Számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatok és egyéb dokumentumok, feljegyzések pótlása. Ha a Biztosítási Időszak alatt a Biztosított felfedezi és tájékoztatja a Biztosítót arról, hogy ügyfeleinek azon számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatai, vagy más dokumentumai, feljegyzései, amelyekért jogszabály szerint a Biztosított felelős, illetve amelyekről feltételezhető, hogy a Biztosított vagy általa megbízott bármilyen más személy őrizetében, letéti őrzésében vannak, és azok a Biztosított Szakmai Tevékenységének végzése során megsemmisültek, megsérültek, elvesztek, megváltoztak vagy törlődtek, a Biztosító megtéríti a Biztosítottnak az ilyen adatok, dokumentumok vagy feljegyzések pótlása vagy helyreállítása kapcsán felmerült indokolt költségeket és ráfordításokat, amennyiben: 2.5.1. a kár vagy veszteség a számítástechnikai rendszerekkel kapcsolatos adatok és más dokumentumok, feljegyzések biztosított vagy az általa megbízott személy általi szállítása alatt vagy a Biztosított vagy általa megbízott harmadik személy őrizete során keletkezett, és a Biztosított vagy az általa megbízott személy minden tőle észszerűen elvárható intézkedést megtett az elveszett adatok, dokumentumok, feljegyzések felkutatása érdekében; 2.5.2. minden a kárigénnyel kapcsolatban felmerült költség és ráfordítás a Biztosító által jóváhagyott számlákkal, egyéb bizonylatokkal alátámasztható; 2.5.3. a Kárigény nem elhasználódás, törés, szakadás és/vagy a fokozatos állapotromlás, a molyok és férgek, rágcsálók okozta károkból ered.
Appears in 1 contract
Samples: Szakmai Felelősségbiztosítás
Számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatok és egyéb dokumentumok, feljegyzések pótlása. Ha a Biztosítási Időszak alatt a Biztosított felfedezi és tájékoztatja a Biztosítót arról, hogy ügyfeleinek azon számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatai, vagy más dokumentumai, feljegyzései, amelyekért jogszabály szerint a Biztosított felelős, illetve amelyekről feltételezhető, hogy a Biztosított vagy általa megbízott bármilyen más személy őrizetében, letéti őrzésében vannak, és azok a Biztosított Szakmai Tevékenységének végzése során megsemmisültek, megsérültek, elvesztek, megváltoztak vagy törlődtek, a Biztosító megtéríti a Biztosítottnak az ilyen adatok, dokumentumok vagy feljegyzések pótlása vagy helyreállítása kapcsán felmerült indokolt költségeket és ráfordításokat, amennyiben:
2.5.1. 2.5.1 a kár vagy veszteség a számítástechnikai rendszerekkel kapcsolatos adatok és más dokumentumok, feljegyzések biztosított vagy az általa megbízott személy általi szállítása alatt vagy a Biztosított vagy általa megbízott harmadik személy őrizete során keletkezett, és a Biztosított vagy az általa megbízott személy minden tőle észszerűen ésszerűen elvárható intézkedést megtett az elveszett adatok, dokumentumok, feljegyzések felkutatása érdekében;
2.5.2. 2.5.2 minden a kárigénnyel kapcsolatban felmerült költség és ráfordítás a Biztosító által jóváhagyott számlákkal, egyéb bizonylatokkal alátámaszthatóatámasztható;
2.5.3. 2.5.3 a Kárigény nem elhasználódás, törés, szakadás és/vagy a fokozatos állapotromlás, a molyok és férgek, rágcsálók okozta károkból ered. A jelen kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó Kártérítési Limit az adott Biztosítási Időszakra maximum €150,000-nak megfelelő forintösszeg, az Önrészesedés káreseményenként pedig a Kár 10%-a, de minimum €5,000-nak megfelelő forintösszeg.
Appears in 1 contract
Samples: Professional Services
Számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatok és egyéb dokumentumok, feljegyzések pótlása. Ha a Biztosítási Időszak alatt a Biztosított felfedezi és tájékoztatja a Biztosítót arról, hogy ügyfeleinek azon számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatai, vagy más dokumentumai, feljegyzései, amelyekért jogszabály szerint a Biztosított felelős, illetve amelyekről feltételezhető, hogy a Biztosított vagy általa megbízott bármilyen más személy őrizetében, letéti őrzésében vannak, és azok a Biztosított Szakmai Tevékenységének végzése során megsemmisültek, megsérültek, elvesztek, megváltoztak vagy törlődtek, a Biztosító megtéríti a Biztosítottnak az ilyen adatok, dokumentumok vagy feljegyzések pótlása vagy helyreállítása kapcsán felmerült indokolt költségeket és ráfordításokat, amennyiben:
2.5.1. a kár vagy veszteség a számítástechnikai rendszerekkel kapcsolatos adatok és más dokumentumok, feljegyzések biztosított vagy az általa megbízott személy általi szállítása alatt vagy a Biztosított vagy általa megbízott harmadik személy őrizete során keletkezett, és a Biztosított vagy az általa megbízott személy minden tőle észszerűen elvárható intézkedést megtett az elveszett adatok, dokumentumok, feljegyzések felkutatása érdekében;
2.5.2. minden a kárigénnyel kapcsolatban felmerült költség és ráfordítás a Biztosító által jóváhagyott számlákkal, egyéb bizonylatokkal alátámasztható;
2.5.3. a Kárigény nem elhasználódás, törés, szakadás és/vagy a fokozatos állapotromlás, a molyok és férgek, rágcsálók okozta károkból ered. A jelen kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó Kártérítési Limit az adott Biztosítási Időszakra maximum €150,000-nak megfelelő forintösszeg, az Önrészesedés káreseményenként pedig a Kár 10%-a, de minimum €5,000-nak megfelelő forintösszeg.
Appears in 1 contract
Samples: Szakmai Felelősségbiztosítás
Számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatok és egyéb dokumentumok, feljegyzések pótlása. Ha a Biztosítási Időszak alatt a Biztosított felfedezi és tájékoztatja a Biztosítót arról, hogy ügyfeleinek azon számítástechnikai eszközzel kapcsolatos adatai, vagy más dokumentumai, feljegyzései, amelyekért jogszabály szerint a Biztosított felelős, illetve amelyekről feltételezhető, hogy a Biztosított vagy általa megbízott bármilyen más személy őrizetében, letéti őrzésében vannak, és azok a Biztosított Szakmai Tevékenységének végzése során megsemmisültek, megsérültek, elvesztek, megváltoztak vagy törlődtek, a Biztosító megtéríti a Biztosítottnak az ilyen adatok, dokumentumok vagy feljegyzések pótlása vagy helyreállítása kapcsán felmerült indokolt költségeket és ráfordításokat, amennyiben:
2.5.1. 2.5.1 a kár vagy veszteség a számítástechnikai rendszerekkel kapcsolatos adatok és más dokumentumok, feljegyzések biztosított vagy az általa megbízott személy általi szállítása alatt vagy a Biztosított vagy általa megbízott harmadik személy őrizete során keletkezett, és a Biztosított vagy az általa megbízott személy minden tőle észszerűen ésszerűen elvárható intézkedést megtett az elveszett adatok, dokumentumok, feljegyzések felkutatása érdekében;
2.5.2. 2.5.2 minden a kárigénnyel kapcsolatban felmerült költség és ráfordítás a Biztosító által jóváhagyott számlákkal, egyéb bizonylatokkal alátámaszthatóatámasztható;
2.5.3. 2.5.3 a Kárigény nem elhasználódás, törés, szakadás és/vagy a fokozatos állapotromlás, a molyok és férgek, rágcsálók okozta károkból ered.
Appears in 1 contract
Samples: Professional Services