Szerviz, javítás mintaszakaszok

Szerviz, javítás. A terméknek szervizbe történő beszállítása, illetve elszállítása az Ügyfelet terheli, azonban külön díj esetében lehetőség van a szállítás megrendelésére. • A termék(ek) javítása a bevizsgálással kezdődik. A bevizsgálás az átvételkor az Ügyfél által megadott hibaleírás alapján történik. Az általunk feltárt hibajelenség alapján, Ügyfél külön kérésére, árkalkulációt készítünk. Az Ügyfél által jóváhagyott árkalkuláció alapján elvégezzük a javítást. • Amennyiben a javítás során további előre nem látható költség merül fel, azt minden esetben jelezzük az Ügyfél részére. • Ha a leadott eszközben a tesztek során nem találunk hibát, vagy az Ügyfél az általunk adott árkalkuláció alapján nem tart igényt a szolgáltatásunkra, akkor az érvényben levő un. "Bevizsgálási díj"-at kell megtérítenie. • A javítás befejezéséről email-ben vagy telefonon értesítjük az Ügyfelet. A kiértesítés napjától számított 3 hónap után VILLBAU jogosult a terméket értékesíteni, majd az értékesítést követően az Ügyféllel elszámolni. • A terméket kiadni az Ügyfél részére csak a Szerviz bevételi lap bemutatása esetén áll módunkban. Az elismervény hiányában a terméket csak az Ügyfél nevére szóló eredeti számla vagy bizonylat alapján adjuk ki. • Szolgáltatás teljesítéséről, illetve az 4-es pontban leírt nem teljesítésről is munkalap, illetve a munkalap alapján számla készül. A kiállított számlát az Ügyfél készpénzben, illetve megegyezés alapján átutalással köteles kiegyenlíteni. • A fizetés teljesítéséig VILLBAU jogosult a termék visszatartására. • Szolgáltató jelen szabályzatot az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó 249/2004.(VIII. 27.) Kormány Rendelet alapján alakította ki.

Related to Szerviz, javítás

  • Határozati javaslat Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete a háziorvosi ellátás tárgyában 2016. szeptember 30-án kötött feladat-ellátási szerződés módosítását, és az egységes szerkezetű feladat-ellátási szerződést az előterjesztés mellékletei szerint elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződésmódosítást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szentantalfa, 2022. november 15. Mely létrejött egyrészről Zánka Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxx Xxxxxx polgármester), Balatonszepezd Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxx polgármester), Balatoncsicsó Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), Óbudavár Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxx Xxxxx xxxxxxxxxxxx), Szentantalfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxxx polgármester), Szentjakabfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxx polgármester), Tagyon Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), mint megbízók (továbbiakban: megbízók), másrészről az OLIKALMI és TÁRSA Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. (székhely: 8251 Zánka, Xxxxxxx xx 00.; Cg. 00-00-000000; adószám: 23723056-1-19.; képviseli: xx. Xxxx Xxxxxx háziorvos, mint személyes ellátásra kötelezett orvos), mint megbízott (továbbiakban: megbízott) között alulírott helyen és időpontban az alábbi feltételekkel:

  • Szerződésmódosítási díj Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a)) Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia. Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit. ▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya, ▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon. SAT TV: Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.

  • Szerződésmódosítás A Szerződés csak közös megegyezéssel, írásban módosítható. Nem minősül szerződés- módosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 (tíz) napos határidővel, vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 (tíz) napon belül köteles értesíteni.

  • Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSzF) hatálya Szolgáltató weblapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx) és al-domain-jein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSzF folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx/xxxx/ és letölthető, továbbá bármikor kinyomtatható az alábbi linkről:

  • Szerződés szerinti mennyiség II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)

  • Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kí- nált társasházbiztosítási termék korábbi feltételétől, valamint a ko- rábban alkalmazott szerződési gyakorlattól a GB526 jelű Társashá- zak és Lakásszövetkezetek Biztosítás jelen feltételei több ponton el- térnek. Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a biztosító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési fel- tétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk, hogy a GB526 jelű Társasházak és Lakásszövetkezetek Biztosítás előző feltételeitől jelen feltétel az alábbiakban tér el lé- nyegesen: – kikerült a feltételből az avult értéken történő szolgáltatásszű- kítés; – a túlbiztosításra vonatkozó rendelkezés kiegészült azzal, hogy a szerződő jogosult a biztosítási érdek értékét meghaladó részre ki- számított biztosítási díj visszatérítésére; – felsorolásra kerültek az igénybe vehető kedvezmények és azok igénybevételének feltételei; – az értékkövetésnél figyelembe vett indexmérték meghatározása változott; – a biztosító nem köti a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozását és esedékességét a bejelentett káresemény tekinte- tében a vádirathoz, a büntetőeljárás során hozott nyomozó ha- tósági, jogerős bírósági határozathoz; – pontosította a biztosító a baleset esetén a ruházatban bekövet- kezett kár megtérítésének szabályait; – pontosította a biztosító a versenyszerűen végzett sporttevékeny- ség kizárásának esetét; – pontosította a biztosító a legalább 28 nap folyamatos baleseti eredetű táppénzes (beteg)állomány fennállása esetén nyújtandó szolgáltatást; – a biztosítási szerződés hatálybalépésének, a kockázatviselés kez- detének meghatározása változott.

  • Szerződő felek 2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek). 2.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő közötti megállapodás szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

  • Különös Szerződési Feltételek Jelen szerződés alkalmazásában az Általános Szerződési Feltételekben rögzítetteken túl: A Biztosító maximális kártérítése az egyes biztosítási események kapcsán: Orvosi segítségnyújtás a Biztosított külföldi utazása során bekövetkező betegség vagy baleset esetén 100 000 000 Ft Krónikus betegség akuttá válása esetén 8 000 000 Ft Térítés csonttörés esetén 10 000 Ft Kórházi napi térítés 5000 Ft/nap Sürgősségi fogászati ellátás 150 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás, a Biztosított az utazás során bekövetkező betegsége vagy balesete esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása hozzátartozó elhalálozása esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása szokásos lakhelyén, vagy üzlethelységében történt váratlan esemény miatt nincs korlát A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása 200 000 Ft A Biztosított tartózkodási idejének meghosszabbodása baleset vagy betegség következtében (maximum 10 nap) 52 000 Ft/nap A Biztosítottal együtt utazó személyek szállítása vagy hazaszállítása nincs korlát

  • Különös szerződési feltetelek („KSZF”) ápolása csonttörés