A biztosítási díj módosítása mintaszakaszok

A biztosítási díj módosítása. 6.4.1. A biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mértékét a biztosító nyilvántartása szerinti, azonos módozatú biztosítási szerződések kár- gyakoriságának vagy átlagkárának a módosítás hatálybalépését megelőző naptári évben bekövetkezett, jelentős, legalább 4%-ot meghaladó változására, vagy a biz- tosítási szolgáltatást érintő közterhek megváltozására figyelemmel, a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal, a megváltozott körülményekkel arányos mértékben, de legfeljebb 100%-os mértékben módosíthatja. A biztosítási díj jelen pont szerinti módosítása esetén a biztosító a biztosítási díj módosításáról és annak mértékéről a módosítás hatálybalépését legalább 30 nap- pal megelőzően írásban értesíti a szerződőt. Amennyiben a szerződő a biztosító által közölt módosításokkal a biztosítási szer- ződését nem kívánja fenntartani, a szerződést a biztosítási évfordulóra, az évfordu- lót megelőzően – felmondási idő figyelembevétele nélkül – írásban felmondhatja. Felmondás hiányában a szerződő a következő biztosítási időszak első napjától kez- dődő hatállyal a megváltozott mértékű biztosítási díjat köteles megfizetni. 6.4.2. Amennyiben a szerződő fél nem tekinthető fogyasztónak (1.2.1. pont), úgy a 6.4.1. pontban foglaltaktól függetlenül a biztosítási díj abban az esetben is módo- sul, ha a biztosító a biztosítási díjnak a biztosítási szerződés következő biztosí- tási időszak első napjától kezdődő hatállyal történő módosítására tesz javaslatot a szerződő részére, és a szerződő a javaslatot akként fogadja el, hogy az annak megfelelő mértékű, az évfordulót követő első esedékes díjfizetési kötelezettségét teljesíti. A biztosítási díj módosítására vonatkozó javaslatát a biztosító írásban, a biztosítási szerződés következő évfordulóját megelőző legalább 30 nappal közli a szerződővel.
A biztosítási díj módosítása. A casco biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mér- tékét az alkatrészárak, vagy szervizdíjak mértékének, vagy a biztosító nyilvántar- tása szerinti – azonos módozatú biztosítási szerződések – kárgyakoriságának vagy átlagkárának a módosítás hatálybalépését megelőző legfeljebb 1 éves időszakban bekövetkezett, jelentős, legalább 4%-ot meghaladó változására, vagy a biztosítási szolgáltatást érintő közterhek megváltozására figyelemmel, a biztosítási szerződés következő évfordulójának napjától kezdődő hatállyal, a megváltozott körülmények- kel arányos mértékben, de legfeljebb 100%-os mértékben módosíthatja. A biztosítási díj jelen pont szerinti módosítása esetén a biztosító a biztosítási díj módosításáról és annak mértékéről a módosítás hatálybalépését legalább 30 nappal megelőzően írásban értesíti a szerződőt. Amennyiben a szerződő a biztosító által közölt módosításokkal a biztosítási szer- ződését nem kívánja fenntartani, a szerződést a biztosítási évfordulóra, az évfordu- lót megelőzően – felmondási idő figyelembevétele nélkül – írásban felmondhatja. Felmondás hiányában a szerződő a biztosítási évforduló napjától kezdődő hatállyal a megváltozott mértékű biztosítási díjat köteles megfizetni.
A biztosítási díj módosítása. 7.E.1. A biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mértékét az alábbiakban meghatározott esetekben módosíthatja: a) a biztosítási szerződés kárhányada és kárgyakorisága jelentősen, 50%-nál nagyobb mértékben meghaladja a biztosító azonos mó- dozatú (lakás) biztosítási szerződéseire vonatkozó, a vizsgálat időpontját közvetlenül megelőző naptári évben mért átlagos kárhá- nyadát és kárgyakoriságát,
A biztosítási díj módosítása. VIII.5.1. Aktualizálás a díjszámítás alapját képező adatok változása alapján VIII.5.1.1. A felek a következő biztosítási időszak biztosítási díját – a díjszá- mítás alapját képező adatok változása alapján – minden évben a biztosítási évforduló napjának hatályával aktualizálják. A biztosí- tási díj számításához a szerződő köteles a biztosítási évforduló előtt legalább 60 nappal közölni a biztosítási ajánlaton szereplő, díjszámítás alapját képező adatokban bekövetkezett változást. VIII.5.1.2. Amennyiben a biztosító tudomására jut, hogy a díjszámítás alapját képező adatokhoz képest a valós adatok eltérőek úgy – a XIV 1. pontban foglaltaktól eltérően – jogosult ezen valós adatok alapulvételével meghatározni és érvényesíteni a biztosítási díjat legfeljebb öt évre visszamenőleg, és az így keletkezett díjkülönbözetet a szerződőtől igényelni. VIII.5.1.3. Amennyiben a biztosítási díj számításához a szerződő hely- telen adatokat szolgáltat vagy nem tesz eleget a VIII.5.1.1. pontban meghatározott kötelezettségének, akkor kárese- mény bekövetkeztekor a biztosító csak a megállapított kár akkora részének – de legfeljebb a teljes kárnak – a térítésére köteles, amekkora része a befizetett díj annak a díjnak, ame- lyet a szerződő helyes adatszolgáltatása esetén fel kellett volna számolni.
A biztosítási díj módosítása. A Genertel casco biztosításhoz köthető kiegészítő biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mértékét az alkatrészárak, vagy szervizdíjak mértékének, vagy a biztosító nyilvántartása szerinti – azonos módozatú biztosítási szerződések – kárgyakoriságának vagy átlagkárának a módosítás hatálybalépését megelőző legfeljebb 1 éves időszakban bekövetkezett, jelentős legalább 10%-ot meghaladó változására vagy a biztosítási szolgáltatást érintő közterhek megválto- zására figyelemmel, a biztosítási szerződés következő évfordulójának napjától kez- dődő hatállyal, a megváltozott körülményekkel arányos mértékben, de legfeljebb 100%-os mértékben módosíthatja.
A biztosítási díj módosítása. V.3.1. Aktualizálás a díjszámítás alapját képező adatok változása alapján V.3.1.1. A felek a következő biztosítási időszak biztosítási díját – a díjszámítás alapját képező adatok változása alapján – minden évben a biztosítási évforduló napjának hatályával aktualizálják. V.3.1.2. Amennyiben a díjszámítás alapja a szerződő éves nettó árbevétele, a biztosító a következő biztosítási időszak biztosítási díját – a Központi Statisztikai Hivatal által a biztosítási időszakot közvetlenül megelőző július hónapban közzétett, a biztosított tevékenységekre vonatkozó fo- gyasztói árindexek és az építőipari árindex alapján – automatikusan aktualizálja. A biztosítási díj automatikus aktualizálására legelőször a szerződés létrejöttét követő első biztosítási évfordulókor úgy kerül sor, hogy a szer- ződő által a biztosítási ajánlaton feltüntetett éves nettó árbevétel és a fentiek szerinti index-számok szorzata alapján a biztosító kiszámítja a következő biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási díj díjszámítási alapjaként meghatározott értéket. Ezt követően évente, a következő biztosítási időszak díjszámítási alapját az előző év díjszámítási alapjaként meghatározott érték és a fentiek szerinti indexszámok szorzataként számítja ki a biztosító. V.3.1.3. Amennyiben a biztosítási szerződésben (ajánlaton) megjelölt, a díjszámítás alapját képező adatok előző naptári évi tényleges értéke legalább 10%-kal meghaladja a biztosító által a biztosítási díj számítási alapjaként figyelembe vett értéket, a szerződő köteles a díjváltozásról kapott értesítés (díjajánlat) kézhezvételét követő 15 napon belül – a díjszámítás alapját képező tényleges adatok közlésével – ezt írásban jelezni a biztosítónak. V.3.1.4. Amennyiben a biztosítási szerződésben (ajánlaton) megjelölt, a díjszámítás alapját képező adatok előző naptári évi tényleges értéke nem éri el a biztosító által a biztosítási díj számítási alapjaként figyelembe vett értéket, a szerződő jogosult a díjváltozásról kapott értesítés (díjajánlat) kézhezvételét követő 15 napon belül – a díjszámítás alapját képező tényleges adatok közlésével – ezt írásban jelezni a biztosítónak. V.3.1.5. A V.3.1.3 és V.3.1.4. pontban meghatározott esetben a biztosító a következő biztosítási időszak biztosítási díját a szerződő által közölt, a díj- számítás alapját képező, ténylegesen megvalósult adatok alapulvételével állapítja meg. V.3.1.6. Amennyiben a biztosító tudomására jut, hogy a díjszámítás alapját képező adatokhoz képest a valós adatok eltérőek úgy – ...
A biztosítási díj módosítása. 8.5.1. A fentieken túlmenően (és azok kivételével) a felek a biztosítási díjat közös megegyezéssel módosíthatják.
A biztosítási díj módosítása. Bonus-malus besorolás miatt bekövetkezett módosítás
A biztosítási díj módosítása. ⏵Bonus-malus besorolás miatt
A biztosítási díj módosítása. A Komplett casco biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mértékét – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett Fogyasztóiár-index; – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett Járműalkatrész és Járműjavítás – karbantartás árindex adatai; – a biztosító nyilvántartása szerinti – azonos módozatú biztosítási szerződések – kárgyakorisága; – a biztosító nyilvántartása szerinti – azonos módozatú biztosítási szerződések – átlagkára; – a biztosító nyilvántartása szerinti – azonos módozatú biztosítási szerződések – kárhányada; – a biztosítási szolgáltatást érintő közterhek változásának esetén a biztosítási szerződés következő évfordulójának napjától kezdődő hatállyal, a megváltozott körülményekkel arányos mértékben, de legfeljebb 100%-os mértékben módosíthatja. A módosítás mértékét a biztosító a jelen pontban meghatározott árindexeknek a módosítás hatálybalépését megelőző legfeljebb 1 éves időszakban, az egyéb mutatóknak a módosítás hatálybalépését megelőző legfeljebb 2 éves időszakban bekövetkezett, legalább 0,5%-ot meghaladó változására, vagy a biztosítási szolgáltatást érintő közterhek megváltozására figyelemmel határozza meg.