátani a kárügyintézéshez szükséges dokumentumokat.

Appears in 1 contract

Samples: www.netrisk.hu

Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban?. Szerződéskötéskor a biztosító által feltett kérdésekre teljes körűen és a valóságnak megfelelően kell válaszolni. • Szerződéskötéskor a biztosított(ak)nak Magyarország területén kell tartózkodnia. • Ha a szerződés meghosszabbítását kéri, a biztosítót értesíteni kell írásban vagy telefonon (online kötés esetén is). • Szerződéskötéskor megadott adatokban történt változást 8 munkanapon belül jelezni kell. • A biztosítási díjat időben meg kell fizetni. • Eleget kell tenni minden olyan kötelezettségnek, amellyel a károk bekövetkezése megelőzhető. • A kárt az általában elvárható módon enyhíteni kell. • A biztosítót értesíteni kell a feltételekben foglaltak szerint, amennyiben a szerződés hosszabbítását kéri. • A biztosítót értesíteni kell az egyes szolgáltatások igénybevétele előtt. • Ha biztosítási esemény történik, azt be kell jelenteni a biztosítónak a szerződési feltételekben meghatározottak szerint. • Meg kell adni a kárra vonatkozó minden lényeges és nélkülözhetetlen információt, ideértve azt is, ha az ügyfél a kárral kapcsolatban máshonnan térítésre vagy szolgáltatásra jogosult. • A biztosító rendelkezésére kell bocsátani a kárügyintézéshez szükséges dokumentumokat.

Appears in 1 contract

Samples: www.netrisk.hu

Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban?. Szerződéskötéskor a biztosító által feltett kérdésekre teljes körűen és a valóságnak megfelelően kell válaszolni. • Szerződéskötéskor a biztosított(ak)nak Magyarország területén kell tartózkodnia. • Ha a szerződés meghosszabbítását kéri, a biztosítót értesíteni kell írásban vagy telefonon (online kötés esetén is). • Szerződéskötéskor megadott adatokban történt változást 8 munkanapon belül jelezni kell. • A biztosítási díjat időben meg kell fizetni. • Eleget kell tenni minden olyan kötelezettségnek, amellyel a károk bekövetkezése megelőzhető. • A kárt az általában elvárható módon enyhíteni kell. • A biztosítót értesíteni kell a feltételekben foglaltak szerint, amennyiben a szerződés hosszabbítását kéri. • A biztosítót értesíteni kell az egyes szolgáltatások igénybevétele előtt. • Ha biztosítási esemény a biztosítottnak kára történik, azt be kell jelenteni jelentenie a biztosítónak a szerződési feltételekben meghatározottak szerintbiztosítónak. • Meg kell adni a kárra vonatkozó minden lényeges és nélkülözhetetlen információt, ideértve azt is, ha az ügyfél a kárral kapcsolatban máshonnan térítésre vagy szolgáltatásra jogosult. • A biztosító rendelkezésére kell bocsátani a kárügyintézéshez szükséges dokumentumokat.

Appears in 1 contract

Samples: www.netrisk.hu

Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban?. Szerződéskötéskor a biztosító által feltett kérdésekre teljes körűen és a valóságnak megfelelően kell válaszolni. • Szerződéskötéskor a biztosított(ak)nak Magyarország területén kell tartózkodnia. • Ha a szerződés meghosszabbítását kéri, a biztosítót értesíteni kell írásban vagy telefonon (online kötés esetén is). • Szerződéskötéskor megadott adatokban történt változást 8 munkanapon belül jelezni kell. • A biztosítási díjat időben meg kell fizetni. • Eleget kell tenni minden olyan kötelezettségnek, amellyel a károk bekövetkezése megelőzhető. • A kárt az általában elvárható módon enyhíteni kell. • A biztosítót értesíteni kell az egyes szolgáltatások igénybevétele előtt. • Ha biztosítási esemény a biztosítottnak kára történik, azt be kell jelenteni jelentenie a biztosítónak a szerződési feltételekben meghatározottak szerintbiztosítónak. • Meg kell adni a kárra vonatkozó minden lényeges és nélkülözhetetlen információt, ideértve azt is, ha az ügyfél a kárral kapcsolatban máshonnan térítésre vagy szolgáltatásra jogosult. • A biztosító rendelkezésére kell bocsátani a kárügyintézéshez szükséges dokumentumokat.

Appears in 1 contract

Samples: www.netrisk.hu