Rendszerhasználó kötelezettsége mintaszakaszok

Rendszerhasználó kötelezettsége. A Rendszerhasználó köteles figyelembe venni a Rendszerhasználati szerződésben foglaltakat, a vonatkozó jogszabályok, az ÜKSZ rendelkezéseit és az Elosztó mindenkor hatályos üzletszabályzatát. A Rendszerhasználó kijelenti, hogy ismeri ezen dokumentumokat, és az azokban foglalt előírásokat és kötelezettséget vállal arra, hogy a fent hivatkozott előírásokat betartja, annak megfelelően jár el. A Rendszerhasználó köteles megadni a maga, vagy az általa ellátott felhasználók egyetemes szolgáltatási/földgáz-kereskedelmi szerződéseiben szereplő azonosító és gázforgalmi adatokat, a felhasználók személyére vonatkozó azonosító adatokat, a felhasználók felhasználás helyeivel kapcsolatos adatokat is beleértve, egyebekben ezek változását. A Rendszerhasználó köteles az Elosztó írásbeli megkeresésében előírt formátumban (nyomtatványon) és módon (pl. elektronikusan) kézhez vételétől számított 8 (nyolc) napon belül, az Elosztó részére megadni minden olyan adatot és információt: ▪ amely a szerződésszerű teljesítéshez, ▪ jogszabályok, szabályzatok vonatkozó előírásaihoz ▪ az együttműködő földgázrendszer folyamatos és biztonságos üzemeltetéséhez ▪ a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Xxxxxxx által kért adatszolgáltatáshoz szükséges. A Rendszerhasználó köteles az ÜKSZ-ben szabályozott módon és eljárás alapján a nominálási feladatokat elvégezni, az erre vonatkozó adatszolgáltatásnak eleget tenni. A nominálási tevékenységért a földgázelosztó-hálózaton a Rendszerhasználó felel a maga, vagy az általa ellátott felhasználók fogyasztása vonatkozásában. A nominálással kapcsolatos kötelezettségszegések esetén az Elosztó az ÜKSZ-ben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására és beavatkozásokra, intézkedésekre jogosult. Amennyiben nem egyetemes szolgáltató Rendszerhasználó köti meg az Elosztóval az adott felhasználási helyre a Rendszerhasználati szerződést, melynek keretében leköt a felhasználási helyre vonatkozóan kapacitást, úgy az Elosztó a lekötés tényét akként jogosult értelmezni, hogy a Rendszerhasználó a felhasználótól átvállalta az elosztóhálózat-használati szerződésből eredő rendszerhasználati díjak és egyéb fizetési kötelezettségek (kamatok, kötbér, pótdíj stb., továbbiakban egységesen: „rendszerhasználati díjak”) közvetlen fizetését az Elosztó részére, mely alapján a Rendszerhasználó részére történik a rendszerhasználati díjak számlázása, melynek kiegyenlítésére a Rendszerhasználó köteles. Az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasz...

Related to Rendszerhasználó kötelezettsége

  • Kárbejelentési kötelezettség 11.15. A szerződő (biztosított), illetve baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult, köteles a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapon belül – baleseti, egészségbiztosítási esemény és szolgáltatási igény esetén a biztosítási ese- mény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül –a biztosítónak

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • Szerződő Biztosított Kötelezettségei 3.1. A biztosított köteles a bérleti szerződést írásban megköt- ni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezettséget és jogokat egyértelműen és részletesen rög- zíteni, és az írásbeli szerződés másolatát a kárbejelentéshez csatolni.

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint szükséges, a biz- tosított által benyújtott dokumentu- mok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 6.1. Kár esetén az alábbi kötelezettségeket kell betartani:

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja.

  • Tájékoztatási kötelezettség 11.1. Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződés- ben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.

  • Kárenyhítési kötelezettség 7.6.1. A szerződő fél és a biztosított – a biztosító előírásai és a káresemény bekövetke- zésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint – kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni a kár enyhítése érdekében.

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség 58. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 5 mun- kanapon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását. Lényeges körülménynek mi- nősül minden olyan információ, amire a biztosító a koc- kázatelbírálás során rákérdezett, így különösen a biztosí- tott foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megváltozása.