Tervmódosítás mintaszakaszok

Tervmódosítás. Tervező a Megrendelő által elfogadott vázlatterven, ill. a Dokumentáción a Megrendelő hozzájárulása nélkül lényegi módosítást nem végezhet, azt nem egészítheti ki, abból nem hagyhat ki, kivéve, amennyiben ez szakmai kötelessége, ill. amennyiben ez a kivitele- zés során szükséges, ezen esetekben Megrendelőt késedelem nélkül értesíteni kell. A kivitelezés során a Megrendelő által kezdemé- nyezett esetleges tervmódosítások elkészítését a jelen szerződésben meghatározott tervezési díj nem tartalmazza, az a felek meg- egyezésének tárgya, tekintettel az adott módosítás mértékére.
Tervmódosítás. Tervező a Megrendelő által elfogadott dokumentáción a Megrendelő hozzájárulása nélkül lényegi módosítást nem végezhet, azt nem egészítheti ki, abból nem hagyhat ki, kivéve, ha ahhoz Megrendelő írásban hozzájárul.
Tervmódosítás. Kivitelezői számlaigazolás Megvalósulási terv készítése eltérés esetén – szükség szerint külön tervezési szerződés keretein belül készül
Tervmódosítás. I.6.1. Tervmódosításnak minősül a végleges tervdokumentációk átadása után felmerülő, nem tervezési hibából adódó változtatási igények alapján a tervdokumentáció átdolgozása. I.6.2. Megrendelő köteles az általa vagy a kivitelező által kért - tervezési hibának minősülő módosítások kivételével - tervmódosítások díját a Tervező részére megfizetni, ennek díja 50.000 HUF + ÁFA /mérnöknap, minimális egysége fél mérnöknap.
Tervmódosítás. Tervező a Megrendelő által elfogadott, jóváhagyott tervet követően az építészeti-műszaki tervdokumentáción a Megrendelő hozzájárulása nélkül lényegi módosítást nem végezhet, azt nem egészítheti ki, abból nem hagyhat ki, kivéve, amennyiben ez szakmai kötelessége, vagy műszaki szükségességből adódik, ezen esetben Megrendelőt késedelem nélkül értesíteni kell. Amennyiben az építésügyi hatóságok bármelyike a Tervező hibájára visszavezethető hiánypótlást vagy kiegészítést ír elő, úgy soron kívül a Tervező köteles a terv hibájának vagy hiányosságának kijavítására, illetve pótlására - díjleszállítás következménye nélkül.
Tervmódosítás. Szolgáltató a Megbízó által jóváhagyott terven Megbízó hozzájárulása nélkül módosítást nem végezhet, azt nem egészítheti ki, abból nem hagyhat ki, kivéve, amennyiben ez szakmai kötelessége, illetve amennyiben ez a kivitelezés során szükségessé válik. Ilyenkor Megbízót késedelem nélkül értesíteni kell. A Megbízó, az általa már elfogadott terven három alkalommal kezdeményezhet módosítást díjmentesen, amennyiben az nem mond ellent a tervezés koncepciójának. Minden további módosítás díjköteles, melynek díja nettó 18.000 HUF/tervezői óra Megbízó a módosítás igényét elektronikus úton köteles Szolgáltatóval közölni.

Related to Tervmódosítás

  • Módosítás 21.1 Jelen Szerződés kizárólag írásban módosítható, a Kbt. 141. § -ában foglaltak alapján. A Szerződés módosítása kizárólag úgy érvényes, ha a szerződésmódosítást a Felek által cégszerűen aláírt egy okirat foglalja magában, azaz a Szerződés módosítását mindkét Fél által aláírt egyazon okiratnak kell tartalmaznia. A Szerződés nem módosítható egyoldalú nyilatkozattal, levélváltással, ráutaló magatartással, vagy szóbeli jognyilatkozattal sem. 21.2 Nem minősül szerződésmódosításnak valamely Fél jelen Szerződésben meghatározott adataiban (pl. levelezési cím, számlavezető pénzintézet, bankszámlaszám) vagy a felhasználási helyek jellemzőit jelentő adatokban (pl. gázmérő csere, mérési és felhasználási hely műszaki átalakítása) bekövetkezett jogszerű változás. 21.3 A Kbt. 141. § szerinti szerződésmódosítás az, ha a Felhasználó felhasználási helyet érintő esetleges és előre nem látható intézményi átszervezés, vagy a Felhasználói érdekkörben felmerülő bármely jogügylet folytán Felhasználó helyett más alany válna az adott felhasználási hely fenntartójává, vagy minősülne e felhasználási helyen felhasználónak, és ennek folytán az adott fenntartó a Szerződésben Felhasználó helyébe lépne (Felhasználói jogutódlás). A jogutódlás bekövetkeztéről Kereskedőt Felhasználó a jogutód Szerződést elfogadó nyilatkozatának csatolásával (Felhasználó és a jogutód nyilatkozata egy okiratban is kifejezhető) írásban értesíti legalább 30 (harminc) nappal a jogutódlás megállapodott időpontját megelőzően. A jogutódlás naptári hónap első napjára szólhat. A jogutódlás az értesítés Kereskedői kézhezvételével, az abban megjelöl jogutódlási időponttal (ez a kézhezvételt követő legkorábbi 30. (harmincadik) napot követő hónap első napja) hatályosul. A Felhasználói jogutód felhasználó jogosult és köteles a Kereskedővel jelen Szerződésnek megfelelő tartalommal a jogutódlást tartalmazó megállapodást kötni, a jogutódlással érintett felhasználási helyekre vonatkozóan. A jogutódlás esetén a jogutódot a Szerződésben foglaltak teljesítésének kötelme a jogutódlással érintett felhasználási hely(ek) vonatkozásában terheli, beleértve a felhasználási helyeken való Szerződött Földgázmennyiség átvételével kapcsolatos kötelezettséget. Felhasználó vonatkozásában meghatározott Szerződött Földgázmennyiséget a jogutódlással érintett felhasználási helyek Szerződött Földgázmennyiségeivel csökkenteni kell. A jogutódlás a Szerződés 1. sz. mellékletét a jogutódlással érintett felhasználási helyet illetően módosítja. A jogutódlással az 1. sz. mellékletből a jogutódlással érintett felhasználási hely elhagyásra kerül.

  • Módosítások A jelen Szerződés bármilyen változtatása vagy kiegészítése csak akkor érvényes, ha azt a Felek írásban teszik, és BÉRBEADÓ és BÉRLŐ egyaránt aláírja.

  • Szolgáltatáscsomag módosítás A Szolgáltató jogosult az Előfizető előzetes értesítése mellett az általa szolgáltatott szolgáltatáscsomagok tartalmát megváltoztatni az Előfizetői igényeket felmérő reprezentatív piackutatás vagy dokumentált egyéb piaci információk, valamint a szolgáltatással kapcsolatos díjak gazdasági hatása alapján. vagy a szolgáltatáscsomag megszüntetésre kerül.

  • Szerződésmódosítás A Szerződés csak közös megegyezéssel, írásban módosítható. Nem minősül szerződés- módosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 (tíz) napos határidővel, vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 (tíz) napon belül köteles értesíteni.

  • Szerződésmódosítási díj Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.

  • Szolgáltatás Szolgáltatási kategória

  • Adatszolgáltatás Az előfizető a Szolgáltató kérésére köteles az adatszolgáltatásra: - ha a hálózat biztonságát veszélyeztető magatartást tapasztal az előfizető részéről, - ha nem megfelelő végberendezés használatát tapasztalja a Szolgáltató, - ha a személyes adatok valódiságával kapcsolatban megtévesztő magatartást tapasztal, - ha bűnüldöző szervek, nemzetbiztonság és honvédelem szervek kérnek információkat a szolgáltatótól és azt, csak az előfizető adatszolgáltatásával tudja teljesíteni.

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a)) Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia. Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit. ▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya, ▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon. SAT TV: Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.

  • Hívásvárakoztatás Egy, már folyamatban lévő hívás közben sípoló hang jelzi, hogy új hívás érkezett, a hívott fél így eldöntheti, hogy fogadja-e az új hívást. A hívó fél ebben az esetben nem foglalt hangot hall, hanem úgy érzékeli, hogy a szám kicseng. A hívásvárakoztatás és a hívástartás szolgáltatások együttes használatával az aktív hívást nem kell befejezni az új hívás fogadásához, és lehetőség van arra is, hogy az Előfizető a beszélőpartnereivel felváltva beszéljen. ❖ Az igénybevétel feltétele: A hívásvárakoztatást a Szolgáltató minden Előfizetőnek díjmentesen aktiválja az alapszolgáltatással együtt. ❖ Az igénybevétel korlátja: Előfordulhat, hogy a mobiltelefon nem alkalmas a szolgáltatás igénybevételére. ❖ A szolgáltatás havi előfizetési díja: Hívásvárakoztatás díjmentes Hívásvárakoztatás esetén a hívó fél a beszélgetési díjakat a hívott bejelentkezésétől a hívás bontásáig, hívott partnerenként külön-külön fizeti.

  • Alapszolgáltatás (1) Az ADSL alapú (nagysebességű) Internet hozzáférési alapcsomagok szélessávú digitális hozzáférési lehetőséget nyújtanak az Előfizetőknek a Szolgáltatás igénybe vételére. (2) A Szolgáltatás a Szolgáltató ADSL hálózatára, és a Szolgáltató azon Társszolgáltatóinak előfizetői hálózatára épül, amelyen a Társszolgáltatók az Előfizetőiknek telefonszolgáltatást, telefonszolgáltatás nélküli ADSL hozzáférést, vagy Vonal-üzembentartási Szolgáltatást nyújtanak sodrott érpáron, és amely Társszolgáltatókkal a Szolgáltató nagykereskedelmi ADSL Szolgáltatás igénybevételére hálózati szerződést kötött. Az ADSL hozzáférés elnevezés a továbbiakban összefoglalóan jelenti az ADSL, ADSL2+, VDSL technológiákat. Ahol a Szolgáltató vagy a Társszolgáltató terület specifikus szolgáltatást nyújt, külön jelölésre kerül. (3) A Szolgáltatás azokon az Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési pontokon vehető igénybe, ahol a műszaki feltételek (fizikai érpár, távolság stb.) biztosítottak. Az igénybevétel további feltétele, hogy telefonszolgáltatás mellett igénybe vett egyéb Szolgáltatás esetén az Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton élő telefonszolgáltatás nem áll korlátozás vagy szüneteltetés alatt. Az ADSL kapcsolat aktuális sebessége többek között függ a Szolgáltató által beállított maximális sávszélességtől, ill. a Szolgáltató adatközpontjától mért fizikai távolságtól, annak forgalmi és műszaki jellemzőitől, az Előfizető által látogatott honlap kapacitásától és annak válaszidejétől valamint a használt átviteli protokolltól. Az ADSL kapcsolat kb. 2 km-en belül érheti el a maximális teljesítményét Az ADSL alapú szolgáltatás maximális hatótávolsága kb. 5 km, amely távolság felett csak egyedi vizsgálatok alapján létesíthető. A VDSL alapú kapcsolat kb. 500 m-en belül érheti el a maximális teljesítményét, e felett csak egyedi vizsgálatok alapján létesíthető. (4) Az ADSL alapú Szolgáltatás egy olyan digitális átvitel-technikai megoldáson alapul, mely a meglévő, hírközlő Előfizetői hálózat sodrott rézvezetékét felhasználva a hagyományos telefonszolgáltatás által használt beszédsáv felett másodlagos kihasználásként nagysebességű, de aszimmetrikus (letöltés irányban a Szolgáltatótól az Előfizető felé magasabb, míg feltöltés irányban az Előfizetőtől a Szolgáltató felé alacsonyabb) adatátviteli lehetőséget biztosít. (5) A hagyományos alapsávi analóg (POTS) típusú, vagy digitális ISDN (2B+D) szolgáltatások zavarása nélkül vehető igénybe a Szolgáltató ADSL alapú nagysebességű Internet elérés Szolgáltatása, mert a felhasznált ADSL átvitel-technikai rendszer az adatátviteli csatorna biztosítására mind az Előfizetői oldalon, mind pedig hálózati oldalon hozzáférésenként egy-egy leválasztó szűrőt alkalmaz. (6) Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton Előfizető a több szolgáltatást is igénybe vesz, a szolgáltatások korlátozása vagy szüneteltetése az ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint történhet. Az ADSL alapú Internet hozzáférésen történő bejelentkezéshez (PPPoE) az Előfizetői szerződésben rögzített felhasználónevet és jelszót kell használni, legfeljebb egy aktív bejelentkezés lehetséges. Az internet elérés háztartáson vagy telephelyen belül több eszköz közötti megosztáshoz olyan végberendezés (pl. broadband router) alkalmazása szükséges, amely képes az internet forgalom megosztására és a hálózati címfordítás (NAT) funkció kezelésére. (7) Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton az Előfizető az ADSL internet szolgáltatás mellett a Szolgáltató Internet Protokollon keresztül nyújtott műsorterjesztési (IPTV) szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek szerinti IPTV szolgáltatást is igénybe vesz, az ADSL internet és az IPTV szolgáltatás egyidejű használata esetén – a szolgáltatás műszaki sajátosságaiból eredően – előfordulhat, hogy az egyes szolgáltatások minősége a rögzített paramétereikhez képest alacsonyabb, ám ez a minőségromlás a garantált sebesség-értékeket nem érinti. (8) Az Internethez való kapcsolódáskor a kapcsolat idejére, amennyiben az Előfizető nem rendelkezik Fix IP kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel, a Szolgáltató publikus, vagy CGN IP cím tartományából véletlenszerűen kiválasztott IP cím rendelődik a végberendezésre csatlakoztatott eszközhöz, pl. az Előfizető számítógépéhez.