Common use of Szerzői jogok Clause in Contracts

Szerzői jogok. A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog védelme alatt állnak. Szolgáltató a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető termékek rendelése során megjelenített valamennyi tartalomnak, bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, megvalósítást). A Honlap tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett csak. A Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 2 contracts

Samples: Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Határon, Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Határon

Szerzői jogok. A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog védelme alatt állnak. Szolgáltató a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető termékek rendelése szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak, bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, megvalósítást). A Honlap tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett csak. A Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 1 contract

Samples: www.mornb.hu

Szerzői jogok. A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai megoldásai, és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog védelme alatt állnak. Szolgáltató a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető termékek rendelése szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak, bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, megvalósítást). A Honlap tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett csak. A Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vásárlónak Résztvevőnek a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 1 contract

Samples: www.balaton-atuszas.hu

Szerzői jogok. A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai megoldásai, és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog védelme alatt állnak. Szolgáltató a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető termékek rendelése szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak, bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, megvalósítást). A Honlap tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett csak. A Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 1 contract

Samples: fitwaydebrecen.hu

Szerzői jogok. A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog védelme alatt állnak. Szolgáltató a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető termékek rendelése szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak, bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, megvalósítást). A Honlap tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása a az Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett csak. A Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Vásárlónak Felhasználónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a az Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a az Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a az Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Appears in 1 contract

Samples: hrfestjobs.com

Szerzői jogok. A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog védelme alatt állnak. Szolgáltató a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető termékek rendelése során megjelenített valamennyi tartalomnak, bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, ,szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ,ahasználtszoftveresésegyébmegoldásokat,megvalósítást). A Honlap tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett csak. A Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése egyetlenrendelkezése sem biztosít jogot a Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók egyébformában nemhasználhatók fel vagy hasznosíthatók. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, ,lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni,abbanújadatokatelhelyezni,vagymeglévőadatokatfelülírni.

Appears in 1 contract

Samples: Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Határon