Szerződéskötés folyamata mintaszakaszok

Szerződéskötés folyamata. A pályázat támogatásáról a Tempus Közalapítvány elektronikus levélben értesíti a pályázókat. A pályázati kiértesítő levél tartalmazza a(z): 🖂 megítélt támogatás összegét, 🖂 támogatott résztvevők számát, 🖂 ha van támogatáscsökkentés, akkor annak okát, 🖂 KA182 esetén a pályázat tartalmi értékelését.
Szerződéskötés folyamata. A Közigazgatási szerv/közintézmény/ nem közigazgatási gazdálkodó szerv részéről regisztrációra nincs feltétlenül szükség, szerződéskötésre irányuló igényét bármilyen módon jelezheti Szolgáltató felé. Az igénylés nem jelent jogosultságot a Készülékre, illetve nem hoz létre a felek között szerződést a Készülék kölcsönzésére vonatkozóan. Az igénylés alapján a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési kötelezettség. A felek az egyedi Közigazgatási szerv/közintézmény/gazdálkodó Szerv szerződést a 4. számú mellékletnek megfelelő tartalommal írásban kötik meg. A felek az egyedi Gazdálkodó Szerv szerződést a 4. vagy az 5. számú mellékletnek megfelelő tartalommal írásban kötik meg. A Közigazgatási szerv/közintézmény/Gazdálkodó Szerv szerződés a mindenkor hatályos ÁSZF-ből, valamint a Szolgáltatónak és a Felhasználónak a vonatkozó hatályos jogszabályokon, valamint az ÁSZF szabályain alapuló egyedi megállapodásából áll. A Közigazgatási szerv/közintézmény/ nem közigazgatási gazdálkodó szerv az egyedi Közigazgatási szerv/közintézmény/ nem közigazgatási gazdálkodó szerv szerződés aláírásával az ÁSZF-ben foglaltakat is elfogadja és az ÁSZF-t magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Készülékek a Közigazgatási szerv/közintézmény/ Gazdálkodó Szerv szerződés aláírásával egyidejűleg átadás-átvételi jegyzőkönyv mellett kerülnek átadásra.
Szerződéskötés folyamata. A pályázat támogatásáról a Tempus Közalapítvány elektronikus levélben értesíti a pályázókat. A pályázati kiértesítő levél tartalmazza a(z) 🖂 megítélt támogatás összegét, 🖂 támogatott résztvevők számát, 🖂 a szerződés II. számú mellékletét (A projekt leírása és a projekt elfogadott költségvetési terve), 🖂 ha van támogatáscsökkentés, akkor annak okát 🖂 szerződéskötéshez szükséges beküldendő dokumentumok listáját.
Szerződéskötés folyamata. Az Üzleti Ügyfél részéről regisztrációra nincs feltétlenül szükség, szerződéskötésre irányuló igényét bármilyen módon jelezheti Szolgáltató felé. Az igénylés nem jelent jogosultságot a Készülékre, illetve nem hoz létre a felek között szerződést a Készülék kölcsönzésére vonatkozóan. Az igénylés alapján a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési kötelezettség. A felek az egyedi Üzleti Ügyfél szerződést a 4. számú mellékletnek megfelelő tartalommal írásban kötik meg. Az Üzleti Ügyfél szerződés a mindenkor hatályos ÁSZF-ből, valamint a Szolgáltatónak és a Felhasználónak a vonatkozó hatályos jogszabályokon, valamint az ÁSZF szabályain alapuló egyedi megállapodásából áll. Az Üzleti Ügyfél az egyedi Üzleti Ügyfél szerződés aláírásával az ÁSZF-ben foglaltakat is elfogadja és az ÁSZF-t magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Készülékek az Üzleti Ügyfél szerződés aláírásával egyidejűleg átadás- átvételi jegyzőkönyv mellett kerülnek átadásra.
Szerződéskötés folyamata. A szerződéskötés folyamata azoknak a tevékenységeknek összessége, amelyek eredményeként jogok keletkezésére, kötelezettség vállalásra irányuló szerződéses jogviszony jön létre a Társaság és a szerződő fél között. A szerződés előkészítése az SZKA és a SZED DMS-be történő feltöltésével kezdődik. Ezt követően az SZKA és a SZED módosításaira a szerződés-előkészítés szakaszában verziókövetéssel kerül sor, a módosított SZKA és SZED új verziójának DMS WF-be történő feltöltésével. A DMS-ben kezelt szerződések esetén ügyirat alatt az elektronikus ügyirat, szignó alatt pedig az elektronikus szignó értendő. A szerződéskötés folyamatának, beleértve a szerződés előkészítési és szignóadási fázisának leírását és folyamatábráját az 1.-2. számú mellékletek tartalmazzák. A szerződéskötési folyamat fontosabb elemei: - a jóváhagyott üzleti cél és a felmerült igény alapján a szerződés tárgyának pontos meghatározása (igényt tartalmazó SZED elkészítése); - a szerződéses feltételek meghatározása, egyeztetése a szerződéses feltétel szerinti támogató szervezetekkel (SZKA); - kötelező kontrolling felülvizsgálat; - a DHL szerinti döntéshozatalra jogosult előzetes döntése (szükség szerint); - a szerződő fél kiválasztása, szükség esetén partnerminősítés; - szerződéstervezet elkészítése, illetve megfelelő mintaszerződés vagy általános szerződési feltételek kiválasztása, vagy a szerződő fél szerződéstervezetének értékelése; - szerződéstervezet belső véleményezte- tése, külső féllel egyeztetése; - szerződéstervezet szignókkal (kont- rolling, számvitel, pénzügyi, gazdasági, jogi, egyéb szignó) történő ellátása (szignónak minősül a WF szerinti véleményezési körben adott – kifogást nem támasztó – vélemény is); - DHL szerinti döntéshozó jóváhagyó döntése - a szerződés megkötése, mindegyik fél általi aláírása, az aláírás dátumának megjelölésével; - az aláírt szerződés jogi szignóval és a szerződést készítő szignójával ellátott, szkennelt példányának rögzítése a szerző- déstárban a gazdasági szervezetek részére történő adatszolgáltatással együttesen. A szerződéskötést követő feladatok: - a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítése, és annak értékelése a teljesí- tésigazolás kiadásával vagy annak megtagadásával, - a szerződés szerinti gazdasági esemény könyvekben történő elszámolása, - szerződésszegés esetén a pénzügyi és jogi következmények (szankciók) érvénye- sítése.
Szerződéskötés folyamata 

Related to Szerződéskötés folyamata

  • A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai 41 8.1. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 41 8.2. Internet-hozzáférés szolgáltatók esetében a szünetmentes szolgáltatóváltással kapcsolatos 8.3. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai a közvetítőválasztást biztosító hálózati szerződésekben foglaltakkal összhangban 42

  • A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 A készpénzfeldolgozás során a felvett bizonylatok összegének 1 munkanapon belül történő átutalása (igen/nem) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra II.2.6) Becsült teljes érték vagy nagyságrend: Érték áfa nélkül: Pénznem: (keretmegállapodások vagy dinamikus beszerzési rendszerek esetében - becsült maximális összérték e tétel teljes időtartamára vonatkozóan) II.2.7) A szerződés, a keretmegállapodás vagy a dinamikus beszerzési rendszer időtartama Időtartam hónapban: vagy Munkanapokban kifejezett időtartam: vagy Kezdés: 2022/07/01 (éééé/hh/nn) / Befejezés: 2023/12/31 (éééé/hh/nn) A szerződés meghosszabbítható nem A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése:

  • Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 6.3.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye. 3.2. Bármilyen okból is elégtelen vagy esetleg késlekedő a szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait és ezeket az irányelveket, ez soha nem tekinthető jogfeladásnak a részéről. 3.3. Nem szabad a szolgáltatásokat semmilyen törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni. 3.4. Nem szabad semmilyen olyan hálózat, szerver, web lap, adatbázis vagy Internet szolgáltató (beleértve az ingyenesen elérhető szolgáltatásokat is) szabályait vagy szolgáltatási irányelveit megsérteni, melyet a felhasználó a szolgáltató hálózatán keresztül ér el. 3.5. Nem szabad a szolgáltatást becsmérlés, rágalmazás, tisztességtelen, csalárd, trágár, támadó vagy megtévesztő tevékenység céljából használni. 3.6. Tilos fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni másokat. 3.7. Tilos szétrombolni, illetve gyengíteni bármelyik számítógép-hálózat biztonságát, más felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni. Tilos bármilyen internetes végpontra, illetve hálózati eszközre való jogosulatlan behatolás, vagy bármilyen ilyen irányú próbálkozás. Tilos bármely végpont működésének megzavarása vagy szándékos túlterhelése (Denial of Service) a szolgáltató hálózatáról vagy annak igénybe vételével. 3.8. Tilos meggátolni más felhasználót abban, hogy használja és élvezze a szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat. 3.9. Tilos a hálózatot a szerzői jogvédelem alá eső anyagok átvitelére használni, ha az átvitel során mások szerzői joga sérül (pl. tilos kalóz szoftverek átvitele). 3.10. Tilos számítógépes vírusok, férgek szándékos terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetés. 3.11. Az irányelvek megsértését, és a szolgáltatás azonnali felfüggesztését jelenti, illetve megszüntetését eredményezheti, ha a szolgáltató hálózatán olyan tevékenység folyik, amely jogszabályt vagy törvényt sért. 3.12. Egyik felhasználó sem gyűjthet adatokat egy másik felhasználóról, az általa forgalmazott információkról, az érintett felhasználó tudta és hozzájárulása nélkül. Ez többek közt azt jelenti, hogy tilos például a felhasználók általi forgalomfigyelés (sniffing). A szolgáltató bizonyos esetekben (például a biztonsági incidensek kezelésekor) jogosult ilyen forgalomfigyelést végezni, de az így kinyert információt csak az eredeti cél (pl. számítógépes betörés megakadályozása) megvalósítására használhatja fel. Ugyanakkor a szolgáltató számlázás és biztonságtechnikai okokból bizonyos, a felhasználók adatforgalmára vonatkozó információt rendszeresen naplóz, de ezeket a naplóban rögzített információkat is csak az eredeti cél megvalósítására használhatja fel.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) A jelen ÁSZF vonatkozásában a) Előfizetői bejelentés: az Előfizetői panasz és a hibabejelentés, b) Előfizetői panasz: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az Előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek. 6.2.1. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató ügyfélszolgálatán írásban, elektronikus levélben vagy telefonon bejelentést és panaszt tenni. 6.2.2. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó bejelentéseket, panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt 1 évig megőrzi. 6.2.3. A nyilvántartás minden bejelentésről, panaszról a következő adatokat tartalmazza: a) az Előfizető bejelentése illetve panasza alapján tartalmazza • az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját; • ha szükséges, az Előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, Előfizető azonosító számát, az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót; • a bejelentés, panasz rövid leírását, • a bejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra). b) a Szolgáltató vizsgálatának eredményeként tartalmazza • a bejelentés, panasz kivizsgálásának eredményeit, • a bejelentés, panasz orvoslásának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), • az Előfizető értesítésének módját és időpontját. 6.2.4. A Szolgáltató az Előfizető panaszát azonnal elintézhető szóbeli panasz esetén lehetőleg azonnal kivizsgálja és eredményéről Előfizetőt igénye szerint szóban, vagy írásban értesíti. Nem szóbeli vagy hosszabb ügyintézést igénylő szóbeli bejelentés esetén legkésőbb a bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről az Előfizetőt írásban értesíti, a kivizsgálás befejezésétől számított 15 napon belül. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató az általános elintézési idő lejárta előtt köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról. 6.2.5. Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli. 6.2.6. A panasz elutasítása esetén az ügyfélszolgálat köteles az elutasítást indoklással ellátva írásba foglalni és annak 1 példányát az Előfizetőnek átadni vagy 15 napon belül megküldeni.

  • A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA 8.1 A Cofidis felmondhatja a Kölcsönszerződést, ha a) az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az Adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot; b) az Adós a Cofidist megtévesztette, és ez a Kölcsönszerződés meg- kötését vagy annak tartalmát befolyásolta; c) az Adós a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza; d) az Adós a Kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezett- sége teljesítésével késedelembe esik, oly módon, hogy hátralékos tartozása a 2 havi törlesztő részlet összegét eléri vagy meghaladja és mulasztását felszólításra sem pótolja. Jelen pont alkalmazása szempontjából sikertelen felszólításnak minősül a Cofidis által az Adós részére írásban küldött felszólítás, amennyiben az Adós a felszólítás kézhezvételét követő 30 napon belül a felszólítás- ban foglalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tesz eleget. 8.2 A Kölcsönszerződés felmondásának időpontjában az Adós Kölcsön- szerződés alapján fennálló valamennyi tartozása lejárttá és egy ösz- szegben esedékessé válik. 8.3 Díj vagy költség Adós számára nem kedvező egyoldalú módosítá- sa esetén az Adós jogosult a Kölcsönszerződést díjmentesen azonnali hatállyal írásban felmondani, a felmondással a teljes tartozás egy ösz- szegben esedékessé válik. Díj vagy költség Adós számára nem kedve- ző egyoldalú módosítása esetén az Adós – a felmondási jog gyakorlá- sa helyett – a Kölcsönszerződésből származó követelés átütemezését, vagy a futamidő meghosszabbítását kérheti a Cofidistől, amennyiben jövedelmi és vagyoni helyzetét figyelembe véve az egyoldalú módosí- tás olyan aránytalan terhet jelent, hogy a Kölcsönszerződés teljesítése a módosított feltételek figyelembevétele mellett nem elvárható.

  • A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása: