Kiegészítő biztosítások 1. A Genertel miniCasco (Extra és Extra Gold) kiegészítő biztosítások különös feltételei
A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 1. A szerződő/biztosított köteles a szállítások megkezdése előtt gondoskodni arról, hogy: a) a gépjármű a KRESZ szabályai szerinti üzemeltetési és műszaki közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő állapotban legyen, és b) az érintett áru felvételére és fuvarozására alkalmas állapotban legyen. 2. A szerződő/biztosított köteles a biztosítási esemény bekövetkezte után: a) minden tudomására jutott kárt haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül a biztosítónak, illetve annak megbízottjának írásban bejelenteni, és a rendelkezésére álló, a káreseményre vonatkozó valamennyi okmányát a biztosítónak megküldeni, b) a káresemény bekövetkezését, annak okát és a károsodás mértékét igazoló, és a IX. Fejezet 6. pontjában meghatározott dokumentumokat a biztosító rendelkezésére bocsátani, amelyből az igényjogosult személye, valamint a káreset jogalapja és összegszerűsége megállapítható. A felsorolt dokumentumokon, okiratokon kívül a biztosítottnak, illetve a károsultnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesítse. c) a károk enyhítéséről, a további károk megelőzéséről gondoskodni, továbbá a kárbejelentéshez mellékelve, a kárüggyel összefüggésben rendelkezésre álló valamennyi dokumentumot a biztosító rendelkezésére bocsátani, illetőleg a biztosító részére a felvilágosítást megadni, d) haladéktalanul értesíteni a biztosítót abban az esetben is, ha tudomására jutott, hogy a rendelkezésre jogosult egyáltalán nem, illetve csak értékcsökkenéssel hajlandó átvenni az árut, hogy ezzel lehetőséget adjon a biztosítónak az esetleges kárenyhítési, illetve a kármegállapításban való közreműködésre. 3. A biztosított a kár megállapításához - amennyiben azt a kár jellege és/vagy mértéke indokolja - jogosult kárszakértőt igénybe venni, de kizárólag a biztosító előzetes írásbeli hozzájárulásával. A kárszakértői munkával kapcsolatban felmerülő költségeket a biztosító megtéríti. 4. A szerződő/biztosított a biztosító beleegyezése nélkül önrészesedése feletti igény elismerésére nem jogosult, illetőleg az ilyen elismerés a biztosítóval szemben hatálytalan. 5. A szerződő/biztosított köteles a harmadik féllel szemben a visszkereseti igények érvényesítését megfelelően biztosítani, az ehhez szükséges valamennyi eredeti okmányt, bizonylatot a biztosító rendelkezésére bocsátani. 6. A biztosított a tulajdonosi összetételének változásait köteles a biztosítónak 5 munkanapon belül jelenteni. A kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén biztosító jogosult a biztosítási szerződést azonnali hatállyal felmondani. 7. A IX. Fejezet 1. a), 1. b), 2. a), 2. c), 2. d) és 5. pontjaiban foglalt kötelezettségek biztosított által történő megszegése esetén a biztosító jogosult a kárigény elutasítására.
Szerződő Biztosított Kötelezettségei 17 a) Tájékoztatási kötelezettség 17 b) Közlési és változás-bejelentési kötelezettség 17 c) Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség 17 d) Kárbejelentési és állapot-megőrzési kötelezettség 17 e) A kárbejelentéshez és a szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok 18 f) Díjfizetési kötelezettség 20
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.
Poggyászbiztosítás Poggyászbiztosítási limit 200 000 Ft 300 000 Ft 400 000 Ft Útipoggyász ellopása, elrablása, balesetből eredő sérülése 150 000 Ft 250 000 Ft 350 000 Ft Sportfelszerelés ellopása, elrablása, balesetből eredő sérülése 150 000 Ft 250 000 Ft 350 000 Ft Bérelt sportfelszerelés ellopása, elrablása, bal- esetből eredő sérülése - 100 000 Ft 150 000 Ft Csomagonkénti limit 100 000 Ft 150 000 Ft 200 000 Ft Műszaki cikk és tartozékaira vonatkozó limit 100 000 Ft 150 000 Ft 200 000 Ft Gépjármű csomagteréből történő lopás 100 000 Ft 150 000 Ft 200 000 Ft Vagyontárgyankénti limit 50 000 Ft 100 000 Ft 150 000 Ft Úti okmányok pótlása - limit nélkül limit nélkül Utazási segítségnyújtás Külföldi tartózkodás meghosszabbítása kórházi ellátás esetén szállodai elhelyezés - 140 000 Ft 280 000 Ft hazautazás többletköltsége - 200 000 Ft 500 000 Ft Beteglátogatás Magyar- országról kórházi ellátás esetén szállodai elhelyezés - 140 000 Ft 280 000 Ft utazás költsége - 200 000 Ft 500 000 Ft Telefonköltség 10 000 Ft 15 000 Ft 20 000 Ft Gyermek hazaszállítása biztosított egészségi állapota miatt 250 000 Ft 500 000 Ft 1 000 000 Ft Idő előtti hazautazás természeti katasztrófa vagy hozzátartozó egészségi állapota miatt - 200 000 Ft 500 000 Ft Segítség fizetőeszközök eltulajdonítása esetén - - limit nélkül Tolmácsolási segítségnyújtás - - limit nélkül
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek A Cofidis kizárólag Lízingszerződések esetében alkalmaz szerződést biztosító mellékkötelezettséget, az alábbiak szerint: 8.1 A Cofidis az Adóssal szembeni követelése biztosítására a szerző- dést biztosító mellékkötelezettségek vállalását írhatja elő, különösen készfizető kezesség vállalását, a pénzügyi lízingbeadás tényének a hi- telbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyeztetését, az Adós Cofidisszel kötött ügyletére vonatkozó szerződésnek, illetve a Cofidis által az ügy- let kapcsán kért biztosítéki szerződéseknek (pl. kezesi szerződés) az Adós költségén történő közjegyzői okiratba foglalását. 8.2 A szerződés biztosítékainak szolgáltatására vonatkozó kötelezett- ség azon a napon tekintendő a Cofidis javára teljesítettnek, amikor a megfelelő biztosítékot, illetve az azt megtestesítő és/ vagy annak igazolására szolgáló okiratot a Cofidis által előírt módon és formában a Cofidis rendelkezésére bocsátják. 8.3 Az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott szerződés- szegés esetén a Cofidis jogosult bármely, a joggyakorlás időpontjában hatályos jogszabályok által megengedett eszköz igénybe vételével kielégítést keresni a biztosítékból oly módon, hogy az a Cofidis meg- ítélése szerint a követelésének kielégítését a legeredményesebben szolgálja, és amit az Adós tűrni köteles.
Kiegészítő szolgáltatások A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódóan egyéb többlet (hálózati és/vagy információs) szolgáltatásokat nyújtanak az Előfizetőnek.
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek 1. A Lízingbeadó, amennyiben a kockázatkezelési eljárás alapján megítélése szerint a lízingdíjak megfizetésének biztosítására - a Lízingbevevő hitelképességétől függően - a szerződés tárgyát képező gépjárművön kívüli egyéb biztosítékra van szükség, úgy további biztosítékként az alábbi szerződést biztosító mellékkötelezettségeket írhatja elő: • garancia • készfizető kezesség • zálogjog
Poggyászbiztosítás különös kizárásai A jelen feltételek 4. cikkelyében meghatározott Általános Kizárásokon túl, a következő okok, események, személyek ki vannak zárva a biztosítás fedezete alól:
egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)