Riasztás állandó készenléti ügyeleten. Az ajánlattevő bejelenti, hogy a biztosítási ajánlatban rögzített kockázatviselési helyen a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek vagyonvédelmi távfelügyeleti rendszer által védettek. A távfelügyeleti rendszer megfelel a MABISZ biztonsági távfelügyeleti rendszerekre vonatkozó ajánlásának, a védett objektumban lévő helyi elektronikai jelzőrendszer pedig a V15. sz. záradékban foglaltaknak. A vagyonvédelmi távfelügyeleti szolgáltató tagja a Személy-, Vagyon-védelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarának és rendelkezik szakhatósági engedéllyel. Diszpécserközpontja napi 24 órás üzemeltetésén túl kivonuló szolgálatot is biztosít, amelynek kiérkezési idejére maximum 15 percet szerződésben garantál. A felek megállapodnak, hogy a szerződő/biztosított a jelen záradékban meghatározott körülmények megváltozását a biztosítónak haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban köteles bejelenteni.
Appears in 5 contracts
Samples: Vállalkozói Vagyonbiztosítás, Vállalkozói Vagyonbiztosítás, Vállalkozói Vagyonbiztosítás
Riasztás állandó készenléti ügyeleten. Az ajánlattevő bejelenti, hogy a biztosítási ajánlatban rögzített kockázatviselési helyen a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek vagyonvédelmi távfelügyeleti rendszer által védettek. A távfelügyeleti rendszer megfelel a MABISZ biztonsági távfelügyeleti rendszerekre vonatkozó ajánlásának, a védett objektumban lévő helyi elektronikai jelzőrendszer pedig a V15T11. sz. záradékban foglaltaknak. A vagyonvédelmi távfelügyeleti szolgáltató tagja a Személy-, Vagyon-Vagyon- védelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarának és rendelkezik szakhatósági engedéllyel. Diszpécserközpontja napi 24 órás üzemeltetésén túl kivonuló szolgálatot is biztosít, amelynek kiérkezési idejére maximum 15 percet szerződésben garantál. A felek megállapodnak, hogy a szerződő/biztosított a jelen záradékban meghatározott körülmények megváltozását a biztosítónak haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban köteles bejelenteni.
Appears in 2 contracts
Samples: Vagyon És Felelősségbiztosítás, Vagyon És Felelősségbiztosítás