SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK KOCKÁZATA. Az alapkezelő opciós, határidős, egyéb származékos ügyleteket köthet. A szár- mazékos ügyletek jellegüknél fogva sokkal magasabb kockázatokat hordoznak magukban, mint a tőkeáttételt nem igénylő befektetési formák. Ezen kockázatok megfelelő befektetési technikákkal csökkenthetők, azonban teljes mértékben ki nem zárhatók. A származtatott ügyletekkel kapcsolatban az ügyletek jellegéből adódóan számos bizonytalansági tényező léphet fel, mint például az esedékes- ségkori piaci ár, árfolyamkockázat, kamatkockázat, báziskockázat, stb. Rövid tá- von előfordulhat, hogy egy termék tőzsdei elszámolóára eltér a piaci viszonyok (az alaptermék ára és az állampapírok hozama) által indokolt szinttől. Ezek az előre ki nem számítható események kedvezőtlenül érinthetik az alapok nettó értékét. Tőzsdén kívüli származtatott ügyletek esetében az ügyletnek nem része az el- számolóházi garancia, ezért ekkor az adott alapnak az ügyfél nemteljesítéséből eredő (partner) kockázatot is fel kell vállalnia, mivel előfordulhat, hogy az ügylet lejáratakor a másik szerződéses fél nem képes teljesíteni kötelezettségét. A tőkeáttétellel vagy rövid (short) pozícióval való kereskedés a befektetett összeg- nél is nagyobb mértékű veszteséggel járhat. További kockázatot jelenthet, ha az alap nem csak devizaárfolyam fedezeti céllal, hanem hatékony portfoliómegvalósítási céllal is köthet származtatott ügyleteket. Az alap portfóliójában lévő származtatott ügyletek megkötésében részt vevő üz- leti partnerek fizetőképességében, illetve gazdálkodásában beállt kedvezőtlen változás hátrányosan befolyásolhatja a származtatott ügyleteken képződő nyere- ség alapnak történő kifizetését. Az azonnali piaci árak elmozdulása – az áttételi hatás miatt – a származtatott ügyeltek piaci árában nagyobb mértékű változást okozhat.
Appears in 15 contracts
Samples: Öngondoskodási Terv, Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás, Signal Nyugdíj Terv
SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK KOCKÁZATA. Az alapkezelő opciós, határidős, egyéb származékos ügyleteket köthet. A szár- mazékos ügyletek jellegüknél fogva sokkal magasabb kockázatokat hordoznak magukban, mint a tőkeáttételt nem igénylő befektetési formák. Ezen kockázatok megfelelő befektetési technikákkal csökkenthetők, azonban teljes mértékben ki nem zárhatókzárhatóak. A származtatott ügyletekkel kapcsolatban az ügyletek jellegéből adódóan számos bizonytalansági tényező léphet fel, mint például az esedékes- ségkori piaci ár, árfolyamkockázat, kamatkockázat, báziskockázat, stb. Rövid tá- von távon előfordulhat, hogy egy termék tőzsdei elszámolóára eltér a piaci viszonyok (az alaptermék ára és az állampapírok hozama) által indokolt szinttől. Ezek az előre ki nem számítható események kedvezőtlenül érinthetik az alapok eszközalapok nettó értékéteszközértékét. Tőzsdén kívüli származtatott ügyletek esetében az ügyletnek ügylet- nek nem része az el- számolóházi elszámolóházi garancia, ezért ekkor az adott alapnak eszközalapnak az ügyfél nemteljesítéséből eredő (partner) kockázatot is fel kell vállalnia, mivel előfordulhat, hogy az ügylet lejáratakor a másik szerződéses fél nem képes teljesíteni tel- jesíteni kötelezettségét. A tőkeáttétellel vagy rövid (short) pozícióval való kereskedés keres- kedés a befektetett összeg- nél összegnél is nagyobb mértékű veszteséggel járhat. További kockázatot jelenthet, ha az alap eszközalap nem csak devizaárfolyam fedezeti céllal, hanem hatékony portfoliómegvalósítási céllal is köthet származtatott ügyleteket. Az alap eszközalap portfóliójában lévő származtatott ügyletek megkötésében részt vevő üz- leti üzleti partnerek fizetőképességében, illetve gazdálkodásában beállt kedvezőtlen kedve- zőtlen változás hátrányosan befolyásolhatja a származtatott ügyleteken képződő nyere- ség alapnak nyereség eszközalapnak történő kifizetését. Az azonnali piaci árak elmozdulása – az áttételi hatás miatt – a származtatott ügyeltek ügyletek piaci árában nagyobb mértékű változást okozhat. Ez jelentős negatív elmozdulást eredményezhet az eszköz- alap értékében.
Appears in 10 contracts
Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás, Exkluzív Számla 2.0, Öngondoskodási Terv