Mobility Tool+. Az Európai Bizottság által kifejlesztett egységes európai web-alapú adatbázis, amely az Erasmus+ projektek statisztikai és pénzügyi adatainak nyilvántartására, valamint a tartalmi, pénzügyi beszámolók és (azon projekteknél, ahol ez szükséges,) a résztvevői elégedettségi kérdőívek kitöltésére szolgál. Az adatbázist az Európai Bizottság, a Nemzeti Irodák, a projektgazdák és egyes esetekben a résztvevők is használják. Minden intézmény a partnerségben saját felülettel rendelkezik a felületen. A megvalósuló projektekről pénzügyileg és tartalmilag is itt kell majd elszámolni, mely feladatot a koordinátor intézmény látja el a partner intézményekkel szorosan együttműködve. A koordinátor intézmény a projekt teljes tartalmi beszámolóján kívül elkészíti a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót. A partner intézmények együttműködnek a koordinátor intézménnyel, elkészítik és benyújtják a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót, és rövid, szöveges beszámolót készít a projektben betöltött szerepéről és a megvalósítás során szerzett tapasztalatairól. A Stratégiai partnerségek pályázatot megvalósító intézmények a Mobility Tool+ felületet szerződéskötés után érik el. A felület aktivizálódásáról e-mailben értesülnek, mely az intézmény kapcsolattartójának neve mellett szerepelt. A felületen az tud dolgozni, aki olyan ECAS fiókkal rendelkezik, melyhez az előbb említett e-mail kapcsolódik. A Mobility Tool+ adatbázis kezelését kézikönyv is segíti.
Appears in 4 contracts
Samples: Erasmus+ Program Strategic Partnerships, Erasmus+ Program Strategic Partnership Agreement, Erasmus+ Program Strategic Partnerships
Mobility Tool+. Az Európai Bizottság által kifejlesztett egységes európai web-alapú adatbázis, amely az Erasmus+ projektek statisztikai statisztikai- és pénzügyi adatainak nyilvántartására, valamint a tartalmi, pénzügyi beszámolók és (azon projekteknél, ahol ez szükséges,) ), a résztvevői elégedettségi kérdőívek kitöltésére szolgál. Az adatbázist az Európai Bizottság, a Nemzeti Irodák, a projektgazdák és egyes esetekben a résztvevők is használják. Minden koordinátor intézmény a partnerségben saját felülettel rendelkezik a felületen, melyet a valóságnak megfelelően töltenie kell (kérjük, hogy a projektben ténylegesen megvalósult tevékenységeket tüntessék fel az oldalon). A megvalósuló projektekről pénzügyileg és tartalmilag is itt kell majd elszámolni, mely feladatot a koordinátor intézmény látja felületen érhetők el az előrehaladási jelentés/időközi beszámoló és a partner intézményekkel szorosan együttműködvezáróbeszámoló lapok is. A koordinátor intézmény a projekt teljes tartalmi beszámolóján kívül elkészíti a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót. A partner intézmények partnerintézmények együttműködnek a koordinátor intézménnyel, elkészítik és benyújtják intézménnyel a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót, és rövid, szöveges beszámolót készít a projektben betöltött szerepéről és a megvalósítás során szerzett tapasztalatairólfentiekre vonatkozóan. A Stratégiai partnerségek pályázatot megvalósító intézmények a Mobility Tool+ felületet szerződéskötés után érik el. A felület aktivizálódásáról e-aktiválódásáról e- mailben értesülnek, mely azon az e-mail címen, amit az intézmény kapcsolattartójának neve mellett szerepeltkapcsolattartójához megadtak. A felületen az tud dolgozni, aki olyan ECAS EU Login fiókkal rendelkezik, melyhez az előbb említett e-mail kapcsolódik. A Mobility Tool+ adatbázis kezelését kézikönyv is segíti.
Appears in 1 contract
Samples: Project Management Handbook
Mobility Tool+. Az Európai Bizottság által kifejlesztett egységes európai web-alapú adatbázis, amely az Erasmus+ projektek statisztikai statisztikai- és pénzügyi adatainak nyilvántartására, valamint a tartalmi, pénzügyi beszámolók és (azon projekteknél, ahol ez szükséges,) a résztvevői elégedettségi kérdőívek kitöltésére szolgál. Az adatbázist az Európai Bizottság, a Nemzeti Irodák, a projektgazdák és egyes esetekben a résztvevők is használják. Minden koordinátor intézmény a partnerségben saját felülettel rendelkezik a felületen, melyet a valóságnak megfelelően töltenie kell (kérjük, hogy projektben ténylegesen megvalósult tevékenységeket tüntessék fel az oldalon). A megvalósuló projektekről pénzügyileg és tartalmilag is itt kell majd elszámolni, mely feladatot a koordinátor intézmény látja felületen érhető el az előrehaladási jelentés/időközi beszámoló és a partner intézményekkel szorosan együttműködvezáróbeszámoló lapok is. A koordinátor intézmény a projekt teljes tartalmi beszámolóján kívül elkészíti a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót. A partner intézmények együttműködnek a koordinátor intézménnyel, elkészítik és benyújtják intézménnyel a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót, és rövid, szöveges beszámolót készít a projektben betöltött szerepéről és a megvalósítás során szerzett tapasztalatairól. fentiekre vonatkozóan A Stratégiai partnerségek pályázatot megvalósító intézmények a Mobility Tool+ felületet szerződéskötés után érik el. A felület aktivizálódásáról aktiválódásáról e-mailben értesülnek, mely azon az e-mail címen, amit az intézmény kapcsolattartójának neve mellett szerepeltkapcsolattartójához megadtak. A felületen az tud dolgozni, aki olyan ECAS EULogin fiókkal rendelkezik, melyhez az előbb említett e-mail kapcsolódik. A Mobility Tool+ adatbázis kezelését kézikönyv is segíti.
Appears in 1 contract
Samples: Erasmus+ Program Agreement
Mobility Tool+. Az Európai Bizottság által kifejlesztett egységes európai web-alapú adatbázis, amely az Erasmus+ projektek statisztikai statisztikai- és pénzügyi adatainak nyilvántartására, valamint a tartalmi, pénzügyi beszámolók és (azon projekteknél, ahol ez szükséges,) a résztvevői elégedettségi kérdőívek kitöltésére szolgál. Az adatbázist az Európai Bizottság, a Nemzeti Irodák, a projektgazdák és egyes esetekben a résztvevők is használják. Minden koordinátor intézmény a partnerségben saját felülettel rendelkezik a felületen, melyet a valóságnak megfelelően töltenie kell (kérjük, hogy a valóban megvalósult mobilitások számát tüntessék fel az oldalon). A megvalósuló projektekről pénzügyileg és tartalmilag is itt kell majd elszámolni, mely feladatot a koordinátor intézmény látja felületen érhető el az előrehaladási jelentés/időközi beszámoló és a partner intézményekkel szorosan együttműködvezáróbeszámoló lapok is. A koordinátor intézmény a projekt teljes tartalmi beszámolóján kívül elkészíti a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót. A partner intézmények együttműködnek a koordinátor intézménnyel, elkészítik és benyújtják intézménnyel a saját támogatási összegére vonatkozó pénzügyi beszámolót, és rövid, szöveges beszámolót készít a projektben betöltött szerepéről és a megvalósítás során szerzett tapasztalatairólfentiekre vonatkozóan. A Stratégiai partnerségek pályázatot megvalósító intézmények a Mobility Tool+ felületet szerződéskötés után érik el. A felület aktivizálódásáról aktiválódásáról e-mailben értesülnek, azon az e-mail címen, mely az intézmény kapcsolattartójának neve mellett szerepelt. A felületen az tud dolgozni, aki olyan ECAS EULogin fiókkal rendelkezik, melyhez az előbb említett e-mail kapcsolódik. A Mobility Tool+ adatbázis kezelését kézikönyv is segíti.
Appears in 1 contract