Pályázati biztosíték (ajánlati biztosíték) mintaszakaszok

Pályázati biztosíték (ajánlati biztosíték). Pályázónak legkésőbb ajánlata benyújtásáig 250.000,- Ft, azaz Kettőszázötvenezer forint pályázati biztosítékot kell nyújtania, amely teljesíthető a Kiíró javára szóló banki letéttel, illetve ezzel egyenértékű, a Kiírót kedvezményezettként elismerő bankgarancia vagy készfizető kezességvállalást tartalmazó kezesi biztosítás formájában, vagy a Kiíró OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11745097-15732705-00000000 számú bankszámlaszámára történő utalással. Banki utalásnál a „pályázati biztosíték” közlemény szerepeltetése szükséges. A benyújtott pályázat pályázati biztosíték nélkül érvénytelen. Pályázónak a benyújtott pályázatban igazolnia kell (pl. banki utalás kivonata, másolata), hogy teljesítette a pályázati biztosítékra vonatkozó kötelezettséget. Amennyiben Pályázó az elbírálás időszakában, illetőleg a pályázat nyerteseként (illetve rangsorolás szerint az első helyen végzett pályázó visszalépése esetén a második helyen végzett pályázóként, és így tovább) ajánlatát a szerződéskötés előtt bármely okból visszavonja, az ajánlati biztosíték véglegesen a Kiírót illeti meg. A pályázat visszavonása, vagy eredménytelenné nyilvánítása esetén Kiíró 15 napon belül visszafizeti a pályázati biztosítékot vagy a benyújtott biztosítékot visszaadja. Kiíró a nyertes Pályázó (illetve rangsorolás szerint az első helyen végzett pályázó visszalépése esetén a második helyen végzett pályázó, és így tovább) részére a szerződéskötést követő 15 napon belül fizeti vissza vagy benyújtás esetén adja vissza a pályázati biztosítékot. Az ajánlati biztosítékra a Kiíró kamatot, költséget nem fizet, kivéve, ha az ajánlati biztosítékra nyitva álló 15 napos határidőt elmulasztja.

Related to Pályázati biztosíték (ajánlati biztosíték)

  • Az ajánlati biztosíték Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött: Nem

  • Jótállási biztosíték XII.1. Amennyiben az egyedi szerződésben a felek akként rendelkeznek, úgy Vállalkozó a Megrendelő javára szóló jótállási bankgaranciát legkésőbb a szerződés Megrendelő által történő, szerződés szerinti munka műszaki átadás – átvételi eljárás megkezdéséig nyújtja át a Megrendelőnek. XII.2. A jótállási bankgarancia megfelelő, ha - az a nettó vállalási ár 5 %–át elérő összegre szól, - korlátozás nélküli és visszavonhatatlan, - futamideje az egyedi szerződésben meghatározott. XII.3. Fentieken túlmenően a bankgarancia levélnek tartalmaznia kell azt, hogy a bank kötelezi magát, hogy a Megrendelő első írásbeli felszólítására, a Vállalkozó vagy bármely más személy esetleges kifogásolását figyelmen kívül hagyva, a jogviszony vizsgálata nélkül, a bank saját kötelezettsége alapján a megjelölt összeget azonnal kifizeti a Megrendelőnek. XII.4. A Vállalkozó köteles a garanciát – a jótállási késedelem esetén a Megrendelő külön felhívása nélkül a késedelem idejével, de minimum 90 (kilencven) banki nappal meghosszabbítani, külön költség felszámítása nélkül. XII.5. A jótállási bankgarancia beváltásának feltétele, hogy - a Megrendelő írásban nyilatkozik a Bank felé arról, hogy a Vállalkozó a szerződés szerint hibásan teljesített, s ezzel egyidejűleg a Bank felé benyújt egy, a Vállalkozóhoz intézett értesítés másolatot arról, hogy a teljesítést a Megrendelő hibásnak ítéli, - az értesítést követő 15 (tizenöt) napon belül Megrendelő nyilatkozatot küld a Banknak arról, hogy a Vállalkozó a hiba megfelelő kijavítására nem tett intézkedést. XII.6. Amennyiben az egyedi szerződés megkötését közbeszerzési eljárás lefolytatása előzte meg, úgy Vállalkozó a biztosítékadási kötelezettségének a Kbt. 126.§ (6) bekezdése szerint tehet eleget, figyelemmel a Kbt. 126.§ (7) bekezdésében foglaltakra is.

  • Vagyoni biztosíték A fizetőképességi vizsgálat eredményének függvényében a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés megkötését, módosítását vagy a kedvezményes eszköz vásárlását, bérletét megfelelő vagyoni biztosíték megfizetéséhez kötni, amelyből közvetlenül kielégítheti az Előfizetővel szemben fennálló, bármely esedékessé vált követelését. A vagyoni biztosíték típusát a Szolgáltató határozza meg, amely lehet különösen óvadék, kezesség, bankgarancia vagyelőleg. A vagyoni biztosíték összegét a Szolgáltató az eset összes körülményeialapján, szabad mérlegelése szerint állapítja meg, ennek során figyelembe veheti különösen a fizetőképességi vizsgálat eredményét, az igényelt Előfizetői szolgáltatás és díjcsomag típusát, a Szolgáltató által értékesített eszközök értékét, a nyújtott kedvezmények értékét vagy az előfizetői jogviszony időtartama alatt az Előfizető korábbi szerződésszerű teljesítését (ígypl. határidőre történő díjfizetést). Ha a Szolgáltató a megkötött Xxxxxxxxxx szerződés alapján azért nem tudja az Hálózati végpontot létesíteni vagy a Szolgáltatás nyújtását azért nem tudja megkezdeni, mert a Szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték megfizetéséhez kötötte, és az Előfizető a vagyoni biztosíték összegét a Szolgáltató által (így különösen számlán vagy más bizonylaton) meghatározott határidőben nem teljesítette, a Szolgáltató teljesítése nem minősül késedelmes teljesítésnek, és a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződést lényeges adatokban történt megtévesztésre hivatkozással 15 napos felmondási idővel felmondani. Amennyiben az Előfizető a biztosítékadási kötelezettségének eleget tesz, úgy a Szolgáltató a befizetett vagyoni biztosítékot az Egyedi előfizetői szerződésben, vagy Telekom számlára kötött szerződés esetén a Telekom számla szerződésben meghatározott módon átvezeti az Előfizető folyószámlájára. Azátkönyvelést követően kiállított számlákon szereplő szolgáltatási díjak és/vagy eszköz-vételárrészletek kiegyenlítésére folyamatosan beszámítja. A Szolgáltató a vagyoni biztosítékot a biztosítékadás céljának megfelelő időtartamra tartalékolja, amely – amennyiben a biztosítékadás készülékvásárlásra tekintettel történik - nem lehet több, mint a részletfizetéssel vásárolt készülék vételárának teljes kiegyenlítésére rendelkezésre álló időtartam vagy az utolsó vételár részlet fizetési határidejének lejárata. Amennyiben a vagyoni biztosíték célja az Előfizetői szerződés alapján igénybe vett szolgáltatás fizetendő díjainak biztosítása, a biztosíték tartalékolásának tartama a biztosítékadással érintett Előfizetői szerződés fennállásának időtartamán nem nyúlhat túl. Amennyiben az Előfizetői szerződés megkötése mellett kedvezményes eszközvásárlás is történt, és a Szolgáltató az előfizetői jogviszonyból eredő tartozás miatt az arra irányadó szabályok szerint az Előfizetői szerződést rendkívüli felmondással felmondja, a Szolgáltató jogosult a vagyoni biztosíték összegét a kiegyenlítetlenül maradt tartozással összefüggő Szolgáltatói igény kielégítésére felhasználni.

  • Jogvédelmi biztosítás Óvadék, biztosíték - 2 000 000 Ft 5 000 000 Ft Jogvédelmi költségek (pl. ügyvédi díj, eljárási díjak stb.) - 1 000 000 Ft 2 000 000 Ft

  • Teljesítési biztosíték XI.1. Amennyiben az egyedi szerződésben a felek akként rendelkeznek, úgy Vállalkozó – amennyiben felek az egyedi szerződésben másként nem rendelkeznek, az egyedi szerződés aláírásával egyidejűleg, illetőleg közbeszerzési eljárást követően kötött egyedi szerződés esetén az egyedi szerződés aláírásával egyidejűleg – Megrendelő javára szóló teljesítési bankgaranciát nyújt át Megrendelőnek. XI.2. A teljesítési bankgarancia megfelelő, ha - a nettó vállalási ár 5 %–át elérő összegre szól, - korlátozás nélküli és visszavonhatatlan, - futamideje (érvényessége) az egyedi szerződés aláírásától a szerződésben vállalt munka sikeres teljesítését (sikeres műszaki átadás–átvételi eljárás) követő 15. (tizenötödik) banki napig, de legalább a jótállási bankgarancia Megrendelő részére történő átadásának napjáig szól. XI.3. Fentieken túlmenően a bankgarancia levélnek tartalmaznia kell azt, hogy a bank kötelezi magát, hogy a Megrendelő első írásbeli felszólítására, a Vállalkozó vagy bármely más személy esetleges kifogásolását figyelmen kívül hagyva, a jogviszony vizsgálata nélkül, a bank saját kötelezettsége alapján a megjelölt összeget azonnal kifizeti a Megrendelőnek. XI.4. A Vállalkozó köteles a garanciát – a teljesítési késedelem esetén – a Megrendelő külön felhívása nélkül a késedelem idejével, de minimum 90 (kilencven) banki nappal meghosszabbítani, külön költség felszámítása nélkül. XI.5. Megrendelő jogosult a bankgarancia beváltására, ha - a Vállalkozó az egyedi szerződés teljesítését a saját érdekkörében felmerült ok miatt meg sem kezdi, vagy megkezdi, de nem fejezi be; - a szerződés hatálya alatt az egyedi szerződésben meghatározott kivitelezési munka határidőben történő megvalósítása a Vállalkozó érdekkörében felmerülő bármely okból nem teljesülhet, és emiatt a Megrendelő a szerződéstől eláll, vagy - ha a szerződés szerinti teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a Vállalkozó a munkát csak olyan számottevő késéssel tudja elvégezni, hogy a teljesítés emiatt Megrendelőnek már nem áll érdekében. XI.6. Amennyiben az egyedi szerződés megkötését közbeszerzési eljárás lefolytatása előzte meg, úgy Vállalkozó a biztosítékadási kötelezettségének a Kbt. 126.§ (6) bekezdése szerint tehet eleget.

  • A biztosítási díj módosítása 6.4.1. A biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mértékét a biztosító nyilvántartása szerinti, azonos módozatú biztosítási szerződések kár- gyakoriságának vagy átlagkárának a módosítás hatálybalépését megelőző naptári évben bekövetkezett, jelentős, legalább 4%-ot meghaladó változására, vagy a biz- tosítási szolgáltatást érintő közterhek megváltozására figyelemmel, a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal, a megváltozott körülményekkel arányos mértékben, de legfeljebb 100%-os mértékben módosíthatja. A biztosítási díj jelen pont szerinti módosítása esetén a biztosító a biztosítási díj módosításáról és annak mértékéről a módosítás hatálybalépését legalább 30 nap- pal megelőzően írásban értesíti a szerződőt. Amennyiben a szerződő a biztosító által közölt módosításokkal a biztosítási szer- ződését nem kívánja fenntartani, a szerződést a biztosítási évfordulóra, az évfordu- lót megelőzően – felmondási idő figyelembevétele nélkül – írásban felmondhatja. Felmondás hiányában a szerződő a következő biztosítási időszak első napjától kez- dődő hatállyal a megváltozott mértékű biztosítási díjat köteles megfizetni. 6.4.2. Amennyiben a szerződő fél nem tekinthető fogyasztónak (1.2.1. pont), úgy a 6.4.1. pontban foglaltaktól függetlenül a biztosítási díj abban az esetben is módo- sul, ha a biztosító a biztosítási díjnak a biztosítási szerződés következő biztosí- tási időszak első napjától kezdődő hatállyal történő módosítására tesz javaslatot a szerződő részére, és a szerződő a javaslatot akként fogadja el, hogy az annak megfelelő mértékű, az évfordulót követő első esedékes díjfizetési kötelezettségét teljesíti. A biztosítási díj módosítására vonatkozó javaslatát a biztosító írásban, a biztosítási szerződés következő évfordulóját megelőző legalább 30 nappal közli a szerződővel.

  • A biztosítási szerződés módosítása 5.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. 5.2. A díjfizetési mód illetve díjfizetési gyakoriság módosítása esetén a szerző- dés a díjfizetési gyakoriság szerinti utolsó díjjal fedezett időszakot követő nappal módosítható, kivéve a bankok és taka- rékszövetkezetek által használt elekt- ronikus elszámolási rendszeren (GIRO) keresztül érkező értesítések alapján elvégzett automatikus tranzakciókat. 5.3. A szerződés módosítását bárme- lyik fél kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban. 5.4. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmé- nyek a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a bizto- sító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tesz, vagy a szerződést harminc napra írás- ban felmondhatja. 5.5. Ha a szerződő 15 napon belül írás- ban jelzi, hogy a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kéz- hezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta. 5.6. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vonatkozik, és a biz- tosítási kockázat jelentős megnöve- kedése ezek közül csak egyesekkel kapcsolatban merül fel, a biztosító a fenti pontokban meghatározott jogait a többi vagyontárgy tekintetében nem gyakorolhatja.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés határozat- lan tartamra köthető. 4.2. A biztosítási évforduló a kocká- zatviselés kezdetét követő hónap első napja. Ha a kockázatviselés a tárgyhó- nap első napján kezdődik, a biztosítási évforduló is ez a nap. A biztosítás tartamát és az évfordulót a biztosítási szerződés tartalmazza. 4.3. A biztosítási időszak egy év.

  • A biztosító szolgáltatása (1) A Biztosító a szolgáltatását akkor teljesíti, amikor a 3.1 pont szerinti maradandó egészségkárosodás mértéke véglegesnek tekinthetô. Ha az egészségkárosodás mértéke folyamatosan változik, a Biztosító legkésôbb a baleset bekövetkezésének idôpontját követô 2 év elteltével állapítja meg a szolgáltatás mértékét, az idôtartam utolsó napján fennálló állapot szerint. A Biztosító a biztosítási összegbôl a maradandó egészségkárosodás %-os mértékének megfelelôen arányos összegû szolgáltatást nyújt. A térítés mértékét (az egészségkárosodás fokát) a Biztosító orvosszakértôje állapítja meg a MABISZ balesetbiztosítási orvos szakértôi útmutatójának figyelembe vételével. Ha a baleset elôtt már meglévô betegségek, vagy fogyatékosságok közrehatottak a maradandó egészségkárosodás mértékében, a Biztosító a fizetendô összeget a közrehatás mértékével csökkenti. (2) Ha a maradandó egészségkárosodás mértékének megállapítása érdekében a Biztosító orvosa indokoltnak tartja, személyes orvosi vizsgálatot végezhet, illetve egyéb szükséges vizsgálatokat (pl. röntgen, ultrahang) írhat elô a Biztosított részére. A Biztosító orvosa által végzett személyes vizsgálat, illetve az általa elôírt vizsgálatok költségei a Biztosítót terhelik, a Biztosító vállalja továbbá a Biztosított lakhelyérôl a vizsgálat helyszínére történô utazás közlekedési többletköltségeinek megtérítését névre szóló számla alapján. A Biztosító által meghatározásra kerülô maradandó egészségkárosodás fokának mértéke más szakértôi testületek határozatától független. A munkaképesség-csökkenés, a sporttevékenység abbahagyása, az esztétikai, illetve szociális szempontok önmagukban nem képezik szolgáltatás jogalapját. (3) Ha a Biztosított a Biztosító orvosa által megállapított elsôfokú döntést a maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozóan nem fogadja el, akkor újabb szakvizsgálat céljából háromtagú orvosi bizottságot kell létrehozni. Az orvosi bizottság egyik tagját a Biztosított, másik tagját a Biztosító, a – baleseti sebészeti orvos szakértôi jogosítvánnyal rendelkezô – elnököt pedig a két fél együttes megállapodása alapján jelölik ki. Az orvosi bizottság mûködésével kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek a terhére a döntés születik. (4) Ha a Biztosított a balesetet követô 15 napon belül vagy az egészségkárosodás véglegessé válása elôtt meghal, a Biztosító nem nyújt baleseti egészségkárosodásra vonatkozó szolgáltatást.

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.A. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.