Common use of Tegnap TV-je Clause in Contracts

Tegnap TV-je. A Tegnap TV-je kiegészítő médiaszolgáltatás lehetővé teszi, hogy az Előfizető valamely televíziós műsorszámot, amely a Szolgáltató központi tárhelyén rögzítésre került, a műsorszám adásba kerülését követően, a számára alkalmas időpontban tekintsen meg. A Tegnap TV-je igénybe vehetőségéről az Elektronikus Műsorkalauz ad felvilágosítást, amely lehet teljes vagy részleges (az adott műsorszámtól függően), a visszanézhetőség időtartama pedig 24 órától 72 óráig változhat. Amennyiben a Tegnap TV- je szolgáltatás elérhető az adott médiaszolgáltatás, illetve műsorszám vonatkozásában, úgy ezt a televíziós csatorna neve, illetve a műsorszám mellett egy ikon jelzi a menüben. A Tegnap TV-je funkció elérhetőségét, az elérhető médiaszolgáltatás tartalmát és a hozzáférhetőség időtartamát a műsorjog- tulajdonosa, a televíziós médiaszolgáltató határozza meg, ezért a Tegnap TV-je szolgáltatás a Médiaszolgáltatók felhatalmazásának megfelelően csak egyes műsorok és tartalmak esetében biztosított. A Tegnap TV-je szolgáltatás alapját az Elektronikus Műsorkalauzban közzétett időpont adatok képezik. Ennek megfelelően a Szolgáltató nem vállal felelősséget a műsorszolgáltatók egyes műsorszámainak időbeni késedelme, elcsúszása, vagy kimaradása okozta kellemetlenségekért. A Tegnap TV-je szolgáltatás az IPTV tárhely szolgáltatás igénybevétele esetén érhető el.

Appears in 3 contracts

Samples: digi.hu, digi.hu, digi.hu

Tegnap TV-je. A Tegnap TV-je kiegészítő médiaszolgáltatás lehetővé teszi, hogy az Előfizető valamely televíziós műsorszámot, amely a Szolgáltató központi tárhelyén rögzítésre került, a műsorszám adásba kerülését követően, a számára alkalmas időpontban tekintsen meg. A Tegnap TV-je igénybe vehetőségéről az Elektronikus Műsorkalauz ad felvilágosítást, amely lehet teljes vagy részleges (az adott műsorszámtól függően), a visszanézhetőség időtartama pedig 24 órától 72 óráig változhat. Amennyiben a Tegnap TV- TV-je szolgáltatás elérhető az adott médiaszolgáltatás, illetve műsorszám vonatkozásában, úgy ezt a televíziós csatorna neve, illetve a műsorszám mellett egy ikon jelzi a menüben. A Tegnap TV-TV- je funkció elérhetőségét, az elérhető médiaszolgáltatás tartalmát és a hozzáférhetőség időtartamát a műsorjog- műsorjog-tulajdonosa, a televíziós médiaszolgáltató határozza meg, ezért a Tegnap TV-je szolgáltatás a Médiaszolgáltatók felhatalmazásának megfelelően csak egyes műsorok és tartalmak esetében biztosított. A Tegnap TV-je szolgáltatás alapját az Elektronikus Műsorkalauzban közzétett időpont adatok képezik. Ennek megfelelően a Szolgáltató nem vállal felelősséget a műsorszolgáltatók egyes műsorszámainak időbeni késedelme, elcsúszása, vagy kimaradása okozta kellemetlenségekért. A Tegnap TV-je szolgáltatás az IPTV tárhely szolgáltatás igénybevétele esetén érhető el.

Appears in 2 contracts

Samples: digi.hu, digi.hu

Tegnap TV-je. A Tegnap TV-je kiegészítő médiaszolgáltatás lehetővé teszi, hogy az Előfizető valamely televíziós műsorszámot, amely a Szolgáltató központi tárhelyén rögzítésre került, a műsorszám adásba kerülését követően, a számára alkalmas időpontban tekintsen meg. A Tegnap TV-je igénybe vehetőségéről az Elektronikus Műsorkalauz ad felvilágosítást, amely lehet teljes vagy részleges (az adott műsorszámtól függően), a visszanézhetőség időtartama pedig 24 órától 72 óráig változhat. Amennyiben a Tegnap TV- TV-je szolgáltatás elérhető az adott médiaszolgáltatás, médiaszolgáltatás illetve műsorszám vonatkozásában, úgy ezt a televíziós csatorna neve, neve illetve a műsorszám mellett egy ikon jelzi a menüben. A Tegnap TV-je funkció elérhetőségét, az elérhető médiaszolgáltatás tartalmát és a hozzáférhetőség időtartamát a műsorjog- műsorjog-tulajdonosa, a televíziós médiaszolgáltató határozza meg, ezért a Tegnap TV-je szolgáltatás a Médiaszolgáltatók felhatalmazásának megfelelően csak egyes műsorok és tartalmak esetében biztosított. A Tegnap TV-je szolgáltatás alapját az Elektronikus Műsorkalauzban közzétett időpont adatok képezik. Ennek megfelelően a Szolgáltató nem vállal felelősséget a műsorszolgáltatók egyes műsorszámainak időbeni késedelme, elcsúszása, vagy kimaradása okozta kellemetlenségekért. A Tegnap TV-je szolgáltatás az IPTV tárhely szolgáltatás igénybevétele igénybe vétele esetén érhető el.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei