Szolgáltatási jóváírás mintaszakaszok

Szolgáltatási jóváírás. Követelést csak naplózott, az IBM 1. súlyossági szintű támogatási problémákra vonatkozó előírásainak megfelelően a vonatkozó Szolgáltatásért felelős IBM vevőszolgálathoz elküldött ügyfélszolgálati kérvény birtokában lehet elküldeni. Minden, az Eseménnyel kapcsolatos szükséges adatot részletesen meg kell adnia, beleértve az Esemény első észlelésének időpontját is, és ésszerű keretek között, az 1. Súlyossági szintű ügyfélszolgálati kérvényeknél meghatározott mértékben segítenie kell az IBM szakértőit az Esemény okainak feltárásában és a probléma megoldásában. A kérvény naplózásának legfeljebb huszonnégy (24) órával azt követően kell megtörténnie, hogy észlelte az Eseménynek a Szolgáltatás igénybevételére gyakorolt hatását. Az Ön Meghatalmazott Kapcsolattartónak legfeljebb három (3) munkanappal azon Szerződéses Hónap utolsó napja után el kell küldenie a Szolgáltatási Jóváírásra vonatkozó Követelését, amelyben a Követelés alapjául szolgáló esemény történt. A Meghatalmazott kapcsolattartónak minden a Követeléssel kapcsolatos fontos részletet meg kell adnia, nem kizárólagosan beleértve a vonatkozó Eseményekkel és a nem teljesülő szolgáltatásszinttel kapcsolatos részleteket. Az IBM belső eszközökkel méri az egyes Szerződéses Hónapokban bekövetkező teljes Állásidőt az alábbi táblázatban látható megfelelő Szolgáltatási Szintre vonatkozóan. A Szolgáltatási Jóváírások alapja az Állásidő időtartama attól az időponttól kezdődően, amelyet a bejelentésben az Állásidő első észlelési időpontjaként jelölt meg. Ha egy Vevő egy Alkalmazási Állásidővel és egy Beérkezőadat-feldolgozási Állásidővel kapcsolatos Esemény egyidejű bekövetkezését jelenti be, az IBM az Állásidő egymást átfedő időszakait egyetlen Állásidő-periódusnak tekinti, nem pedig két külön Állásidő-periódusnak. Az IBM minden megalapozott Követelésnél a lehető legnagyobb mértékű Szolgáltatási Jóváírást alkalmazza az egyes Szerződéses Hónapokban elért Szolgáltatási Szintnek megfelelően az alábbi táblázatok szerint. Az IBM nem köteles egy adott Szerződéses Hónapban több alkalommal Szolgáltatási Jóváírást fizetni ugyanaz(ok)ért az Esemény(ek)ért. A Csomagban Kapható Szolgáltatások (önálló, csomagba rendezett és közös áron értékesített Szolgáltatások) esetén a Szolgáltatási Jóváírás számításának alapja a Csomagban Kapható Szolgáltatások közös árának egy hónapra eső része, nem pedig az egyes Szolgáltatások havi előfizetési díja. Egy Szerződéses hónapban csak a csomagban értékesített Szolgáltatások egyikével kapcsolatba...

Related to Szolgáltatási jóváírás

  • Szolgáltatás Szolgáltatási kategória

  • Szolgáltatási díj A fizetendő szolgáltatási díj a mindenkor érvényes szolgáltatás megrendelő íveken szereplő szolgáltatási ellenértéknek megfelelően kerülnek összesítésre és kiszámlázásra.

  • SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK HAVI DÍJAK:

  • Szolgáltatási táblázat Jelen Biztosítási feltételek melléklete, amely tartalmazza a Biztosító szolgáltatásait és ezek Biztosítási Összegeit.

  • Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.

  • Egyéb szolgáltatások A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • Szerződésmódosítási díj Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • A Szolgáltatás Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az ajánlaton, illetve a biztosítási kötvényben feltüntetett Szol- gáltatási táblázatban meghatározott összeget fizeti meg, a Különös feltételekben részletezett szabályok alapján.