Szavatossági nyilatkozatok. 10.1 A Szállító szavatolja, hogy az Áruk és a Szolgáltatások i) újak, jó minőségűek és rejtett hibáktól mentesek; ii) megfelelnek az irányadó jogszabályoknak, előírásoknak és szabványoknak; iii) teljes mértékben megfelelnek a Vevő utasításainak, kikötéseinek, feltételeinek, mintáinak, ábráinak, üzemi előírásainak és/vagy egyéb a Vevő által átadott információnak; iv) tervezési hibáktól mentesek; v) hiánytalanok, és alkalmasak a Vevő által adott információk alapján meghatározható üzleti célokra és használatra; és vi) nem sértik harmadik személyek szellemi alkotásokhoz fűződő jogait, ideértve a fent említett üzleti célt és használatot, és hogy a Szállító a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok jogosultja, és jogosult az Árukat terhektől és harmadik személyek követeléseitől mentesen átruházni. 10.2 A Szállító szavatolja, hogy az Áruk a magyar jogszabályok rendelkezéseinek megfelelnek. A Szállító szavatolja, hogy a szükséges engedélyeket a vonatkozó közigazgatási szervektől beszerezték és a Vevő részére átadták, valamint, hogy az Áruk megfelelnek az adott iparágra vonatkozó biztonsági és minőségi előírásoknak, illetve, hogy az Árukat a használatára vonatkozó igazolásokkal és tanúsítványokkal együtt adja át, és csatolja a személyek és vagyontárgyaik épségét és biztonságát szolgáló érthető használati utasítást, biztonsági tájékoztatást és figyelmeztetést.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for the Procurement of Products and Services, General Terms and Conditions for the Procurement of Products and Services, General Terms and Conditions for the Procurement of Products and Services
Szavatossági nyilatkozatok. 10.1 A Szállító szavatolja, hogy az Áruk és a Szolgáltatások
i) újak, jó minőségűek és rejtett hibáktól mentesek;
ii) megfelelnek az irányadó jogszabályoknak, előírásoknak és szabványoknak;
iii) teljes mértékben megfelelnek a Vevő utasításainak, kikötéseinek, feltételeinek, mintáinak, ábráinak, üzemi előírásainak és/vagy egyéb a Vevő által átadott információnak;
iv) tervezési hibáktól mentesek;
v) hiánytalanok, és alkalmasak a Vevő által adott információk alapján meghatározható üzleti célokra és használatra; és
vi) nem sértik harmadik személyek szellemi alkotásokhoz fűződő jogait, ideértve a fent említett üzleti célt és használatot, és hogy a Szállító a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok jogosultja, és jogosult az Árukat terhektől és harmadik személyek követeléseitől mentesen átruházni.
10.2 A Szállító szavatolja, hogy az Áruk a magyar és uniós jogszabályok rendelkezéseinek megfelelnek. A Szállító szavatolja, hogy a szükséges engedélyeket a vonatkozó közigazgatási szervektől az illetékes hatóságoktól beszerezték és a Vevő részére átadták, valamint, hogy az Áruk megfelelnek az adott iparágra vonatkozó biztonsági és minőségi előírásoknak, illetve, hogy az Árukat a használatára vonatkozó igazolásokkal és tanúsítványokkal együtt adja át, és csatolja a személyek és vagyontárgyaik épségét és biztonságát szolgáló érthető használati utasítást, biztonsági tájékoztatást és figyelmeztetést.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for the Procurement of Products and Services, General Terms and Conditions for the Procurement of Products and Services