Költségek 3.3.1 A Cofidis az Adós nem szerződésszerű teljesítése esetén a küldendő értesítő és felszólító levelek postázása kap- csán a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásával összefüggésben felmerülő postaköltséget a postai díjszabálynak megfe- lelően az Adósra áthárítja.
Költségtérítések Megtéríti a biztosító a biztosítási eseménnyel okozati összefüggésben szükségszerűen, indokoltan felmerült és igazolt alábbi költségeket. A jelen pontban nevesített költségek után felszámított általános forgalmi adót a biztosító csak abban az esetben téríti meg, ha annak felmerülését a biztosított szabályszerűen kiállított számlával igazolja.
Többletköltségek Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
A Felek jogai és kötelezettségei A Helyettes a Helyettesített akadályoztatása esetén jogosult és köteles a Helyettesített képviseletében minden olyan cselekmény elvégzésére és jognyilatkozat megtételére, amely a rábízott ügy szakszerű ellátásával jár, továbbá a megbízás ellátásához szükséges körben pénznek és dolognak elszámolási kötelezettséggel történő átvételére. A Helyettes jogosult a Helyettesített letéti számlája feletti rendelkezésre.4 Helyettesített a Helyettesítőt a jelen megbízás ellátásához általában szükséges felvilágosítással ellátta, illetve a jelen szerződés hatálya alatt folyamatosan ellátja. A Helyettesített ügyvéd köteles részletes tényállást és iránymutatást adni Helyettesnek az érintett ügyek ellátására és az azokhoz kapcsolódó letétekre vonatkozóan. Helyettesített ügyvéd az akadályoztatásának tényéről – amennyiben erre lehetősége van – haladéktalanul értesíteni köteles a Helyettest. Köteles közölni az akadályoztatás előrelátható végső időpontját. Amennyiben az akadályoztatás megszűnésének időpontja nem állapítható meg, a Helyettes mindaddig köteles ellátni a helyettesítési megbízást, amíg az meg nem szűnik. A helyettesített ügyvéd a helyettesítéssel érintett ügyeket és az ügy iratait tételes jegyzék alapján adja át. Ha a Helyettesítettnek nincs lehetősége a Helyettesítőt akadályoztatásának a tényéről értesíteni, a Helyettesített az akadályoztatás tényéről való tudomásszerzéstől köteles a jelen megbízásból fakadó kötelezettségeinek eleget tenni. A Helyettesítő a Helyettesítettet az akadályoztatás megszűnését követően a helyettesítéssel érintett ügyeket ugyancsak tételes jegyzék szerint adja vissza. A Helyettes a Helyettesített ügyféltől közvetlenül nem jogosult megbízási díjra. A helyettesítés ellátásáért járó díjazás tekintetében a felek külön megállapodása az irányadó. A Helyettesítő a jelen megállapodás szerinti feladatainak ellátása során nem köteles olyan magatartás tanúsítására, amely a Helyettesítő saját megbízásainak, illetve kirendeléseinek teljesítését veszélyeztetné.
Díjak, költségek 1) A Társaság a nyugdíj-előtakarékossági számlák fenntartásáért, a NYESZ törvénynek megfelelően a Kondíciós Listájában meghatározott számlavezetési díjat számol fel.
Kárenyhítési kötelezettség 7.6.1. A szerződő fél és a biztosított – a biztosító előírásai és a káresemény bekövetke- zésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint – kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni a kár enyhítése érdekében.
Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.
Megrendelő jogai és kötelezettségei VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja.
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.