Common use of SZERZŐDŐ FELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE Clause in Contracts

SZERZŐDŐ FELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE. 1. Megrendelő és Vállalkozó úgy működnek együtt, hogy a szerződésnek megfelelő teljesítést (határidő betartása stb.) mindkét fél részére lehetővé tegyék. 2. Megrendelő részéről kapcsolattartásra elsősorban a Megrendelő, illetve utasításai alapján az általa megjelölt műszaki ellenőr jogosult. 3. Minden, a jelen szerződés tárgyát illetően a Szerződő Xxxxx által egymásnak küldött értesítést, közlést vagy nyilatkozatot – amennyiben azt nem a naplóban, vagy egyéb, a Szerződő Xxxxx által közösen készített jegyzőkönyvben közlik –, a következő írott formák valamelyikében kell a másik féllel közölni: e-mail, ajánlott, tértivevényes vagy futárral megküldött levél, telefax. 4. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítésével kapcsolatban: Megrendelő részéről a Vállalkozási Szerződést érintő kérdésekben: 5. Vállalkozó munkavállalóinak, illetve valamennyi a Vállalkozó által foglalkoztatott személynek a munkavégzés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz, továbbá teljesíteni kell Megrendelő helyszíni vezetésének utasításait. 6. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb közreműködői a megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb közreműködőinek magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 7 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

SZERZŐDŐ FELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE. 1. Megrendelő és Vállalkozó úgy működnek együtt, hogy a szerződésnek megfelelő teljesítést (határidő betartása stb.) mindkét fél részére lehetővé tegyék. 2. Megrendelő részéről kapcsolattartásra elsősorban a Megrendelő, illetve utasításai alapján az általa megjelölt műszaki ellenőr jogosult. 3. Minden, a jelen szerződés tárgyát illetően a Szerződő Xxxxx által egymásnak küldött értesítést, közlést vagy nyilatkozatot – amennyiben azt nem a naplóban, vagy egyéb, a Szerződő Xxxxx által közösen készített jegyzőkönyvben közlik –, a következő írott formák valamelyikében kell a másik féllel közölni: e-mail, ajánlott, tértivevényes vagy futárral megküldött levél, telefax.írott 4. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítésével kapcsolatban: Megrendelő részéről a Vállalkozási Szerződést érintő kérdésekben: 5. Vállalkozó munkavállalóinak, illetve valamennyi a Vállalkozó által foglalkoztatott személynek a munkavégzés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz, továbbá teljesíteni kell Megrendelő helyszíni vezetésének utasításait. 6. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb közreműködői a megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb közreműködőinek magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

SZERZŐDŐ FELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE. 1. Megrendelő és Vállalkozó úgy működnek együtt, hogy a szerződésnek megfelelő teljesítést (határidő betartása stb.) mindkét fél részére lehetővé tegyék. 2. Megrendelő részéről kapcsolattartásra elsősorban a Megrendelő, illetve utasításai alapján az általa megjelölt műszaki ellenőr jogosult. 3. Minden, a jelen szerződés tárgyát illetően a Szerződő Xxxxx által egymásnak küldött értesítést, közlést vagy nyilatkozatot – amennyiben azt nem a naplóban, vagy egyéb, a Szerződő Xxxxx által közösen készített jegyzőkönyvben közlik –, a következő írott formák valamelyikében kell a másik féllel közölni: e-mail, ajánlott, tértivevényes vagy futárral megküldött levél, telefax.a 4. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítésével kapcsolatban: Megrendelő részéről a Vállalkozási Szerződést érintő kérdésekben: 5. Vállalkozó munkavállalóinak, illetve valamennyi a Vállalkozó által foglalkoztatott személynek a munkavégzés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz, továbbá teljesíteni kell Megrendelő helyszíni vezetésének utasításait. 6. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb közreműködői a megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb közreműködőinek magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

SZERZŐDŐ FELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE. 1. Megrendelő és Vállalkozó úgy működnek együtt, hogy a szerződésnek megfelelő teljesítést (határidő betartása stb.) mindkét fél részére lehetővé tegyék. 2. Megrendelő részéről kapcsolattartásra elsősorban a Megrendelő, illetve utasításai alapján az általa megjelölt műszaki ellenőr megbízott személy jogosult. 3. Minden, a jelen szerződés tárgyát illetően a Szerződő Xxxxx által egymásnak küldött értesítést, közlést vagy nyilatkozatot – amennyiben azt nem a naplóban, vagy egyéb, a Szerződő Xxxxx által közösen készített jegyzőkönyvben közlik –, a következő írott formák valamelyikében kell a másik féllel közölni: e-mail, ajánlott, tértivevényes vagy futárral megküldött levél, telefax. 4. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítésével kapcsolatban: Megrendelő részéről a Vállalkozási Szerződést szerződést érintő kérdésekben: 5. Vállalkozó munkavállalóinak, illetve valamennyi személyzetének a Vállalkozó által foglalkoztatott személynek a munkavégzés szolgálat teljesítésének területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz, továbbá teljesíteni kell Megrendelő helyszíni vezetésének utasításait. 6. Az előírások durva vagy kismértékű, de ismétlődő megsértése esetén Vállalkozó köteles Megrendelő felszólítására az érintett személyeket a szolgálat teljesítésének területéről eltávolítani, és más, alkalmas személyekkel pótolni. 7. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb közreműködői a megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb közreműködőinek magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

SZERZŐDŐ FELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE. 1. Megrendelő és Vállalkozó úgy működnek együtt, hogy a szerződésnek megfelelő teljesítést (határidő határidők betartása stb.) mindkét fél részére lehetővé tegyék. 2. Ha a dokumentációk alapján legyártott, vagy gyártás alatt lévő szerkezetek, berendezések, félkész áruk stb. a Megrendelő intézkedése miatt nem kerülnek beépítésre, Megrendelő azokat átveszi és ellenértéküket a Vállalkozó részére kifizeti (a hasznosítás lehetőségét Szerződő Felek közösen megvizsgálják). 3. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy az egyes munkarészek eltakarása csak a Megrendelő műszaki ellenőrének engedélyével történhet. A Vállalkozó a Megrendelőt az eltakarás megkezdésének időpontjáról 3 (három) munkanappal korábban köteles értesíteni. Az értesítés elmaradása esetén a Vállalkozó köteles az eltakart munkarészt feltárni. 4. Megrendelő részéről kapcsolattartásra elsősorban a Megrendelő, illetve utasításai alapján az általa megjelölt műszaki ellenőr jogosult. 35. Minden, a jelen szerződés tárgyát illetően a Szerződő Xxxxx által egymásnak küldött értesítést, közlést vagy nyilatkozatot – amennyiben azt nem a az építési naplóban, vagy egyéb, a Szerződő Xxxxx által közösen készített jegyzőkönyvben közlik –, a következő írott formák valamelyikében kell a másik féllel közölni: e-mail, ajánlott, tértivevényes vagy futárral megküldött levél, telefax. 46. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítésével kapcsolatban: Megrendelő részéről a Vállalkozási Szerződést kivitelezési szerződést érintő kérdésekben: 57. Vállalkozó munkavállalóinak, illetve valamennyi a Vállalkozó által foglalkoztatott személynek a munkavégzés személyzetének az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz, továbbá teljesíteni kell Megrendelő helyszíni vezetésének utasításait. 68. Az előírások durva vagy kismértékű, de ismétlődő megsértése esetén Vállalkozó köteles Megrendelő felszólítására az érintett személyeket az építkezés területéről eltávolítani, és más, alkalmas személyekkel pótolni. 9. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb közreműködői a megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb közreműködőinek magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.Megrendelőt

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

SZERZŐDŐ FELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE. 1. Megrendelő és Vállalkozó úgy működnek együtt, hogy a szerződésnek megfelelő teljesítést (határidő határidők betartása stb.) mindkét fél részére lehetővé tegyék. 2. Ha a dokumentációk alapján legyártott, vagy gyártás alatt lévő szerkezetek, berendezések, félkész áruk stb. a Megrendelő intézkedése miatt nem kerülnek beépítésre, Megrendelő azokat átveszi és ellenértéküket a Vállalkozó részére kifizeti (a hasznosítás lehetőségét Szerződő Felek közösen megvizsgálják). 3. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy az egyes munkarészek eltakarása csak a Megrendelő műszaki ellenőrének engedélyével történhet. A Vállalkozó a Megrendelőt az eltakarás megkezdésének időpontjáról 3 (három) munkanappal korábban köteles értesíteni. Az értesítés elmaradása esetén a Vállalkozó köteles az eltakart munkarészt feltárni. 4. Megrendelő részéről kapcsolattartásra elsősorban a Megrendelő, illetve utasításai alapján az általa megjelölt műszaki ellenőr jogosult. 35. Minden, a jelen szerződés tárgyát illetően a Szerződő Xxxxx által egymásnak küldött értesítést, közlést vagy nyilatkozatot – amennyiben azt nem a az építési naplóban, vagy egyéb, a Szerződő Xxxxx által közösen készített jegyzőkönyvben közlik –, a következő írott formák valamelyikében kell a másik féllel közölni: e-mail, ajánlott, tértivevényes vagy futárral megküldött levél, telefax. 46. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítésével kapcsolatban: Megrendelő részéről a Vállalkozási Szerződést kivitelezési szerződést érintő kérdésekben: 57. Vállalkozó munkavállalóinak, illetve valamennyi a Vállalkozó által foglalkoztatott személynek a munkavégzés személyzetének az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz, továbbá teljesíteni kell Megrendelő helyszíni vezetésének utasításait. 68. Az előírások durva vagy kismértékű, de ismétlődő megsértése esetén Vállalkozó köteles Megrendelő felszólítására az érintett személyeket az építkezés területéről eltávolítani, és más, alkalmas személyekkel pótolni. 9. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb közreműködői a megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb közreműködőinek magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés