Tanítási dráma mintaszakaszok

Tanítási dráma. Tanítási dráma esetén a cél a közvetlen személyiségfejlesztés, és ekkor az irodalmi művet állítjuk ennek a szolgálatába. Általában a mű ismerete ebben az esetben nem elengedhetetlen feltétele a közös munkának, de egyrészt az irodalmi szöveg konkrét helyzetbe, idősíkba helyezi a megvizsgálandó témát, másrészt a közös fiktív világteremtés motiválhatja a résztvevőket arra, hogy a későbbiekben kézbe vegyék azt a könyvet, amelyre épül a drámaóra. Xxxxxxx Xxxxxxxx Krabat című ifjúsági regény által ihletett tanítási drámában a csoport valamennyi tagja molnárlegényényként egy XVI. századi német falu malmának a lakója lesz, és egyúttal belecseppen egy léleknyomorító, agresszív világba. (A szerző fiatalkorában először a hitleri fasiszta hadsereg katonája lesz, majd az orosz fogság viszontagságai közt próbál testileg-lelkileg életben maradni.) Az óra a falu közös megrajzolásával kezdődik, előbb vagy utóbb mindenféle beavatkozás nélkül megjelenik a patak és a vízimalom is a rajzon, akkor megtudják, hogy a játékban ők fogják játszani a molnárlegényeket. Majd valós tárgyak közt kell válogatniuk a játszóknak, mely tárgyak lehetnek a malomból, és ott mire használhatják őket. A tágasabb és szűkebb helyszín rögzítése után a molnárlegények köszönési szokásait kell kidolgozniuk és bemutatniuk. Ez után jön a bemutatkozás: név, életkor (lehetnek inasok, azaz 12-14 évesek, molnárlegények és öreglegények) és egy jellemző tulajdonság megnevezésével. Ezután a mindennapi életükről kérek egy egészcsoportos állóképet, amit megmozdíthatnak, kihangosíthatnak. Ezek után kapnak némi tájékoztatást a feketeruhás, félszemű Mesterről: tud a gondolatokban olvasni, besúgókat használ, eddig minden elszökő molnárlegényt megtalált, és megkorbácsolt, minden évben meghal valaki, akire már vár egy üres koporsó a pincében. Kiscsoportban ki kell találniuk egy félelmetes, kísérteties históriát a malomról, a Mesterről. Ezeket el is mesélik az egész csoportnak az egyik hosszú téli estén, ezen az estén az alvó legényekre rányitja az ajtót a Mester, alvást színlelve lapulnak, de gondolataikat a drámapedagógiai konvenció alkalmazásával kihangosíthatják. Ekkor legtöbbször a játszók közül valaki megfogalmazza: Nem bírom tovább… Ha esetleg nem, akkor a játékmester felhasználja az általa alakított molnárlegényt, akiben megszületik a lázadás vagy menekülés gondolata. A kiscsoportoknak kell kidolgozniuk az ötletekből a tervet, a szövetségesek keresését, a cselvetés vagy ellenállás módját. Majd a terv megvalósulásá...

Related to Tanítási dráma

  • Elállási díj Az Előfizetőnek a szolgáltatásnyújtás megkezdésének határideje előtt jogszerűtlen elállása esetén a Szolgáltató részére fizetendő díj

  • Belépési díj A szolgáltatás igénybevételének lehetővé tétele érdekében, amennyiben a csatlakozás az igénylőnél nincs kiépítve, az Előfizető bekapcsolási díjat köteles fizetni. A díj fejében a Szolgáltató egy előfizetői hozzáférési pontot (előfizetői interfész) épít ki, több hozzáférési pont igény esetén az előfizető további díj megfizetésére köteles. Ugyancsak belépési díjat köteles fizetni az Előfizető, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését olyan helyre kéri, ahol nincs kiépítve a csatlakozás. A díj magában foglalja a kiépítés után a végberendezés első konfigurálása vagy annak megkísérlése díját is. A bekapcsolási díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi Előfizető esetén eltérő lehet.

  • Szolgáltatási díj A fizetendő szolgáltatási díj a mindenkor érvényes szolgáltatás megrendelő íveken szereplő szolgáltatási ellenértéknek megfelelően kerülnek összesítésre és kiszámlázásra.

  • Előtörlesztési díj a Szerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes törlesztés esetén, az előtörlesztéssel kapcsolatban a Hitelintézetnél felmerült adminisztrációs, technikai költségek megtérítéseként felszámított átalány jellegű díj, melynek mértéke az előtörlesztett tőkeösszeg százalékában a Szerződésben kerül megállapításra, megfizetése az előtörlesztéssel egyidejűleg esedékes. Eltérő megállapodás hiányában mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó hatályos Hirdetmény az irányadó

  • Folyósítási díj a Szerződésben a folyósított kölcsön/ igénybevett hitelösszeg százalékában vagy konkrét összegben meghatározott díj, melynek megfizetése az első folyósítással illetve az aktuális lehívással egyidejűleg esedékes. Megfizetése - eltérő megállapodás hiányában - oly módon történik, hogy a Takarékbank az aktuális lehívás összegét a folyósítási díj összegével csökkenti. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó.

  • Átírási díj A Szolgáltató által az átírás esetén alkalmazandó egyszeri díj.

  • SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK HAVI DÍJAK:

  • Megbízási díj 14. Megbízó az általa megrendelt Egészségügyi Szolgáltatás díját (a továbbiakban: Díj) az ESZF 1. számú mellékleteként csatolt Árlistában meghatározott összegben, pénznemben és ütemezésben köteles megfizetni. 15. A Megbízási Szerződésből adódó mindennemű befizetés bankkártyával online vagy bankszámlára történő átutalással történik egyenként, minden Megbízási Szerződésre külön. A Megbízási Szerződéshez rendelt egyéni számlaszámot a Megbízó e-mail formájában kapja meg, a Megbízó által az ESZF-ben megadott e- mail címre (mint elektronikus kapcsolattartási elérhetőségre). A Megbízóhoz rendelt egyéni számlaszám írásban is megerősítésre kerül az első kiállított számlával együtt. Megbízó díjfizetési kötelezettsége a jelen ÁSZF-ben, illetve az ESZF-ben és mellékleteiben meghatározott fizetési határidőkben esedékes, függetlenül a Proforma számla/számla kiállításától. A Megbízót terhelő fizetési határidőket tehát elsődlegesen a jelen ÁSZF, illetve az ESZF és az Árlista tartalmazza, a díjfizetési kötelezettség legkésőbb ezen időpontokig esedékes. Megbízó nem jogosult a Megbízottal szemben a Megbízási Szerződés alapján, különösen a Díj jogcímén fennálló tartozásába a Megbízottal szemben fennálló vélt vagy valós követelését beszámítani. A Megbízott jogosult követelését engedményezni, faktorálni. 16. A Díj a mindenkori hatályos jogszabályok szerinti általános forgalmi adót tartalmazza. 17. A Díj megfizetésének valamennyi (banki) költsége Megbízót terheli. Az ESZF Megbízó általi aláírását/elfogadását, illetve az online úton tett igénybejelentés Megbízotti visszaigazolását, követően a Megbízott számlát (elektronikus számlát) vagy Proforma számlát állít ki, amelyet elektronikusan/ postán megküld a Megbízó részére, aki az abban foglalt fizetési kötelezettséget határidőre köteles teljesíteni. A Díj/díjrészlet akkor tekintendő teljesítettnek, ha az maradéktalanul jóváírásra került a Megbízott által megadott, dedikált bankszámlán. Proforma számla esetében Megbízott a számlát a Díj/díjrészlet jóváírását követően küldi meg a Megbízó részére elektronikusan/ postán. Megbízó, mint számlabefogadó, kifejezetten hozzájárul elektronikus úton kiállított, elektronikus számla fogadásához a kapcsolattartói email címen. 18. Amennyiben Megbízó a fizetési határidőt túllépve, késedelmesen teljesít, akkor Megbízott késedelmi kamat felszámítására jogosult a késedelem minden napjára, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:48.§-ban meghatározott feltételek szerint, azaz a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat értéke. Késedelem esetén Megbízott fizetési felszólítást küldhet Megbízó részére. A fizetési felszólítás adminisztrációs eljárási díjaként a Megbízott jogosult felszólításonként 15 000 (Tizenötezer) Ft díjat felszámítani. 19. Megbízó tudomásul veszi, hogy 90 (Kilencven) napot meghaladó fizetési késedelem esetén Megbízott azonnali hatállyal felmondhatja a Megbízási Szerződést, amellyel egyidőben a Biológiai Minta feletti rendelkezési jog Megbízottra száll, feltéve, hogy Megbízott a késedelembe esést követően a szerződésszerű teljesítésre legalább 15 (Tizenöt) napos fizetési határidő tűzésével írásban felszólította Megbízót és az eredménytelenül telt el. 20. Az esedékes díjak 90 napon túli meg nem fizetése nem jelenti automatikusan a szerződés felmondását.

  • További vételi hely kialakítási, szabványosítási díja A szolgáltatási címen lévő ingatlanba az előfizető kérésére egynél több, de legfeljebb további két vételi hely is létesíthető további vételi hely díja megfizetése esetén, melynek megfizetésére az előfizető további csatlakozásonként köteles. Amennyiben ennél több további vételi hely kialakítására van szükség, akkor a megfelelő jelszint biztosítása érdekében – külön térítés ellenében – előfizetői erősítő felszerelésére kerül sor.

  • Áthelyezési díj Amennyiben az Előfizető érvényes szerződéssel rendelkezik, tartozása nincs, és a szolgáltatást olyan más előfizetői hozzáférési ponton kívánja igénybe venni, ahol a Szolgáltató szolgáltatása elérhető, azonban a szolgáltatás igénybevétele érdekében a rendszerre kapcsolás szükséges, a Szolgáltató az előfizetőt az új előfizetői hozzáférési helyen bekapcsolási díj nélkül, áthelyezési díj ellenében a rendszerre kapcsolja. Az áthelyezési díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi előfizető esetén eltérő lehet.