Természetes személy Ügyfél esetén. (a) A Szerződés megkötését követően a 14.2.1 (a) és a 14.2.1 (b) (i) és (vii) alpontban foglalt adatok, (b) ha az Ügyfél a 14.4 pont szerint nem járul hozzá ahhoz, hogy adatainak a KHR-ből történő átvételéhez, akkor a 14.2.1 (a) és a 14.2.1 (b) (i) és a 14.2.1 (d) alpontban foglalt adatok, (c) a tárgyhót követő ötödik munkanapig a 14.2.1 (b) (vi) és (vii) alpontban foglalt adatok, (d) amennyiben az Ügyfél a Szerződés hatálya alatt előtörlesztést teljesít, a 14.2.1 (b) (v) alpontban foglalt adatok, (e) ha az Ügyfél a Szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért, és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt, a 14.2.1 (a) és (b) alpontban foglalt adatok, azzal, hogy az ezen adatátadás tervezett végrehajtását harminc nappal megelőzően a Hitelező írásban tájékoztatja az Ügyfelet arról, hogy a hivatkozott adatai bekerülnek a KHR-be, ha nem tesz eleget a szerződésben foglalt kötelezettségének, (f) ha az Ügyfél a Szerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl és ez okirattal bizonyítható, illetve hamis vagy hamisított okirat használata miatt a bíróság jogerős határozatában a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) 274-277. §-ában vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 342., 343., 345. és 346. §- ában meghatározott bűncselekmény elkövetését állapítja meg, a 14.2.1 (a) és (c) alpontban foglalt adatok.
Appears in 7 contracts
Samples: Loan Agreement, Loan Agreement, Loan Agreement
Természetes személy Ügyfél esetén. (a) A Szerződés megkötését követően a 14.2.1 13.2.1 (a) és a 14.2.1 13.2.1 (b) (i) és (vii) alpontban foglalt adatok,
(b) ha az Ügyfél a 14.4 13.4 pont szerint nem járul hozzá ahhoz, hogy adatainak a KHR-ből történő átvételéhez, akkor a 14.2.1 13.2.1 (a) és a 14.2.1 13.2.1 (b) (i) és a 14.2.1 13.2.1 (d) alpontban foglalt adatok,
(c) a tárgyhót követő ötödik munkanapig a 14.2.1 13.2.1 (b) (vi) és (vii) alpontban foglalt adatok,
(d) amennyiben az Ügyfél a Szerződés hatálya alatt előtörlesztést teljesít, a 14.2.1 13.2.1 (b) (v) alpontban foglalt adatok,
(e) ha az Ügyfél a Szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért, és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt, a 14.2.1 13.2.1 (a) és (b) alpontban foglalt adatok, azzal, hogy az ezen adatátadás tervezett végrehajtását harminc nappal megelőzően a Hitelező írásban tájékoztatja az Ügyfelet arról, hogy a hivatkozott adatai bekerülnek a KHR-be, ha nem tesz eleget a szerződésben foglalt kötelezettségének,
(f) ha az Ügyfél a Szerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl és ez okirattal bizonyítható, illetve hamis vagy hamisított okirat használata miatt a bíróság jogerős határozatában a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) 274-277. §-ában vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 342., 343., 345. és 346. §- ában meghatározott bűncselekmény elkövetését állapítja meg, a 14.2.1 13.2.1 (a) és (c) alpontban foglalt adatok.
Appears in 5 contracts
Samples: Loan Agreement, Loan Agreement, Loan Agreement