Szerződés hatály mintaszakaszok

Szerződés hatály. A Jelen szerződés 12 hónapos határozott időtartamra kerül megkötésre. • cuuiy^is fZít^ácsos A szerződés 2020. január 3. napjától lép hatályba és 2021. január 3. napjáig xxxx xxxxxxxx. Amennyiben Xxxxx a megállapodott határidőn belül nem tudja a termékeket leszállítani, Vevőnek jogában áll harmadik eégtől ezt beszerezni és az esetlegesen felmerülő többletköltséget Eladóval szemben érvényesíteni. A jelen szerződésben foglalt rendelkezések súlyos megszegése esetén - amennyiben a felek a szerződésszegés megítélésének tekintetében 20 napon belül tárgyalásos úton nem tudnak megegyezni - a sérelmet szenvedő fél jogosult a másik félhez intézett írásos nyilatkozattal a szerződést azonnali hatállyal felmondani. A szerződő felek mentesülnek a jelen szerződésből fakadó kötelezettségeik nem vagy részleges teljesítésével kapcsolatos felelősség alól, ha a nem teljesítés ellenállhatatlan erők következménye. Ellenállhatatlan erőn olyan, az illetékes Kereskedelmi Kamara által igazolt körülményeket kell érteni, melyek a jelen szerződés aláírását követően felmerülő, előre láthatatlan és a felek által elháríthatatlan események következtében állnak be. Ilyennek tekintendők főképp, de nem kizárólag a háború, földrengés, tűzvész, munkaügyi viták, robbanás, általános anyag- és üzemanyaghiány. Az ellenállhatatlan erő által érintett fél köteles a másik felet a vis maior helyzet bekövetkeztéről, illetve megszűntéről 15 napon belül értesíteni. A Vevő a szerződés azonnali hatályú felmondására jogosult, ha felügyeleti szervének döntése vagy finanszírozójának döntése, vagy jogszabályi rendelkezés alapján a szerződés teljesítése lényeges, jogos gazdasági érdekét sértené, vagy lebetetlermé termé. A Vevő jogosult a szerződés azormali hatályú felmondására azon tételekre vonatkozóan, amelyeknek az NEAK által történő finanszírozása módosul a szerződés időtartama alatt, azaz tételes finanszírozás, vagy külön keret alapján az NEAK természetben biztosítja. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális - , illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Megrendelő a következő bontó feltételt köti ki: Megrendelő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy ameimyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, összevont közbeszerzési el...

Related to Szerződés hatály

  • A szerződés hatálya Jelen szerződés mindkét szerződő fél általi aláírásának napján lép hatályba és határozatlan időre szól.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • SZERZŐDÉSTERVEZET VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

  • A díjkiegyenlítés határideje A számlák befizetésének határideje a számlán minden esetben fel van tüntetve. A szolgáltató köteles számláját az azon feltüntetett befizetési határidő előtt 8 nappal az előfizető részére megküldeni. Amennyiben az előfizető a havi rendszerességgel fizetendő díjakról a hónap végéig, ill. az ettől eltérő számlázási gyakoriságú ügyfél a számlázási időszak első hónapjának 20. napjáig nem kap számlát, ezt be kell jelentenie az illetékes ügyfélszolgálaton. A rendszeres díjak megfizetése a – számlázási gyakoriságnak megfelelő – tárgyidőszakra vonatkozóan előre, az egyéb díjak az igénybevételt követő számlázási időszakban, utólag esedékesek.

  • A szerződés nyelve, a szerződés formája A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek, azokat az Eladó nem iktatja.

  • Szerződés megszűnése 5.1. Felek rögzítik, hogy jelen bérleti jogviszony az alábbi esetekben szűnik meg:

  • Szerződő felek 2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek).

  • Villámcsapás másodlagos hatása Villámcsapás másodlagos hatása miatt az elektro- mos berendezésekben, felszerelésekben és készü- lékekben a túlfeszültség által okozott károk, ha a villám becsapódási helye a biztosított vagyontárgy 1000 méteres körzetében volt.

  • Az Üzletszabályzat hatálya 1.1.1. A jelen Üzletszabályzat I. és VIII. fejezete az MKB Bank Nyrt. (a továbbiakban: a Bank) által végzett valamennyi pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, továbbá befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatás általános szerződési feltételeit tartalmazza, további fejezetei a Bank pénzforgalmi szolgáltatásait (beleértve a fizetésiszámla-vezetést és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokat), a betéti szolgáltatást és a széfbérleti szolgáltatást igénybe vevő személy) és a Bank közötti jogviszony általános szerződési feltételeit tartalmazzák. A pénzforgalmi szolgáltatások körében Ügyfél a fizető fél és a kedvezményezett, valamint a hitelesítés szempontjából ezek fizetési számlája felett rendelkezésre jogosult is.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti,