Társulás tulajdona mintaszakaszok

Társulás tulajdona. A térítésmentes használatba átadott vagyon külső forrásokból keletkezett vagyonnövekménye, vagyonszaporulata Társulás tulajdonát képezi, mely folyamatos tételes dokumentáció alapján szétválasztható. A közös vagyon megosztására Társulás tagjainak külön megállapodása, valamint a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai irányadóak.
Társulás tulajdona. Az előző pontokban meghatározott vagyon vagyonnövekménye, vagyonszaporulata Társulás tulajdonát képezi, mely folyamatosan vezetett, tételes dokumentáció alapján szétválasztható. A közös vagyon megosztására társulás tagjai a tárulás megszűnését követő 3 hónapon belül vállalnak kötelezettséget, úgy, hogy a 1. mellékletben szereplő beruházások és felújítások azt a tagot illetik, amelyik tulajdonán a beruházás, illetve felújítás megtörtént. A Társulás ezen felül keletkező tulajdonára a Polgári Törvénykönyv közös tulajdonra vonatkozó szabályai irányadóak. A Társulás vagyona feletti tulajdonosi jogosítványok gyakorlására a Társulási Tanács jogo- sult, egyben viseli a tulajdonost terhelő kötelezettségeket. A KEOP projekt keretében, Tagok az 1. mellékletben foglalt létesítmények megvalósítását, és eszközök beszerzését tervezik. 8

Related to Társulás tulajdona

  • Ügyfélkapcsolat Hibaelhárítás Panaszkezelés Jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás

  • Szellemi tulajdon (1) A Szerződés teljesítése során a Szolgáltató által létrehozott vagy a Szolgáltató érdekkörében létrejött dokumentumok, tudástár és más anyagok (a továbbiakban: Szellemi alkotások) szerzői jogi védelem alá tartozó szellemi termékek, amelyek tekintetében a személyhez fűződő és a vagyoni jogok kizárólagosan a Szolgáltatót illetik meg a szerzői jogi védelem teljes időtartamára és a Megrendelő csak abban az esetben és olyan terjedelemben szerez azokra vonatkozóan felhasználási jogot, amennyiben ebben a Felek a Szerződésben kifejezetten megállapodtak.

  • Tulajdonjog fenntartása A vételár teljes kifizetéséig a termék a Szolgáltató tulajdonában marad. Ha a termék a vételár teljes kifizetését megelőzően mégis – bármely okból – a Felhasználó birtokába kerül, felelősséggel tartozik a Szolgáltató irányába mindazon károk tekintetében, amelyek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.

  • A biztosítási titok megtartására vonatkozó rendelkezések A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha – a biztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, – a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, – a biztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.

  • Alkalmazandó jogszabályok Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, illetőleg az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint annak végrehajtási rendeletei valamint az NMHH Elnökének rendeletei az irányadóak.

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza.

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Vonatkozó jogszabályok A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1997. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2011. évi CXX. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)