Szóbeli tájékoztatás mintaszakaszok

Szóbeli tájékoztatás. (1) A Szolgáltató az alábbi szóbeli formákban tájékoztatja az Utasokat: - Szolgáltató Ügyfélszolgálati Irodájában szóban és telefonon; - a Járműveken található hangosbemondókon keresztül; - végállomásokon, frekventált Megállóhelyeken telepített kihangosítókon keresztül; - hangos utastájékoztatás: Járműveken és végállomásokon (ahol az erre alkalmas feltételek adottak) előzetesen megadott és meghatározott szövegkönyv alapján történő utastájékoztatás; 6.2.3.A Közforgalmú menetrendi információkról történő tájékoztatás (1) A Járművek indulási időpontjait a Közforgalmú menetrend tartalmazza. A Közforgalmú menetrendben meghirdetett menetidő adatok tájékoztató jellegűek, attól rövidebb menetidő kora hajnalban, késő este, illetve a villamospótló autóbuszok közlekedése esetén előfordulhat, ezért a fenti időszakban Szolgáltató javasolja ezen tényt figyelembe venni a Megállóhelyre való elinduláskor. A Közforgalmú menetrendben meghirdetett menetidőtől hosszabb menetidőkre lehet számítani a forgalmi csúcsidőszakban (különösen, de nem kizárólagosan délelőtt 7 óra és 9 óra között, délután 15 óra 18 óra között), valamint a szokásostól eltérő forgalmi viszonyok esetén. (pl. váratlan vagy tervezett események miatti forgalomtorlódások, útlezárások, a forgalom lassulását előidéző időjárási körülmények) A Szolgáltatót nem terheli felelősség a forgalmi okból a Közforgalmú menetrendben meghirdetett hosszabb menetidőkből eredően bekövetkezett károkért. (2) A cégeknek, intézményeknek, a köznevelési rendszer intézményeinek a Rendkívüli utazási igényüket az utazás napja előtt legalább 7 naptári nappal korábban szükséges jelezniük a Szolgáltatónak. (3) A Közforgalmú menetrend nem tartalmazza a Közlekedési hálózatra kiható különféle rendezvények esetén történő módosításokat. (4) A Közforgalmú menetrend módosításának, és az esetenkénti útvonal módosításának a jogát a Szolgáltató fenntartja. Az ilyen jellegű módosításról az utazóközönséget a Szolgáltató elsősorban a Weboldalán keresztül tájékoztatja. Szolgáltató a Közforgalmú menetrend ideiglenes vagy végleges megváltoztatásáról az utazóközönséget az előbbi mondatban meghatározott módokon legalább 3 nappal a változás érvénybe lépését megelőzően tájékoztatja. Ha a változásra előre nem látható ok miatt kerül sor, a tájékoztatási időközre vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni. Amennyiben a változás a városi vasút Közforgalmú menetrendjét érinti a Szolgáltató a változás közzétételét megelőző 5 nappal a Közforgalmú menetrendváltozás tény...
Szóbeli tájékoztatás. (1) A Szolgáltató az alábbi szóbeli formákban tájékoztatja az Utasokat az itt meghatározott információk tekintetében: - Szolgáltató Ügyfélszolgálati Irodájában, és a jegy- és bérletpénztárakban: a Személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó valamennyi információ tekintetében; - Járműveken található, a járművezető által működtethető hangosbemondó által: rendkívüli menetrendi, forgalmi, ill. biztonsági információk; - hangos utastájékoztatás a Járműveken: előzetesen megadott és meghatározott szövegkönyv alapján történő utastájékoztatás az érintett viszonylat megállóiról, átszállási lehetőségekről, biztonsági figyelemfelhívások.

Related to Szóbeli tájékoztatás

  • A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról Összesített kockázat + + + + Megcélzott ügyfélkör Kiegyensúlyozott Referenciaindex 30% Euro Aggregate Treasury EUR + 70% MSCI ACWI EUR Ajánlott minimális befektetési időtartam 7 év Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Pénzpiaci eszközök, fix- és változó kama- tozású állampapírok, kollektív befektetési formák (kötvény), betétek 20% 10% 70% Fix- és változó kamatozású banki-, válla- lati-, önkormányzati kötvények, jelzálog- levelek, illetve ezekbe fektető kollektív befektetési formák 5% 0% 30% Egyéb devizában denominált, de részben, vagy egészben euróra fedezett kötvények 0% 0% 30% Részvények 0% 0% 40% Kollektív befektetési formák (részvény, illetve hasonló kockázatosságú eszközök) 70% 30% 90% Euro készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20%

  • Tájékoztatás A COFIDIS – a 8.9 pontban meghatározott adatátadás kivételével – a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történő adatátadást kö- vetően legfeljebb öt munkanapon belül írásban tájékoztatja az Adóst az adatátadás megtörténtéről. A KHR-be adatot szolgáltató pénzügyi szervezetnél Adós / Adóstárs jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely pénzügyi szervezet adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, Adós / Adóstárs korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A pénzügyi szervezet a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a pénzügyi szervezetnek, amely azt, a kézhezvételt követően ugyancsak zárt mó- don, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktala- nul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja a kérelmezőnek.

  • Kiegészítő tájékoztatás Bármely gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az EKR-ben. Az Ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Az elektronikusan megküldött dokumentum beérkezésének tényéről és a beérkezés időpontjáról az EKR haladéktalanul automatikus elektronikus visszaigazolást küld. Az elektronikus dokumentum beérkezésének ideje az automatikus visszaigazolásban szereplő időpont. Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az olvasható, illetve megjeleníthető, az Ajánlatkérő, amennyiben azt nem tartja szükségesnek, nem köteles hiánypótlásra felhívni az ajánlattevőt – ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy az ajánlat megfelelt az előírt követelményeknek. Amennyiben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget az előírt informatikai követelményeknek és az Ajánlatkérő számára nem olvasható, illetve jeleníthető meg, ez nem tekinthető formai hiányosságnak, hanem úgy kell kezelni (a közbeszerzési törvény hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel), mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be. Ahol a közbeszerzési törvény az érdeklődésüket jelzett gazdasági szereplők tájékoztatását vagy felhívását írja elő, érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek azt kell tekinteni, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozó „érdeklődés jelzése” gomb megnyomásával jelezte. Az EKR-ben szereplő adatokat legalább a Kbt. 46. § (2) bekezdésében meghatározott időtartam alatt – amennyiben jogszabály hosszabb iratmegőrzési időt ír elő, az előírt hosszabb időtartam alatt – meg kell őrizni. A Kbt. 46. § (2) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával kapcsolatban keletkezett összes iratot a közbeszerzési eljárás lezárulásától [Kbt. 37. § (2) bekezdés], a szerződés teljesítésével kapcsolatos összes iratot a szerződés teljesítésétől számított legalább öt évig meg kell őrizni. Ha a közbeszerzéssel kapcsolatban jogorvoslati eljárás indult, az iratokat annak – közigazgatási per esetén a közigazgatási per – jogerős befejezéséig, de legalább öt évig kell megőrizni. Ha az ajánlattevő által, vagy más érdekelt gazdasági szereplő vagy szervezet által elvégezhető eljárási cselekmények, így különösen hiánypótlás, felvilágosítás vagy árindokolás megadására, vagy az előzetes vitarendezés kezdeményezésére rendelkezésre álló határidő alatt üzemzavar [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés] következik be, és a vonatkozó határidő az üzemzavar során eltelt, vagy abból az EKR helyreállítását követően kevesebb, mint kettő óra maradt, Ajánlatkérő köteles az EKR működésének helyreállítását követően tizenkét órán belül megtett eljárási cselekményeket határidőben teljesítettnek elfogadni. Nem követ el jogsértést az Ajánlatkérő akkor, ha a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében valamely eljárási cselekményre meghatározott határidőt azért mulaszt el, mert az EKR üzemzavara [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés] nem teszi lehetővé az adott cselekmény határidőben történő teljesítését. Ebben az esetben az Ajánlatkérő az EKR működésének helyreállítását követően haladéktalanul köteles az elmulasztott cselekmény teljesítésére. A Kbt. 57. § (2) bekezdésében és Kbt. 120. § (3) bekezdésében foglalt követelmény nem alkalmazandó.

  • Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)

  • Szolgáltatási táblázat Jelen Biztosítási feltételek melléklete, amely tartalmazza a Biztosító szolgáltatásait és ezek Biztosítási Összegeit.

  • Biztosított személy a Biztosított jármû vezetője a Baleset idején.

  • Hívásvárakoztatás Egy, már folyamatban lévő hívás közben sípoló hang jelzi, hogy új hívás érkezett, a hívott fél így eldöntheti, hogy fogadja-e az új hívást. A hívó fél ebben az esetben nem foglalt hangot hall, hanem úgy érzékeli, hogy a szám kicseng. A hívásvárakoztatás és a hívástartás szolgáltatások együttes használatával az aktív hívást nem kell befejezni az új hívás fogadásához, és lehetőség van arra is, hogy az Előfizető a beszélőpartnereivel felváltva beszéljen. ❖ Az igénybevétel feltétele: A hívásvárakoztatást a Szolgáltató minden Előfizetőnek díjmentesen aktiválja az alapszolgáltatással együtt. ❖ Az igénybevétel korlátja: Előfordulhat, hogy a mobiltelefon nem alkalmas a szolgáltatás igénybevételére. ❖ A szolgáltatás havi előfizetési díja: Hívásvárakoztatás díjmentes Hívásvárakoztatás esetén a hívó fél a beszélgetési díjakat a hívott bejelentkezésétől a hívás bontásáig, hívott partnerenként külön-külön fizeti.