Portfóliókezelés. 10.1 A Bróker az Ügyfél portfólióját képező összes pénzügyi eszközt és pénzeszközt elkülönítve vezet más Ügyfelek pénzügyi eszközeitől és pénzeszközeitől, valamint a Bróker vagyonába tartozó pénzügyi eszközöktől és pénzeszközöktől. 10.2 A portfóliókezelésről szóló szerződés tárgya a pénzügyi eszközök portfóliójának kezelése, melynek befektetési stratégiájára a Bróker megbízott alkalmazottja tesz javaslatot az Ügyfélkérdőív alapján az Ügyfél vagyonának növelése érdekében, kellő szakmai gondoskodás biztosítása mellett. 10.3 A Bróker a befektetési szolgáltatás folyamán, a portfólió kezelése esetén, köteles megszerezni minden szükséges információt, amely összefüggésben áll az Ügyfél ismereteivel és tapasztalataival a befektetések területén, melyek egy konkrét pénzügyi eszköz, szolgáltatás vagy mellékszolgáltatás típusára vonatkoznak, továbbá tájékozódni annak pénzügyi helyzetéről és befektetési céljainak megvalósítására vonatkozó képességéről. Ezen információk alapján a Bróker ajánlatot tesz az Ügyfélnek adott befektetési szolgáltatás, pénzügyi tanácsadásra vonatkozóan, melyek a megszerzett információk alapján az Ügyfél megelégedésére szolgálnak. A fent említett kötelezettség teljesítésének céljából kiértékelésre kerül az Ügyfél kérdőív. Az alkalmasság elbírálásának célja lehetővé tenni a Bróker számára a befektetési szolgáltatások és pénzügyi tanácsadás, pénzeszközökkel történő kereskedési szolgáltatás nyújtásakor a lehető legjobban cselekedni az Ügyfél érdekében. 10.4 A Bróker ezzel értesíti az Ügyfelet, hogy a befektetési szolgáltatás nyújtásakor, a portfólió kezelése idején nem fogad el és nem hagy meg harmadik vagy más személy (aki a harmadik személy nevében cselekszik) által kifizetett vagy nyújtott illetéket, províziót vagy más pénzügyi és nem pénzbeli előnyt az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatással kapcsolatosan. A Xxxxxx azonban elfogadhat kisebb nem pénzbeli előnyt, ami növelheti az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatások minőségét és terjedelmében, valamint jelleg következtében nincs előnyként értelmezve, ami megsértené a Bróker kötelezettségét a lehető legjobb módon cselekedni az Ügyfél érdekében. Az ilyen illetékek, províziók és más pénzbeli teljesítések, amelyeket a Bróker elfogadott, köteles azokat az elfogadás után teljes összegben azonnal átruházni az Ügyfél számára és egyúttal erről a tényről őt értesíteni. 10.5 A befektetési stratégia pontosan meghatározza az ÉP-ba történő befektetések módját az Ügyfél portfóliójának kialakításakor, hogy olyan portfólió jöjjön létre, mely az Ügyfélnek a hozam és kockázat mértéke szempontjából is elfogadható. A befektetési stratégia magában foglalja a kockázat diverzifikációjának módját is a pénzügyi aktívák típusa szerint. Az Ügyfél a befektetési stratégia kiválasztásával teljes mértékben viseli az egyes pénznemek és ÉP árfolyamok alakulásával kapcsolatos kockázatokat. 10.6 Az Ügyfél portfóliójának kezelésekor a Bróker az alábbi elvek szerint jár el: a) az Ügyfél portfóliójával saját döntése, vagy az Ügyfél megbízása alapján gazdálkodik, a szerződésben meghatározott feltételekkel valamint a megegyezett befektetési stratégiával összhangban. Amennyiben a befektetési stratégia lehetővé teszi részvényalapok, ETF vásárlását, abban az esetben az említett pénzügyi eszközök illetékes befektetési menedzserei fogják igazgatni, b) a pénzügyi eszközök kezelését végzi az Ügyfél nevében és számlájára az Ügyfél által meghatározott terjedelemben, c) saját nevében és az ügyfél számlájára bonyolítja az ÉP vásárlását és eladását, és elvégzi az ÉP-kal kapcsolatos jogok gyakorlásához és megőrzéséhez szükséges összes ügyletet, d) nyilvántartja a pénzügyi mozgásokat az Ügyfél pénzforgalmi számláján és a pénzügyi eszközöket az Ügyfél portfóliójában, e) megőrzi az Ügyfél nyomdai úton előállított értékpapírjait, melyeket a Bróker átvesz, vagy az Ügyfél számára vásárol, f) elvégzi az ÉP letétjével és kezelésével kapcsolatos tevékenységeket az Értékpapírtörvény
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Portfóliókezelés. 10.1 A Bróker az Ügyfél portfólióját képező összes pénzügyi eszközt és pénzeszközt elkülönítve vezet más Ügyfelek pénzügyi eszközeitől és pénzeszközeitől, valamint a Bróker vagyonába tartozó pénzügyi eszközöktől és pénzeszközöktől.
10.2 A portfóliókezelésről szóló szerződés tárgya a pénzügyi eszközök portfóliójának kezelése, melynek befektetési stratégiájára a Bróker megbízott alkalmazottja tesz javaslatot az Ügyfélkérdőív alapján az Ügyfél vagyonának növelése érdekében, kellő szakmai gondoskodás biztosítása mellett.
10.3 A Bróker a befektetési szolgáltatás folyamán, a portfólió kezelése esetén, köteles megszerezni minden szükséges információt, amely összefüggésben áll az Ügyfél ismereteivel és tapasztalataival a befektetések területén, melyek egy konkrét pénzügyi eszköz, szolgáltatás vagy mellékszolgáltatás típusára vonatkoznak, továbbá tájékozódni annak pénzügyi helyzetéről és befektetési céljainak megvalósítására vonatkozó képességéről. Ezen információk alapján a Bróker ajánlatot tesz az Ügyfélnek adott befektetési szolgáltatás, pénzügyi tanácsadásra vonatkozóan, melyek a megszerzett információk alapján az Ügyfél megelégedésére szolgálnak. A fent említett kötelezettség teljesítésének céljából kiértékelésre kerül az Ügyfél kérdőív. Az alkalmasság elbírálásának célja lehetővé tenni a Bróker számára a befektetési szolgáltatások és pénzügyi tanácsadás, pénzeszközökkel történő kereskedési szolgáltatás nyújtásakor a lehető legjobban cselekedni az Ügyfél érdekében.
10.4 A Bróker ezzel értesíti az Ügyfelet, hogy a befektetési szolgáltatás nyújtásakor, a portfólió kezelése idején nem fogad el és nem hagy meg harmadik vagy más személy (aki a harmadik személy nevében cselekszik) által kifizetett vagy nyújtott illetéket, províziót vagy más pénzügyi és nem pénzbeli előnyt az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatással kapcsolatosan. A Xxxxxx Bróker azonban elfogadhat kisebb nem pénzbeli előnyt, ami növelheti az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatások minőségét és terjedelmében, valamint jelleg következtében nincs előnyként értelmezve, ami megsértené a Bróker Xxxxxx kötelezettségét a lehető legjobb módon cselekedni az Ügyfél érdekében. Az ilyen illetékek, províziók és más pénzbeli teljesítések, amelyeket a Bróker elfogadott, köteles azokat az elfogadás után teljes összegben azonnal átruházni az Ügyfél számára és egyúttal erről a tényről őt értesíteni.
10.5 A befektetési stratégia pontosan meghatározza az ÉP-ba történő befektetések módját az Ügyfél portfóliójának kialakításakor, hogy olyan portfólió jöjjön létre, mely az Ügyfélnek a hozam és kockázat mértéke szempontjából is elfogadható. A befektetési stratégia magában foglalja a kockázat diverzifikációjának módját is a pénzügyi aktívák típusa szerint. Az Ügyfél a befektetési stratégia kiválasztásával teljes mértékben viseli az egyes pénznemek és ÉP árfolyamok alakulásával kapcsolatos kockázatokat.
10.6 Az Ügyfél portfóliójának kezelésekor a Bróker az alábbi elvek szerint jár el:
a) az Ügyfél portfóliójával portfólióját az Ügyfél saját döntése, vagy az Ügyfél megbízása alapján gazdálkodikkezeli (ha azt a szolgáltatás jellege engedi, és amennyiben a Bróker egyéni igényekhez megfelelően megállapodott az Ügyféllel), a szerződésben meghatározott feltételekkel valamint a megegyezett befektetési stratégiával összhangban. Amennyiben a befektetési stratégia lehetővé teszi részvényalapok, ETF ETF-ek vásárlását, abban az esetben az említett pénzügyi eszközök illetékes befektetési menedzserei fogják igazgatnikezelni,
b) a pénzügyi eszközök kezelését végzi az Ügyfél nevében és számlájára az Ügyfél által meghatározott terjedelemben,
c) saját nevében és az ügyfél számlájára bonyolítja az ÉP vásárlását és eladását, és elvégzi az ÉP-kal kapcsolatos jogok gyakorlásához és megőrzéséhez szükséges összes ügyletet,
d) nyilvántartja a pénzügyi mozgásokat az Ügyfél pénzforgalmi számláján és a pénzügyi eszközöket az Ügyfél portfóliójában,
e) megőrzi az Ügyfél nyomdai úton előállított értékpapírjait, melyeket a Bróker átvesz, vagy az Ügyfél számára vásárol,
f) elvégzi az ÉP letétjével és kezelésével kapcsolatos tevékenységeket az Értékpapírtörvény
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Portfóliókezelés. 10.1 A Bróker az Ügyfél portfólióját képező összes pénzügyi eszközt és pénzeszközt elkülönítve vezet más Ügyfelek pénzügyi eszközeitől és pénzeszközeitől, valamint a Bróker vagyonába tartozó pénzügyi eszközöktől és pénzeszközöktől.
10.2 A portfóliókezelésről szóló szerződés tárgya a pénzügyi eszközök portfóliójának kezelése, melynek befektetési stratégiájára a Bróker megbízott alkalmazottja tesz javaslatot az Ügyfélkérdőív alapján az Ügyfél vagyonának növelése érdekében, kellő szakmai gondoskodás biztosítása mellett.
10.3 A Bróker a befektetési szolgáltatás folyamán, a portfólió kezelése esetén, köteles megszerezni minden szükséges információt, amely összefüggésben áll az Ügyfél ismereteivel és tapasztalataival a befektetések területén, melyek egy konkrét pénzügyi eszköz, szolgáltatás vagy mellékszolgáltatás típusára vonatkoznak, továbbá tájékozódni annak pénzügyi helyzetéről és befektetési céljainak megvalósítására vonatkozó képességéről. Ezen információk alapján a Bróker ajánlatot tesz az Ügyfélnek adott befektetési szolgáltatás, pénzügyi tanácsadásra vonatkozóan, melyek a megszerzett információk alapján az Ügyfél megelégedésére szolgálnak. A fent említett kötelezettség teljesítésének céljából kiértékelésre kerül az Ügyfél kérdőív. Az alkalmasság elbírálásának célja lehetővé tenni a Bróker számára a befektetési szolgáltatások és pénzügyi tanácsadás, pénzeszközökkel történő kereskedési szolgáltatás nyújtásakor a lehető legjobban cselekedni az Ügyfél érdekében.
10.4 A Bróker ezzel értesíti az Ügyfelet, hogy a befektetési szolgáltatás nyújtásakor, a portfólió kezelése idején nem fogad el és nem hagy meg harmadik vagy más személy (aki a harmadik személy nevében cselekszik) által kifizetett vagy nyújtott illetéket, províziót vagy más pénzügyi és nem pénzbeli előnyt az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatással kapcsolatosan. A Xxxxxx azonban elfogadhat kisebb nem pénzbeli előnyt, ami növelheti az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatások minőségét és terjedelmében, valamint jelleg következtében nincs előnyként értelmezve, ami megsértené a Bróker kötelezettségét a lehető legjobb módon cselekedni az Ügyfél érdekében. Az ilyen illetékek, províziók és más pénzbeli teljesítések, amelyeket a Bróker elfogadott, köteles azokat az elfogadás után teljes összegben azonnal átruházni az Ügyfél számára és egyúttal erről a tényről őt értesíteni.
10.5 A befektetési stratégia pontosan meghatározza az ÉP-ba történő befektetések módját az Ügyfél portfóliójának kialakításakor, hogy olyan portfólió jöjjön létre, mely az Ügyfélnek a hozam és kockázat mértéke szempontjából is elfogadható. A befektetési stratégia magában foglalja a kockázat diverzifikációjának módját is a pénzügyi aktívák típusa szerint. Az Ügyfél a befektetési stratégia kiválasztásával teljes mértékben viseli az egyes pénznemek és ÉP árfolyamok alakulásával kapcsolatos kockázatokat.
10.6 Az Ügyfél portfóliójának kezelésekor a Bróker az alábbi elvek szerint jár el:
a) az Ügyfél portfóliójával saját döntése, vagy az Ügyfél megbízása alapján gazdálkodik, a szerződésben meghatározott feltételekkel valamint a megegyezett befektetési stratégiával összhangban. Amennyiben a befektetési stratégia lehetővé teszi részvényalapok, ETF vásárlását, abban az esetben az említett pénzügyi eszközök illetékes befektetési menedzserei fogják igazgatni,
b) a pénzügyi eszközök kezelését végzi az Ügyfél nevében és számlájára az Ügyfél által meghatározott terjedelemben,
c) saját nevében és az ügyfél számlájára bonyolítja az ÉP vásárlását és eladását, és elvégzi az ÉP-kal kapcsolatos jogok gyakorlásához és megőrzéséhez szükséges összes ügyletet,
d) nyilvántartja a pénzügyi mozgásokat az Ügyfél pénzforgalmi számláján és a pénzügyi eszközöket az Ügyfél portfóliójában,
e) megőrzi az Ügyfél nyomdai úton előállított értékpapírjait, melyeket a Bróker átvesz, vagy az Ügyfél számára vásárol,
f) elvégzi az ÉP letétjével és kezelésével kapcsolatos tevékenységeket az ÉrtékpapírtörvényÉrtékpapírtörvény 39. § és 41. § szerint,
g) haladéktalanul értesíti az Ügyfelet az Ügyfél portfóliójának alakulásával kapcsolatos jelentős eseményekről.
10.7 A Bróker által létrehozott portfóliót a Bróker csak abban az esetben vezeti az Ügyfél részére, ha a Szerződés vagy a törvény szerint jogosult:
a) saját döntése alapján gazdálkodni az Ügyfél portfóliójával az Ügyfél megbízásai nélkül,
b) kizárólag saját döntése alapján intézni a pénzügyi eszközök vásárlását vagy eladását,
c) saját döntése alapján módosítani az Ügyfél portfólióját az aktuális piaci helyzet szerint, a portfólió piaci értékének növelése céljából jelen ÁSZF-nek megfelelően.
10.8 A Bróker háromhavonta értesíti az Ügyfelet a rábízott ÉP portfólió alakulásáról és az Ügyfél számláin található pénzeszközök helyzetéről, melyek a portfólió kezelésére szolgálnak. Az Ügyfél pénzeszköz helyzetének kivonata, amelyet a Xxxxxx a portfólió irányításával kapcsolatban tart, a Xxxxxx az Ügyfél írásbeli kérelmére méltányos árért biztosítja. Ha az Ügyfél az egyes végbement üzletekről/tranzakciókról információkat fogad el, a Bróker a Rendeletben meghatározottak szerint legalább évente egyszer értesíti az Ügyfelet a portfólió, illetve a számláin való pénzeszközök helyzetéről. A Bróker naponta kiértékeli az Ügyfél portfólióját, ezt írásbeli kérelem benyújtása esetén, átadja vagy postai úton kézbesíti az Ügyfél címére. Ha az Ügyfél írásban nem igényli az adott értékelést, a Bróker a portfólió értékelését negyedévente küldi.
10.9 A Bróker az ÉP-Törvény 43.§-a szerinti Ügyfél részére a portfóliókezelési befektetési szolgáltatást az Ügyféllel megkötött Portfólióirányításról szóló Szerződés alapján végzi.
10.10 A rendszeres befektető a vagyonszámlára az első betétet köteles legalább 20 EUR értékben biztosítani. Ha a kezdő illetéket a portfólió célértékéből számítják ki, amelyet az Ügyfél meg szeretett volna takarítani, a Díjszabások értelmében a kezdeti betét összegénél figyelembe kell venni a első illeték összegét.
10.11 A Bróker jogosult objektív okokból, főleg a törvények módosításai és/vagy a tőkepiac fejlődése, és/vagy a kockázatok minimalizálása miatt a pénzeszközöket befolyásoló tényezők figyelembe vételével, és/vagy a portfólió stabilitásának érdekében, valamint az Ügyfél legjobb érdekeivel összhangban, továbbá az ÁSZF 25.2 cikkelye szerint megváltoztatni a portfólió modell összetételét az egyes ajánlott befektetési stratégiák keretén belül. A Xxxxxx köteles értesíteni az Ügyfelet az egyes ajánlott stratégiák, a portfóliói összetételének megváltozásáról, legalább 15 nappal azok hatályba lépése előtt a xxx.xxxxx.xx/xx honlapon. Ha az Ügyfél nem ért egyet a portfólió model összetételének változásával, jogosult a változtatás nyilvánosságra hozásától számított 15 napon belül írásban értesíteni a Xxxxxxx, miközben jogában áll azonnali hatállyal felmondani a szerződést. Ha az Ügyfél a szerződést a meghatározott időben nem mondja fel, azt jelenti, hogy az adott módosítással egyetért.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek