Pénzügyi kapacitás. A pályázóknak stabil és kielégítő finanszírozási forrásokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy a projekt végrehajtásának teljes időszakában, illetve abban az évben, amelyre a támogatást odaítélték, folytassák tevékenységüket és részt vegyenek a projekt finanszírozásában. A pályázó pénzügyi kapacitását az alábbi, a jelentkezéssel együtt benyújtandó alátámasztó dokumentumok alapján fogjuk elbírálni: Alacsony összegű támogatások (< EUR 60 000): a felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat Az EUR 60 000 összegű vagy azt meghaladó támogatás a felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat az utolsó két pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolók (ideértve a mérleget, az üzleti eredmény kimutatásait és a vonatkozó mellékleteket) amelyek esetében a számlákat már lezárták a jelentkezési nyomtatványhoz csatolt, pénzügyi kapacitásra vonatkozó nyomtatvány, amelyet ki kell tölteni a törvény által előírt könyvelési számadatokkal, hogy a ki lehessen számolni a nyomtatványban részletezett viszonyszámokat. Az EUR 750 000 összeget meghaladó támogatások esetében a fentieken kívül: -jóváhagyott külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, a legutóbbi rendelkezésre álló pénzügyi év számláinak hitelesítésével. Amennyiben a benyújtott dokumentumok alapján az Ügynökség úgy ítéli meg, hogy a pályázó pénzügyi kapacitása nem bizonyított, vagy nem kielégítő, az alábbiakat teheti: további információt kér; előfinanszírozás nélküli támogatási megállapodást kínálhat fel; előfinanszírozással kombinált támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amelyre bankgarancia nyújt fedezetet (lásd alább jelen Útmutató 11.4 szakaszát); olyan támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amely nem tartalmaz előfinanszírozást, viszont van benne egy időközi kifizetés a már felmerült költségek alapján; elutasíthatja a pályázatot.
Appears in 2 contracts
Samples: Media Forgalmazói Ügynökségek Pályázati Felhívás, Media Distribution Support Agreement
Pénzügyi kapacitás. A pályázóknak stabil és kielégítő finanszírozási forrásokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy a projekt végrehajtásának teljes időszakában, illetve abban az évben, amelyre a támogatást odaítélték, folytassák tevékenységüket és részt vegyenek a projekt finanszírozásában. A pályázó pénzügyi kapacitását az alábbi, a jelentkezéssel együtt benyújtandó alátámasztó dokumentumok alapján fogjuk fogják elbírálni: , Alacsony összegű támogatások (< ≤ EUR 60 000): a büntetőjogi felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat Az EUR 60 000 000: összegű vagy azt meghaladó támogatás a büntetőjogi felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat az utolsó két pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolók (ideértve a mérleget, az üzleti eredmény kimutatásait eredeménykimutatást és a vonatkozó mellékleteket) amelyek esetében a számlákat már lezárták a jelentkezési nyomtatványhoz csatolt, pénzügyi kapacitásra vonatkozó nyomtatvány, amelyet ki kell tölteni a törvény által előírt könyvelési számadatokkal, hogy a ki lehessen számolni a nyomtatványban részletezett viszonyszámokat. Az EUR 750 000 összeget meghaladó 750.000 Eurónál nagyobb projektre vonatkozó támogatások esetében esetén a fentieken kívültúlmenően benyújtandók az alábbiak: -jóváhagyott jóváhagyott külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, a legutóbbi rendelkezésre álló pénzügyi év számláinak hitelesítésével. (750.000 Eurónál nagyobb projektre vonatkozó támogatások esetén). Amennyiben a benyújtott dokumentumok alapján az Ügynökség úgy ítéli meg, hogy a pályázó pénzügyi kapacitása nem bizonyított, vagy nem kielégítő, az alábbiakat teheti: további információt kér; előfinanszírozás nélküli támogatási megállapodást kínálhat fel; előfinanszírozással kombinált támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amelyre bankgarancia nyújt fedezetet (lásd alább jelen Útmutató 11.4 szakaszát); olyan támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amely nem tartalmaz előfinanszírozást, viszont van benne egy időközi kifizetés a már felmerült költségek alapján; elutasíthatja a pályázatot.;
Appears in 1 contract
Samples: Media Distribution Automatic Call for Proposals Eacea/27/2014
Pénzügyi kapacitás. A pályázóknak stabil és kielégítő finanszírozási forrásokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy a projekt végrehajtásának teljes időszakában, illetve abban az évben, amelyre a támogatást odaítélték, folytassák tevékenységüket és részt vegyenek a projekt finanszírozásában. A pályázó pénzügyi kapacitását az alábbi, a jelentkezéssel együtt benyújtandó alátámasztó dokumentumok alapján fogjuk fogják elbírálni: :
a) Alacsony összegű támogatások (< EUR ≤ 60 000000 euró): a - büntetőjogi felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat Az EUR nyilatkozat
b) 60 000 összegű euró összegű, vagy azt meghaladó támogatás a támogatás: - büntetőjogi felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat - az utolsó két pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolók (ideértve a mérleget, az üzleti eredmény kimutatásait kimutatást és a vonatkozó mellékleteket) amelyek esetében a számlákat már lezárták - a jelentkezési nyomtatványhoz csatolt, pénzügyi kapacitásra vonatkozó nyomtatvány, amelyet ki kell tölteni a törvény által előírt könyvelési számadatokkal, hogy a ki lehessen számolni a nyomtatványban részletezett viszonyszámokat. Az EUR .
c) 750 000 euró összeget meghaladó támogatások projekt esetében a fentieken kívülfentebb említetteken túlmenően: -jóváhagyott - jóváhagyott külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, a legutóbbi rendelkezésre álló pénzügyi év számláinak hitelesítésével. Amennyiben a pályázatot több pályázóból álló csoport nyújtja be, például egy konzorcium, a fenti, c) pontban leírt, küszöbérték vonatkozik minden egyes pályázóra. Amennyiben a benyújtott dokumentumok alapján az Ügynökség úgy ítéli meg, hogy a pályázó pénzügyi kapacitása nem bizonyított, vagy nem kielégítő, az alábbiakat teheti: - további információt kér; - előfinanszírozás nélküli támogatási megállapodást kínálhat fel; - előfinanszírozással kombinált egybekötött, bankgaranciával támogatott támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amelyre bankgarancia nyújt fedezetet szerződést kínálhat fel (lásd alább jelen Útmutató 11.4 szakaszátpont); - olyan támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amely nem tartalmaz előfinanszírozást, viszont van benne egy időközi kifizetés a már felmerült költségek alapján; - elutasíthatja a pályázatot.
Appears in 1 contract
Samples: Pályázati Útmutató
Pénzügyi kapacitás. A pályázóknak stabil és kielégítő finanszírozási forrásokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy a projekt végrehajtásának teljes időszakában, illetve abban az évben, amelyre a támogatást odaítélték, folytassák tevékenységüket és részt vegyenek a projekt finanszírozásában. A pályázó pályázók pénzügyi kapacitását az alábbi, a jelentkezéssel együtt benyújtandó alátámasztó dokumentumok alábbi csatolt dokumentum alapján fogjuk elbírálniértékelni: Alacsony összegű támogatások (< EUR 60 000): a - büntetőjogi felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat Az EUR 60 000 összegű vagy azt meghaladó támogatás a felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat becsületbeli nyilatkozat. - az utolsó két pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolók (ideértve a mérleget, az üzleti eredmény kimutatásait eredeménykimutatást és a vonatkozó mellékleteket) amelyek esetében a számlákat már lezárták - a jelentkezési nyomtatványhoz csatolt, pénzügyi kapacitásra vonatkozó nyomtatvány, amelyet ki kell tölteni a törvény által előírt könyvelési számadatokkal, hogy a ki lehessen számolni a nyomtatványban részletezett viszonyszámokat. Az EUR 750 000 összeget meghaladó támogatások esetében a fentieken kívül: -jóváhagyott külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, a legutóbbi rendelkezésre álló pénzügyi év számláinak hitelesítésével. Amennyiben a benyújtott dokumentumok alapján az Ügynökség úgy ítéli meg, hogy a pályázó pénzügyi kapacitása nem bizonyított, vagy nem kielégítő, az alábbiakat teheti: - további információt kér; - előfinanszírozás nélküli támogatási megállapodást kínálhat fel; előfinanszírozással kombinált támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amelyre bankgarancia nyújt fedezetet (lásd alább jelen Útmutató 11.4 szakaszát); - olyan támogatási határozatra/megállapodásra tesz javaslatot, amely nem tartalmaz előfinanszírozást, viszont van benne egy időközi kifizetés a már felmerült költségek alapján; - előfinanszírozással kombinált támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amelyre bankgarancia nyújt fedezetet (lásd az alanti 9.2 pontot); - elutasíthatja a pályázatot.
Appears in 1 contract
Samples: Gyártás Előkészítési Támogatás
Pénzügyi kapacitás. A pályázóknak stabil és kielégítő finanszírozási forrásokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy a projekt végrehajtásának teljes időszakában, illetve abban az évben, amelyre a támogatást odaítélték, folytassák tevékenységüket és részt vegyenek a projekt finanszírozásában. A pályázó pénzügyi kapacitását az alábbi, a jelentkezéssel együtt benyújtandó alátámasztó dokumentumok alapján fogjuk fogják elbírálni,: Alacsony összegű támogatások (< ≤ EUR 60 000): a - büntetőjogi felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat Az EUR 60 000 000: összegű vagy azt meghaladó támogatás a - büntetőjogi felelősség teljes tudatában tett teljes bizonyító erejű nyilatkozat - az utolsó két pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolók (ideértve a mérleget, az üzleti eredmény kimutatásait eredménykimutatást és a vonatkozó mellékleteket) amelyek esetében a számlákat már lezárták - a jelentkezési nyomtatványhoz csatolt, pénzügyi kapacitásra vonatkozó nyomtatvány, amelyet ki kell tölteni a törvény által előírt könyvelési számadatokkal, hogy a ki lehessen számolni a nyomtatványban részletezett viszonyszámokat. Az EUR 750 000 összeget meghaladó 750.000 Eurónál nagyobb projektre vonatkozó támogatások esetében esetén a fentieken kívültúlmenően benyújtandók az alábbiak: -jóváhagyott - jóváhagyott külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, a legutóbbi rendelkezésre álló pénzügyi év számláinak hitelesítésével. (750.000 Eurónál nagyobb projektek esetén). Amennyiben a pályázatot több pályázóból álló csoport (konzorcium) nyújtja be, a fenti c) pontban megadott küszöbérték minden egyes pályázóra vonatkozik. Amennyiben a benyújtott dokumentumok alapján az Ügynökség úgy ítéli meg, hogy a pályázó pénzügyi kapacitása nem bizonyított, vagy nem kielégítő, az alábbiakat teheti: további információt kér; előfinanszírozás nélküli támogatási megállapodást kínálhat fel; előfinanszírozással kombinált támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amelyre bankgarancia nyújt fedezetet (lásd alább jelen Útmutató 11.4 szakaszát); olyan támogatási megállapodásra tesz javaslatot, amely nem tartalmaz előfinanszírozást, viszont van benne egy időközi kifizetés a már felmerült költségek alapján; elutasíthatja a pályázatot.;
Appears in 1 contract
Samples: Kreatív Európa Media Alprogram