Időtartam és felmondás mintaszakaszok

Időtartam és felmondás. 6.1. A jelen ÁSZF szerinti jogviszony - ha a jelen ÁSZF alapján a korábban nem szűnik meg - a Kurzus befejező napjáig jön létre. A jogviszony megszűnése ellenére egyes jogok, illetőleg kötelezettségek, azok jellegénél fogva, a jogviszony megszűnését követően továbbra is gyakorolhatók, illetőleg teljesítendők (pl. felvételek felhasználása). 6.2. A Résztvevő a jelen szerződést bánatpénz fizetése mellett jogosult felmondani indokolás nélkül az alábbiak szerint: ha a felmondásra a Kurzus kezdő időpontját megelőző 10 napon belül kerül sor, úgy a bánatpénz összege: 10.000,-Ft, azaz tízezer forint. 6.3. Amennyiben a Résztvevő a Kurzuson nem jelenik meg, a befizetett részvételi díjat a Szervező nem köteles visszatéríteni. 6.4. A Szervező jogosult a Kurzus valamennyi szerződésének felmondására abban az esetben, ha valamely előre nem látható és el nem hárítható ok (vis maior) következtében a Kurzus megrendezése meghiúsul. Ebben az esetben a Szervező kizárólag a már befizetett részvételi díjakat köteles visszatéríteni, egyéb fizetések teljesítésére semmilyen jogcímen nem köteles. 6.5. A szerződés minden további rendelkezés és nyilatkozat nélkül megszűnik, ha a felhívás szerinti részvételi díjelőleg, illetve a részvételi díj előleggel nem fedezett része a díjbekérőben/számlában megállapított időpontig nem kerül megfizetésre, vagy annak megfizetése nemteljesítettnek tekintendő. 6.6. A Szervező jogosult valamely Résztvevővel kötött szerződését azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, ha a Résztvevő a Kurzus házirendjét, illetve a jelen ÁSZF egyéb rendelkezését többször vagy súlyosan megsérti vagy szándékosan kárt okoz. Azonnali hatályú felmondás esetén a Szülő köteles a Résztvevőt a Kurzusról haladéktalanul elvinni. Azonnali hatályú felmondás esetén a Szervező a részvételi díjat sem részben, sem egészben nem köteles visszatéríteni. 6.7. Ha a Szervező a befizetett részvételi díjat köteles részben vagy egészben visszatéríteni, úgy azt arra a bankszámlára utalással fizeti meg, amelyikről a részvételi díj a Szervező részére történő megfizetése elutalásra került. A visszafizetendő részvételi díjba a Szervező esetleges igénye beszámítható.
Időtartam és felmondás. Ez a Konzorciumi Megállapodás maradéktalanul hatályos és hatályban marad mindaddig, amíg a felek a Támogatási Szerződés és a jelen Konzorciumi Megállapodás alapján vállalt összes kötelezettséget maradéktalanul teljesítik. Azonban jelen Konzorciumi Megállapodás, valamely, vagy több Fél részvétele a Konzorciumban a Konzorciumi Megállapodás feltételeivel összhangban felmondható. Abban az esetben, ha - a Támogatási Szerződés a Támogató Hatóság, vagy valamely Fél részéről nem kerül aláírásra, vagy - a Támogatási Szerződés megszűnik, vagy - egy Fél részvétele megszűnik a Támogatási Szerződésben, ezen Konzorciumi Megállapodás automatikusan megszűnik az érintett Fél/Felek vonatkozásában, tekintettel a jelen Konzorciumi Megállapodás 3.3. bekezdése szerinti lejáratra, vagy felmondásra vonatkozó rendelkezésekre.
Időtartam és felmondás. 9.1 A Szolgáltatásokat a megrendelésben megadott Szolgáltatási Időszakra nyújtjuk. 9.2 Felfüggeszthetjük az Ön és/vagy az Ön felhasználóinak a Szolgáltatásokhoz történő hozzáférését, amennyiben úgy gondoljuk, hogy (a) a Szolgáltatások funkcionalitását, biztonságát, integritását vagy rendelkezésre állását, illetve a Szolgáltatásokban tárolt tartalmakat, adatokat vagy alkalmazásokat súlyos veszély fenyegeti; (b) Ön vagy az Ön felhasználói törvénytelen cselekedetre használják a Szolgáltatásokat vagy annak érdekében veszik igénybe; (c) megszegték az Elfogadható Használatra Vonatkozó Szabályzatot vagy (d) Ön hamis fiók- vagy fizetési adatokat adott meg, vagy a digitális fizetési módját elutasították. A hozzáférés felfüggesztéséről előzetesen értesítjük Önt, ha erre a jogszabályok lehetőséget biztosítanak, és ez a gyakorlatban is indokolt és kivitelezhető. A vonatkozó működési képességgel rendelkező Szolgáltatások esetében az Oracle észszerű erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a felfüggesztést csak a Szolgáltatásoknak a felfüggesztést okozó problémával kapcsolatos részére korlátozza. Ha a felfüggesztést kiváltó ok megszüntetéséről meggyőződtünk, akkor észszerű erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a Szolgáltatást a lehető legrövidebb időn belül helyreállítsuk. A felfüggesztési időszak alatt Ön a Saját Tartalmát továbbra is elérheti olyan állapotban, amilyen állapotban az a felfüggesztés napján volt. A jelen szakasz szerinti felfüggesztés nem mentesíti Önt fizetési kötelezettségei alól. 9.3 Ha bármelyikünk a Keretmegállapodás vagy a megrendelés lényeges feltételét megsérti és ennek orvoslását elmulasztja a szerződésszegésre vonatkozó, írásbeli értesítést követő 30 napon belül (az alábbi
Időtartam és felmondás. 12.1. Időtartam. A szerződés határozatlan időre szól.
Időtartam és felmondás. 7.1. Az itt olvasható Szerződés azon a napon lép hatályba, amikor elfogadásra kerül a Volvo Connect szolgáltatásban. 7.2. A Szerződés mindaddig érvényben marad, amíg az Ügyfél nem törli a jármű regisztrációját a Volvo Connecten. A Szerződés annak a naptári hónapnak a végén szűnik meg, amelyben a nyilvántartásból való törlés történt. 7.3. A Szerződés automatikusan megszűnik, ha az Ügyfél a Jármű tulajdonjogát harmadik félre ruházza át. 7.4. A VOLVO TRUCKS azonnali hatállyal felmondhatja a Szerződést, ha az Ügyfél lényegesen megsérti a Szerződést, vagy ha fizetésképtelenséget vagy csődöt jelent, ha hitelezőivel bármilyen megállapodást köt, vagy ha bármilyen más, hasonló hatású megállapodást köt vagy helyzetet alakít ki. 7.5. A VOLVO TRUCKS a jelen Szerződést bármikor felmondhatja hat hónapos előzetes értesítéssel. 7.6. Ha az Ügyfél a jelen Szerződés alapján esedékes összeget nem fizeti meg, az alapvető szerződésszegés, amely feljogosítja a VOLVO TRUCKS-t a jelen Szerződés azonnali hatállyal történő felmondására. 7.7. Ha a jelen Szerződés lejár vagy megszűnik, a lejárat vagy megszűnés dátuma után a következőket kell alkalmazni: (i) A Szerződés semmiféle megszűnése nem sérti sem az Ügyfél, sem a VOLVO TRUCKS megszűnés előtt szerzett jogait és megszűnés előtt fennálló kötelezettségeit és felelősségét. Azok a feltételek, amelyek kifejezetten vagy vélelmezetten érvényesek lehetnek a megszűnés után is, a megszűnés ellenére is érvényben maradnak. (ii) A Szerződés bármilyen okból történő megszűnése esetén az Ügyfél nem jogosult arra, hogy a jelen Szerződés alapján kifizetett bármilyen összeget számára visszatérítsenek, és az Ügyfél haladéktalanul köteles megfizetni a VOLVO TRUCKS részére a jelen Szerződés alapján esedékes összegeket. (iii) A VOLVO TRUCKS azonban rögzített, előre fizetett időszakra kötött Szerződés esetén kártalanítja az Ügyfelet, ha a VOLVO TRUCKS lényegesen csökkentette a Szolgáltatások körét ezen időtartam alatt. A kártalanítás ebben az esetben arányos a Szolgáltatásoknak a fennmaradó időszakban történő csökkentett igénybevételével, de nem tartalmaz semmilyen egyéb, az Ügyfélnek adott kártérítést, például üzleti lehetőség elvesztése miatt felmerült kiadásokért, költségekért és károkért, valamint az elmaradt haszonért.

Related to Időtartam és felmondás

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve

  • A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA 8.1 A Cofidis felmondhatja a Kölcsönszerződést, ha a) az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az Adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot; b) az Adós a Cofidist megtévesztette, és ez a Kölcsönszerződés meg- kötését vagy annak tartalmát befolyásolta; c) az Adós a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza; d) az Adós a Kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezett- sége teljesítésével késedelembe esik, oly módon, hogy hátralékos tartozása a 2 havi törlesztő részlet összegét eléri vagy meghaladja és mulasztását felszólításra sem pótolja. Jelen pont alkalmazása szempontjából sikertelen felszólításnak minősül a Cofidis által az Adós részére írásban küldött felszólítás, amennyiben az Adós a felszólítás kézhezvételét követő 30 napon belül a felszólítás- ban foglalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tesz eleget. 8.2 A Kölcsönszerződés felmondásának időpontjában az Adós Kölcsön- szerződés alapján fennálló valamennyi tartozása lejárttá és egy ösz- szegben esedékessé válik. 8.3 Díj vagy költség Adós számára nem kedvező egyoldalú módosítá- sa esetén az Adós jogosult a Kölcsönszerződést díjmentesen azonnali hatállyal írásban felmondani, a felmondással a teljes tartozás egy ösz- szegben esedékessé válik. Díj vagy költség Adós számára nem kedve- ző egyoldalú módosítása esetén az Adós – a felmondási jog gyakorlá- sa helyett – a Kölcsönszerződésből származó követelés átütemezését, vagy a futamidő meghosszabbítását kérheti a Cofidistől, amennyiben jövedelmi és vagyoni helyzetét figyelembe véve az egyoldalú módosí- tás olyan aránytalan terhet jelent, hogy a Kölcsönszerződés teljesítése a módosított feltételek figyelembevétele mellett nem elvárható.

  • Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,

  • Az elállás/felmondás joghatásai Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást (A Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog, ha lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta, valamint olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.), ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során banki átutalásos fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést vagy a csere készüléket mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte és az átvételre került. Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében: Ha Ön kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén Ön köteles megtéríteni számunkra a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatérítjük az Ön által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja az általunk nyújtott szolgáltatás ellenértékét. (csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: DIGITÁLTECH EUROPE KFT., 2040. Budaörs, Vasút u. 15., Központi telefon +36 1 000 0 000 E-mail cím: xxxxxxxx@xxxxxxxx.xx Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:[1] Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:[2] A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt

  • Díjtartozás esetén alkalmazandó eljárás (1) Ha az Előfizető a számla összegét a fizetési határidőig nem egyenlíti ki, akkor az esedékességet követően a Szolgáltató telefonos értesítéssel (pl. hívással, sms-el), e-mail üzenettel vagy egyéb, az előfizető által kapcsolattartásra megadott elérhetőségen felhívja a figyelmét a késedelemre, és egyben tájékoztatja a díjtartozás további fennállásának következményeiről. Emellett a Szolgáltató a késedelem bekövetkezését követően kiállított számlákon, illetve számla mellett küldött levélben hívja fel az Előfizető figyelmét a fizetési késedelemre, és annak következményeire. Fizetési késedelem esetén SMS-t a Szolgáltató a fizetési határidőtől számított 35. napon (vagy ha az nem munkanap, a következő munkanapon) tartozással érintett számlánként egy alkalommal küld ez Előfizető részére. Az SMS küldés költségét, melynek mértékét a 2. sz. melléklet tartalmazza, a Szolgáltató kiterheli az Előfizető részére. (2) Az Előfizető díjtartozása esetén a Szolgáltató a jelen ÁSZF 5.2. pontjában foglalt feltételek szerint jogosult a szolgáltatás korlátozására. (3) Amennyiben az ügyfél igazolja tartozása kiegyenlítését és kéri a szolgáltatás visszakapcsolását, a Szolgáltató 72 órán belül visszakapcsolja a szolgáltatást. A befizetés igazolását az alábbi elérhetőségeken teheti meg az Előfizető munkanapokon 08.00-14.00 óra között: a.) Fax: 00 0 000 0000; b.) Email: xxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx.xx; c.) Invitel Pont (amennyiben nyitva van a fent megadott időszakban); d.) Levélben a központi ügyfélszolgálati levelezési címen (az igazolás kézhezvétele időpontjának a levél beérkezését követő munkanap 08.00 órája minősül). A megadott időszakon túl tett bejelentéseket a Szolgáltató a következő munkanapon tett bejelentésnek tekinti. A Szolgáltató az igazolásokat a befizetéstől számított legfeljebb 10 napig fogadja el, ha addig nem érkezik meg a Szolgáltatóhoz a befizetés, akkor a díjtartozás miatti korlátozást újból elrendeli. A Szolgáltatóhoz be nem érkezett befizetések érdekében az Előfizető köteles ott eljárni, ahol a befizetés megtörtént. (4) Ha az Előfizető valótlan befizetésre vonatkozó adatokat közöl, a Szolgáltató jogosult a bizalmi kezelésből 6 hónapra kizárni és a továbbiakban csak a ténylegesen beérkezett befizetéseket figyelembe venni. (5) A Szolgáltató jogosult a késedelmes befizetésből származó költségeit az Előfizetőre áthárítani, és azokat a következő számlán kiszámlázni, ezek lehetnek: levéllel történő felszólítás és a tértivevényes felmondás, továbbá a korlátozásból való visszakapcsolás 2. sz. mellékletben (Díjszabásban) meghatározott költségei. (6) Díjtartozás esetén, a részletfizetési vagy fizetési haladék iránti igény elbírálása esetén az Előfizető az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabásban) meghatározott Részletfizetési és fizetési haladék díjat köteles megfizetni.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • Szolgáltató rendkívüli felmondása 9.3.2.1. Az Előfizetői szerződés 15 napos felmondási idővel történő felmondásának esetei A Szolgáltató az Előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel az alábbi esetekben mondhatja fel: a) Az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg. Ilyen esetnek minősül különösen a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmény, ha az Előfizető a Szolgáltatáshoz használt eszközöket a Szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, megrongálja, vagy ha az Előfizető a Hálózati végponthoz a követelményeknek meg nem felelő végberendezést csatlakoztat, vagy ha az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket nem az Előfizetői szerződésben rögzített vételi helyen illetve Hálózati végponton működteti. b) Az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához vagy elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze. c) Az Előfizető a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. d) A Szolgáltató az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a fizetési határidő elmulasztását követően elküldött, jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítést legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani az Előfizetői szerződést, ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a jogvita elbírálására jogosult szervhez kérelmet terjesztett elő, amelyről másolatban tájékoztatta a Szolgáltatót, feltéve, hogy az Előfizető a nem vitatott és a szolgáltatás igénybevételéért esedékes díjakat folyamatosan megfizeti. A szolgáltató köteles az Előfizető kérésére a nem vitatott díjak befizetésének lehetőségét biztosítani. e) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Előfizetői szerződést a Szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az Előfizető a Szolgáltató jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.

  • Adatkezelés megnevezése és célja Adatkezelés jogalapja A kezelt adatok köre Adatok tárolásának időtartama Az ügyfél szerződésével kapcsolatos igényei- nek, kéréseinek, kifogásainak, a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinek, észrevételeinek, beje- lentésének rendszerezése, a szerződésből eredő kárbejelentések, szolgáltatási igénybejelentések fogadása, illetve a telefonbeszélgetést köve- tően, a később benyújtott panaszok és jogviták esetén a szerződésre vonatkozó korábbi telefo- nos beszélgetések hangfelvétel alapján történő rekonstruálása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés teljesítése. Név, irányítószám, telefonszám, va- lamint a beazonosításhoz szükséges egyéb személyes adatok. A Biztosító a megkeresés eredmé- nyeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredmé- nyeként a Biztosító tudomására ju- tott adat a Biztosító jogos érdekei- nek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés fentebb meghatáro- zott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolat- ban indult eljárás befejezéséig. Az ügyfelek igényeire szabott egyedi, vagy új és meglévő termékeinek ismertetése, gazda- sági reklámok, hírlevelek küldése. GDPR 6. cikk (1) a) – az Érintett hoz- zájárulása. Név, cím, telefonszám, e-mail cím, Érintett meglévő szerződéseire vo- natkozó adatok (különösen szerző- dés típusa és díja), szerződés lejá- rata. Leiratkozásig, visszavonásig. Veszélyközösség érdekeinek megóvása érdeké- ben, a szolgáltatások jogszabálynak és szerző- désnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések meg- akadályozása céljából. GDPR 6. cikk (1) f) – a Biztosító jogos érdeke. A szerződés megkötéséhez szüksé- ges adatok kezelése. A biztosítási jogviszony fennállásá- nak idején, valamint azon időtartam alatt kezeli, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. Az elhunyt szerződő féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az Érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biz- tosítási szerződésben nevesített jogosult is gya- korolhatja. GDPR 6. cikk (1) bek. c) – jogi köte- lezettség teljesítése. A szerződéssel kapcsolatos adatok kezelése. Az örökösi jogviszonnyal kapcsolat- ban igény érvényesíthető, de leg- alább nyolc évig. Az egyes nyereményjátékokon, promóciókon történő részvétel esetén a játékszabályzatban külön tájékoztató kerül elhelyezésre az ott megvalósuló személyes ada- tok kezelésével kapcsolatban. A még nem véglegesített ajánlattal kapcsolatos adatkezelés. Az adatkezelés célja a szerződés- kötési folyamat lezárása és a szerződés megkö- tése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. Az Érintett által a szerződéskötéshez, nyomtatvány kitöltéséhez megadott személyes adatok, a biztosítási szer- ződés teljesítése során keletkező sze- mélyes adatok. A biztosítási szerző- dés teljesítése szempontjából rele- váns egészségügyi kockázatok meg- állapítását szolgáló, a Biztosított által átadott, vagy a Biztosított felhatal- mazása alapján harmadik személytől beszerzett egészségügyi adatok. A Biztosító kizárólag a biztosítási szer- ződés teljesítéséhez feltétlen szüksé- ges, a Biztosított egészségi állapo- tára vonatkozó adatokat kezeli („Egészségügyi adatkezelés”). GDPR 17. cikk (3) bek. E) pontja- jogi igény érvényesítése A biztosítási kockázatok felmérése és kezelése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötése és teljesítése. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt. A biztosítási szerződésre vonatkozó ajánlat el- utasítása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. A Biztosító a létre nem jött biztosí- tási szerződéssel kapcsolatos szemé- lyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsu- lásával kapcsolatban igény érvénye- síthető. Ebben a tekintetben az ada- tok megőrzésére a Ptk. elévülési sza- bályai az irányadók. A FATCA szabályozásban meghatározott köte- lezettségek (pl.: adattovábbítás) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- tése. A jogi kötelezettséget a FATCA szabályozás, így többek között a Magyarország Kormánya és az Ame- rikai Egyesült Államok Kormánya kö- zött a nemzetközi adóügyi megfele- lés előmozdításáról és a FATCA sza- bályozás végrehajtásáról szóló Meg- állapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény keletkezteti. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt, és a biztosítási jogvi- szony megszűnését követően a Biz- tosító igényérvényesítése esetén az igényérvényesítési határidő leteltéig kezeli az adatokat. A CRS szabályozásban meghatározott kötele- zettségek (pl.: adóilletőség megállapítása) tel- jesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a CRS szabályo- zás, így többek között a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illeté- kes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény, valamint az adó- és egyéb közterhekkel kapcso- latos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény ke- letkezteti. A Biztosító pénzmosás megelőzésével kapcso- latos kötelezettségei (pl.: az ügyfél-átvilágítási intézkedések) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a biztosítási jog- viszony, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelő- zéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény keletkezteti.