Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a Vállalkozó általi teljesítési határidejét 2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni. 3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- és hibamentes teljesítésére. 4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem. 5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintett, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 2 contracts
Samples: Közbeszerzési Eljárás, Közbeszerzési Eljárás
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a szerződés Vállalkozó általi teljesítési határidejétidőtartamát 5 hónapban határozzák meg. A teljesítés kezdete a szerződés hatályba lépésének napja. Előteljesítés megengedett.
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti A teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - (véghatáridő) az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 10 napos időtartama – figyelemmel a fentiekben foglaltakra is - beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- és hibamentes teljesítésére.
4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintettszolgál, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek szerződés teljesítési határidejét a Vállalkozó általi teljesítési határidejétszerződéskötéstől számított 8 hónapban határozzák meg, azaz Előteljesítés lehetséges.
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti A teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - (véghatáridő) az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 10 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- hiány és hibamentes teljesítésére.
4. Nem eredményezheti eredményezi a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintettszolgál, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozói Szerződés
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a szerződés Vállalkozó általi teljesítési határidejét
2határidejét a szerződéskötéstől számított 90 napban határozzák meg. Felek kifejezetten megállapodnakElőteljesítés megengedett. Megrendelő rögzíti, hogy a fenti időpont betartása különösen fontos érdeke Megrendelőnek.
2. A teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - (véghatáridő) az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama is beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- és hibamentes teljesítésére.
4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintett, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig terjedő időre kötik. Felek a Vállalkozó általi teljesítési határidejétteljesítés határidejét a munkaterület átadásától számított 150 napban határozzák meg. Előteljesítés megengedett. A munkaterület átadásának tervezett napja a szerződéskötéstől számított 10 naptári napon belül
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átadás-átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és fennállása időtartamának) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- és hibamentes teljesítésére.
4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintettszolgál, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a Vállalkozó általi teljesítési határidejétteljesítés határ- idejét a jelen szerződés hatálybalépésétől számított 45 naptári napban határozzák meg. Elő- teljesítés megengedett.
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, megváltoztatása stb.) eljárással megoldható megold- ható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváha- gyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe figye- lembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket kö- rülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- hiány és hibamentes teljesítéséreteljesíté- sére.
43. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
54. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény fel- építmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintettszolgál, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a Vállalkozó általi teljesítési határidejéthatáridőt a munkaterület átadásától számított 14 hónap időtartamban határozzák meg. Előteljesítés megengedett.
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti A teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 30 napos időtartama – figyelemmel a fentiekben foglaltakra is -, továbbá a használatbavételi engedélyezési eljárás időtartama is beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, megváltoztatása stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- hiány és hibamentes teljesítésére.
4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintettszolgál, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a Vállalkozó általi teljesítési határidejét
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- és hibamentes teljesítésére.
4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintett, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a Vállalkozó általi teljesítési határidejéthatáridejét a szerződés hatálybalépésétől kezdődően 210 napig határozzák meg.
2. Felek kifejezetten megállapodnakrögzítik, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően véghatáridő betartása a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezniMegrendelő különösen fontos érdeke.
3. Minden, a jelen szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. Vállalkozó kijelentiA határidő módosulásához az illetékes, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- és hibamentes teljesítéséreMegrendelő nevében eljáró személy jóváhagyása szükséges.
4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény építmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintettszolgál, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása teljesítése a Megrendelő különösen fontos érdeke.
6. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó nem jogosult a munkálatok felfüggesztésére. Felfüggesztést csak a műszaki ellenőr, a Megrendelő vagy az erre jogosult hatóság rendelhet el, melyet az építési naplóban rögzíteni kell. A felfüggesztés időtartamával a teljesítési határidő meghosszabbodik. Ezt a Felek, mint a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontjában foglalt esetet értelmezik. A meghosszabbítás nem alkalmazandó, ha az a Vállalkozó szerződésszegő tevékenységéből vagy mulasztásából adódik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek a Vállalkozó általi teljesítési határidejéthatáridejét a szerződés megkötésétől számított 75 naptári napban határozzák meg. Előteljesítés megengedett.
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
34. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a Megrendelő műszaki ellenőrének jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- hiány és hibamentes teljesítésére.
45. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
56. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintett, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek A teljesítés Vállalkozóra vonatkozó véghatárideje a szerződés hatálybalépésétől számítva 10 hónap, de legkésőbb: 2019 év augusztus hó 31. nap (szerződéskötéskor ismert adatok szerint). Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. Vállalkozó általi teljesítési határidejétkijelenti, hogy a fentiekkel mind ajánlata megtételekor, mind a szerződéskötéskor tisztában volt.
2. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átadás-átvételi eljárás legfeljebb 15 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.
3. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, megváltoztatása stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése és a műszaki ellenőr jóváhagyása szükséges. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány- és hibamentes teljesítésére.
4. Nem eredményezheti a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.
5. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van azzal, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező felépítmény közcélokat szolgál és a beruházás támogatással érintett, így fenti határidőben és tartalommal, valamint minőségben való átadása a Megrendelő különösen fontos érdeke.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Teljesítési határidő. 1. Szerződő felek jelen szerződést a teljesítésig kötik. Felek A teljesítés Vállalkozóra vonatkozó véghatárideje a szerződés hatályba lépésétől számított 45 naptári nap. Vállalkozó általi teljesítési határidejét
2kijelenti, hogy a fentiekkel mind ajánlata megtételekor, mind a szerződéskötéskor tisztában volt. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a fenti teljesítési határidőbe – figyelemmel arra, hogy ezt követően a Megrendelőnek a támogatással kapcsolatban még elszámolási kötelezettsége is van - az átadás átadás-átvételi eljárás legfeljebb 15 8 napos időtartama beleszámít, tehát Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.