Common use of Szerzői jog Clause in Contracts

Szerzői jog. A weboldal szerzői jogvédelem alatt áll. Eladó a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a weboldalon, valamint a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Weboldal felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). A weboldal tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy az Eladó előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően, a weboldal használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vevőnek a weboldal felületén szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A weboldal rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások az Eladó előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Eladó fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, az Eladó által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalaira, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely az Eladó adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre az Eladó külön engedélyt ad. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével az Eladó adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Szerzői jog. a.) A weboldal szerzői jogvédelem alatt áll. Eladó honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a szolgáltatás elemei szerzői jogi jogosultja védelem vagy a feljogosított felhasználója a weboldalon, valamint a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak alkotáshoz fűződő jog (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokatígy különösen védjegyoltalom) alatt állhatnak. b.) A DUNAPARK ZÖLDTERÜLETI TERVEZŐ, a Weboldal felületének elrendezésétÉPÍTŐ, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). FENNTARTÓ ÉS KERESKEDELMI c.) A weboldal tartalmának, honlap tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy az Eladó a kereskedő előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a kereskedő előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. d.) A jelen ÁSZF-ben ÁSZF -ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenőentúlmenően a regisztráció, a weboldal honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot fogyasztónak a Vevőnek a weboldal felületén honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A weboldal honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások az Eladó a kereskedő előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. e.) A honlapon található tartalomról csak linkelt hivatkozással lehet információkat felhasználni az interneten, a következő feltételek betartása mellett: ⮚ Jól látható módon, link formájában meg kell jelölni a forrást. Eladó A linknek az adott tartalmi elemre kell mutatnia. ⮚ A xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/ fő vagy aloldalainak más weboldalba történő beágyazása (például frame-ek segítségével) nem engedélyezett. ⮚ A linkelő honlap nem keltheti azt a benyomást, hogy a xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/ vagy a kereskedő támogatja az adott oldalon kínált szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását, kivéve, ha erről a kereskedővel, mint szerződő féllel kötött írásbeli szerződés másképpen rendelkezik. ⮚ A linkelő honlap nem szolgáltathat vagy tartalmazhat valótlan információt a xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/ illetve a kereskedő és a linkelő honlap fenntartója között fennálló jogviszonyról és általában a kereskedő egyéb szolgáltatásairól. ⮚ A linkelő honlap nem tartalmazhat jogszabályt, harmadik személy jogait, vagy a közízlést sértő tartalmat. ⮚ A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén a kereskedő jogosult a honlapra mutató link azonnali eltávolíttatására, ha az oldal üzemeltetője azt felszólítás ellenére sem távolítja el, továbbá jogosult arra is, hogy a jogsértéssel összefüggő és felmerült kárának megtérítését követelje. f.) A kereskedő fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/ domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, az Eladó által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalairaaloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely az Eladó a kereskedő adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre az Eladó a kereskedő külön engedélyt ad. . g.) Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó a kereskedő által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével az Eladó a kereskedő adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Szerzői jog. a.) A weboldal honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a szolgáltatás elemei szerzői jogvédelem jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állállhatnak. b.) Az MGCDEER BT. Eladó a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a weboldalonhonlapon, valamint a weboldalon honlapon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Weboldal honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). . c.) A weboldal tartalmának, honlap tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy az Eladó a kereskedő előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a kereskedő előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. d.) A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenőentúlmenően a regisztráció, a weboldal honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot fogyasztónak a Vevőnek a weboldal felületén honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A weboldal honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások az Eladó a kereskedő előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. e.) A honlapon található tartalomról csak linkelt hivatkozással lehet információkat felhasználni az interneten, a következő feltételek betartása mellett: ⮚ Jól látható módon, link formájában meg kell jelölni a forrást. Eladó A linknek az adott tartalmi elemre kell mutatnia. ⮚ A xxx.xxxxxxxxxxxxx.xxx fő vagy aloldalainak más weboldalba történő beágyazása (például frame-ek segítségével) nem engedélyezett. ⮚ A linkelő honlap nem keltheti azt a benyomást, hogy a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xxx vagy a kereskedő támogatja az adott oldalon kínált szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását, kivéve, ha erről a kereskedővel, mint szerződő féllel kötött írásbeli szerződés másképpen rendelkezik. ⮚ A linkelő honlap nem szolgáltathat vagy tartalmazhat valótlan információt a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xxx illetve az MGCDEER BT. és a linkelő honlap fenntartója között fennálló jogviszonyról és általában a kereskedő egyéb szolgáltatásairól. ⮚ A linkelő honlap nem tartalmazhat jogszabályt, harmadik személy jogait, vagy a közízlést sértő tartalmat. ⮚ A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén az MGCDEER BT. jogosult a honlapra mutató link azonnali eltávolíttatására, ha az oldal üzemeltetője azt felszólítás ellenére sem távolítja el, továbbá jogosult arra is, hogy a jogsértéssel összefüggő és felmerült kárának megtérítését követelje. f.) Az MGCDEER BT. fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx xxx.xxxxxxxxxxxxx.xxx domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, az Eladó által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalairaaloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely az Eladó a kereskedő adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre az Eladó a kereskedő külön engedélyt ad. . g.) Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó MGCDEER BT. által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével az Eladó a kereskedő adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Szerzői jog. A weboldal szerzői jogvédelem alatt áll9.1. Eladó Felek rögzítik, hogy a Weboldal, WordPress webmotoron kívüli forráskódjának létrehozója Szolgáltató, tehát a forráskód a Szolgáltató szellemi tulajdonát képezi, és mint ilyet, a szerzői jogi jogosultja jog védi. 9.2. Megrendelő nem szerez szellemi tulajdont vagy egyéb, védelem alatt álló jogot, vagy bármely bizalmas információra vagy üzleti titokra vonatkozó jogot a Keretrendszerhez, a Weboldalhoz vagy azok bármely részéhez kapcsolódóan, amelyek átruházásáról a Megrendelő és Szolgáltató közötti szerződés kifejezetten nem rendelkezik. Továbbá Megrendelő nem szerez semmiféle licencjogot a Weboldalhoz vagy azok bármely részéhez kapcsolódóan azokon a jogokon kívül, amelyekre vonatkozóan a szerződés vagy a feljogosított felhasználója Felek között esetlegesen létrejött más írásbeli szerződés kifejezetten licencet ad számára. 9.3. Szolgáltató kifejezetten fenntart minden jogot, amelyet a weboldalonFelek közötti szerződés kifejezetten nem ruház át. 9.4. Felek külön szerződésben köthetnek megállapodást a) a Weboldal, valamint WordPress webmotoron kívüli forráskódjának Megrendelő részére történő átadásáról, annak különböző felhasználási módjairól; és b) az arculati elemekhez fűződő vagyoni jogok és az azokat hordozó fájlok Megrendelő részére történő átadásáról. 9.5. Szolgáltató kifejezetten fenntartja a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása jogot, hogy a szolgáltatásnyújtás során megjelenített valamennyi tartalomnak: általa létrehozott, szerzői jog alá eső vagy szellemi tulajdonában álló bármely szerzői műnekforráskódot, illetve más szellemi alkotásnak adatot (ideértve többek közt valamennyi grafikát és az adatbázis-szerkezetet stb.) felhasználhat problémamegoldás, hibaazonosítás, javítás céljából, továbbá egyéb anyagokat, a Weboldal felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). A weboldal tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy az Eladó előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezettfejlesztési célból is. 9.6. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően9. szakaszban szabályozott szerzői jogi rendelkezések bármilyen fokú megsértése esetén a Megrendelő a szerződésben szereplő összeget kötbér címén köteles a Szolgáltatónak megfizetni, a weboldal használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vevőnek a weboldal felületén szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosításáraokozott káron felül. A weboldal rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és kötbér megfizetése nem jogosítja fel Megrendelőt a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások az Eladó előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Eladó fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, az Eladó által foglalt minden más domainnévrejogosulatlan tevékenység eredményének bármilyen felhasználására, annak aloldalairamegtartására, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely az Eladó adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre az Eladó külön engedélyt ad. Külön megállapodás, tárolására vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével az Eladó adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírniharmadik félnek átadására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szerzői jog. a.) A weboldal egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a szolgáltatás elemei szerzői jogvédelem jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog alatt áll. Eladó állhatnak. b.) Az ARÉNA HOTEL a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a weboldalon, valamint a weboldalon weboldaon keresztül elérhető szolgáltatások (szállás)szolgáltatás nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Weboldal honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). . c.) A weboldal tartalmának, tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy az Eladó ARÉNA HOTEL előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag az ARÉNA HOTEL előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. d.) A jelen ÁSZF-ben ÁSZF -ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenőentúlmenően a regisztráció, a weboldal használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot fogyasztónak a Vevőnek a weboldal felületén weboldalon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. . e.) A weboldal rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésenweboldalon található tartalomról csak linkelt hivatkozással lehet információkat felhasználni az interneten, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások az Eladó előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Eladó következő feltételek betartása mellett: f.) Az ARÉNA HOTEL fenntartja minden jogát szolgáltatásának a honlap minden elemére, különös tekintettel a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx xxxxx://xxxxxxxxxx.xx/ domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, az Eladó által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalairaaloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely az Eladó a Monkey's Product Kft. adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), ) forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre az Eladó ARÉNA HOTEL külön engedélyt ad. . g.) Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó ARÉNA HOTEL által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével az Eladó ARÉNA HOTEL adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Szerzői jog. A weboldal Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a Szolgáltatás elemei szerzői jogvédelem jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állállnak. Eladó Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a weboldalonHonlapon, valamint a weboldalon Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Weboldal Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). A weboldal tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy az Eladó előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően, a weboldal használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vevőnek a weboldal felületén szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A weboldal rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások az Eladó előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Eladó Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx xxxxxxxxxxx.xx domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, az Eladó által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalairaaloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely az Eladó a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre az Eladó a Szolgáltató külön engedélyt ad. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével az Eladó a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni. A Honlap tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot Felhasználónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. A Honlapon található tartalomról csak linkelt hivatkozással lehet információkat felhasználni az interneten, a következő feltételek betartása mellett: - Jól látható módon, link formájában meg kell jelölni a forrást. A linknek az adott tartalmi elemre kell mutatnia. - A xxx.xxxxxxxxxxx.xx fő vagy aloldalainak más weboldalba történő beágyazása (például frame-ek segítségével) nem engedélyezett. - A linkelő honlap nem keltheti azt a benyomást, hogy a xxx.xxxxxxxxxxx.xx vagy a Szolgáltató támogatja az adott oldalon kínált szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását, kivéve, ha erről a Szolgáltatóval, mint szerződő féllel kötött írásbeli szerződés másképpen rendelkezik. - A linkelő honlap nem szolgáltathat vagy tartalmazhat valótlan információt a xxx.xxxxxxxxxxx.xx, illetve a Szolgáltató és a linkelő honlap fenntartója között fennálló jogviszonyról és általában a Szolgáltató egyéb szolgáltatásairól. - A linkelő honlap nem tartalmazhat jogszabályt, harmadik személy jogait, vagy a közízlést sértő tartalmat. - A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén a Szolgáltató jogosult a honlapra mutató link azonnali eltávolíttatására, ha az oldal üzemeltetője azt felszólítás ellenére sem távolítja el, továbbá jogosult arra is, hogy a jogsértéssel összefüggő és felmerült kárának megtérítését követelje. A Szolgáltatás igénybevételével Felhasználó elfogadja, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevétele során a Felhasználó által feltöltött adatokat a vonatkozó Adatvédelmi Tájékoztató keretei között bármikor és bárhol, korlátozás és külön díj fizetése nélkül felhasználhatja.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szerzői jog. Minden a Honlapon található tartalom (így különösen: szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, know-how, illetve a xxxxxxxxx.xx domain név) az Üzemeltető kizárólagos szellemi terméke, tulajdona, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdése értelmében szerzői jogi oltalom alatt álló műnek minősül, illetve azok felhasználására vonatkozóan az Üzemeltető a szerzőktől érvényes engedéllyel rendelkezik. Az Üzemeltető fenntart minden, a Honlap bármely részének, részeinek, bármilyen módszerrel vagy technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot, figyelemmel a nemzetközi és magyar jogszabályi rendelkezésekre. Az Üzemeltető előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a Honlap egészének, vagy részeinek (így különösen: szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, képzés) feldolgozása, értékesítése, terjesztése, sokszorosítása, adatbázisban történő tárolása, valamint kereskedelmi forgalomba hozatala. A weboldal Honlap teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. Eladó a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a weboldalon, valamint a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: A Honlapból bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokatrészt kivágni, a Weboldal felületének elrendezését, szerkesztését, megcsonkított részt pedig a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást)nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. A weboldal tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy Tilos továbbá az Eladó előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően, a weboldal használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vevőnek a weboldal felületén szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A weboldal rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások az Eladó Üzemeltető előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb a Honlap tartalmát tükrözni, vagy technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket vonhat maga után. Az Üzemeltető követelheti a jogsértés megszüntetését és kárának megtérítését. A Honlapról értesüléseket átvenni csak a Honlapra történő hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az Átvevő nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Eladó fenntartja módosíthatja az eredeti információt, a Honlapra utaló egyértelmű hivatkozást minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, az Eladó által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalairaközlésnél feltüntetni, valamint erre vonatkozóan az internetes reklámfelületeireÜzemeltetőtől írásbeli engedélyt kért és kapott. Tilos minden olyan tevékenységA Ship Store név, amely logó, valamint a xxxxxxxxx.xx domain név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása – a hivatkozás kivételével – kizárólag az Eladó adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére Üzemeltető előzetes és írásos hozzájárulásával lehetséges. A weboldal tartalmai a Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre az Eladó külön engedélyt ad. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos az Eladó által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével az Eladó adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírniCC BY-NC-ND 4.0) alatt kerülnek publikálásra.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek