A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.
A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.
egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)
Ajánlati kötöttség, visszaigazolás A Vásárló által elküldött megrendelés megérkezését az Eladó késedelem nélkül, de legkésőbb 48 órán belül automatikus visszaigazoló e-mail útján visszaigazolja a Vásárló részére, mely visszaigazoló e- mail tartalmazza a Vásárló által a megrendelés során megadott adatokat (pl. számlázási és szállítási információk), a rendelés dátumát, rendelés azonosítóját, a megrendelt termékek felsorolását, tulajdonságát, mennyiségét, árát, a szállítás költségét és a fizetendő végösszeget. Vásárló mentesül az ajánlati kötöttség alól (nem köteles megvenni a terméket), ha késedelem nélkül, de legkésőbb 48 órán belül nem kapja meg az Eladótól az elküldött rendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mailt. E visszaigazoló e-mail az Eladó részéről a Xxxxxxx által tett megrendelésének (vásárlási ajánlatának) elfogadásának minősül, xxxxxxx érvényes szerződés jön létre az Eladó és Vásárló között. A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.
A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.
Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,
A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.
Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.
Biztosítási esemény bejelentése A Ptk. 6:471. §-ától eltérően a biztosítottnak nem csak írásban van lehetősége felelősségbiztosítási káresemény bejelentésére, hanem jelen feltétel 7.A.1. pontjában meghatározott egyéb kárbejelentési módokon is.
A biztosítási kockázat jelentős növekedése Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szer- ződést érintő, lényeges körülményekről vagy azok változá- sáról és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szer- ződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra, an- nak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.