Common use of Szerzői jogok, jog- és kellékszavatosság Clause in Contracts

Szerzői jogok, jog- és kellékszavatosság. 9.1 Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján a Tervező által elkészített Dokumentáció a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt áll. A jelen Szerződés alapján elkészített terv és ehhez kapcsolódó munkarészek a Tervező tulajdonában maradnak. 9.2 Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelőt a jelen Szerződés alapján elkészített Dokumentáció vonatkozásában, egyszeri felhasználási jog illeti meg. A Megrendelő azt csak a jelen Szerződésben rögzített célra, a Szerződés szerinti lakóépület kivitelezésére jogosult felhasználni. Megrendelő a terv egyszeri felhasználásának jogát a tervezési díj teljes megfizetésével szerzi meg. 9.3 A Dokumentáció (vagy annak részei) ismételt felhasználásához, másnak történő átadásához, illetve átengedéséhez a Tervező külön írásbeli engedélye szükséges. Ennek megszegése esetén a Megrendelő kártérítési felelősséggel tartozik a Tervező felé. 9.4 A Tervező jogszavatosságot vállal azért, hogy az általa készített Dokumentáción harmadik személynek felhasználási vagy egyéb korlátozó joga nem áll fenn. A Tervező szavatosságot vállal azért, hogy az általa elkészített Dokumentáció a jelen Szerződés aláírásának időpontjában hatályban lévő jogszabályoknak megfelel.

Appears in 2 contracts

Samples: Tervezési És Felhasználási Szerződés, Design and Usage Contract

Szerzői jogok, jog- és kellékszavatosság. 9.1 Felek 10.1. A szerződő felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján a Tervező által elkészített Dokumentáció tervdokumentáció a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt áll. A jelen Szerződés alapján elkészített terv és ehhez kapcsolódó munkarészek a Tervező tulajdonában maradnak. 9.2 Felek 10.2. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelőt a jelen Szerződés alapján elkészített Dokumentáció vonatkozásában, építészeti-műszaki dokumentáció vonatkozásában egyszeri felhasználási jog illeti meg. A Megrendelő azt csak a jelen Szerződésben rögzített célra, a Szerződés szerinti lakóépület kivitelezésére építésügyi hatósági eljárás kérelméhez jogosult felhasználni. A felhasználás feltétele, hogy a Megrendelő a terv egyszeri felhasználásának jogát Tervezőnek a tervezési díj teljes megfizetésével szerzi megjelen Szerződésben meghatározott tervezési- és felhasználási díjat szerződésszerűen teljesítse. 9.3 10.3. A Dokumentáció tervdokumentáció (vagy annak részei) ismételt felhasználásához, másnak történő átadásához, illetve átengedéséhez a Tervező külön írásbeli engedélye vagy a szerződő felek írásbeli megállapodása szükséges. Ennek megszegése esetén a Megrendelő kártérítési felelősséggel tartozik a Tervező felé. 9.4 10.4. A Tervező jogszavatosságot vállal azért, hogy az általa készített Dokumentáción tervdokumentáción harmadik személynek felhasználási vagy egyéb korlátozó joga nem áll fenn. A Tervező szavatosságot vállal azért, hogy az általa elkészített Dokumentáció tervdokumentáció a jelen Szerződés aláírásának időpontjában hatályban lévő jogszabályoknak megfelel.

Appears in 2 contracts

Samples: Design and Usage Agreement, Tervezési És Felhasználási Szerződés

Szerzői jogok, jog- és kellékszavatosság. 9.1 11.1. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján a Tervező által elkészített Dokumentáció a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt áll. A jelen Szerződés alapján elkészített terv és ehhez kapcsolódó munkarészek szerzői vagyoni jogai a Tervező tulajdonában maradnaktulajdonát képezik. 9.2 11.2. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelőt a jelen Szerződés alapján elkészített Dokumentáció vonatkozásában, egyszeri felhasználási jog illeti meg. A Megrendelő azt csak a jelen Szerződésben rögzített célra, a Szerződés szerinti lakóépület kivitelezésére jogosult felhasználni. Megrendelő a terv egyszeri felhasználásának jogát a tervezési díj teljes megfizetésével szerzi meg. (Felek a dokumentáció felhasználási jogáról ettől eltérően is – külön díjazás ellenében – megállapodhatnak). 9.3 11.3. A Dokumentáció (vagy annak részei) ismételt felhasználásához, másnak történő átadásához, illetve átengedéséhez a Tervező külön írásbeli engedélye szükséges. Ennek megszegése esetén a Megrendelő kártérítési felelősséggel tartozik a Tervező felé. 9.4 11.4. A Tervező jogszavatosságot vállal azért, hogy az általa készített Dokumentáción harmadik személynek felhasználási vagy egyéb korlátozó joga nem áll fenn. A Tervező szavatosságot vállal azért, hogy az általa elkészített Dokumentáció a jelen Szerződés aláírásának időpontjában hatályban lévő jogszabályoknak megfelel.

Appears in 2 contracts

Samples: Tervézési És Felhasználási Szerződés, Tervezési És Felhasználási Szerződés

Szerzői jogok, jog- és kellékszavatosság. 9.1 12.1. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján a Tervező által elkészített Dokumentáció a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt áll. A jelen Szerződés alapján elkészített terv és ehhez kapcsolódó munkarészek a Tervező tulajdonában maradnak. 9.2 12.2. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelőt a jelen Szerződés alapján elkészített Dokumentáció vonatkozásában, egyszeri egy- szeri felhasználási jog illeti meg. A Megrendelő azt csak a jelen Szerződésben rögzített célra, a Szerződés szerinti lakóépület kivitelezésére jogosult felhasználni. Megrendelő a terv egyszeri felhasználásának jogát a tervezési díj teljes megfizetésével szerzi megmeg.(Felek a dokumentáció felhasználási jogáról ettől eltérően is – külön díjazás ellenében – megállapodhatnak). 9.3 12.3. A Dokumentáció (vagy annak részei) ismételt felhasználásához, másnak történő átadásához, illetve átengedéséhez a Tervező külön írásbeli engedélye szükséges. Ennek megszegése esetén a Megrendelő kártérítési felelősséggel tartozik a Tervező felé. 9.4 12.4. A Tervező jogszavatosságot vállal azért, hogy az általa készített Dokumentáción harmadik személynek felhasználási vagy egyéb korlátozó joga nem áll fenn. A Tervező szavatosságot vállal azért, hogy az általa elkészített Dokumentáció a jelen Szerződés aláírásának időpontjában hatályban lévő jogszabályoknak megfelel.

Appears in 1 contract

Samples: Tervezési És Felhasználási , Valamint Tervezői Művezetési Szerződés

Szerzői jogok, jog- és kellékszavatosság. 9.1 Felek 10.1. A szerződő felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján a Tervező által elkészített Dokumentáció tervdokumentáció a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt áll. A jelen Szerződés alapján elkészített terv és ehhez kapcsolódó munkarészek a Tervező tulajdonában maradnak. 9.2 Felek 10.2. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelőt a jelen Szerződés alapján elkészített Dokumentáció vonatkozásában, kiviteli tervdokumentáció vonatkozásában egyszeri felhasználási jog illeti meg. A Megrendelő azt csak a jelen Szerződésben rögzített célra, a Szerződés szerinti lakóépület építmény kivitelezésére jogosult felhasználni. A felhasználás feltétele, hogy Megrendelő Tervezőnek a terv egyszeri felhasználásának jogát a tervezési díj teljes megfizetésével szerzi megjelen Szerződésben meghatározott tervezési- és felhasználási díjat szerződésszerűen teljesítse. 9.3 10.3. A Dokumentáció tervdokumentáció (vagy annak részei) ismételt felhasználásához, másnak történő átadásához, illetve átengedéséhez a Tervező külön írásbeli engedélye vagy a szerződő felek írásbeli megállapodása szükséges. Ennek megszegése esetén a Megrendelő kártérítési felelősséggel tartozik a Tervező felé. 9.4 A 10.4. Tervező jogszavatosságot vállal azért, hogy az általa készített Dokumentáción tervdokumentáción harmadik személynek felhasználási vagy egyéb korlátozó joga nem áll fenn. A Tervező szavatosságot vállal azért, hogy az általa elkészített Dokumentáció tervdokumentáció a jelen Szerződés aláírásának időpontjában hatályban lévő jogszabályoknak megfelel.

Appears in 1 contract

Samples: Design and Utilization Agreement

Szerzői jogok, jog- és kellékszavatosság. 9.1 12.1. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján a Tervező által elkészített Dokumentáció a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt áll. A jelen Szerződés alapján elkészített terv és ehhez kapcsolódó munkarészek szerzői vagyoni jogai a Tervező tulajdonában maradnaktulajdonát képezik. 9.2 12.2. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelőt a jelen Szerződés alapján elkészített Dokumentáció vonatkozásában, egyszeri felhasználási jog illeti meg. A Megrendelő azt csak a jelen Szerződésben rögzített célra, a Szerződés szerinti lakóépület kivitelezésére jogosult felhasználni. Megrendelő a terv egyszeri felhasználásának jogát a tervezési díj teljes megfizetésével szerzi meg. (Felek a dokumentáció felhasználási jogáról ettől eltérően is – külön díjazás ellenében – megállapodhatnak). 9.3 12.3. A Dokumentáció (vagy annak részei) ismételt felhasználásához, másnak történő átadásához, illetve átengedéséhez a Tervező külön írásbeli engedélye szükséges. Ennek megszegése esetén a Megrendelő kártérítési felelősséggel tartozik a Tervező felé. 9.4 12.4. A Tervező jogszavatosságot vállal azért, hogy az általa készített Dokumentáción harmadik személynek felhasználási vagy egyéb korlátozó joga nem áll fenn. A Tervező szavatosságot vállal azért, hogy az általa elkészített Dokumentáció a jelen Szerződés aláírásának időpontjában hatályban lévő jogszabályoknak megfelel.

Appears in 1 contract

Samples: Tervezési És Felhasználási Szerződés