Szerződés hatálya. Jelen szerződés a Xxxxx által történő aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozott, 1 éves időtartamra kötik. Xxxxx megállapodnak abban, hogy amennyiben a határozott időtartam lejártát követően a Csatlakozó Szervezet a KIFÜ által biztosított bármely szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, abban az esetben minden további jognyilatkozat nélkül, Csatlakozó Szervezet ráutaló magatartásával a jelen szerződés határozatlan idejűvé alakul. A szerződés határozatlan idejűvé alakulását követőn azt bármely Fél írásban, indoklás nélkül bármikor felmondhatja 30 napos felmondási idővel a másik Félnek címzett írásos nyilatkozattal. A felmondási idő a felmondás kézhezvételétől kezdődik. A KIFÜ jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Csatlakozó Szervezet a szerződés szerinti szolgáltatási feltételeket szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartásával megszegi. A szerződés megszűnése esetén a KIFÜ a szolgáltatásnak a tárgyévi szolgáltatási díjról szóló számlát – a KIFÜ általi felmondás esetén – a felmondásról szóló irat keletkezését követően, – a Csatlakozó Szervezet általi felmondás esetén – a felmondásról szóló irat kézhezvételét követően jogosult kiállítani, melyet a Csatlakozó Szervezet a számla kiállítását követő 30 napon belül köteles kiegyenlíteni.
Appears in 3 contracts
Samples: Csatlakozási Szerződés, Csatlakozási Szerződés, Csatlakozási Szerződés
Szerződés hatálya. Jelen szerződés a Xxxxx által történő aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozott, 1 éves időtartamra kötik. Xxxxx • Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a határozott időtartam lejártát követően a Csatlakozó Szervezet a KIFÜ által biztosított bármely szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, abban az esetben minden további jognyilatkozat nélkül, Csatlakozó Szervezet ráutaló magatartásával a jelen szerződés határozatlan idejűvé alakul. • A szerződés határozatlan idejűvé alakulását követőn azt bármely Fél írásban, indoklás nélkül bármikor felmondhatja 30 napos felmondási idővel a másik Félnek címzett írásos nyilatkozattal. A felmondási idő a felmondás kézhezvételétől kezdődik. A KIFÜ jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Csatlakozó Szervezet a szerződés szerinti szolgáltatási feltételeket szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartásával megszegi. A szerződés megszűnése esetén a KIFÜ a szolgáltatásnak a tárgyévi szolgáltatási díjról szóló számlát – a KIFÜ általi felmondás esetén – a felmondásról szóló irat keletkezését követően, – a Csatlakozó Szervezet általi felmondás esetén – a felmondásról szóló irat kézhezvételét követően jogosult kiállítani, melyet a Csatlakozó Szervezet a számla kiállítását követő 30 napon belül köteles kiegyenlíteni.
Appears in 2 contracts
Samples: Csatlakozási Szerződés, Csatlakozási Szerződés
Szerződés hatálya. Jelen szerződés a Xxxxx által történő aláírásának általi aláírás napján lép hatályba és azt a Felek szerződéses kötelezettségek kölcsönös teljesítésig maradnak hatályban. Xxxxx a szerződést határozott, 1 éves időtartamra kötik, amely időtartam a szolgáltatás(ok) aktiválásától veszi kezdetét. Xxxxx A szolgáltatás(ok) aktiválásának időpontjáról a KIFÜ a Csatlakozó Szervezetet a szerződés rendelkezéseinek megfelelően tájékoztatja. • Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a határozott időtartam lejártát követően a Csatlakozó Szervezet a KIFÜ által biztosított bármely szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, abban az esetben minden további jognyilatkozat nélkül, Csatlakozó Szervezet ráutaló magatartásával a jelen szerződés határozatlan idejűvé alakul. • A szerződés határozatlan idejűvé alakulását követőn azt bármely Fél írásban, indoklás nélkül bármikor felmondhatja 30 napos felmondási idővel a másik Félnek címzett írásos nyilatkozattal. A felmondási idő a felmondás kézhezvételétől kezdődik. A KIFÜ jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Csatlakozó Szervezet a szerződés szerinti szolgáltatási feltételeket szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartásával megszegi. A szerződés megszűnése esetén a KIFÜ a szolgáltatásnak a tárgyévi szolgáltatási díjról szóló számlát – a KIFÜ általi felmondás esetén – a felmondásról szóló irat keletkezését követően, – a Csatlakozó Szervezet általi felmondás esetén – a felmondásról szóló irat kézhezvételét követően jogosult kiállítani, melyet a Csatlakozó Szervezet a számla kiállítását követő 30 napon belül köteles kiegyenlíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Csatlakozási Szerződés