Pénzügyi hozzájárulás mintaszakaszok

Pénzügyi hozzájárulás. (1) Svájc GDP-jének az összes résztvevő állam GDP-jéhez viszonyított százalékos arányával összhangban – az I. mellékletben ismertetett képlet szerint – kiszámított éves összeggel járul hozzá a Támogatási Hivatal bevételéhez. (1) HL EU L 132., 2010.5.29., 11. o. (2) HL EU L 53., 2008.2.27., 5. o. (2) Az (1) bekezdésben említett pénzügyi hozzájárulás e megállapodás hatálybalépésének napjától kezdődően merül fel. Az első pénzügyi hozzájárulást az évnek e megállapodás hatálybalépése után fennmaradó részével arányosan csökkentik.
Pénzügyi hozzájárulás. (1) A Közösség az MSZÁ-nak egyszeri pénzügyi hozzájárulást nyújt a jegyzőkönyvben és a mellékletekben megállapított feltételekkel összhangban, valamint a Cotonou- i Megállapodásban az MSZÁ részére megállapított finanszírozás sérelme nélkül. Ezen egyszeri hozzájárulást két kapcsolódó elem alapján számítják ki, nevezetesen: a) a közösségi hajóknak az MSZÁ KGÖ-jébe történő bejutása; és b) a Közösség által a felelősségteljes halászat fokozására és az MSZÁ KGÖ-je halászati erőforrásainak fenntartható kiak- názására nyújtott pénzügyi támogatás. (2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett pénzügyi hozzájá- rulás egy részét a Felek közötti, a jegyzőkönyvvel összhangban történt közös megegyezésben azonosított, az MSZÁ-beli ágazati halászati politikával összefüggésben elérendő célkitűzések tükré- ben, valamint a végrehajtására meghatározott éves és többéves programmal összhangban határozzák meg és kezelik. (3) A Közösség által nyújtott pénzügyi hozzájárulást minden évben a jegyzőkönyvvel összhangban, és a megállapodásnak és jegyzőkönyveinek az alábbiak eredményeként a hozzájárulás összegében bekövetkezett bármely változásra vonatkozó rendel- kezéseinek sérelme nélkül fizetik: a) az MSZÁ KGÖ-jében a halászati tevékenységeket megaka- dályozó, a természeti jelenségeken kívüli súlyos körülmé- nyek, a megállapodás 14. cikkével összhangban; b) a közösségi hajóknak nyújtott halászati lehetőségekben, a Felek által történő közös megegyezéssel, az érintett állományok kezelésének céljából bekövetkező csökkentés, amennyiben ezt – a legjobb, rendelkezésre álló tudományos vélemény alapján – szükségesnek tartják az erőforrások megőrzése és fenntartható kiaknázása miatt, a jegyzőkönyv
Pénzügyi hozzájárulás. A 15. cikk szerinti időszakra vonatkozóan a jegyzőkönyv becsült összértéke 15 253 750 EUR, azaz évi 3 050 750 EUR. Ez az éves összeg a következőkből tevődik össze: évi 1 700 000 EUR a megállapodás 6. cikke szerinti pénzügyi hozzájárulás címén, a következők szerint: az erőforrásokhoz való hozzáférésért járó pénzügyi hozzájárulásként évi 800 000 EUR, amely a nagy távolságra vándorló fajok esetében évi 10 000 tonnás referenciamennyiségnek felel meg; Szenegál halászati ágazati politikájának végrehajtásához nyújtott támogatásként – öt éven át – évi 900 000 EUR külön összeg; évi 1 350 750 EUR, amely a hajótulajdonosok által a megállapodás 4. cikke alapján, a II. fejezet 3. pontjában előírt szabályok szerint kiállított halászati engedélyekért fizetendő díjak becsült összegének felel meg.
Pénzügyi hozzájárulás. 1. A megállapodás 7. cikkében említett pénzügyi hozzájárulás teljes összege az 1. cikkben említett időszakra vonatkozóan 2 300 000 EUR. 2. Ez a teljes pénzügyi hozzájárulás a következőket foglalja magában: a) évi 4 000 tonna referenciamennyiségnek megfelelő évi 220 000 EUR a mauritiusi vizekhez való hozzáférésért; b) évi 220 000 EUR külön összeg Mauritius halászati ágazati politikájának támogatására és végrehajtására; valamint c) további 135 000 EUR a tengerpolitika és az óceánokra épülő gazdaság fejlődésének az e jegyzőkönyv 9. cikkében foglalt célkitűzésekkel összhangban történő támogatására. 3. Az (1) bekezdést e jegyzőkönyv 5–9. cikkének rendelkezéseire is figyelemmel kell alkalmazni. 4. A (2) bekezdés a) pontjában említett összeget az Unió az e jegyzőkönyv alkalmazásának első évére vonatkozóan e jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazásának kezdőnapjától számítva 60 napon belül, az egyes későbbi évekre vonatkozóan pedig legkésőbb az e jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazása kezdetének adott évre eső évfordulóján fizeti ki. 5. Ha az uniós hajók által a mauritiusi vizeken halászott tonhal éves mennyisége meghaladja a (2) bekezdés a) pontjában említett éves referenciamennyiséget, a hozzáférési jogért fizetett éves pénzügyi hozzájárulás összege minden egyes további kifogott tonna után 55 EUR-val emelkedik. 6. Az Unió által kifizetett teljes éves összeg mindazonáltal nem haladhatja meg a (2) bekezdés a) pontjában feltüntetett összeg kétszeresét. Ha az uniós hajók által a mauritiusi vizeken kifogott mennyiségek meghaladják a teljes éves összeg kétszeresének megfelelő mennyiséget, az e határértéket meghaladó mennyiségért járó összeget a következő évben kell kifizetni. 7. A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott pénzügyi hozzájárulás felhasználását illetően Mauritius kizárólagos mérlegelési jogkörrel rendelkezik. 8. A pénzügyi hozzájárulás összegét a mauritiusi központi banknál (Bank of Mauritius) nyitott egyedi mauritiusi államkincstári számlára kell utalni. A (2) bekezdés b) és c) pontjában említett pénzügyi hozzájárulást a halászati és tengerpolitika végrehajtásáért felelős mauritiusi szerv rendelkezésére kell bocsátani. A bankszámla adatait a mauritiusi hatóságok évente közlik az Unió hatóságaival. 9. A (2) bekezdés c) pontjában említett pénzügyi hozzájárulás felhasználására vonatkozó részletes végrehajtási szabályok az e jegyzőkönyv alapján tartott első vegyes bizottsági ülésen kerülnek elfogadásra. Az említett szabályok magukban foglalják majd a 9. cikkben említett...
Pénzügyi hozzájárulás. Svájc a megállapodás 11. cikkének (3) bekezdésében meghatá­ rozott százalékban járul hozzá az Ügynökség költségvetéséhez. Liechtenstein az Ügynökség költségvetéséhez a jegyzőkönyv

Related to Pénzügyi hozzájárulás

  • Nemzetközi hívás Magyarország határain kívüli előfizetői hozzáférési pontra irányuló hívás, ill. minden olyan hívás, amelyben a hívott előfizető vagy szolgáltatás eléréséhez nemzetközi előtétet (00) kell tárcsázni.

  • HOZZÁJÁRULÁS VISSZAVONÁSÁHOZ VALÓ JOG Ön jogosult a személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulásának visszavonására. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz óvadék Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az Előfizető ezen szolgáltatás megszűnése esetén a kihelyezett hírközlési eszközt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a Szolgáltatónak visszaadni. E kötelezettség teljesítésének biztosítékául az Előfizető – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – kihelyezett hírközlési eszköz óvadékot köteles fizetni a szolgáltató részére az eszköz átadásakor. Az óvadékot a Szolgáltató a kapcsolódó szolgáltatás megszűnésekor visszafizeti az Előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizető az eszközt nem, vagy nem rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban szolgáltatja vissza, mely esetben az óvadék összege a kár megtérítésére felhasználható.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az előfizetői szerződés hatálya alatt a hírközlési eszköz használatáért a Szolgáltató – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – használati díj megfizetését írhatja elő.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat: