TERMÉK ÁTVÉTELE mintaszakaszok

TERMÉK ÁTVÉTELE. 10. A termék átvétele Eladó által történő szállításkor Vevő telephelyén, illetve az általa megadott címen, Vevő szállítása esetén Eladó által megadott telephelyeken történik. Vevő köteles a megadott szállítási napon terméket átvenni. Ha visszaigazolt szállítási határidőre vevő nem veszi át a terméket vagy nem biztosítja az árú átvételét, úgy az ezzel kapcsolatos többletköltség Vevőt terheli, melyet Xxxxx kiszámláz. 11. Vevő köteles a terméket a fuvarozó jelenlétében megvizsgálni és átvenni. Végleges mennyiségi átvétel megvalósul a szállítólevél/fuvarlevél Vevő, illetve megbízottja általi aláírásával. Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a terméket átvevő személy e feladat ellátására alkalmas legyen. Ha a termékátvétel helyén nincs átvételre alkalmas személy, akkor Eladó jogosult termék átadását megtagadni, valamint a felmerült fuvarköltséget Vevő részére felszámítani. Kifogás esetén Vevő köteles az átvételkor a kifogását a fuvarozó által is aláírt jegyzőkönyvben rögzíteni és azt haladéktalanul Eladó részére megküldeni. Ennek elmulasztása esetén az átvételt követően Eladó mennyiségi, lejárati, sérülési, vagy bármely más, a szükséges gondosság mellett megállapítható hibára vonatkozó reklamációt nem fogad el. A minőségi reklamációról Vevő írásban köteles értesíteni Eladót, és egyúttal köteles biztosítani annak lehetőség, hogy Eladó a minőségi reklamációval érintett terméket megbízottjával ellenőrizhesse, megvizsgálhassa, szükség esetén bevizsgálási céllal elszállíthassa. A reklamációkat az MC-Bauchemie felé írásban kell közölni. Abban az esetben, ha a hibák valósak és a reklamáció indokolt, Eladónak ki kell cserélni a hibás terméket. Ezen felül minden további igény, beleértve a kártérítési igényeket kizártnak tekintendők. 12. A terméket átvevő bármely személy – alkalmazott, megbízott, fuvarozó, rendelésben megjelölt bármely személy – e körben a Vevő teljes jogú, nyilatkozattételre feljogosított megbízottjának minősül, amennyiben Vevő bélyegzőjét használja, illetve ha igazolja az átvételt. 13. Eladó a Vevő által történő szállítás esetén, nem a Vevő bélyegzőjével történő átvétel során a terméket általában csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mail-en) átadott vagy megküldött felhatalmazás esetén adja ki. Az átvételre feljogosított személy vagy cég átvételi nyilatkozatának előzetes és utólagos korlátozása semmis.

Related to TERMÉK ÁTVÉTELE

  • Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 4.1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. 4.2. A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, illusztrációként szerepelhetnek. Nem vállalunk felelősséget a webshopban megjelenő kép és a termék tényleges kinézete miatti különbözőség miatt. 4.3. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról. 4.4. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. 4.5. Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást.

  • A szolgáltatás teljesítésének feltételei A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított 8 napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a be- jelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését, bele- értve a biztosított orvosi vizsgálatát is, amely elvégzéséhez a biztosító orvosszakértőt is kijelölhet.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A termék visszaszolgáltatása Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

  • KIFIZETÉSEK TELJESÍTÉSE 25 VII.1. A szolgáltatás teljesítésének feltételei 25 VII.2. A kifizetéshez szükséges dokumentumok 25

  • A telefonszolgáltatásra vonatkozó speciális rendelkezések (1) Az előfizetői jogviszony megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles igazolást kiállítani, melyben feltünteti a Szolgáltató megnevezését, székhelyét, az Előfizető nevét, a helyhez kötött telefonállomás kapcsolási számát, a felszerelés helyét, valamint a befizetett díj, vagy díjelőleg összegét és a befizetés dátumát, illetve – ha történt ilyen – a Szolgáltató által visszafizetett összeg nagyságát és a visszafizetés dátumát (2) Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást más szolgáltatóval az előfizetői hurok átengedésére kötött szerződés alapján nyújtja, köteles az Előfizetőt az előfizetői hurok átengedésére irányuló szerződés felmondásáról az (1) bekezdésben írott módon haladéktalanul értesíteni.

  • A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS 6.1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. 6.2. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. 6.3. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. 6.4. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta. 6.5. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot. 6.6. Az Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni. 6.7. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni. 6.8. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.

  • A biztosító teljesítésének feltételei III.1. A szolgáltatási igényt a biztosítási eseményt követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a biztosítónál. III.2. Abban az esetben, ha a fenti határidőt nem tartják be, és emi- att lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mentesülhet a szolgáltatás teljesítése alól. III.3. A szolgáltatási igény előterjesztésekor a szerződésre vonat- kozó általános feltételek V.3.2. pontjában meghatározotta- kon kívül, be kell nyújtani: III.3.1. a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt, III.3.2. továbbá a következő iratok másolatát: a) a kórházi zárójelentés, b) a műtéti leírás, amennyiben ilyen készült, c) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szol- gáltatási igény bejelentéséig keletkezett összes orvosi doku- mentum, de különösen az első orvosi ellátás dokumentumai, d) a baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, e) véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati eredmény, amennyiben ilyen készült, f) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – rendőrségi jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – amennyiben a biztosított közlekedési balesetben jármű vezetőjeként sérült meg, a vezetői engedélye és a jár- mű forgalmi engedélye. III.4. A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges – az általános feltételek V.3.3. pontjában felsorolt – további iga- zolásokat, nyilatkozatokat is bekérhet, illetve beszerezhet. III.5. A biztosító jogosult arra, hogy a biztosítottnál a műtét in- dokoltságát és az egészségi állapotot a biztosító által meg- nevezett orvosokkal ellenőriztesse, és ennek eredményétől függően a szolgáltatási igényt elfogadja vagy elutasítsa. III.6. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének feltételéül orvosi vizsgálatot írhat elő – ennek előírása esetén a biztosító szol- gáltatása mindaddig nem válik esedékessé, amíg a biztosí- tott az orvosi vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.