Portfoliókezelés. 1. A Bank az Ügyféllel kötött egyedi szerződésben kapott általános megbízás alapján értékpapírból, illetve más pénzügyi eszközből képzett befektetés-állományt meghatározott feltételek mellett, az Ügyfél javára befekteti és kezeli azzal, hogy az Ügyfél a megszerzett pénzügyi eszközből eredő kockázatot és hozamot, azaz a veszteséget és a nyereséget közvetlenül viseli. Amennyiben a Bank a portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyfél javára olyan pénzügyi eszközt szerez, amely tekintetében jogszabály bejelentési vagy közzétételi kötelezettséget ír elő, azt a Bank teljesíti. Portfóliókezelési szolgáltatást a Bank kizárólag az Ügyfél által kitöltött és megfelelő eredményű alkalmassági teszt birtokában nyújt. 2. A Bank tőke, illetve hozamgaranciát csak egyedi kifejezett megállapodás alapján vállalhat. A hozamra vonatkozó garancia magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó garanciát is. A Bank az ígéretet köteles bankgaranciával biztosítani. 3. A Bank a portfoliókezelési tevékenysége során csak az Ügyfél kifejezetten rendelkezése alapján szerezhet az Ügyfél javára kezelt portfolió terhére a) saját maga által forgalomba hozott pénzügyi eszközt, b) kapcsolt vállalkozása által forgalomba hozott pénzügyi eszközt, ide nem értve a szabályozott piacra bevezetett és a multilaterális kereskedési rendszerben kereskedés tárgyát képező értékpapírt, és c) a Tpt. szerinti nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettséget eredményező befolyást. 4. A Bank rendszeresen, de legalább félévenként jelentést készít és a szerződésben meghatározottak szerint írásban vagy más tartós adathordozón az Ügyfél rendelkezésére bocsátja (rendszeres jelentéstétel). 5. A Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében a végrehajtott ügylettel kapcsolatos tájékoztatását a fenti rendszeres jelentési kötelezettsége keretében adja meg. Az Ügyfél rendelkezhet úgy, hogy a végrehajtott ügyletekkel kapcsolatosan a Bank ügyletenként, legkésőbb az ügylet végrehajtásának napját követő első kereskedési napon, vagy ha a megbízást a Bank harmadik személy közreműködésével hajtotta végre, e harmadik személy igazolásának kézhezvételét követő kereskedési napon adjon tájékoztatást (eseti tájékoztatás). Az eseti tájékoztatást nem kell megadni, ha ugyanezt az információt a lakossági ügyfél harmadik személytől is haladéktalanul megkapja. Az eseti tájékoztatás tartalmára a bizományosi megbízás végrehajtásáról szóló tájékoztatás irányadó. 6. Ha az Ügyfél az eseti tájékoztatást választotta, a Bank portfoliókezelési tevékenységével kapcsolatos rendszeres jelentéstételi kötelezettsége keretében adandó jelentést az alábbiak rendszerességgel nyújtja: a) ha a Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyféllel olyan szerződést kötött, amely tőkeáttételes portfolió kialakítását teszi lehetővé, legalább havonta az b) egyéb esetben az Ügyfél kifejezett kérésére negyedévente, c) az Ügyfél kifejezett kérése hiányában legalább félévente, ha olyan értékpapírra vonatkozik, amely átruházható értékpapír megszerzésére vagy értékesítésére jogosít, vagy amely átruházható értékpapír, deviza, kamatláb vagy hozammutató, áru, index vagy más hasonló referenciaként értelmezhető intézkedés változásán alapul és készpénzben teljesítendő, és az I.1 pontban meghatározott pénzügyi eszközök közül a d)–k) pontokban meghatározott eszközre vonatkozik, illetve d) egyéb esetben az Ügyfél kifejezett kérése hiányában legalább évente. 7. A fentiektől függetlenül, ha a Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyfél számára vezetett számlán feltételes kötelezettségvállalással járó nyitott pozíciót tart nyilván, vagy ilyen pozíciót eredményező ügylet végrehajtását vállalta, az Ügyfél tájékoztatás rendszerességére vonatkozó rendelkezésétől függetlenül, legkésőbb a veszteséget eredményező ügylet végrehajtásának napját követő kereskedési napon tájékoztatja az Ügyfelet, ha az Ügyfél által realizált veszteség meghalad egy, a Bank és az Ügyfél között létrejött szerződésben meghatározott határértéket. 8. A Bank a jelentést a lakossági ügyfél számára az alábbi tartalommal adja meg: a a Bank neve,
Appears in 3 contracts
Samples: Investment Services Business Rules, Investment Services Business Rules, Investment Services Business Rules
Portfoliókezelés. 1. A Bank az Ügyféllel kötött egyedi szerződésben kapott általános megbízás alapján értékpapírból, illetve más pénzügyi eszközből képzett befektetés-állományt befektetésállományt meghatározott feltételek mellett, az Ügyfél javára befekteti és kezeli azzal, hogy az Ügyfél a megszerzett pénzügyi eszközből eredő kockázatot és hozamot, azaz a veszteséget és a nyereséget közvetlenül viseli. Amennyiben a Bank a portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyfél javára olyan pénzügyi eszközt szerez, amely tekintetében jogszabály bejelentési vagy közzétételi kötelezettséget ír elő, azt a Bank teljesíti. Portfóliókezelési szolgáltatást a Bank kizárólag az Ügyfél által kitöltött és megfelelő eredményű alkalmassági teszt birtokában nyújt.
2. A Bank tőke, illetve hozamgaranciát csak egyedi kifejezett megállapodás alapján vállalhat. A hozamra vonatkozó garancia magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó garanciát is. A Bank az ígéretet köteles bankgaranciával biztosítani.
3. A Bank a portfoliókezelési tevékenysége során csak az Ügyfél kifejezetten rendelkezése alapján szerezhet az Ügyfél javára kezelt portfolió terhére
a) saját maga által forgalomba hozott pénzügyi eszközt,
b) kapcsolt vállalkozása által forgalomba hozott pénzügyi eszközt, ide nem értve a szabályozott piacra bevezetett és a multilaterális kereskedési rendszerben kereskedés tárgyát képező értékpapírt, és
c) a Tpt. szerinti nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettséget eredményező befolyást.
4. A Bank rendszeresen, de legalább félévenként jelentést készít és a szerződésben meghatározottak szerint írásban vagy más tartós adathordozón az Ügyfél rendelkezésére bocsátja (rendszeres jelentéstétel).
5. A Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében a végrehajtott ügylettel kapcsolatos tájékoztatását a fenti rendszeres jelentési kötelezettsége keretében adja meg. Az Ügyfél rendelkezhet úgy, hogy a végrehajtott ügyletekkel kapcsolatosan a Bank ügyletenként, legkésőbb az ügylet végrehajtásának napját követő első kereskedési napon, vagy ha a megbízást a Bank harmadik személy közreműködésével hajtotta végre, e harmadik személy igazolásának kézhezvételét követő kereskedési napon adjon tájékoztatást (eseti tájékoztatás). Az eseti tájékoztatást nem kell megadni, ha ugyanezt az információt a lakossági ügyfél harmadik személytől is haladéktalanul megkapja. Az eseti tájékoztatás tartalmára a bizományosi megbízás végrehajtásáról szóló tájékoztatás irányadó.
6. Ha az Ügyfél az eseti tájékoztatást választotta, a Bank portfoliókezelési tevékenységével kapcsolatos rendszeres jelentéstételi kötelezettsége keretében adandó jelentést az alábbiak rendszerességgel nyújtja:
a) ha a Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyféllel olyan szerződést kötött, amely tőkeáttételes portfolió kialakítását teszi lehetővé, legalább havonta az
b) egyéb esetben az Ügyfél kifejezett kérésére negyedévente,
c) az Ügyfél kifejezett kérése hiányában legalább félévente, ha olyan értékpapírra vonatkozik, amely átruházható értékpapír megszerzésére vagy értékesítésére jogosít, vagy amely átruházható értékpapír, deviza, kamatláb vagy hozammutató, áru, index vagy más hasonló referenciaként értelmezhető intézkedés változásán alapul és készpénzben teljesítendő, és az I.1 pontban meghatározott pénzügyi eszközök közül a d)–k) pontokban meghatározott eszközre vonatkozik, illetve
d) egyéb esetben az Ügyfél kifejezett kérése hiányában legalább évente.
7. A fentiektől függetlenül, ha a Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyfél számára vezetett számlán feltételes kötelezettségvállalással járó nyitott pozíciót tart nyilván, vagy ilyen pozíciót eredményező ügylet végrehajtását vállalta, az Ügyfél tájékoztatás rendszerességére vonatkozó rendelkezésétől függetlenül, legkésőbb a veszteséget eredményező ügylet végrehajtásának napját követő kereskedési napon tájékoztatja az Ügyfelet, ha az Ügyfél által realizált veszteség meghalad egy, a Bank és az Ügyfél között létrejött szerződésben meghatározott határértéket.
8. A Bank a jelentést a lakossági ügyfél számára az alábbi tartalommal adja meg: a a Bank neve,
Appears in 1 contract
Samples: Investment Services Business Rules