SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS mintaszakaszok

SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS. A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára a jelen szerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Felek megegyezése szerint az alábbi elemekkel: - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére az Ügyfél illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint az Ügyfél tulajdonát képező - pénzügyi eszközökről; - értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; - az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközökből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB jelen szerződés megkötésével vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya.
SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről (Cégjegyzékszám: Törvényes képviselő: )
SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS. A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára a jelen szerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Felek megegyezése szerint az alábbi elemekkel: - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére az Ügyfél illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint az Ügyfél tulajdonát képező - pénzügyi eszközökről; - értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; - az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközökből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB jelen szerződés megkötésével vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya. Az Ügyfél-főszámla egyik eleme az SPB által vezetett, az Ügyfél pénzeszközeinek nyilvántartására szolgáló Ügyfélszámla. Az SPB ügyfélszámlán tartja nyilván az Ügyfelet megillető bevételt, és az ügyfélszámláról teljesíti az ügyfelet terhelő kifizetést. Jelen szerződés szerinti ügyfélszámlán kizárólag a befektetési, kiegészítő befektetési szolgáltatással kapcsolatos, valamint az értékpapírok hozamából, elidegenítéséből származó összeg elszámolása bonyolítható le. Az ügyfélszámláról az a felett a IV.1.3. pont szerint rendelkezni jogosult kizárólag a számlatulajdonos Ügyfél nevére szóló más ügyfélszámlára vagy hitelintézetnél vezetett fizetési számlára kezdeményezhet átutalást. Ügyfélszámlával kapcsolatban a fizetési módok közül átutalás vagy készpénzfizetés alkalmazható. Átutalási megbízás értékhatárra tekintet nélkül is benyújtható. Átutalási megbízás értéknap feltüntetésével is benyújtható. Ebben az esetben az ügyfélszámlán történő terhelés az Ügyfél által megjelölt értéknapon történik. Az Ügyfél rendelkezése alapján indított átutalási megbízás SPB részéről történő továbbításának feltétele, hogy az Ügyfél rendelkezése tartalmazza a megfelelő adatokat, így adott hitelintézet, befektetési vállalkozás megjelölését, a jogosult nevét, pénzforgalmi jelzőszámát, az átutalni kívá...
SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Név/Cégnév: Lakcím/Székhely: (Cégjegyzékszám: Törvényes képviselő: )

Related to SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS

  • Szolgáltatások A Szolgáltató minden Küldeményt az átvétel elismerését követően könyvelve, nyilvántartva, kézbesítéskor átvetetve szállít és kézbesít. (a díjakat lásd a 1. számú, Teljes Árajánlat mellékletben)